Április 18,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VODKAJÉG


Szenteltvíz vodkával és jéggel (27. rész)

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A köd sehogy nem akart felszállni, alig tudott 60 kilométer per órás sebességgel haladni. Az előzések rémálomnak tűntek a tejfehér átláthatatlan képződményben. A rádió is csak szakaszosan és recsegve tudta közvetíteni a jelet, ilyenkor mintha egy túlvilági hang recsegett volna a készülékben. Egyik cigit a másik után szívta, így legalább az éberségét és figyelmét az úton tudta tartani. Megfordult a fejében, hogy félreáll, de az előrejelzések szerint még legalább 2-3 napig nem lesz változás az időjárásban. Így inkább bevállalta a küldetést, amit saját maga talált ki saját magának. Más ilyenkor otthon tévézik, vagy elmegy moziba a párjával, de egyet semmiképpen nem csinál: egyedül vezet az Isten háta mögött egy mellékúton.

Szilágyi régóta egyedül élt, nem volt gyereke, és a szülei is meghaltak már. Elég késői gyerek volt így amikor ő a harmincas éveiben járt, a szülei már bőven túl voltak a hetvenen. Az apja is rendőr volt, tisztelték a testületnél és magas állami kitüntetéssel küldték nyugdíjba. Az anyja világéletében gondoskodó típus volt, az apja betegségét majd halálát követően ő is gyorsan távozott az élők sorából. Erre mondják azt, hogy szimbiózisban éltek, és valószínűleg nem tudta feldolgozni a magányt, amelybe a férje halála után kényszerült. Ennek ellenére Szilágyi egy kiegyensúlyozott és boldog gyermekkort tudhatott magáénak, köszönhetően az anyja gondoskodásának és az apja fegyelmezettségének. Bár az általános szigor náluk is megmutatkozott, mégsem volt annyira drasztikus, mint más hasonló családokban. Volt olyan osztálytársa, akinek az apja a gyerekein vezette le a frusztrációit, és ütötte vágta őket, az anyukával együtt. Egy-egy rendőri ünnepségen kék és lila foltokkal jelent meg a család, miközben a százados apuka mosolyogva vette át a legjobb rendőrnek járó díjat. Sokan tudták a másikról, hogy milyen, de senki sem szólt. Az alkohol olyan szinten volt jelen a rendőrök életében, mint a bűnözőkében. Általános alkoholizmus és cigaretta függőség.

Aztán egyszer arra ébredt még gyerekként, valami téli ünnepség után, hogy ennek a Géza nevű rendőrnek a felesége dörömböl az ajtajukon. Egy háztömbben laktak Siófokon, minden rendőr kapott egy szolgálati lakást az új 10 emeletesekben, közvetlenül a rendőrség épülete mellett, gyakorlatilag egy házban lakott az egész alosztály. A Géza felesége volt az, akit úgy elvert a gumibotjával részegen a férje, hogy több helyen eltört a bordája és a karja. Ekkor az anyja behívta Erzsikét, és próbálta vigasztalni, mert annyira sírt. A fájdalomtól és a félelemtől. Ahogy meglátta, hogy milyen állapotban van az asszony, az apja azonnal felment a 10. emeletre, ahol ezek laktak, hogy leállítsa a megvadult kollegáját. Később, amikor már nagyobb volt, azt mesélték neki, hogy az apja először bekopogott, majd csengetett az ajtón, de csak üvöltést és jajveszékelést hallott bentről. Amikor nem nyitottak ajtót, várt türelmesen. De aztán hallotta, hogy a gyerekeket kezdi verni, akik úgy sikítottak, mint akiket nyúznak. Ekkor berúgta az ajtót, és a két gyereket kihozta. Azt mondták, az apja csak egyet ütött, de ez a Géza egyből elfeküdt földön, mint egy liszteszsák. Gyorsan lehozta a gyerekeket, utána pedig visszament, hogy kijózanítsa a részeg kollegáját. Mire visszatért, már késő volt. Géza a tizedik emeletről a mélybe vetette magát.

Valószínűleg ez az eset hagyott benne olyan mély nyomokat, hogy később ő is rendőri pályára akart menni. Látta a kiszolgáltatottságot a rémült gyerekek és a félholtra vert nő szemében. Látta, hogy a családfő – aki ráadásul rendőr – hogyan él vissza a hatalmával, és hogyan bolondul bele az őt körülvevő valóságba. Mert nem egyszerű a rendőri munka. Sőt. A sok holttest, a baleseti helyszínelések, a napi szenny, ami a rendőrök nyakába ömlik, sokuknak elviselhetetlen, túl nagy terhet jelent. Ilyenkor a pohár után nyúlnak, és pont azok esnek áldozatául ezen emberek mentális-lelki gyengeségének, akik a legközelebb állnak hozzájuk. Ő maga is majdnem belecsúszott ebbe a gödörbe, ekkor hagyta el a felesége. Egy déli parti drogbanda után nyomozott, már majdnem felgönygyölítette az ügyet, és az ügyész is vádat tudott volna emelni, amikor halálos fenyegetést kapott. Vagy leáll és ejti az ügyet, vagy a feleségét megerőszakolják és hulláját elássák a Kiliti melletti kukoricaföldön. Az üzenet egyértemű volt, és mivel jól ismerte azt az alvilági vezért, akitől az üzenetet kapta, komolyan is vette. Leállt.

Ám a tehetetlen düh felemésztette, és azért, hogy ne ez mardossa belülről, inni kezdett. Aztán egyszer amikor részegen ért haza, a felesége megkérdezte, miért csinálja ezt. Azt válaszolta neki: „Ha te nem lennél, akkor nem tudtak volna zsarolni”. Ez volt a pont az „i”-re. Másnap egy üzenet fogadta az üres lakásban: „Soha többet ne keress, majd az ügyvédem intéz mindent”. Utána még hetekig részeg volt, de egy kollegája, akivel az ügyön dolgoztak, elment hozzá, és felrázta az önsajnálatból. Igaza volt. Az élet megy tovább, a bűnözők meg mindig kitermelik a saját utódaikat. Van úgy, hogy egyszerűen túl kell lépni, mert nem lehet mit csinálni. Akkor is, ha ő egyáltalán nem volt az a feladós típus, olyan, aki beletörődne a kudarcba. Fél évvel azután, hogy a felesége elhagyta, az alvilág akkori királyát gyilkossággal gyanúsították meg. A DNS-éből találtak azon a tetthelyen, ahol egy vállalkozót fojtottak meg. Noha a gyilkosságot nem ő követte el, hanem az egyik bérgyilkosa, mégis az ő nyakába varrták az egészet. Szilágyi várt, hogy revansot vehessen, és ekkor jött el az ő pillanata. Mivel szinte minden nyomozati anyaga megvolt a maffiózóval szemben, a helyszínelés alkalmával nem volt nehéz hajszálakat csempésznie a helyszínre. Egyszer rabosításra bevitte az őrsre, ekkor tette el a hajszálakat. Igazából ezért vitette be, semmi másért.Hogy egyszer majd jól fog jönni. Most jól jött. Micsoda véletlen. Többet ésszel, mint erővel. A fickó 30 év fegyházat kapott, de 10 év múlva meghalt. Állítólag elesett a zuhanyzóban, mert nagyon csúszós volt.

A felesége közben újra férjhez ment ahhoz az ügyvédhez, aki a válásukat intézte, azóta is együtt vannak és született két gyermekük is. Ők is jóban vannak. Megbocsátott neki, és túl tudtak lépni a sérelmeken. Sokszor karácsonykor is átmegy hozzájuk, és a gyerekekkel is jó a kapcsolata. Egy zsaruval nehéz. Nagyon nehéz. 

A kamion féklámpája alig látszódott, és már szinte állt. Szilágyi tövig nyomta féket és ösztönösen berántotta a kéziféket is. Az Astra megperdült a saját tengelye körül a bal első ajtóval előre, és a kamion lökhárítójától 1 cm-re állt meg. Szilágyi szíve zakatolt, sőt, egy-két ütemet ki is hagyott. Ezt az érzést utálta. A pánik. Ilyenkor neki is halálfélélelme volt, és nem attól, hogy karambolozik-e, hanem azért, hogy nehogy megálljon a szíve. Ez volt a félelme. A szívmegállás. De nem, nem állt meg a szíve, hanem annyi adrenalint fecskendezett a testébe, hogy egy hegyet is el tudott volna mozdítani a helyéről. Átmászott az anyósülésre és kipattant a kocsiból. Ha csak egy másodperccel később teszi ezt, akkor nem élte volna túl. A következő pillanatban egy Wolksvagen kisbusz csapódott a kocsijába.

Folyt. köv.

1. rész

2. rész

3. rész

4. rész

5. rész

6. rész

7. rész

8. rész

9. rész

10. rész

11. rész

12. rész

13. rész

14. rész

15. rész

16. rész

17. rész

18. rész

19. rész

20. rész

21. rész

22. rész

23. rész

24. rész

25. rész

26. rész

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.