Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Disztópia 2038, Magyarország (27. rész)

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

2028. június eleje, Budapest, Soroksári út, este 21.00 óra körül

A Mercedes csomagtartója nyitva volt, a kislány mint egy összehajtogatott rongybaba, úgy feküdt benne, egy pokróccal letakarva. Óvatosan levette róla a takarót, majd a telefonja zseblámpájával rávilágított. Mint egy ékszerész a drágakövet, úgy vizsgálta át a törékeny testet. Óvatosan megemelte a karját és a lábait. Az arcába világított, de az mozdulatlan maradt. Szép fiatal arcocska, kimondottan szép, gondolta magában. Nem is szép, inkább egzotikusan gyönyörű. Telt szájacska, szép fogak. Egy tini lányéhoz képest pedig numero uno. A fiatal testhez képest fejlett mellei voltak és formás feneke. De a teste az elég vékonyka. Mindegy, így is legalább öt milliót kap érte Bécsben. Az ukrán milliomosok szeretik az ilyen gyerekeket. A pedofilok rengeteget fizetnek a szűz tinikért. Jobb, mint amire számított, főleg ezektől a dzsipsziktől, akik többnyire satnya, ápolatlan roma lányokat szoktak hozni. Van amelyiket a saját anyja adja el, vagy az apja játssza el kártyán. De ez kiváló áru, minél tovább nézte a zseblámpa fényénél, annál jobban tetszett neki. Lehet nyolcmilliót is megér ezeknek… majd azt mondja, ez egy igazi kuriózum! Igen, ez a jó szó. Angelina Jolie reinkarnációja. Minden csak a csomagoláson múlik.

– Hány éves? – kérdezte a borostás arcú öltönyös férfi.

– Tizenkettő, nekünk azt mondta – válaszolta a kis szikár cigány srác.

– Hol kaptátok el?

– Csepelen a HÉV-nél.

– És?

– Mit és?

– Könnyen ment?

– Persze. Azt mondtuk, az apja munkatársai vagyunk, ő küldött minket. A szokásos blabla.

– Mit adtatok neki?

– Kloroformmal kábítottuk el, azóta alszik.

– A telefonját megsemmisítettétek? He?

– Minek nézel minket, madárnak? Nem kellenek a zsaruk a nyakunkba!

– Helyes. Itt van ötszázezer, tegyétek át az én kocsimba. A csomagtartóba, gyerünk, siessetek már a picsába!

– Állj-állj! Ácsi-bácsi, báttya! Nem arról volt szó, hogy nyolcszázezret perkálsz? Vagy át akarsz baszni?

A borostás arcú megfordult és egyenesen a cigány gyerek szemébe nézett.

– Ezt nekem mondtad? Nekem, baszd meg? Leszarom a kis kurvát, vidd innen, egy fillért sem adok, a múltkor is egy göthös kis pulyát hoztatok, aki három hónap múlva beadta a kulcsot. Végeztem! Egy ilyen csont és bőr kis gádzsiért nem adok többet! Fogod?

– Hé-hé-hé, jól van na, jól van! Akkor hatszáz! Tartozom a kaszinóban, ne szívassál ember!

– Ötszáz, vagy vihetitek a híd alá!

A szikár gyerek a társára nézett, az megvonta a vállát, mint aki azt akarja mondani, hogy jó, legyen, akkor annyi, csak menjenek már innen a fenébe.

– Jól van, de legközelebb nem lesz árengedmény! Megértetted?

– Te fenyegetsz engem, kis köcsög? Ha? Figyelj csak! Itt én diktálok, meg a megbízóim. Ha nem tetszik a biznisz, elhúzol anyádba! Vágod? A feltételeket én szabom, nem te meg a kis csicskád!

Miközben ezt mondta, félrehúzta az öltönyét, és jól láthatóan megvillantotta az övébe dugott pisztolya markolatát. Csend lett, még a tücskök cirpelése is abbamaradt. A feszültséget tapintani lehetett. A három férfi úgy méregette egymást, mint egy western film szereplői a párbaj előtt.

– Jól van, oké! Vettük a célzást! Gyere, tesó, tegyük át a csajt, aztán húzzunk innen a vérbe – mondta a társának, majd óvatosan kiemelték a lány testét a csomagtartóból.

*

A fekete VW Transporter kifarolt a főútra és elindult a Rákóczi híd irányába. Elővette a cigarettáját és rágyújtott. Résre húzta le az ablakot, majd mélyen leszívta a füstöt, pár másodpercig lent tartotta, aztán hatalmas sóhajjal kifújta az autóból. Már majdnem elérte a feljárót, amikor észrevette a rendőrségi kordont. Az összes arra járó autót félreállítottak, és tüzetesen átvizsgáltak mindent.Vagy öt rendőr nézte át zseblámpákkal a megállított autókat, az egyiken gépfegyver és golyóálló mellény is volt, ez akkor volt jellemző, ha kerestek valakit. Ahogy odaért a rendőrök elé, óvatosan félrehúzódott, majd megállt és leengedte az ablakot. 

– Jó estét!

– Jó estét! Közúti ellenőrzés! – mondta a sofőrnek. – Az okmányait legyen szíves!

– Parancsoljon! – és felmutatta a diplomata igazolványát.

– Elnézést, konzul úr! Nem tudtuk, hogy diplomata! – mentegetőzött a rendőr. – Tovább mehet!

– Mi ez a nagy felhajtás, uraim? – kérdezte ártatlan arckifejezéssel.

– Eltűnt egy 12 éves kislány Csepelről, lehetséges, hogy elrabolták. A szülei jelentették, így most fokozott ellenőrzést tartunk a kivezető utakon. 

– Hogy mik vannak! Nekem is van két lányom, remélem mihamarabb előkerül szegényke! 

– Reméljük mi is! Maga meg vigyázzon, mert nyitva van a csomagtartó ajtaja!

A borostást leverte a víz, rosszul zárta be az ajtót az a kis pöcs, a francba.

– Hagyja csak, majd megnézem. Rossz a zár el kell vinnem szervizbe, múltkor is majdnem kiesett a feleségem ajándéka! – majd cinkosan kacsintott, és óvatosan elhajtott.

– A picsába! – dörmögött magában. Elege volt, félreállt egy buszmegállóban és megigazította az ajtót, majd elhajtott a rakpart irányába.

*

Mikor magához tért, furcsa édeskés ízt érzett a szájában, a szaglása nem volt az igazi, fájt a feje és émelygett. Próbálta beazonosítani a helyiséget, ahol a padlón feküdt, de nem emlékezett rá, hogy ilyenben járt volna. Fülledt meleg volt és erős fémes szag. A réseken beszűrődtek a nap sugarai, ahogy lassan alkalmazkodott a szeme a félhomályhoz, úgy rajzolódott ki előtte a helyiség. Ez egy vasúti konténer. Igen. Eddig nem foglakozott az agya a körülményekkel, csak azzal a ténnyel, hogy él. Semmire nem emlékezett, csak arra, hogy várja a buszt. Meg arra, hogy valaki szól neki, hogy az apja ismerőse, és szívesen elviszi suliba, vagy ilyesmi. Aztán filmszakadás. Megijedt. Ösztönösen menekülni próbált, előjöttek a túlélési ösztönei. Úgy érezte, itt megfullad, felállt és teljes erőből megpróbálta a fémajtó fogantyúját lenyomni, de az meg sem mozdult. Próbálta rángatni, húzni, nyomni, de semmi. Csak az üres konténerben a visszaverődő hangok. Sírva fakadt. Félt, nagyon félt. Tegnap még azon gondolkodott, hogy a suliban ma mit fognak szólni a lányok az új farmerjához, ehhez képest be van zárva egy vasúti konténerbe, és semmire nem emlékszik. Még egyszer nekiszaladt, és teljes erőből ütni kezdte az ajtót. Közben hangosan kiabált:

– Engedjenek ki! Hall valaki? Segítség! De kintről senki nem válaszolt. – A mobilom! Hé, hol van? Itt volt a zsebemben! Elvették! A francba! Apa, anya, hol vagytok? Segítség!

A következő pillanatban valaki megszólalt a konténer sötétebb sarkából.

– Felesleges kiabálnod. Nem hallják, és nem foglakoznak veled!

– Te meg ki vagy? – fordult a hang irányába.

– Panninak hívnak! És szerintem engem is elraboltak, mint téged. 

– Hogyhogy elraboltak? Mi ez az egész?

– Csak gondolom, mert én már régebb óta magamhoz tértem, hallottam, ahogy kint beszélnek.

– És mit mondtak?

– Hogy most csak kettő van, de az egyik prémium minőség, és hogy nemsokára felpakolnak minket és majd csak Amszterdamban adnak át. Meg ilyesmiket.

– Micsoda? Minek visznek minket Amszterdamba?

Annyira megijedt, mint még soha az életben. Kitört belőle a zokogás, az egész teste belerázkódott. Panni odament hozzá, és próbálta vigasztalni. Eleinte hisztérikusan ellökte magától, hogy hagyja békén, de a pánik eluralkodott a testén, és végül kimerülve a lány ölébe roskadt. Nyugtatta és simogatta, közben maga is pityeregni kezdett. Kis idő múlva mindketten a padlón ülve, hüppögve, kimerülve, a trauma okozta sírástól elfáradva, óvatosan megfogták egymás kezét, majd biztatóan megszorították egymást.

– Ne sírjunk, attól nem lesz jobb. Gondolkodjunk! – mondta Panni, mint egy edző, aki próbál lelket önteni a tanítványába egy vesztesnek tűnő mérkőzés szünetében.

– Jól van, bocs, igazad van, ne haragudj! – válaszolta szipogva.

– Téged hogy hívnak?

– Engem? Ja, igen, de bunkó vagyok. Az én nevem Koller Beatrix, Trixi, és tizenkét éves vagyok – mondta és a kezét nyújtotta Panni felé. 

– Örvendek, Trixi! Engem Balogh Panninak hívnak, tizennégy éves vagyok, és a Havanna lakótelepen lakunk. Én sem emlékszem semmire, csak arra, hogy valaki odahív az autójához, hogy segítsek neki, mert eltévedt, vagy valami ilyesmi. Aztán itt tértem magamhoz, úgy mint az  előbb te is.

– Szerinted most mit fognak csinálni velünk?

– Fogalmam sincs. Amszterdamban mi van? 

-Hááát… fű, meg prostik a kirakatokban, drog asszem…

– Prostik? Vagyis kurvák? 

– Igen! 

– Akkor ezek emberkereskedők! És el akarnak adni minket kurvának, mint régen abban a filmben, az Elrabolvában! Láttad?

– Lehet, igen, azt hiszem, láttam. De ott a pasi megmenti a lányát, mert titkos ügynök, nem?

– De, tényleg az! A te apukád mivel foglakozik?

– Valami cégnél van, kis főnök, de nem titkos ügynök, az biztos. Sajnos.

– Psszt! Hallod? Valami történik odakint!

A konténer tetején lépéseket és fémes csattanásokat hallottak. Közelebb bújtak egymáshoz, és megszorították egymás kezét. Csend lett kettejük között. A helyzet súlyossága úgy nehezedett rájuk, mint egy mázsás malomkő. Mi fog történni velük? A következő pillanatban egy rándulást éreztek a fémdobozban, és rögtön utána érezhetően emelkedni kezdtek. 

– Segítség!!! – kiabálták egyszerre, és közben teljes erővel ütötték és rugdosták a konténer oldalát. Ám minél magasabban voltak, annál jobban elnyomta a hangjukat a daru fémes zaja. A vasúti kocsira milliméter pontossággal ráhelyezték a tonnás konténert, és rögzítették a hevedereket. A következő pillanatban kinyílt a konténer ajtaja, és egy csuklyás férfi lépett be rajta. A kezében lévő vödröt bedobta a lányok lába elé, és utána hajított egy nejlonszatyrot is.

– A vödörbe tudtok vécézni, a zacskóban vannak konzervek és víz. Most egy darabig utazni fogtok, viselkedjetek normálisan. Ha megérkeztetek, akkor nem esik bántódásotok. Ha megáll a vonat nem szeretném meghallani, hogy veritek a konténert belülről. Értve vagyok?

A két lány halálfélelmet érzett, és rögtön sírva is fakadtak.

– Kérem, uram, valami tévedés történt, mi nem csináltunk semmit! Hova visznek? Engedjenek el, nem mondjuk el senkinek, hogy elraboltak, kérem!!! – sírva könyörögtek az ismeretlennek.

A csuklyás hangosan nevetni kezdett. Megfordult, becsukta maga mögött az ajtót, és a hangokból ítélve egy lakattal be is zárta. A következő pillanatban érezték, hogy elindul velük a vonat. A két lány falfehéren, sokkos állapotban ült a konténer végében. Ennyire még soha nem félt egyikük sem. Koller Beatrix ekkor még nem tudta, hogy nyolc év múlva fogja legközelebb viszontlátni Magyarországot.

Folyt. köv.

Előzmények: 

Utópia (1. rész)

Utópia – 2. rész (innentől disztópia)

Disztópia (3. rész)

Disztópia (4. rész)

Disztópia (5. rész)

Disztópia (6. rész)

Disztópia (7. rész)

Disztópia (8. rész)

Disztópia (9. rész)

Disztópia (10. rész)

Disztópia (11. rész)

Disztópia (12. rész)

Disztópia (13. rész)

Disztópia (14. rész)

Disztópia (15. rész)

Disztópia (16. rész)

Disztópia (17. rész)

Disztópia (18. rész)

Disztópia (19. rész)

Disztópia (20. rész)

Disztópia (21. rész)

Disztópia 2038, Magyarország (22-23. rész)

Disztópia 2038, Magyarország (24. rész)

Disztópia 2038, Magyarország (25. rész)

Disztópia 2038, Magyarország (26. rész)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.