Október 27,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VODKAJÉG


Szenteltvíz vodkával és jéggel (2. rész)

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,805,820 forint, még hiányzik 1,194,180 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A szolgálati autójával a mélygarázsba hajtott, majd a számára fenntartott parkolóhelyre tolatott.

Még izzadt, mert mielőtt elindult, gyorsan letusolt, és a szinte vizes testére húzta fel a farmerját és egy hosszú ujjú pólót. Nem borotválkozott meg, úgy gondolta, bemegy a osztályra, és pár óra alatt egy gyors eligazítást tart, ebédre már otthon is lesz. Rendel valamit, mert sehova nem lehet beülni. Már a liftnél volt, amikor megint a levegőbe beszélve, „a picsába ebbe a kurva maszkba” kifejezéssel a száján rögtön meg is fordult, és visszament a kocsijához. A középső könyöklőből kivette az egyszer használatos maszkot, amit egyébként már január óta használt, és sietve visszaszaladt a felvonóhoz. Nem tudta megszokni, és utálta is. Belépett a liftbe, a mágneskártyáját az indítófelülethez tartotta, majd megnyomta a 13. emelet gombját. A lift komótosan elindult felfelé, majd megállt a földszinten. Pár egyenruhás és egy megbilincselt fogvatartott lépett be mellé, köszöntötték – mivel ő volt a rangidős, és szinte mindenki ismerte, visszaintett – és folytatták az útjukat felfelé.

– Vegyék lazábbra a kezemen a bilincset! Hallják?! Elszorítják a csuklómat!

– Fogd be, és ne lármázz!

– Nem értik? Fáj!

Nézte a fiatal suhanc arcát, látta, hogy a fogdán már elintézték, kékes árnyalatú duzzanat volt a bal szeme sarkában, és a szája is fel volt repedve. A pupillái akkorák voltak, mint egy üveggolyó, látszott, hogy még mindig valami drog hatása alatt lehetett. A kezei koszosak, a ruházata hiányos, sűrű haja rendezetlen. Mondjuk azt egyből észrevette, hogy a fiúnak még nem volt dolga a rendőrséggel, mert eléggé hepciásan viselkedett. Valószínűleg a szokásos eset: jómódú család elkényeztetett gyereke, aki mondvacsinált drogkereskedőnek vagy dílernek képzelte magát. Az ilyenek szoktak meglepődni, amikor előbb vagy utóbb itt kötnek ki. Túl sok Narcost néztek, vagy unalmukban a GTA-játékon élték ki a le nem vezetett feszültséget. Ezek azt hiszik, ők is olyan nagypályás bűnőzők lesznek, mint Escobar. Mert ez a divat, ez a trendi, és amikor beköszönt a való világ, akkor meg hívják aput vagy anyut, hogy vigye ki innen őket. És persze a jómódú apuka, akinek általában van valamilyen kapcsolata, idejön valami nagymenő ügyvéddel, és mindent megígérnek, meg fogadkoznak, hogy több ilyen nem lesz. Utána a gyereket elküldik valami drogprevenciós kiselőadásra, és kezdődik minden előlről. Így megy ez, ilyen világban élünk. Annak idején, amikor gyerekfejjel nézte a San Francisco utcáit, azt sem tudta, mi az a drog. Most meg derékig gázol benne egész Budapest. Főleg most, amikor mindenki otthon üldögél, és jódolgában nem tudja, mit csináljon. Há elszív egy füves cigit. Aztán még egyet, és a végén azon veszi észre magát, hogy függő lett. Magyarországon több füves van lassan, mint alkoholista vagy más szenvedélybeteg. Zömmel erre megy el a rendőrség legtöbb ideje, hogy ezekkel a hülyegyerekekkel foglalkozzanak. A nagy terjesztőket nem tudják elkapni, meg nem is nagyon lehet. Ez a világ rendje. Így volt, és így is lesz.

A lift megállt a nyolcadik emeleten, a két egyenruhás kiszállt a toporzékoló fiatallal. Ismét egyedül volt. A lift ajtaja bezárult, és meg sem állt a 13. emeletig.

– Sziasztok! – köszönt oda az első irodában dolgozó kollégáinak.

– Hello, főnök! Hát te? Nem szabin kéne lenned? Vagy ennyire nem tudsz innen elszakadni?

– Van egy kis dolgom, de ígérem, nem sokáig rontom itt a levegőt.

– Van kávé, kérsz?

– Nem, köszi. Ittam, mielőtt elindultam, meg várnak is rám.

Gyors léptekkel továbbment az irodája felé, belépett, majd egyből az íróasztalához ment, hogy ránézzen a gépére. A rendszer pár másodperc alatt készenlétben volt, a saját kódjával belépett, és átfutotta a belső információs üzenőfalat.

– Kopp-kopp! Hát itt vagy?

– Persze, mondtad, hogy siessek.

– Menjünk át a tárgyalóba!

– Rendben, hozom a jegyzetfüzetemet.

– Ne hozz semmit, csak magadat.

– Mi ez az egész? Ki van itt? Az áldozat?

– Gyere, majd utána megbeszélünk mindent. Csak figyelj, én is azt teszem majd.

– És miért nem lehet rendes kihallgatást tartani? Ez a munkánk, nem?

– De. És hidd el, nekem is furcsa ez az egész, de a régi barátságunkra való tekintettel kérlek, bízz bennem, és tedd, amit mondok.

– Kurvára kíváncsi vagyok, mire fel ez a nagy titkolózás.

– Én is, elhiheted, de most többet nem mondhatok.

– És ha nem vállalom?

– Azt kell mondanom, hogy ezt nem te fogod eldönteni, hanem én. És én így döntöttem!

Dávid megadóan feltette a kezét, és kirúgta a gurulós székét az íróasztala mögül.

– Te vagy a főnők!

A bűnüldözési hivatal vezetője az 55 éves Dr. Barta Attila dandártábornok, aki mindig fess és katonás külsejével, tiszteletet parancsoló megjelenésével úgy állt az ajtóban, mint egy hollywoodi filmsztár. Az öltönye makulátalan, a jelvénye, mint mindig, az övcsatjába volt dugva. Kedvelte a közvetlen főnőkét, jó szakembernek és lojálisnak tartotta, és ez fordítva is igaz volt. Barta azért nevezte ki az életvédelmi osztály vezetőjének Dávidot, mert tisztában volt azzal, hogy a kisujjában van a szakma. Viszonylag fiatal kora ellenére már több igen nehéz bűntényt megoldott, jó kapcsolata volt a téglákkal, és igen befolyásos volt az alvilági körökben is. A nehézfiúk is tisztelték, mert amit megígért, ahhoz tartotta magát, és ez fordítva is működött. Ha őt verték át, akkor többé nem volt védelem vagy segítség. Ebben rejlett a rendőri munka alfája és omegája. Így tudta megtartani az egyensúlyt jó és rossz között.

– Mehetünk?

– Persze!

Átsétáltak a nagy üvegfallal körbevett tárgyalóba, Barta pedig lehúzta a redőnyöket a kíváncsi kollegák szeme előtt. A tárgyalóasztal végén egy papi reverendába öltözött egyházi ember ült, apró, keret nélküli szemüvegben. Látszott rajta, hogy eléggé feszült.

– Jó napot, Koltay Dávid rendőrezredes vagyok!

– Jó napot kívánok, Prohászka István diakónus!

– Hárman leszünk?

– Igen. Elmondom a tényállást, utána eldöntjük, hogyan tovább – kezdett bele Barta.

– A lényeg, hogy egyelőre semmi nem kerülhet ki ebből a beszélgetésből. Ez parancs!- mondta, majd élesen Dávid szemébe nézett, mint aki beleegyezést vár, nem pedig további kérdéseket. – Se hangfelvétel, se jegyzetelés! A mobilodat, Dávid! Atyám, az önét is!

Mindketten átadták Bartának a telefonjaikat, a pap kicsit felsőbbrendű mozdulattal, mintha az ő akarata érvényesülne a rendőrség akarata felett. Igen, ezt érezte Dávid: a felsőbbrendűséget. Az egyház mindenek és mindenki felett. Ezt most meg is tapasztalhatta. – Hol élünk? – gondolta magában, és már most ideges volt. Mi az, hogy egy bűnesetet nem lehet dokumentálni? Ez felér egy vesztegetéssel!

– Persze, hogyne! Bizalmasan kezelem a hallottakat! – majd a fejével alig észrevehetően bólintott a főnöke irányába, és a szemével is jelezte, hogy vette az adást. Belül fortyogott az idegességtől.

– Akkor István, kérem, mondja el a kollégámnak is, amit nekem már elmesélt!

– Rendben!

– Egy pillanat, Attila! Kérdezni szabad, vagy csak mesedélutánt tart az atya?

Barta kérdőn a papra nézett, akin látszott, hogy meglepte a kérdés. Habozott, majd bólintott a fejével.

– Szuper! Végül is ez a munkánk, nem?

– De igen!

– Nézze, nyomozó – szólalt meg az atya – nem voltam még soha ilyen helyzetben, és idegen is tőlem ez a környezet. Ráadásul maga az eset is elég felkavaró, ezért kérem, nézze el nekem, ha kicsit furán viselkedek. Kérem!

– Rendben, de miről van szó pontosan?

Barta hagyta, hogy Dávid elkezdje a párbeszédet a pappal. Lehet, hogy ha a jó zsaru, rossz zsaru elvet követik, akkor olyan részletek is előjönnek majd, amelyek eddig nem. Kíváncsi volt, hogy másodjára is ugyanazt a sztorit adja elő, amit neki. Dávid érezte, hogy a főnöke belement a játékba, és szabadon engedte, mint egy vadászkutyát, aki a sebzett vad nyomára akar bukkanni.

– Rendben, akkor hallgatom. Mi történt? Mesélje el, kérem, részletesen.

A pap levette a szemüvegét, és egy bársony tokba csúsztatta. Látszott minden mozdulatán, hogy milyen kifinomult és kecses. Az ujjai és a kézfeje tiszták és ápoltak voltak, mint aki most jött a manikűröstől. Összekulcsolta a kezeit, és óvatosan maga elé helyezte az asztalra. Lehajtotta a fejét, mint aki imádkozni kezd. De nem ezt történt. Felemelte a fejét, a tekintete Dávidra szegeződött, és belekezdett a történetbe.

Folyt. köv.

Szenteltvíz vodkával és jéggel (1. rész)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!