December 6,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VODKAJÉG


Szenteltvíz vodkával és jéggel (23. rész)

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 378,652 forint, még hiányzik 2,621,348 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A szálloda előcsarnokában Szilágyi átadta az okmányait a recepciósnak. Fáradt volt, alig várta, hogy lezuhanyozzon és igyon valamit. A bárban halkan szólt a zene, a zongorista átszellemülten szólózott, és közben régi slágereket énekelt. A cigarettafüstöt vágni lehetett, mert a közönség tagjai, akik az asztaloknál ültek, szinte egytől egyig dohányoztak.

– Maga rendőr? – kérdezte a recepciós hölgy.

– Parancsol? – kérdezett vissza Szilágyi.

– Azt kérdeztem, uram, hogy maga rendőr?

– Én? Igen az vagyok. Miért kérdezi?

– Mert ha állami alkalmazott, akkor nem kell fizetnie. 

– Értem, köszönöm. Honnan tudta, hogy rendőr vagyok?

– Mert a személyi igazolványával együtt  ideadta a jelvényét is.

– Tényleg! Összefogtam véletlenül, de akkor így legalább nem kell fizetnem.

– Önnek nem, de majd a minisztériumnak elküldjük a számlát. Legalábbis abban az esetben, ha nem magánjellegű az itt tartózkodása.

– Nem, nem az. Egy ügyön dolgozom.

– Hétvégén? – nézett bele egyenesen Szilágyi szemébe a nő. 

– Igen, sajnos így alakult.

– Milyen szobát kér? Egyágyast vagy franciaágyast?

Szilágyi végigmérte alaposabban a nőt, akinek a fehér blúza alól sejtelmesen kilátszódott a melltartója csipkéje. A felső két gomb ki volt gombolva, így finom szólva is tökéletes betekintést nyújtott a dekoltázsába. A tekintetével szép lassan a nő arca felé haladt, ahol kettejük tekintete találkozott. Mintha ez lett volna a cél, mintha ez lett volna a kalandos nézelődés végállomása. Szilágyi óvatosan az irataiért nyúlt, és véletlenül megérintette a nő kezét, ahogy átvette tőle a papírjait. 

– Duplát – miközben ezt mondta, végig a nő szemébe nézett. – Ha már az állam fizeti.

– 369-es. A legjobb szobánk. Hány éjszakára marad?

– Az attól függ. 

– Mitől?

– Hogy mennyi idő alatt végzek a dolgommal.

– Remélem, nem akarja elkapkodni, nyomozó úr! – mondta, majd egy újabb kacér mosolyt engedett el Szilágyi felé.

– Meddig dolgozik… öö…?

– Erika. A nevem Erika.

-Nos, meddig dolgozik, kedves Erika?

– Nemsokára végzek, de…

– Semmi de. Maradjon itt egy italra, kérem!

– Rendben. De csak ha elmeséli mi után nyomoz itt ebben az unalmas kisvárosban.

– Azt nem tehetem, de majd mesélek más történeteket, ígérem!

– Akkor menjen és frissítse fel magát, egy óra múlva találkozunk a bárban!

– Úgy lesz, de nem hoztam magammal semmit. Nem gondoltam, hogy itt ragadok, nézze el nekem, hogy ugyanaz az ing lesz rajtam, mint most.

– Én sem megyek haza átöltözni.

Szilágyi elmosolyodott, és elindult a lift irányába.

– Akkor egy óra múlva!

Reggel 7 órakor megszólalt az ébresztőórája csipogója. Az éjjeli szekrényen matatva megtalálta, és kikapcsolta a ritmikus csipogást. Mintha egy harkálycsalád éhes fiókái kopogtattak volna a fejében, a szája ki volt száradva, hirtelen azt sem tudta, hol van. A mellette lévő ágyon Erika aludt meztelenül, a padlón levetett ruhák hevertek szanaszét. Maga köré tekerte a törölközőjét, amit szintén a földről vett fel, és kitántorgott a fürdőbe. Megengedte a csapot, hogy minél hidegebb legyen a víz, amivel az arcát meg akarta mosni. Ameddig a víz folyt, vizelt és próbált visszaemlékezni az éjszaka történéseire. Vodka, sok vodka. Aztán filmszakadás. Erika hangosan nevet, kacérkodik vele, lassúzás. Cigaretta. Igen, az hiányzik. Lerázta a nemiszervét, és a jéghideg víz alá dugta a fejét. Érezte, ahogy a vér elkezd áramlani az agyába, hogy kezd kijózanodni. 

Visszament a szobába, majd a kabátja zsebéből elővette a kék Multifilterét. Kinyitotta az erkélyajtót és a derekára csavart törölközőben kiment, és rágyújtott. Köd volt. Alig látott valamit, de a hűvös levegő felfrissítette. Mélyen leszívta a füstöt, a cigarettát a jobb kezével a mutatóujja és a középső ujja közé szorította, egészen a füstszűrő tövében és így emelte a szájához. Imádott dohányozni. A rituálé és a vele járó jóleső ellazulás mindig rabul ejtette. Megnyugtatta, és ilyenkor mindig a gondolataiba tudott merülni.

– Nekem is adsz egy szálat? – jött a kérdés a szobából.

– Persze! – majd átnyújtotta azt, amit eddig szívott, és magának gyújtott egy újat. – Jól becsiccsentettünk, mi?

– Be bizony! De még hogy… Menned kell?

– Igen, mennem kell – mondta és kifújta a füstöt az utca irányába. 

Folyt. köv.

1. rész

2. rész

3. rész

4. rész

5. rész

6. rész

7. rész

8. rész

9. rész

10. rész

11. rész

12. rész

13. rész

14. rész

15. rész

16. rész

17. rész

18. rész

19. rész

20. rész

21. rész

22. rész

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!