Szeptember 24,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VODKAJÉG


Szenteltvíz vodkával és jéggel (3. rész)

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,385,009 forint, még hiányzik 1,614,991 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A pap Bartára és Koltayra nézett, majd vett egy nagy levegőt és belekezdett.

– Este az imádság alatt, amit az intézet kis kápolnájában szoktunk tartani, István atya a szokásos imáit mormolta együtt a kánonnal. A kerekesszékben ült, szinte minden szavát kívülről tudja a mise szövegének…

– Bocsánat, de ez hány órakor történt?

– Este hat. A hat órai mise az otthon lakóinak. Van aki a bent élők közül még mindig aktívan celebrál szertartásokat. István atya pár éve tartotta az utolsót, mert akkor jött elő a demenciája. Egy ilyen mise alkalmával elfelejtette a szöveget, hangos nevetésben tört ki, és a szószékről – hogy is mondjam finoman? – Istent kezdte káromolni. Akkor úgy döntött a vezetőség, hogy többet ne tartson misét. Tehát a hat órai mise végén minden rendben volt, az étkezőben mindenkit elláttunk, akit gondozunk. A vacsora jó hangulatban zajlott, és István atya is szemmel láthatóan jól volt.

– Ezt hogy érti?

– Úgy, hogy aznap reggel kapta meg minden lakó a második, koronavírus elleni oltását. Azért mondtam, hogy jól volt, mert az első után 3 napig lázas és levert volt.

– Értem. Folytassa, kérem.

– Tehát a többi gondozottal együtt a társalgóba vittük az atyát, ahol ilyenkor sakkozni, kártyázni, és beszélgetni szoktak egymással.

– Hány gondozott van az intézményben?

– Jelen pillanatban 62. Plusz a személyzet.

– A személyzet is ott lakik, vagy csak bejárnak gondozni?

– Mire gondol?

– Hogy esetleg apácák vagy olyan segítők, akik életvitelszerűen ott élnek az intézményben a gondozottakkal együtt, erre gondolok.

– Értem. A személyzet egy része állandóan ott van, ők a nővérek és az önkéntesek. Aztán van orvosunk, aki nem állandóan van jelen, és persze a takarító illetve konyhai személyzet sem.

– Ők mennyien vannak pontosan?

– Miért fontos ez? Még nem is tudja, mi történt.

– Elnézést! Igaza van, sajnos egy nyomozó állandóan kérdez, és én már csak ilyen vagyok. Folytassa!

– Tehát az esti program után mindenki a szobájába vonul vissza. Már aki tud. Aki nem, annak segítünk. Miután István atya teljes mértékben kerekesszékhez van kötve, ezért neki állandó segítői vannak, akik egyebek mellett a helyváltoztatásban is segítik. Este kilenckor az ügyeletes nővér végigmegy a lakosztályokon, és ellenőrzi a lakókat. István atyánál is minden rendben volt, általában ebben az órában már alszik. Ez így volt tegnap este is.  Aztán éjfél után az ügyeletes szobában megszólalt az atya személyi hívója. Ez nem újdonság, mert hetente többször is szokott kérni nővéri segítséget, általában vizet kér, vagy az ágytálat kell cserélni nála. Az én szobai hívóm nem sokkal ez után jelzett, a nővér kétségbeesetten kérte, hogy azonnal menjek az atya szobájába. Nem mondott semmit, de éreztem a hangján, hogy baj van. Először azt hittem, az Úr szólította magához, de mire odaértem láttam, hogy nem az történt. Elnézést, kaphatnék egy pohár vizet?

– Hogyne! – Barta intett az egyik rendőrnek, hogy hozzon egy flakon vizet. Megvárta, amíg leteszi az asztalra, majd elhagyja a szobát.

– Sajnos csak így van, poharunk nincs, tudja, a járvány miatt beszüntettük…

– Értem, jó lesz így is. – Kinyitotta, majd kortyolt belőle párat, visszazárta, és az asztalara helyezte maga elé a palackot.

– Szóval ahogy odaértem, láttam, hogy a nővér pofozgatja, ébresztgeti. Kérdeztem, mi történt, azt felelte, hogy egy papírgalacsin volt a szájába gyömöszölve, és a lábai szét voltak feszítve. Az ágytál helyén, meg egy… hogy is mondjam, szóval egy műpénisz volt az atya végbélnyílásába dugva. Istenem, ilyen szörnyűséget! Segítettem a nővérnek, majd mondtam neki, hogy hívja az orvost. Addig én próbáltam nyugtatni, de igazából nem kellett, mert a fájdalomtól eszméletlen volt, és csak pillanatokra tért magához. Azt hittem, a nővér is nyugtatni próbálja, de nem, ő próbálta szabaddá tenni a légutakat. Pár perc alatt ott volt az orvos, aki eltávolította az idegen tárgyat az atya altestéből, és megvizsgálta őt. A végbele vérzett, a combnyak csontja pedig valószínűleg nagyon fájhatott, mert teljesen szétfeszítették azt, mint a misszionárius pózban levőknek. Értik, ugye?

-Igen, értjük! Utána mi történt?

– Az orvos ellátta, és nyugtatót meg fájdalomcsillapítót adott neki, aztán mindhárman átmentünk az irodámba. Ott kértem a nővért és az orvost, hogy senkinek ne beszéljenek a látottakról, kezeljék bizalmasan az ügyet.

– Aztán?

– Aztán hívtam a püspöki hivatalt, ahol azt mondták, várjak, ők intézkednek, de senkinek ne mondjak semmit, majd jelentkeznek. Ekkor hívott a kollégája, hogy jöjjek be ide. Hát itt vagyok.

A szobára csend telepedett. Dávid agya úgy járt, mint egy helikopter rotorja. Mi ez az egész? Van egy bűnügyi helyszín, és ki sem mennek? Összebasszák a tetthelyet, a forró nyomnak annyi. Ezt az ő főnöke ennyiben hagyja? Mi folyik itt? Bizonyítékok, újlenyomatok, DNS – minden elveszik.

– Ki is takarítottak a szobában?

– A nővér igen. Felmosott, mert a vizelet az éjjeli edényből szétfolyt a padlón.

– Megbocsát, atyám?

Dávid intett Bartának, hogy menjenek ki. Barta látta Dávidon, hogy szétveti az ideg, igaza volt, de nem tehetett mást.

– Mi a fasz folyik itt, Ati?

– Hé! Nyugi! Mondtam, hogy kényes az ügy.

– De ennyire? Bazdmeg, hogy nyomozzak így, ha ledózerolják a helyszínt? Mi alapján fogok bizonyítékokat gyűjteni? Miért nem mentünk ki az éjjel?

– Mert nem lehetett! Értsd már meg! – úgy rákiabált Dávidra, hogy az egész osztályon csend lett.

– Menjünk be a szobámba… Ide figyelj! Szerinted én boldog vagyok ettől? Szerinted én nem ugyanígy éreztem?

– Miért nem mondtad meg azoknak a fejes haverjaidnak, hogy akkor menjenek ki ők vizsgálódni? Minek vagyunk mi, ha ezek mindent felülírnak?

– Megértelek, sőt! Ezért hívtalak ide. Ezek nem akarják, hogy nyomozzunk, érted? Szerintem el akarják tussolni az ügyet. Azt akarom, hogy járj a végére ennek az egésznek. De teljes titokban. Ez a pap be van szarva, és ez engem aggaszt. Valami itt nem kerek a bíborossal, érted? A végére kéne járnod. Óvatosan.

– Te megőrültél? Úgy nyomozzak, hogy nincs mögöttem stáb?

– Ezek azt hiszik, pontosabban azt kérték, hogy csináljak egy rutinvizsgálatot, aztán zárjam le az ügyet. Ennyi. Van két heted, hogy a végére járj ennek az egésznek.

– De gondolom, nem az lesz a jelentésben, igaz?

– Igaz.

– Akkor meg minek? Visszatartasz még mást is, Ati?

Csend lett. Attila nem nézett Dávid szemébe.

– Nem. De tudnom kell, mi történt ott az éjjel, derítsd ki, és vázold fel a tényállást!

– A picsába! Hol vannak a tárgyi bizonyítékok? A vibrátor meg a galacsin? Arról tudnánk DNS-mintát venni.

– A vibrátort elküldtem a laborba, mert amikor felhívtam az atyát, mondtam neki, hogy egy nejlonzacskóval fogja meg, tegye bele egy másik szatyorba, és hozza magával. Az megvan. A papírgalacsint elfelejtettem, akkora volt a fejetlenség.

– Gratulálok! Menjünk vissza, hátha nem dobta ki.

A két rendőr komótosan visszasétált a tárgyalóba, és behajtották maguk mögött az ajtót. A pap úgyanúgy ült az asztalnál, ahogy otthagyták, azzal a különbséggel, hogy egy papírgalacsin volt az asztalon közvetlenül előtte. Dávid és Attila egymásra néztek.

– Gondolom erre is szükségük lesz, nem csak a másik „tárgyra”?

– Ööö, igen atyám, jó hogy elhozta, köszönöm!

– Nincs mit.

– Megfogta?

– A nővér igen, de mivel nálunk a járvány miatt kötelező a gumikesztyű viselése, gondolom nem hagyott ujjlenyomatot. Én meg szintén egy nejlonzacskóval fogtam meg ezt is, ahogy a kollegája mondta a másik bizonyíték esetében.

– Igazán figyelmes, köszönjük!

Dávid elővett egy gumikesztyűt a szekrényből, és óvatosan elkezdte széthajtogatni a teniszlabda méretűre gyúrt papírgalacsint. A többiek figyelték, ahogy Dávid szakszerűen kisimítja a gyűrött papírlapot.

– Ez egy Biblia lapja! – szólalt meg az atya.

– Tényleg, méghozzá kézzel lett kitépve…

– Lássuk csak! Itt semmi különös, a másik oldalon sem…

Dávid a fény felé fordította, de nem látott semmit.

– Küldjük le a laborba?

– Várj! – Dávid leoltotta a lámpát, a szobában sötét lett. Elővette a fiókból az UV-lámpát.

Ahogy rávilágított, egy csík vonala rajzolódott ki. Felnézett Attilára.

– Ez szerintem sperma, de majd a labor megvizsgálja. Mi van ide írva?

-„Aki jóra igyekezik, jóakaratot szerez: aki pedig gonoszt keres, ő magára jő az.”

– Példabeszédek, 11:27.

– Muszáj kihallgatni a bíborost, ez több mint erőszak. Ez egy rituális bűncselekmény!

– Lehet, hogy az nem lesz olyan egyszerű! – szólalt meg a pap.

– Miért?

– Mert ma reggel, mielőtt idejöttem, meghalt.

Folyt. köv.

1. rész

2. rész

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!