Január 27,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VODKAJÉG


Szenteltvíz vodkával és jéggel (33. rész)

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,192,475 forint, még hiányzik 1,807,525 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ahogy Barta belépett a tárgyalóba, a két testőr azonnal odalépett hozzá, az egyik elölről, a másik meg a háta mögül. Barta jártas volt egy csomó keleti harcművészetben, sőt többen dan vizsgát is szerzett, lelkes rajongója volt a krav maga gyakorlati tapasztalatokra épített taktikai és önvédelmi rendszernek is, aminek elsődleges célja, hogy felkészítse a megtámadott felet az erőszakos helyzetek felismerésére és azok nagyon gyors, megfelelő kezelésére. A krav maga a több ellenfél elleni küzdelemre, késes, botos, lő- és más fegyveres támadások elleni védekezésre, valamint a pusztakezes harcra készíti fel a tagjait. Ezt már egész fiatalon elsajátította, és nagyon sokszor alkalmazta éles helyzetekben. Mondhatni a munkája részévé vált, mint egy tolmácsnak, aki egyik nyelvről a másikra fordít le egymástól teljesen eltérő nyelveken létrejött szövegeket. Már nem gondolkodott, hogy mire mi a válasz, vagy hogy adott helyzetben mit csináljon. Olyan volt, akár egy villámgyors királykobra, amely a megfelelő pillanatban reagál az őt ért támadásra. Ezért amikor az előtte álló öltönyös a derékszíja felé nyúlt, a másodperc töredéke alatt felismerte, és azonnal elütötte a kezét, majd egy könyökössel kiiktatta a háta mögött settenkedő másikat is. Az előtte álló leblokkolt, valószínűleg azért, mert nem számított ellenállásra, de mire észhez tért volna, Barta már a fejéhez szorította a pisztolyát, miközben a háta mögött térdre rogyott másik testőrt a lábával az üvegfalnak nyomta. A jelenet legfeljebb 2-3 másodpercig tartott, ami alatt a háttal ülő alak meg sem mozdult. 

– Tegye le! – jött a válasz az ajtó irányából, ahonnan egy UMP-géppisztoly csöve nézett vele farkasszemet. Az ajtó előtt álló harmadik testőr fogta rá a fegyvert. Ez a titkosszolgálatok kedvenc játékszere volt, hiszen könnyű és kicsi volt, lazán elfért akár egy zakó alatt is. Figyelmetlen volt, mert mielőtt belépett, nem mérte fel kellőképpen a bejáratnál álló ember fegyverzetét. Barta a székben mozdulatlanul ülő belügyminiszterre nézett, hogy megerősítést kérjen. Az bólintással jelezte, hogy engedelmeskedjen.

Miután Barta leengedte a fegyverét, és a lábával sakkban tartott emberről lelépett, megadóan felemelte a kezét, és átadta a pisztolyát a vele szemben állónak. Az gyorsan elvette tőle, majd kivette a tárat, és a csőben maradt lövedéket kitárazta. A másik, amelyik az ajtóból tartotta szemmel, megvárta, hogy a két társa biztonságban legyen, majd ő is leengedte a géppisztolyát. Barta nem vette le a szemét a belügyminiszterről, és arra várt, mi lesz a következő lépés. 

– Na de uraim! – állt fel a székről a védett személy, és tapsolva üdvözölte a szeme előtt lejátszódó jelenetet. – Bravó! Bravó! Öröm látni, hogy jó kezekben az ország! Gratulálok, nyomozó! – majd közelebb lépett Bartához és a kezét nyújtotta felé.

Barta még mindig gyanakvóan méregette a vele szemben álló belügyminisztert, de miután látta, hogy most már nem fognak rátámadni, kinyújtotta a kezét, de nem kézfogásra, hanem ököllel előre. 

– Á! Hogyne! Hiszen járvány van! – mondta a belügyminiszter, majd ő is előre nyújtotta ökölbe szorított kézfejét, és összeérintette a Bartáéval. A járvány miatt a testi érintkezéseket minimálisra csökkentették, ezért volt az, hogy férfiak ökölpacsit adtak egymásnak, így helyettesítve a kézfogást.

A belügyminiszter nem volt magas, az arca tele volt fiatalkori bőrbetegségekből származó hegekkel és barázdákkal. Apró szeme, és aranykeretes szemüvege egy vezető benyomását keltette, de ettől függetlenül is volt benne valami félelmetes. Az ember azt érezhette, hogy egy maffiafőnökkel beszél, nem pedig egy miniszterrel. Barta is hallotta a pletykákat, miszerint a 90-es években, miután leszerelt a rendőrségtől, ő adta a védelmet az alvilágnak. Sőt, ő maga is benne volt vastagon az Energol-ügyben, ami az olajszőkítésről szólt, de ezeket senki nem tudta hitelt érdemlően bizonyítani. És most itt áll előtte az ország egyik legbefolyásosabb embere, ráadásul ez az alak a belügyminiszter. Szép kilátások, és ő meg azon csodálkozik, hogy nem engedik, hogy végezhesse a munkáját, sőt meg is figyelik, mint egy bűnözőt. Legszívesebben leszerelt volna ott helyben, de ezt nem tehette. Nem hagyták volna. Már benne volt, sőt: őt szemelték ki arra, hogy megoldja ezt az elcseszett ügyet.

Miután kellőképpen végigmérték egymást, és úgy tűnt, hogy a feszült helyzet megoldódott, a belügyminiszter a kezével jelezte a gorilláinak, hogy hagyják magukra őket. Miután ketten maradtak, Barta szólalt meg először:

– Elég puhány emberekkel veszi körbe magát, én ezekre nem bíznám az életemet!

– Nem puhányok ezek, csak nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy visszaütnek nekik.

– Az elég nagy baj. El vannak kényelmesedve. 

– Lehet. Majd leküldöm őket a konditerembe meg a lőtérre.

– Attól még nem lesznek jó testőrök. Túl nagy az arca a terrorelhárításnak. De ha már itt tartunk, akkor a megfigyelőinek is szólhatna, hogy ne legyenek annyira feltűnőek, hogy a konyhából kávézás közben kiszúrja őket bárki.

– Igen, hallottam, hogy észrevette, hogy figyeljük.

– Miért is?

A belügyminiszternek tetszett Barta magabiztossága, mert volt mögötte tudás és felkészültség. Nagyon ritka az ilyen, gondolta magában. Ennek a katonának – mert ő magában ezeket csak katonáknak hívta – helyén volt az esze. Meg az ökle is. Ezt nem sokan merték volna bevállalni, hogy egy miniszter testőrségét harcképtelenné teszik. 

– Nézze, mielőtt belemennénk, hogy miért vagyok itt személyesen, nyugodjon meg. Azért választottam magát, mert maga a legjobb.

– Meg az embereim – szólt közbe Barta.

– Természetesen. Meg az emberei.

– Mit akar? A nyomozás még sehol nem tart, ha amiatt van itt.

– Tudom. Mindenről tájékoztatva vagyok, és a munka, amit eddig elvégeztek, az is rendben van.

– Rendben van?

– Igen. 

– Hogy érti ezt? Nézze, szívesen átadom valaki másnak, vannak még rajtunk kívül jó szakemberek! – játszotta a sértődöttet Barta. Mondjuk a szíve mélyén tényleg így gondolta. 

– Szó sincs róla! Magáé az ügy, ez nem kérdés!

– Hallgatom!

– Mint tudja… hogy is mondjam, ez egy kényes ügy… És nem szeretném, ha elragadtatná magát, mint ahogy az előbb is. Mindent nyilvánosságra fogunk hozni, megígérem, de értse meg, ez állambiztonsági ügy. Itt most nagyon kényes dolgok történtek, és ahogy elnézem, még fognak is. Az idén Budapestre látogat a pápa, és hát jövőre választások is lesznek. Tehát nagyon fontos a diszkréció. Ért engem?

– Azt hiszem, igen. 

– Akkor jó. Az a lényeg, hogy minél előbb kézre kerítsük az elkövetőt, és leállítsuk ezt az ámokfutást. Ha sikerül megoldani az ügyet, komoly elismerésre számíthat.

– Lehetek őszinte?

– Elvárom!

– Úgy gondolom, tudnak valamit, amit én nem, de azt várják, hogy ennek fényében oldjak meg egy rejtélyt. Ez így nehéz. De ha mégis sikerülne, akkor meg visszájára fog elsülni a dolog. 

– Ez nem ennyire egyszerű. De ígérem, bármire szüksége van, mindenben a segítségére leszek – mondta, majd átnyújtotta a névjegykártyáját, amin csak egy szám volt. – Ezen bármikor elér!

Barta elvette a fekete színű kártyát, amire ezüst betűkkel egy számsor volt felírva.

– Már hozzárendeltem az ön hívószámát, úgyhogy tudni fogom, ha keres.

Barta még mindig gyanakvóan nézett az előtte álló emberre.

– Rendben. 

A belügyminiszter bólintott, majd megint az öklét nyújtotta. Barta visszaöklözött, és félreállt az útból. 

– Sok sikert – mondta még elmenőben. A liftnél már várta a három testőr, az egyiknek tampon lógott az orrából, amit pár perce Barta könyöke eltört. Eltűntek. Koltai és Lívia tekintete találkozott Bartáéval az üvegfalon keresztül. Mindketten tátott szájjal, falfehéren álltak ott.

Folyt. köv.

1. rész

2. rész

3. rész

4. rész

5. rész

6. rész

7. rész

8. rész

9. rész

10. rész

11. rész

12. rész

13. rész

14. rész

15. rész

16. rész

17. rész

18. rész

19. rész

20. rész

21. rész

22. rész

23. rész

24. rész

25. rész

26. rész

27. rész

28. rész

29. rész

30. rész

31. rész

32. rész

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!