NEHAZUGGY

Disztópia (10. rész)

2038. május 29., este 20 óra után

Minden úgy ment, ahogy eltervezte. A „Madárka” – így nevezték – berepült a kalitkába. Bálint nem csak a főnöke volt, hanem a szeretője is. Hónapokkal ezelőtt megtervezték az akciót, csak ketten tudtak róla, nehogy valaki énekeljen a nemzetieknek. Sokszor szeretkezés után az ágyban fekve is erről beszéltek, a legapróbb részletekig átvették a helyszíneket, biztonsági pontokat, visszamondatta vele lépésről lépésre a teendőket.

Bálint okos volt és körültekintő, minden apró részletre odafigyelt, nehogy valami nemkívánatos esemény keresztülhúzza az akciót. A cél megszerezni a Labor pontos koordinátáját, és minden információt, ami elvezetheti oda őket. Körülbelül egy éve kaptak fülest a labor létezéséről. Akkor ők sem akarták elhinni, hogy létezhet ez a hely, de a névtelen informátor elég meggyőző képeket tudott készíteni a helyszínről. Sokáig elemezték hogy nem csapda vagy átverés esetleg, de minden teszten átfuttatva is az jött ki: létezik ez a hely. Csak azt nem tudták, hol lehet. Mikor a legfontosabb részhez értek az információcserénél, vagyis hogy hol van pontosan a hely, az informátor eltűnt. Bálint szerint vagy megijedt és felszívódott, vagy lekapcsolták, bár ezt nem tartotta valószínűnek, mert akkor már rájuk találtak volna az informátoron keresztül. Mindenesetre szinte semmijük nem volt arra vonatkozóan, hogy hol keressék a titkos labort. Pár digitális kép nem lenne elegendő bizonyíték arra, hogy nemzetközi szinten fellépjenek a kormány ellen. Ide több kellett ennél, sokkal több.

Pár héttel később Bálint egyik munkatársa az egyik megbeszélésen érdekes történetet adott elő egy Clark Ádám téri szállodáról, meg arról, hogy egy testesebb figura fehér köpenyben ment be az egyik hotelszobába. Azt hitte, valami orvos, még intett is neki, de az furán szitkozódva becsapta maga mögött az ajtót. Ekkor Bálint szemében valami érdekes fény kezdett el csillogni, mert a sors egy apró kis morzsát dobott nekik, amin talán elindulhatnak. Onnantól folyamatosan figyelték a szállodát, már amennyire a nemzeti oldalon ezt megtehették. Múlt századi módszert alkalmaztak: „zsarules” volt a neve, a lány mindig más ruhában, más külsővel sétált a téren, a szemében lévő optikával pedig fotókat készített mindenről és mindenkiről. Ekkor találtak rá az emberükre, akire illett a leírás. Minden reggel pontosan 7:30-kor jelent meg a bejáratnál, és délutánig nem hagyta el az épületet. Mindig egyedül volt, nem volt vele testőr vagy kísérő droid. Figyelték a lakhelyét. Az is Budán volt, látszott, hogy nagyon jól él, és nincs családja, mindig egyedül ért haza. A Lolitába hetente kétszer mindig bement, de ott sem beszélt senkivel. Az általuk létrehozott adatbázisban nem volt benne, pedig az igen kiterjedt volt, mégsem tudták azonosítani. Sötétben tapogatóztak.

Aztán az egyik este „Madárka” odabújt Bálinthoz, és azt mondta neki, hogy majd ő megcsinálja. Kideríti, ki ez a pasas. Bálintnak ez nagyon nem tetszett, hallani sem akart róla, de aztán szép lassan belement, mert tudta ő is, hogy nincs más esélyük, és az idő fogytán. Bíztak egymásban, mindent személyesen beszéltek meg, együtt tervezték meg azt az akciót is, amiben most részt vesz és minden idegszálával figyel, nehogy lebukjon a férfi előtt. 

Már a TAXERBEN ültek, a férfi háza felé vették az irányt, a bárban megittak pár italt, beszélgettek, a lány nevetgélt a férfi borzasztó poénjain, kacérkodott vele, és rövid idő alatt az ujja köré csavarta. Minden a terv szerint ment. A lány folyamatosan küldte a pozícióját Bálint vevőegységére, aki élőben tudta követni az útjukat, és rögzítette a beszélgetésüket. Nagyon jó – mondta magában -, eddig minden nagyon jó.

A TAXER megállt a hatalmas ház előtt, kiszálltak, a lány a férfiba karolt, és elindultak a bejárat felé. Szem scanner azonosítója volt a házhoz, ezzel aktivált mindent, ahogy beléptek.

– Üdvözlöm újra itthon! – köszöntötte a rendszer.

– Helló, Ház! – kiáltotta hangosan, saját magán nevetve a férfi. Vendégem van, úgyhogy  kapcsold ki magad!

– Igen, Uram! Ha újra aktiválni szeretne, kérem, jelezze! Jó mulatást!

– Az meglesz! Foglaljon helyet, Trixi! Nem baj, ha így hívom? – kérdezte a lánytól.

– Nem, anyám is így hívott.

– Egy italt tölthetek? 

– Csak akkor, ha ön is iszik még egyet velem! – kacsintott csábosan a férfi felé.

– Vodkanarancs? 

– Jöhet! – mondta, és hátradőlt az antilopbőr kanapén.

– Máris itt vagyok! – majd eltűnt a konyhában.

A lány gyorsan felmérte a ház belső paramétereit, majd mentette a virtuális egységébe. A férfi letette a személyes adathordozóját a dolgozószobába, úgyhogy arra kell fókuszálnia. Körbenézett, hátha talál valami hasznos információt, bármit, ami a labor létezésére utal, de első ránézésre nem látott semmit. Aztán az üvegasztal alján megpillantott egy szaklapot, angol nyelvű volt, de amit le tudott fordítani belőle, abból nem sokat értett. Kísérleti egerek, patkányok, mutációk és hasonlók voltak benne. Ez jó jel, mert mit keres egy szállodai dolgozónál orvosi szaklap? Megvagy – gondolta magában -, megvagy.

– Itt az italocska! – lépett be a nappaliba a férfi.

– Köszönöm! Kérhetnék bele még jeget? – kérdezte és bájos mosolyt küldött a férfi felé.

– Hogyne! A hölgy jeget rendelt, azonnal hozom! – újra elviharzott a konyhába.

A lány elővette a táskájából a „Versedet”, amit anno a CIA fejlesztett ki, vallatásoknál használták igazságszérumként. Beletette a férfi poharába, majd elkeverte benne. Visszadőlt a kanapéra, és kényelembe helyezte magát. A férfi visszatért, leült mellé, majd koccintottak. 

– Csirió, fenékig! – és lehúzta az italát.

Körülbelül 5 perc – gondolta, és rápillantott az órájára. A férfi közelebb húzódott hozzá, és lábára tette a kezét.

– Olyan gyönyörű vagy!- hízelgett, majd simogatni kezdte a lány arcát.

Összeszorított foggal tűrte, hogy a férfi fogdossa. Még pár perc és vége. A férfi keze a lány melle felé közeledett. Érezte, hogy szinte önkívületi állapotba került, gyorsan szuszogott, szinte már lihegett a lány nyakába. Mindjárt vége, mindjárt. A következő pillanatban a férfi hirtelen izzadni kezdett, és elkezdett összefüggéstelenül beszélni.

– Te kurva! -üvöltötte. Mit tettél az italomba?

– Okos rendszer, aktiválódj! – kiáltotta a levegőbe.

– Azt várhatod, te hájpacni! – válaszolt a lány. Most szépen elmesélsz mindent, hogy mit műveltek abban a titkos laborban.

A férfi hirtelen elmosolyodott, majd leült a kanapéra. Elkezdett nevetni, mint aki valami filmvígjátékot néz, hahotázott, a könnye is kifolyt. 

– Mit akarsz tudni, cicamica? Hogy mit csinálok ott? Elmesélem neked!

– Hol van a labor?

– Hát a szálloda aljában – vihogott a férfi.

– És hány fős csapat védi?

– Mittudomén?! Egy kisebb hadsereg! – közben úgy röhögött saját magán, mintha egy jó viccet mesélt volna.

– Hogy lehet bejutni?

– Lifttel, az irodámból. Van egy másik bejárat is valahol alulról, hihihi – és nevetett tovább.

– Rendben, idehozom a géped és átmásolod nekem a tervrajzokat a laborról. Megértetted?

– Hát persze, aranyom. Neked mindent.

A lány átviharzott a dolgozószobába, az ÁSPIS folyamatosan blokkolta a rendszert, minden zöld volt. A rendszer nem aktiválódott, mert azt is kikapcsolta. Minden a terv szerint haladt. Visszament a férfihez. Habzó szájjal hanyatt fekve talált rá. Oldalra fordította, és érezte, hogy nincs pulzusa, nem lélegzik. Nehogy meghalj itt nekem!

Mutatóujjával kihúzta a férfi nyelvét a szájából, majd lélegeztetni kezdte. Többet adott ebből a szarból? Mi történhetett? – Bálint, ott vagy? 

Pár másodperc csend után meghallotta a férfi hangját a fülében.

– Igen, mi történt?

– Mire visszajöttem, a gépével itt feküdt a földön, nem lélegzik.

– Hagyd a francba, megy az idő! A gépről pucolj le mindent, és küldd el erre a címre – és bediktált egy titkos azonosítót.

– Rendben. Gyorsan átmásolt mindent egy virtuális felhőbe, ami 1 óra múlva megsemmisíti magát. Ez azért volt jó, mert nem lehetett lekövetni, hogy honnan jött az üzenet. Megadta a titkos azonosítót, ahova automatikusan továbbítani fogja az információkat a gép.

– Kész – mondta hangosan -, indulok.

Még gyorsan körbenézett, nem hagyott-e nyomot maga után. Láthatatlan, folyékony kesztyűt viselt, ami az ujjlenyomatokat rejtette el, a haját vékony lakkréteggel fújta be, ami megakadályozta, hogy akár egy szál is a helyszínen maradjon. Kisietett az ajtón, majd elindult az utca elejére, ahol a motorja várta. Pár perc telhetett el, amikor a földön fekvő férfi levegő után kapkodva, hörögve magához tért. Oldalra gurult, felült, majd körbenézett a nappaliban. A feje hasogatott, a torka kiszáradt, és zihált. Rekedten, alig hallhatóan megszólalt: 

– Mi a szar történt itt? Okos rendszer, riadó! Kiraboltak! Hívd a szervezetet!

Folyt. köv.

Előzmények:

Utópia (1. rész)

Utópia – 2. rész (innentől disztópia)

Disztópia (3. rész)

Disztópia (4. rész)

Disztópia (5. rész)

Disztópia (6. rész)

Disztópia (7. rész)

Disztópia (8. rész)

Disztópia (9. rész)

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább