Október 1,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Disztópia (16. rész)

2038. május 29., este 21 óra körül, Havas-villa

Bálint csak nézett maga elé. Elvesztette a kapcsolatot a lánnyal. Mind a nyolc monitor koromfekete volt, csak a digitális koordináták – idő és egyéb virtuális adatok – voltak láthatóak rajtuk, semmi más. A beépített jeladó Trixi virtuális egységeiről nem küldött se képet, se jelet. Amit utoljára látott, hogy az esés után a lány felállt, ment egy pár métert, káromkodott egyet, és utána összeesett. Hogy mitől, azt nem tudta.

Bálint agya teljesen ellentetetésen működött krízis- vagy veszélyhelyzetben egy átlagos emberéhez képest. Míg más ebben a helyzetben elveszítené a fejét vagy az önkontrollját, esetleg megijedne, vagy kapkodna, ő pont fordítva reagált az eseményekre. Olyan volt, mint Neo a Mátrix című filmben, aki a képességeinek köszönhetően lelassította maga körül a világot, és így könnyedén el tudott hajolni például a rá kilőtt golyók elől. Bálint ugyanígy érzékelte az éles helyzeteket. Szinte tapintani tudta a valóságot, és így a legreálisabb döntést tudta meghozni, ha kellett. Ettől volt félelmetes és egyben riasztóan nyugodt is. Egy igazi sakkjátékos volt, aki agyban már rég lejátszotta magában azt, ami pár másodperc múlva be is következett a valóságban. Mint egy szuperhős. Bár orvosi magyarázatot nem találtak erre a képességére, nem lehetett mindennapi emberi tulajdonságnak betudni. Volt, hogy fegyvert fogtak rá, de neki a szeme sem rebbent. Egyetlen izzadságcsepp sem jelent meg a homlokán, nem reszketett, nem remegett meg a hangja, egész egyszerűen olyan volt a tekintete, mint aki már járt „odaát”, és éppen haza készül. Ezzel ki tudta billenteni az ellenfelét a szerepéből. Elég volt egy századmásodpercnyi hezitálás, és a támadóból áldozat lett. Gyorsasága legendás volt, a  reflexei tízszer gyorsabbak voltak, mint bárki másnak. Gyerekkorában piros pacsiban legyőzhetetlen volt, felnőttként meg olyan bűvésztrükkökkel szórakoztatta az ismerőseit, amelyeket a kezével hajtott végre. Senki nem értette, hogyan tud ilyen gyors lenni.

– Visszajátszást az utolsó tíz másodpercről! – mondta a rendszernek.

– Igen, uram – és máris elindultak az utolsó képkockák.

– Állj! Vissza! Itt állj meg!

Bálint szemügyre vette a képet, amit látott. Két lehetőség van: az egyik az, hogy a harci droidok idegbénítót  lőttek a lányra, és csak elkábították; a másik az, hogy éles lövedékekkel egész egyszerűen kivégezték.

– Életfunkciókat kérek az utolsó másodpercről!

– Pulzus: 105. Testhőmérséklet: 36,4. Vérzés nincs.

A kapcsolat úgy volt beállítva, hogyha támadás érné a lányt, automatikusan deaktiválja magát, és semmisítse meg a szenzorokat. Ez pont azért volt fontos, mert ha netán elkapják, vagy meghalna, ne találjanak semmi nyomot kettejük között. A nemzetiek oldalán ezért volt veszélyes bármiféle akcióba kezdeni, mert nem volt rálátásuk semmilyen utcai vagy ipari kamerára, meghekkelni sem tudták azokat, a drónokat meg pláne nem. Ezért nem is örült annak, hogy a lány egyedül hajtja végre az akciót, bár más választásuk nem nagyon volt.

– A Nemzeti HÍR TV élő adását kapcsold be! – utasította a rendszert.

Abban reménykedett, hogy esetleg ott bemondják az esetet, és így több információhoz juthat a lány állapotáról. Tudta, hogy ez szenzáció lesz, hiszen így is tudják bizonygatni a sajátjaiknak, hogy az ellenzék nem bír magával, és még a vezér születésnapja előtt is csinálják a balhét.

Ahogy tervezték, az adatok eljutottak a virtuális felhőbe, onnan a beállított címre fogja küldeni az automatika az információkat másnap reggel. Emiatt nem aggódott, a lány miatt viszont nagyon is.

– Hívd ide a csapatomat! – adta ki az utasítást.

– Igenis, parancsnok! – válaszolt a rendszer.

2038. május 30., 00:30 

Bálinton kívül még hat ember ült az ovális tárgyalóasztal körül. Rob, az informatikus, Krisz, a bombaszakértő, Tomika, a mesterlövész, Karesz, a minden járművet vezetni tudó sofőr, Leslie, a testőr és Judy, az orvos.

Miután végignézték a felvételeket,  és meghallgatták Bálintot, csendben néztek a parancsnokra.

– Észrevétel? – tette fel a kérdést Bálint.

– Igen, lenne! – szólalt meg Leslie. – Miért nem szóltál egy árva szót sem erről az egészről? Miért csak most közlöd? Szerinted mi nem segítettünk volna?

– Nyugodj meg, Leslie! – válaszolt Bálint. – Nem akartuk nagy dobra verni, így is baromira necces volt ez az egész. Minél többen tudtatok volna róla, annál nagyobb a kockázat. Trixivel azt beszéltük meg, hogy csak akkor vonjalak be titeket, ha történik valami. Hát történt. Innentől nem tudom egyedül végigcsinálni. Nem beszélve róla, hogy azt sem tudom, Trixi él-e még egyáltalán. Itt egy pillanatra megállt, és ugyanaz az érzés töltötte el, mint amikor megtudta, hogy az édesanyja meghalt.

A többiek tudták, hogy Bálint és Beatrix egy párt alkotnak, de senki nem beszélt róla. Most mindegyik egy pillanatra lehajtotta a fejét, és csend borult a szobára. Judy, akinek jó barátnője volt, megtörölte a szemét, amit elborított a könny.

– Mit csináljunk? – kérdezte Judy, miközben az orrát törölgette, és nagyokat szipogott.

– Először is nyugodjatok meg! Még semmi biztosat nem tudunk. Azért hívtalak ide titeket, hogy segítsetek kideríteni, mi lehet Trixivel, valamint fogadjátok majd szívélyesen Kertész Bálintot.

– Ki az a Kertész Bálint? – kérdezte Rob.

– Kertész Bálint az a személy, akinek a gépén landolni fog az információ. Majd ha ennek az egésznek vége, elmesélem, ki is ő valójában, és miért van szükségünk rá. Ő az én gondom, a tietek a terepmunka és az információ gyűjtés.

– Mire gondoltál? – kérdezte Tomika.

– Először is ki kell deríteni, mi történt Trixivel. Pontosabban meg kell tudnunk, hogy életben van-e, és ha igen, hova szállították. Ha megtaláltuk, akkor ki kell hozni onnan, bárhol is legyen.

– És mi lesz az ellopott információval?

– Kertész Bálint gépéről te fogod leszedni és dekodólni, Rob. De szinte biztos, hogy a nemzetiek már tudják, hogy honnan és mit loptunk el. Nekik élet-halál kérdése, hogy visszaszerezzék, hiszen ha ezt eljuttatjuk az Uniónak, ezeknek annyi. Abban szinte biztos vagyok, hogy  a legelitebb osztagot fogják ránk küldeni, és ha ez így lesz, akkor lesz szerencsénk találkozni a Nagy Leaddel is. Kis szünetet tartott majd folytatta. – Tehát arra gondoltam, hogy itt lesz a bázisunk az irodában. És nem szeretném, ha rajtunk kívül erről bárki is tudomást szerezne – mondta, miközben kérdőn nézett a társaságra.

– Számíthatsz ránk, Bálint! – válaszolt mindenki helyett Leslie, majd körbenézett a barátain, akik egyetértően bólogattak.

– Köszönöm! Leslie és Judy a ti dolgotok kideríteni, hol van Trixi. Nem érdekel, hogy élve vagy halva, de ide kell hoznunk őt. Rob, te koordinálod mindenkinek a mozgását, te leszel a szemünk és a fülünk! Krisz, Tom, Karesz, ti egyelőre szedjétek össze az összes olyan fegyvert, amire szükségünk lehet, és hozzátok ide az irodába. Én a BMW-vel megyek, nem akarom, hogy feltűnést keltsek az itteniekben. Karesz, te válassz ki két Pajerot, és egy helikopter is legyen készenlétben, ha netán szükség lenne rá. Mindenki tudja a dolgát?

– Igen – jött az egybehangzó válasz.

– Akkor munkára! – mondta, és halvány mosolyt küldött a többiek felé.

– Még valami, Bálint! – szólalt meg Rob.

– Igen?

– Úgy tudjuk, a Libernyákok Radikális Csoportja ma hajnalra támadásokat fog intézni több ponton a nemzetiek pesti ellenőrző pontjainál. Ez most nem csak kukagyújtogatás és kirakatbetörés lesz. Állítólag komoly felkelést tudtak összerántani. Ezzel kell számolnunk nekünk is. A mi embereink is be vannak indulva, mindenki az utcán akar lenni.

– Tudom. Menjen, aki akar. Sőt, küldjetek ki mindenkit, aki részt akar venni a zavargásban! Hadd higgyék, hogy minket is ez foglal le most igazán. Ha Lead átjön Budáról – márpedig kénytelen lesz -, akkor a mi térfelünkön fogadjuk, a hazai pálya előnye nekünk segít. Minél nagyobb a káosz, annál nehezebb dolga lesz a keresésben.

Bálint érezte, hogy elönti a forróság, egy pillanatra megszédült, sőt meg is tántorodott, ezért leült a foteljába. A francba – gondolta magában -, ez már a második ilyen ebben a hónapban.

– Egy kis vizet kérhetnék? – majd megfordult a bőrszékével, hogy a többiek ne lássák, mennyire rosszul van.

Folyt. köv.

Előzmények:

Utópia (1. rész)

Utópia – 2. rész (innentől disztópia)

Disztópia (3. rész)

Disztópia (4. rész)

Disztópia (5. rész)

Disztópia (6. rész)

Disztópia (7. rész)

Disztópia (8. rész)

Disztópia (9. rész)

Disztópia (10. rész)

Disztópia (11. rész)

Disztópia (12. rész)

Disztópia (13. rész)

Disztópia (14. rész)

Disztópia (15. rész)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!