Október 27,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VODKAJÉG


Szenteltvíz vodkával és jéggel (19. rész)

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,805,820 forint, még hiányzik 1,194,180 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Barta a konyhában gyengéden megfogta a felesége kezét, majd a fürdőszoba felé vezette. Kinyitotta az ajtót, majd előre engedte és miután belépett, ő is utána osont és becsukta az ajtót. Kinyitotta a zuhanyt és a mosdó csapját is, és bekapcsolta a hajszárítót. 

– Mit csinálsz? – kérdezte meglepődve Ildikó, de Barta csendre intette a kezével.

Amikor úgy ítélte meg, hogy szükséges, hangzavart generált, belefogott.

– El kell mennem találkozni Koltayval és Líviával. Fontos és veszélyes! Azt akarom, hogy tudd: lehallgatnak engem, és valószínűleg titeket is. Maradj természetes, csak ne kérdezz a munkámról az elkövetkezendő pár napban!

– Megijesztesz! Mi ez az egész?

– Belerángattak egy marha kényes ügybe, a végére akarok járni, és segítened kell!

– Miben, az Isten szerelmére? – miközben ezt kérdezte, félelem ült az arcára. Félelem és aggódás, hiszen a járvány miatt már így is éppen eléggé felborultak az eddig megszokott mindennapjaik. És most ez is. Ismerte a férjét, és tudta, hogy ha ennyire elővigyázatos, akkor valami komoly dolog lehet a háttérben. 

– A főnökeid? 

– Nem, a minisztérium… A belügy és az igazságügy karöltve. Nem tudom, hogy csapdának szánták-e nekem, vagy valóban nem voltak tisztában az ügy kényességével.

– Kire nézve?

– Az áldozatra. De ígérem, ha ennek vége, mindent elmondok!

Ildikó bólintott és könny szökött a szemébe. Barta letörölte, és magához szorította. 

– Nem lesz semmi baj. Az is lehet, hogy csak én aggódom túl. Tudod milyen vagyok.

– Tudom, és pont ezért ijesztesz meg. Mert szerintem nem aggódnál, ha nem lenne baj!

– Hé! Jobb, ha van nálad egy esernyő, még akkor is, ha süt nap! Nem tudhatod, mikor ered el az eső, és jobb nem bőrig ázni! – mondta, majd egy mosolyt erőltetett az arcára.

– És miből gondolod, hogy lehallgatnak?

Barta kérdő pillantást vetett a feleségére, majd a hátsó zsebéből elővette azt a detektort, amit poloska kereséskor szokott használni a titkosszolgálat. Óvatosan a tükör feletti lámpához tartotta, a kis szerkezet vörös LED lámpája villogni kezdett, és halk, duruzsoló hangot adott ki, ahogy egyre közelebb tartotta a fénytesthez.

– Atyavilág! – Ildikó félve a kezével a szájához kapott, nehogy esetleg ezt is meghallja a titkos hallgatózó.

– Érted már? 

– Igen! – annyira félt, hogy ezt látva Barta újra magához szorította. Ildikó tudta, hogy a férje titkos és speciális dolgok után nyomoz, de azt nem gondolta, hogy őt is lehallgatják. Azt hitte, ezt a férje teszi másokkal. Igaz a mondás: az őrzőket is őrzi valaki. De ki?

– Mit akarsz csinálni?

– Még nem tudom, ezért akarok velük beszélni.

– És hol?

– Azt nem mondom el, de sietek!

– Vigyázz magadra, kérlek!

– Szeretlek!

– Én is!

Barta kisurrant a fürdőből és felkapta a zakóját, a bejárati ajtóból intett még egyet Ildikónak, de a következő pillanatban már a lépcsőházban kettesével vágtatott a mélygarázs felé. Hazafele jövet már kiszúrta, hogy követik, egy szürke Skoda Octavia volt lemaradva mögötte. Amikor hazaértek a gyerekkel, az ablakból látta, hogy egy saroknyira parkoltak le vele. A rendszámát nem tudta leolvasni, de biztos nem is lenne benne a rendszerben, mert az állambiztonságiaké titkosak. Lenyomozhatatlanok nincsenek benne a központi nyilvántartásban. Az autójával a ház előtt parkolt le. Szándékosan, mert nem autóval akart menni. A garázsból a társasház közös kertjébe ki lehetett jutni. A sövényen könnyedén átugrott, és a szemben lévő ház udvarán keresztül kisétált a másik párhuzamos utcára. Most azért jó, hogy van maszk, ilyen álca legálisan nem is lehetne nagyobb segítség a jelen helyzetben. A fejére pamut sapkát húzott, a fekete maszkot meg az orráig tolta, szinte csak a szemei látszódtak ki alóla. Gyors tempóban a trolimegálló felé vette az irányt, az órájára nézett és az Örs Vezér téri Ikea felé menő járműre szállt fel. Leült háttal a menetiránynak, és szemügyre vette a terepet. Nem látott gyanús autót vagy szokatlan eseményt. Körbenézett, hogy az utasok között nem lát-e esetleg őrszemet. Pár fiatal beszélgetett egy csoportban, egy öreg néni és egy anyuka a gyermekével. Tiszta – mondta magában, mint aki jelentést küld a központnak.

Közben visszatértek a múlt gyilkos emlékei. A pulzusa felgyorsult és izzadni is kezdett. A jármű elindult, minden normálisnak tűnt, ahogy körülnézett. Annak ellenére, hogy a maszk alatt az arcát nem lehetett felismerni, a mozgását viszont igen. A járvány miatt gyér volt a forgalom, kevesen merészkedtek az utcára a korlátozások miatt, ezért a tömegben való rejtőzködés, mint opció, nem játszott. Gyorsaság és hatékonyság. Lehetőleg természetes mozdulatok, és mindenre kiterjedő figyelem. Barta azon gondolkodott, hogy Koltayt vagy Líviát becserkészték-e már? Vagy egyelőre azokat csak rajta keresztül tartják majd kordában? Ha mélyebbre ásnak, akkor mindkettejüket meg fogják figyelni, bár nem valószínű, hogy ezt az ügyet tovább tudják majd göngyölíteni. Itt lesz az ő szereplésük vége, és valószínűleg titkosítják majd az anyagot. Jobb az ilyen kényes témáktól távol maradni. Tudta viszont, hogy minél jobban belemerül ebbe a mocsárba Koltay, annál nehezebben lehet majd leállítani. Most majd nyugodtan elmondja nekik, hogy itt a vége, ennyi volt. Eljátssza mindenki a hülyét, lapoznak, aztán séta tovább. 

– Örs Vezér tere, végállomás! Kérjük utasainkat, hagyják el a járművet!

Ildikó gondolatai a férje körül forogtak. Bepakolt a mosogatógépbe és rendet rakott a konyhában. A gyomrában görcsös szorítást érzett, kivett egy üveg bort a szekrényből, és töltött magának egy keveset. Az alkohol és a bor íze forrósággal töltötte el, és kissé ellazította. Nem lesz semmi baj – mondta magának, és bekapcsolta a tévét.

Csengettek. Ildikó letette a poharat és kinyitotta az ajtót. Egy öltönyös férfi állt előtte fekete maszkban.

– Jó napot, hölgyem! A férje régi barátja vagyok, beszélhetnék vele?

– Ööö, sajnos nincs itthon elugrott valahova…

– Tényleg? Mert az autója itt van a ház előtt.

– Gyalog ment..

-Értem, köszönöm!

– Nincs mit!

– Még valami. A telefonszámát megadná, mert nekem nincs meg.

Ildikó hezitált, tudta, hogy itt nincs rendben valami, de nem akarta elárulni, hogy a férje mindenbe beavatta. Azt mondta, viselkedjen természetesen.

– Persze, megadom, jöjjön be! Mit is mondott, hogy hívják?

– Péter! Kiss Péter.

– Akkor mondom: 06 30 …

– Köszönöm, mondja meg neki, hogy majd keresem!

– Szívesen! Viszlát.

Ildikó alig várta, hogy a tagbaszakadt férfi elmenjen a lakásukból, visszament a konyhába és a pohárban lévő bort egyszerre lehúzta. Leült a kanapéra és a kezével idegesen a poharat forgatta. A következő pillanatban megszólalt egy telefon, nem az övé, az előszobából jött a hang. Keresgélt és a férje öltönyének a zsebben megtalálta a mobilt. Attiláé volt, és a kijelzőn türelmetlenül villogott: Ismeretlen hívószám.

Folyt. köv.

1. rész

2. rész

3. rész

4. rész

5. rész

6. rész

7. rész

8. rész

9. rész

10. rész

11. rész

12. rész

13. rész

14. rész

15. rész

16. rész

17. rész

18. rész

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!