Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VODKAJÉG


Szenteltvíz vodkával és jéggel (4. rész)

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

– Na jó, Attila, ez így most már kurvára nem kerek! Bocsánat, atyám! – kapta fel a vizet Dávid, aki már az egészből semmit nem értett. – Mi ez az egész? Van egy nemi erőszakos bűncselekmény, ami után pár órával meghal az áldozat, aki egyben a szemtanú is volt, egy rejtélyes üzenet, egy összebarmolt helyszín, és teljes titoktartás. Helyszínelni nem tudok, mert teljesen kihűlt a tetthely. 

– Dávid, nyugalom! Azon vagyunk, hogy megoldjuk az ügyet.

– Én is azon lennék, de így nem sok esélyem lesz. Atyám, kik voltak aznap este az intézményben? – kérdezte izgatottan Dávid. 

– Azt meg tudjuk nézni. A nővér, aki hívott, hogy baj van, az biztosan. A többieket leellenőrzöm.

– Rendben. Attila, én visszaviszem az atyát az otthonba, és szétnézek. Persze csak ha nem baj.

– Dehogyis, én is erre gondoltam. Tudj meg mindent! Csak óvatosan!

– Atyám, maradjon egyelőre minden hármunk közt. Attila kézbe veszi a dolgokat, és kideríti, mi történhetett tegnap éjszaka. 

– Köszönöm! -válaszolt az atya.

– Induljunk! – mondta, és szélesre tárta az ajtót a pap előtt.

– Ezek nem kellenek?- kérdezte Attila az ajtóban álló Dávidtól és István atyától. Két mobiltelefont tartott a kezében. Dávid visszalépett az asztalhoz, elvette tőle a készülékeket, intett a fejével, majd sietősen elindultak a lift irányába.

 

Dávid kinyitotta az autó ajtaját a papnak, segített beszállni, a reverendáját átsegítette a küszöbön, nehogy rácsukja az ajtót. Körbeszaladt és beugrott a vezetőülésre. 

– Mondana egy címet?

– Persze, Esztergom, Dóm tér 3.

– Kérem, kösse be magát, mert elég nagy a forgalom arrafelé és próbálom menteni ami még menthető!

A pap engedelmeskedett, majd Dávidra nézett és a szemével nyugtázta a kérést. Beindította a szolgálati Audit, és padlógázzal kihajtott a garázsból. Úgy manőverezett, mint egy Forma 1-es pilóta. Az atya meglepően nyugodtan ült mellette.

– Remélem, nem fél! – szólt oda Dávid neki, amikor éppen 160 km/h-val száguldottak a Szentendrei úton. 

– Nem. Isten velünk van, és amíg így van, addig nincs mitől félnem.

– Isten nincs velünk, én vezetem az autót.

– Maga csak azt hiszi. Minden, ami velünk történik, az Isten akarata. Mindannyian az ő kezében vagyunk.

Dávid ezen a ponton érezte, hogy inkább mellőzi a beszélgetést, és kizárólag az utat figyeli. Isten ide vagy oda, itt most csak és kizárólag rajta múlik minden. Egy rossz mozdulat vagy egy elbambuló autós, és kész a katasztrófa. Isten? Ugyan már! Megkeresztelték anno gyerekkorában, de soha nem járt templomba, és soha nem vett részt egyházi szertartásokon. Volt idő, hogy kereste Istent, hátha megjelenik neki, vagy megtapasztalja azt, amit sok vallásos ember állítólag igen: a jelenlétét. Vagy valami jelet kap, amiből egyértelműen tudott volna következtetni a létezésére, de ez nem történt meg. Úgy volt vele, ami késik, az nem múlik. Bár alapvetően inkább szkeptikus volt, sőt. Alapvetően idegesítette a vallási megfontolású tettek magyarázata, mindegy melyik valláshoz tartozott az illető. Úgy vélte, egy nem létező valaki nevében elkövetni bármit is, igen infantilis gondolkodásra vall. Szerinte a kereszténység annyira radikalizálódott az elmúlt években az országban, mint az iszlám a Közel-Keleten. A regnáló miniszterelnök kereszténykedése, bevándorlás-ellenessége és kirekesztő politikája még jobban felerősítette benne ezt az érzést.

Valószínűleg ezért sem lehet ebben az ügyben a felszínen ténykedni. Valami bűzlik itt. Valamit eltitkolnak előlük, és ezt ki kell derítenie. Ki volt ez a bíboros? Fel kell kutatnia a múltját, valamit csak csinált, ha egy műpénisszel a seggében találtak rá, és egy, a Bibliából kitépett, összegyűrt lapot gyömöszöltek a szájába. Kicsit elmosolyodott ezen a saját maga által kigondolt mondaton. Aztán eszébe jutott, amikor azt mondta a pap, hogy egy misén elmentek otthonról a bíborosnál. Megnézte volna a sok imádkozó sáskát, amikor az öreg kiabálva nekiáll lehordani a főnököt, akit egész életében szolgált. Most lett elég! Gondolom, egész életében prédikált, legalább a végén hagyják már békén! Mit élhetett át? Atyaég! Mindent ki fog deríteni, bár ha mindent titkosítani kell, mire ez az egész felhajtás? Régóta dolgozott nyomozóként, igen durva gyilkosságokat és bűntényeket látott a munkája során. Kicsit olyan volt, mint a Q-ügyosztály, csak ott megoldatlan ügyeket próbálták újra leporolni, és kideríteni, mi történhetett. Mióta Attila a főnöke, azóta inkább a kényes ügyeket bízzák rá. Politikusok, nagymenő üzletemberek, védett személyek hülyeségeit, vagy ellenkezőleg: az előre kitervelt simlijeiket. Volt itt minden, volt amin röhögtek, és volt amin ökölbe szorult a keze, és úgy kellett lefognia Attilának, hogy ne verje péppé egy államtitkár fejét, aki kiskorú lányokat rontott meg bedrogozva a balatoni villájában. A jelenlegi álszent kormánytagok, akik szavak szintjén olyan keresztények meg istenfélők, hogy csak na, aztán ők a legnagyobb parázna gazemberek. Utálta ezt a rendszert, és mégis szolgálta. Ott volt az a nagykövet, akit pont neki kellett hazahozatnia Dél-Amerikából. Ha tudták volna az emberek, milyen képeket találtak a gépén, tuti meglincselik. Ki kellett mennie a WC-be hányni. Viszont be kellett védeni, mert a politika már csak ilyen. El is küldték fizetett szabadságra, mert ott majdnem bedobta a törülközőt. Keresztény értékek? Tudni kell jól forgatni a köpenyt, és akkor tied a földi mennyország. Végül is ha itt minden fasza, akkor lehet kicsit még melegedni a pokolban. Ehhez képest az wellness szálloda ezeknek.

– Vigyázzon! – kiáltott rá az atya.

Dávid beleállt a fékbe, félrerántotta a kormányt, és a járdapadkára ugratott, majd vissza. Az Audi sport futóműve úgy vágta először a tetőhöz, majd vissza az ülésbe őket, mint egy pankrátor. Az autó füstölő, csikorgó gumikkal megállt, keresztbe az úton. Az éles hangú sziréna fülsüketítő hangon vonyított, a kék-piros LED-villogók ritmikusan, mint egy diszkó sztroboszkóp fényei türelmetlenül lüktettek a tetőn lévő szirénából. Egy babakocsit toló anyuka tolta le eléjük a gyerekét. Egy ezredmásodpercen múlt, hogy ne gázolja halálra őket.

– Maga őrült! Majdnem megölte őket! – kiáltotta oda egy idősebb hölgy, aki végignézte az esetet.

– Jól vannak? Elnézést, de ilyenkor azért szól a megkülönböztető jelzés, hogy ne legyen baj!

– Halálra rémültem! – fakadt sírva az anyuka. A gyerek a kocsiban is fájdalmasan sírt. Dávid nem tudta, mitévő legyen. 

– Jöjjön, kedves! – szólalt meg az atya. – Nincs semmi baj, csak megijedt mindenki. Látják, a jó Isten vigyáz ránk, mert tudja, hogy jó emberek vagyunk. Hála neked! Jöjjenek, nyugodjanak meg, nincs baj! – nyugtatta őket.

Dávid szégyellte magát, tudta, hogy hibázott. Annyira elkalandoztak a gondolatai, hogy nem figyelt a közlekedésre, pedig úgy hasítottak, mint a golyó. Ilyet soha nem engedhet meg magának egy olyan sofőr sem, aki szirénázva hajt át a feltorlódott forgalmon. A picsába. Odament az autóhoz, hogy leállítsa a fülsüketítő vonyítást. Az atya egy padhoz kísérte a megszeppent anyukát, és tovább vigasztalta. Dávid odasétált, majd még egyszer elnézést kért.

– Indulnunk kell! – szólt oda a papnak.

A pap bólintott, majd visszaült az autóba.

– Látja, megmondtam, hogy vigyáz ránk! – majd a mutatóujjával az ég felé mutatott.

Dávid ismét bekapcsolta a szirénát, és nagy gázzal elindult, folytatva útját Esztergom felé.

Folyt. köv.

1. rész

2. rész

3. rész