Szeptember 22,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VODKAJÉG


Szenteltvíz vodkával és jéggel (12. rész)

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,297,765 forint, még hiányzik 1,702,235 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ugyanakkor, Siófokon éjjel kettő körül

– Gyere! – mondta Laci Krisztinek, miközben a kezét nyújtotta a lánynak.

– Hova megyünk?

– Le a partra, a Sióhoz. Ott ilyenkor nincs senki, mutatok valamit.

Kriszti kicsit szédelegve követte a fiút, aki fogta a kezét, nehogy elcsússzon a csatorna meredek oldalán. A gáthoz értek, amire Laci könnyedén felugrott, majd felsegítette Krisztit is. Egyensúlyozva mentek át az elzárt zsilipen; a bal oldalon méteres mélység, a jobb oldalon pedig a Balaton vize nyaldosta a gát peremét. Nem volt idejük gyönyörködni a látványban, mert az őrbódé felől hangos kiabálás hallatszott.

– Nem tűntök el onnan, de nagyon gyorsan?! – jött a fenyegető kiáltás, majd egy kutya is csatlakozott ugatásával a ricsajhoz. Kriszti megijedt, egy pillanatra megcsúszott a lába, de Laci időben elkapta. 

– Siessünk, mert a végén még az öreg utánunk szalad … – mondta, majd hangosan nevetett.

Szaporábbra vették a tempót, és hamar el is érték a túlpartot, Laci előrement, majd az előttük lévő drótkerítést a lábával lenyomva átsegítette rajta a lányt is. 

– Nem vagyok ehhez a kalandhoz öltözve – mondta Kriszti kicsit idegesen, abszolút nem tetszett neki ez a fajta romantika. Nem kisiskolás már, hogy árkon-bokron meneküljön egy fiúval. Ráadásul a szoknyája is beleakadt egy kiálló drótba, és a bőrével együtt felszakította azt.

– Gyere, már nem vagyunk messze! – kiáltott neki Laci.

– Menjünk vissza! Mit keresünk itt?

Laci nem válaszolt, hanem a parton lévő hajók között szlalomozott, mint aki nem most jár először ezen a helyen. A sötét ellenére viszonylag jól lehetett látni, mert telihold volt, ami hosszú árnyékot vetett az árbócos vitorlásokra. Mintha egy roncstemetőben jártak volna, a sok javításra váró hajótest úgy feküdt ott, mint a kórházi ágyakon a betegek, akik a gyógyulásra várnak. A gaz igen magas volt, sok hajóra felkúszott a sok vadvirág és futónövény, valószínűleg ezek a hajók már soha nem kerülnek vissza a vízre, gondolta magában Kriszti, csak arra  várnak itt, hogy a vastelepre kerüljenek, ahol majd bezúzzák őket. Megborzongott saját gondolatán, majd hirtelen megállt. Laci eltűnt a szeme elől. Óvatosan körbenézett, és halkan szólongatni kezdte a fiút:

– Laci! Merre vagy? Laci! Hallod? Ne szórakozz már velem!

Nem jött válasz, csak a saját szapora szívverését hallotta a fülében, és gyorsabban kezdte venni a levegőt is. Az előbb még itt volt, most meg eltűnt? Megállt, közben figyelt, hogy nem hall esetleg valamit neszt, de semmi. Mintha a föld nyelte volna el. A következő pillanatban hátulról egy kéz ragadta meg a vállát, majdnem bepisilt a félelemtől. Hatalmasat sikított. Majd érezte, hogy egy másik kéz befogja a száját.

– Én vagyok az, te butus! – súgta, majd óvatosan elengedte a lányt.

– Menj a francba, Laci! Vigyél vissza a parkolóba, elegem van belőled! – fakadt sírva Kriszta.

– Na ne legyél már annyira morcos! – hízelgett Laci, miközben hátulról átölelte a lányt. – Már itt is vagyunk!

– Hol?

– Ahova jöttünk!

Laci a mellettük álló hajóra mutatott, amiről egy kötéllétra lógott le. 

– Na menj már! – megfogta a létrát, és előzékenyen maga elé engedte a lányt.

– Én oda biztos, hogy nem megyek fel!

– Segítek, gyere! – intette, majd egy határozott mozdulattal felugrott a tatra, és felemelte a lányt.

A hajó nemrég kerülhetett a partra, nem is volt öreg. Valószínűleg valami javítás miatt vehették ki a vízből. A fiú elhúzta a kabin ajtaját, és az öngyújtójával fényt gyújtott; valamit keresett. Hamar meg is találta, egy gyertyát vett ki a szekrényből,amit meggyújtott. Belül egy rendezett, szépen berendezett fülkében találta magát Kriszti. Volt benne egy franciaágy, egy asztal és egy kanapé is. 

– Na mit szólsz? Milyen? – kérdezte Laci nagy mosollyal az arcán, mintha csak a Hiltonba vitte volna a lányt.

– Nem rossz – udvariaskodott Kriszta, bár nem gondolta volna, hogy egy hajóban fogja elveszíteni el a szűzességét. Kezdett kijózanodni, nem is nagyon volt már kedve ehhez az egészhez.

– Gyere, hoztam valamit! – Laci a zsebében kezdett kotorászni. – Meg is van!

– Mi az?

– Kicsit ellazulunk, mert látom, hogy nagyon feszült vagy!

– Nem vagyok feszült, csak nincs kedvem itt lenni! Menjünk vissza, kérlek, alig ismerlek!

– Majd most megismersz! 

– Mit mondtál? 

– Jól hallottad! – a fiú arcáról eltűnt a mosoly. Az arca komolyra, már-már szigorúra váltott. – Vedd be!

– Nem! – ellenkezett a lány, majd gyorsan ki akart szaladni a kabinból. A fiú a bokájánál kapta el, úgy szorította, mint egy satu. Sikítani akart, de nem volt rá ideje. A fiú tenyere a szájára tapadt, és azzal a lendülettel egy gyógyszerszerű bogyót is beletett a szájába. Az ijedtségtől hirtelen lenyelte, nehogy megfulladjon. 

– Gyere, te hisztis picsa! – kiabált rá Laci. Mintha nem is ő lett volna, hanem valaki teljesen más. A gyertya fényében úgy tűnt, mintha maga lenne az ördög. A mosolya eltűnt, vicsorrá alakult át. Kriszta érezte, hogy valami történik a testével. Nem volt kontrollja felette, könnyűnek és irányíthatatlannak érezte az érzékszerveit. Aztán hirtelen nevetni kezdett, pedig sírni szeretett volna. A hajó kabinja barlanggá alakult át, Laci fején meg szarvakat látott kinőni. A szemfogai megnőttek, mint egy vámpírnak a filmekben. Igen, ott látott ilyesmit. Laci hanyatt lökte, de nem azonnal esett rá az ágyra, hanem egy örökkévalóságnak tűnt, mintha Laci egy verembe lökte volna, aminek nincs alja. Csak zuhant és zuhant. Kiabált, de csak a visszhangot hallotta, a saját hangját. Aztán hirtelen földet ért, és valami a combjánál kezdett matatni, mintha bogarak vagy férgek másztak volna az ágyékába. Oda akart nyúlni, de nem ért el odáig a keze. Melegséget, izzadságszagot érzett, és mintha egy forró kardot dugtak volna a vaginájába. A sikítása inkább egércincogásnak tűnt saját maga számára, még nevetett is magán, hogy milyen béna. Mintha héliumot szívott volna, és Laci lufiként egy madzagon rángatta volna fel és le. Aztán már az anyja szidta, hogy ilyen rövid szoknyát vett fel, ne csodálkozzon, hogy a fiúk leteperik. És akkor megint szorítást érzett, most a nyaka körül, mintha egy öreg fa gyökerei tekeredtek volna a légcsövére. Nem kapott levegőt, érezte, hogy elhagyja az ereje. Már majdnem elájult, amikor kezdett minden szépen, lassan kitisztulni. Visszatért a valóságba, nem tudta mennyi ideig volt bódult, Laci a lába között ütemesen mozgott, majd hangosat nyögve elélvezett. A nyála a mellére folyt, a fiú izzadsága ragasztóként tapadt a bőréhez. Most fogta fel, mi történt: Laci megerőszakolta. Olyan undor fogta el, mintha romlott húst evett volna, hirtelen hányingere támadt. Próbálta lerúgni magáról a fiút, de nem tudott szabadulni az izmos test alól. A következő pillanatban oldalra fordult, és a padlóra okádott. Érezte a savas ízt a szájában, az émelygést és a tehetetlen dühöt. Látva mi történt, Laci leugrott a lányról, és vérig sértve rákiabált Krisztára.

– De undorító vagy! Lehánysz? 

– Te rohadék! -nyögte ki a fogai között Kriszta, beszélni még nem tudott, mert a fojtogatástól a hangszálai is megsérülhettek.

– Mit mondasz? – hajolt közelebb Laci a lány arcához. – Bűzlik az a csinos kis pofikád!

A fiú egy rongydarabbal letörölte a spermát a pénisze végéről, majd meglátta, hogy a rongy véres.

– Mi a faszom? Te szűz voltál? Szűzkurva! Kelleted magad, és még nem is keféltél soha?

Kriszti érezte, hogy nem tud reagálni a hallottakra, csak nyögdécselt és sírni szeretett volna, de valamiért nem tudott. Mint amikor elzsibbad valakinek a keze, csak bizsereg, de nem tudja mozgatni az ujjait. Ám azok mégis mozognak, csak nem érzi, mintha ezer hangya rohangálna rajta. Próbált parancsolni a mozdulatainak, de bárhogy szerette volna, nem tudott. A tudata már kezdett kitisztulni, de a teste nem engedelmeskedett az agyának. A fiú már felöltözött, amikor odahajolt hozzá. 

– Figyelj, aranyom! Ha ezt bárkinek elmondod,  ami itt történt, megöllek. Értetted? – majd erősen megmarkolta a lány csapzott haját, és közelebb emelte azt arcához. – Nem hallom! – kiabált rá a fiú.

– Hajolj közelebb! – suttogta a lány.

– Ezt már szeretem, amikor engedelmeskedsz Laci bácsinak. Nem is vagy te annyira butus. Na mondd, amit hallani szeretnék! – és még közelebb hajolt a lányhoz.

Kriszi minden erejét összeszedte, és a fiú arcába harapott. Mint egy vadászkutya, akkorát harapott belé, érezte a vér vasízét a szájában, és a meleg húsdarabot, amit kiharapott Laciból. A fényben is jól lehetett látni a lyukat, ami az ábrázatán tátongott. Ahogy odanyúlt, érezte az ujjával a fogait és a nyelvét. Visszafordult a lányhoz, de nem tudott megszólalni, mert  Kriszti – mint egy lerágott húsdarabot – az arcába köpte a véres bőrfoszlányt. A vértől nem látott, de vakon a lány felé ütött az öklével.

– Megcsonkítottál, te kurva! Megöllek! – ordította, majd még egy sorozatot adott le a lány arcára. De érezte, hogy nem találnak az ütései, nem látott, ettől még idegesebb lett. 

Kriszta óvatosan az ágy mellé gurult, ahol a kezével próbált valami tárgyat keresni. Laci az ágyon tombolt, és csapkodott a levegőbe. 

Aztán hirtelen csend lett. Csak egy suhintást és egy reccsenést lehetett hallani. A vasmacska éles kampója Laci agyába fúródott, azonnal meghalt. Kriszta hátrált, majd a hajó tatjára dülöngélt. Hirtelen fény világított az arcába. A gátőr zseblámpája volt az. 

– Uramisten! Mi történt itt?

Krisztát aznap éjjel őrizetbe vették. Laci szülei módos budapesti ügyvédek voltak, akik Krisztán álltak bosszút elkényeztetett fiúk tettéért. Krisztát kábítószerrel való visszaéléssel és különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolták meg. 25 év fegyházbüntetésre ítélték. Az anyja az ítélethirdetéskor agyvérzést kapott, majd három nap múlva meghalt. Kriszta még az év karácsonyán egy rabtársától kapott szöggel felvágta az ereit, és vaságyának rácsára akasztotta fel magát a Kalocsai Fegyházban. Az ügyeletes fegyőr már nem tudta újraéleszteni, de a magzatot még meg tudták menteni. Laci és Kriszta gyermeke a halott anya méhéből egy inkubátorba került december 24-én. Ezen a napon telihold volt, de nem ragyogtak a csillagok. 

Folyt. köv.

1. rész

2. rész

3. rész

4. rész

5. rész

6. rész

7. rész

8. rész

9. rész

10. rész

11. rész

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!