Július 24,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VODKAJÉG


Szenteltvíz vodkával és jéggel (6. rész)

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,219,305 forint, még hiányzik 1,780,695 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Az ajtón belépve Dávid szemügyre vette a bíboros szobáját. Egy körülbelül 30 négyzetméteres, tágas és világos helyiség volt, meglehetősen puritán berendezéssel, amiből Dávid hiányolta azt a jellegzetes öreg bútor és idősotthon szagot. Pedig minden helyszínnek volt szaga. Volt a szegénység szaga, a hajléktalanság szaga, a drog szaga, a betegség szaga, a többnapos hulla szaga, a vér szaga, a prosti olcsó kölnijének szaga, az alkohol, valamint az izzadtság szaga, és még sok más. Itt azonban semmi különlegeset nem érzett, pedig lehúzta a maszkját az állára. A falon egy feszület lógott, az ablakon sötétítőfüggöny, emellett volt egy ruhásszekrény és egy mellékhelyiség. A kerekesszék közvetlenül az ágy mellett helyezkedett el a jobb oldalon, az ágy baloldalán pedig egy éjjeliszekrény húzódott. Az éjjeliszekrény felett egy házi telefon, amelynek segítségével kommunikálni lehetett a személyzettel. A bíboros teste egy fehér lepedővel volt letakarva, Dávid már annyi ilyet látott, hogy szinte fel sem tűnt neki. Megállt a szoba közepén, és lassan körbeforgott, végigpásztázta a helyszínt, hátha feltűnik valami szokatlan, nem odaillő részlet. Ezt mindig megcsinálta, amikor helyszínelt, mert ilyenkor az első benyomás sokat tud segíteni. Az atya türelmesen állt, és nézte, mit csinál a nyomozó. 

– Jöjjön be, kérem! – szólt oda neki.

Dávid felhúzott egy gumikesztyűt, és odalépett a bíboroshoz. Lehúzta az arcáról a lepedőt, aztán egy gyors mozdulattal az egész testéről. A bíboros egy hálóingszerű ruhában feküdt mozdulatlanul. Közelebb hajolt, és óvatosan kinyitotta a száját.

– Mit csinál? – kérdezte érdeklődve a pap.

– Megnézem, nem-e maradt még valami a szájüregben – válaszolt Dávid, miközben a mutatóujjával körbetapogatta a bíboros száját. Elővette a zseblámpáját, amit a szájába vett, és úgy világított a bíboros sápadt arcába, akár egy fogorvos. Ezután két kézzel óvatosan szétfeszítette az alsó és a felső állkapcsot. Ekkor hirtelen egy horkanáshoz hasonló hangot adott ki magából a test, a pap hátraugrott ijedtében.

– Nem kell megijedni – szólt oda a háta mögött álló falfehér papnak -, ez a hullamerevség beállta után, a tüdőben maradt levegő kiáramlása volt. Természetes folyamat.

Dávid, mint egy régész az ásatáson úgy vett szemügyre mindent, ám a garat üresnek bizonyult. Átvizsgálta a kezeit és a körmeit. Semmi. Az alhason megszáradt ondót vélt felfedezni.

– Hogyan találtak rá? Milyen testtartásban?

– Amint mondtam, misszionárius pózban. A sípcsontja a combjához volt rögzítve.

– Mivel?

– Odatettem az asztalra! – mutatott az éjjeliszekrényre az atya.

Dávid felemelte a műanyagrecés zsinórokat. Kábelkötegelő. Ezt használják a zsaruk is, ha drogosokat vagy mindenféle veszélyes bűnözőket kell gyorsan bilincs helyett ártalmatlanítani. No meg a villanyszerelők, ha vezetékeket kell összefogatniuk. Esélytelen kiszabadulni belőle. Csak szorítani lehet vele, lazítani nem, csak ha elvágják a kötést.

– Értem. Tehát mire ön ideért, az ügyeletes nővér már szabaddá tette a bíborost, aki még élt?

– Nem. Együtt szabadítottuk ki. És igen, nagyon is élt.

– Mivel?

– Hogy érti, hogy mivel?

– Ahhoz, hogy kiszabadítsák, egy vágóeszközre volt szükségük. Például kés vagy olló.

– Igen, értem. A nővér kiszaladt a konyhába egy késért, és azzal vágtuk el a zsinórokat.

– A bíboros magánál volt?

– Igen, kiabált, hogy szedjük le róla!

– És utána?

– Aztán próbáltuk nyugtatni, és hívtuk az orvost, aki eltávolította a műpéniszt.

– Hívja ide az orvost, kérem! És a nővért is, aki értesítette önt.

– Rendben, intézkedem – mondta, és azzal kiviharzott a szobából.

Dávid állt, és nézte az idős testet. Egy nyolcvanéves öregemberrel kinek jut eszébe ilyet tenni? Mi lehet az indíték? Mit tettél, öregem, hogy ezt csinálták veled? Csapongtak a gondolatai. Elővette a mobilját, és tárcsázta a főnökét.

– Szia! Na, mi a helyzet? – szólt bele Barta.

– Te, ez nagyon profi munkának tűnik így első ránézésre. Aki csinálta, szerintem mindent előre kitervelt. A törvényszékiekkel kell elvitetnünk, mert lehet, hogy van a körme alatt bőrszövet. A hasán mintha ondó lenne, össze kell vetnünk a szájában talált papíron lévővel. Full DNS-, és szövetegyeztetést kell lefuttatni. Nem bánnám, ha a fiúk kijönnének, és csinálnának egy helyszínelést is. Ez rohadtul nem egy hétköznapi gyilkosság.

– Honnan tudod, hogy ebbe halt bele?

– Szerinted mibe? Összekötözik a lábát, egy műpénisszel megerőszakolják, papírgalacsint tömnek a szájába, aztán a testére onanizálnak? Mindezt egy 80 éves, mozgáskorlátozott emberrel tették. Biztos, hogy köze van a halálához, de ha nem, akkor is ez a cselekmény önmagában is 25 év fegyház. Alsó hangon.

– Többes számban?

– Az sem kizárt. Ehhez jó erőben kellett lennie annak, aki csinálta. Vagy többen voltak. Itt nem lehet sunnyogni, Ati. Én ehhez nem adom a nevemet!

– Nyugi van! Én adom hozzá a nevemet, mondtam.

– Rendben, de találj ki valami hihető mesét a személyzetnek, hogy miért van erre szükség!

– Mit? 

– Mit tudom én? Mondd azt, hogy ilyenkor le kell folytatni a vizsgálatot, ez a protokoll.

– Rendben. Én felveszem a jegyzőkönyvet, a pap a nővér és az orvos tudnak róla rajtunk kívül, velük mi legyen? Vigyük be őket, mint első számú gyanúsítottakat?

– Hülye vagy? Dehogyis, egyelőre tanú mindhárom. Mondtam: diszkréten, aztán meglátjuk. Csak te meg én férünk hozzá az aktához. A kórboncnoknak és a helyszínelőknek titkosítjuk az aktát. Életbe lép a titkosított protokoll.

– Figyelj, én megcsinálok mindent, de különben szabin vagyok.

– Nem vagy szabin! Dolgozol, ez fontosabb mindennél, holnapra rakj össze egy jelentést, és egy lehetséges forgatókönyvet, hogy mi a fasz történhetett ott. Ez parancs!

– Jó, csak ne húzd fel magad, elég ha én vagyok ideges.

– Mindig is erre vártál, nem? Egy különleges ügyre. Itt van, tessék!

– Minden ügy különleges, ezt te tanítottad nekem!

– Tudom, de ez más értelemben is az. Itt valami nem stimmel, érzem.

– Akkor ki fogom deríteni, és a végére járok ennek.

– Köszönöm, hívj, ha tudsz valamit!

 – Oké.

Dávid az ablakhoz lépett, félrehúzta a függönyt és kinézett. Egy fenyőerdő terült el közvetlenül a kerítés túlsó oldala felől, amerre a szem ellátott. Kinyitotta az ablakot, és kihajolt. Sehol egy ereszcsatorna vagy tűzlétra. Ide ezek nélkül senki nem tudott volna felmászni. Azért majd megkérdezi, hogy az ablak nyitva vagy csukva volt akkor, amikor rátaláltak a bíborosra. Viszont ha nem az ablakon, akkor csakis az ajtón jöhetett be az elkövető. A szobához pedig csak a lépcsőházon keresztül lehetett eljutni. Kilépett a szobából, és az ellenkező  irányba nézett. Ekkor vette észre a folyosó végén az ablakot. Odasietett, de az ablak zárva volt. Kinyitotta, és észrevette a villámhárító huzalát. Jobban kihajolt, már szinte kiesett, amikor egy lábnyomott vett észre a huzal alatti sáros részen.

– Nyomozó! – szólalt meg a pap a háta mögül. Dávid majdnem kizuhant, úgy megijedt.

– Atyám, a frászt hozza rám!

– Bocsánat, nem akartam megijeszteni. A nővér még itt van, de az orvos már elment. 

– Semmi gond, akkor először a nővérrel beszélek. Nemsokára ideérnek a helyszínelő kollégák, utána a törvényszékiek elviszik a holttestet. Addig is kérem, ne nyúljanak semmihez, és senkit ne engedjenek fel az emeletre. A sárban láttam egy lábnyomot, úgyhogy a hátsó kertbe se menjen senki, amíg nem végzünk a nyomrögzítéssel. Ez most fontos, mert talán lesz értékelhető nyom.

– Értem, máris intézkedem.

– Köszönöm. Hol a nővér?

– Mindjárt itt lesz, csak átadja a műszakot.

– Itt várom! És atyám – szólt a távozófélben lévő pap után – köszönöm, hogy segít és diszkréten kezeli az ügyet. Megértem, min megy most keresztül. 

Az atya a szemével jelezte, hogy nyugtázta a nyomozó gesztusát, majd halkan válaszolt:

– Szerintem nem ért még semmit, és ez így van rendjén.

– Ezt hogy érti?

– Ahogy mondtam, ne féljen, Isten majd mutatja a helyes irányt, higgye el!

– Ha ő nem is, én azért bízom az ösztöneimben és a tudásomban.

– Isten útjai kifürkészhetetlenek.

– Az biztos, atyám, az biztos.

Folyt. köv.

1. rész

2. rész

3. rész

4. rész

5. rész

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!