Október 25,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Disztópia (7. rész)

Az BMW hangtalanul cikázott a feltorlódott forgalomban, a sofőr könnyedén kerülgette az autókat, rutinosan és biztonságosan vezetett – állapította meg magában Martin. A gyerek mellette megnyugodni látszott, kicsit oda is bújt hozzá a kis fejével. Gondolataiba merült, mert nem igazán értette, mi történik velük, mi ez az egész? Próbálta felidézni az elmúlt hetek, hónapok eseményeit, hátha valamiben hibázott és bemérték, vagy digitálisan behálózták volna, bár ő maga túl óvatos volt, mintsem hogy ilyen hibát elkövessen.

Utálta a rendszert, ami felemésztette és tönkretette az életét, az álmait, az országát. Természetesen minden idegszálával tombolt és tiltakozott az országát megszálló hatalom ellen, de az illegális hírek beszerzésén kívül más rendszerellenes tevékenységet nem folytatott. Mégis az volt a sejtése, hogy valami ilyesmi van a háttérben. Már a Keleti pályaudvarnál jártak, de a férfi nem szólalt meg. Az autó nem robotpilóta módba volt kapcsolva, ezért gyorsabban mentek a kelleténél. 2030 óta kötelező volt a szenzoros robotpilóta használata a nagyvárosokban, aki ezt megszegte, súlyos büntetést kaphatott. Mondjuk a pesti oldalon nem volt túl nagy a forgalom, autókból is inkább a Rogik voltak az utakon, azokban ki sem lehetett kapcsolni ezt a funkciót, eleve így voltak tervezve. Rogán szabadalma volt ez, rengeteget kerestek ezzel is arra hivatkozva, hogy a magyaroknak magyar fejlesztésű autó dukál. Befordultak a Köztársaság tér felé, a férfi a tükörbe nézve szólalt meg:

– Kérem, hívja fel a feleségét, hogy jöjjön ki a gyerekért a ház elé!

– Miért? – kérdezte felocsúdva a merengésből.

– Mert nincs időnk, Martin, azért! Tegye, amit mondok!

– Rendben – válaszolta, majd a szenzorokat utasítva, kapcsolatot teremtett a feleségével, Alízzal.

– Szia, drágám! Pár perc múlva hazaérünk Erikkel, kijönnél érte a kapuba, mert nekem sietnem kellene tovább – mondta a levegőbe. – Nem, nincs semmi baj, majd mindent elmesélek, ne aggódj, csak most tényleg nem érek rá, szeretlek, mindjárt odaérünk.

– Köszönöm – mondta a sofőr, és élesen bekanyarodott a Bérkocsis utcába. Szinte egy időben érkeztek a ház elé, a férfi kiugrott az autóból, kinyitotta a hátsó ajtót, kiemelte a gyermeket és átadta az anyjának. Alízt meglepte a nagy luxusautó, Eriket egyből magához ölelte, majd a nyitott ajtón bekukucskálva intett a férjének.

– Minden rendben? Mi ez az egész? És ki ez a férfi? – hadarta a kérdéseit Martinnak.

– Menjetek be, nemsokára jövök én is, és mindent elmondok – majd kérdőn a férfira nézett.

– Így lesz, ne aggódjon! – bólintott a férfi, becsukta a hátsó ajtót és Alíz felé fordult: – Kérem, menjenek be, az ajtót zárja be, és senkinek ne nyissa ki! Érti?

Olyan határozottan és katonásan mondta mindezt, hogy Alíz csak pislogott. Majd egy határozott fejmozdulattal jelezte, hogy érti, amit a férfi kér tőle. Megfogta a gyereket, és eltűnt a kapualjban.

– Még nem volt időm bemutatkozni, a nevem Fehér Bálint, és én vagyok az ellenállás vezetője. Biztosan tudja, miről beszélek, hiszen rendszeresen informálódik illegális csatornákon – ezt nem kérdezte, hanem kijelentette, majd folytatta: Tudatosan választottuk magát Martin, mert tudjuk, hogy a szakterületén ön a legjobb. Tartott egy kis szünetet, majd utasítást adott az autónak, hogy induljon. – Most már biztonságban van, a családjáról gondoskodunk, ne aggódjon miattuk.

Martin falfehéren ült a BMW hátsó ülésén, érezte ahogy a luxusautó ülése kellemes hűtő funkcióra kapcsol, és hangtalanul elindulnak valamerre. Nem tudott megszólalni, egyszerre sokkolta a sok információ, a reggeli csetepaté, a gyerek ijedt reakciója, ez a vadidegen férfi ahogy osztogatja a parancsait, és még csak reggel negyed kilenc volt. Cikáztak a gondolatai, egyszerre volt ez az egész szürreális és valóságos, izgalmas és rettentően félelmetes. Mintha egy videójátékba csöppent volna, ahol más irányítja az eseményeket.

– És mégis mit akarnak tőlem? Nem vagyok katona, vagy mit tudom én micsoda – hebegte -, és nem akarok ebben részt venni. Azt sem tudom, miről van szó, kérem vigyen vissza a családomhoz! Annyi mérnök van, aki utálja a rendszert, és biztosan segítene maguknak, én nem akarom a bajt! Szinte kiabálva mondta a szavakat, most öntötte el igazán a reggeli események miatt az adrenalin, magabiztosnak érezte magát. – Azonnal álljon meg! Hallja, amit mondok?! Álljon meg! — üvöltötte.

A férfi nézte a tükörben a tajtékzó Martint, direkt nem szólalt meg, hagyta, hogy a feszültség kijöjjön belőle. Régen a titkosszolgálatnál dolgozott, és ismerte az emberi reakciókat, tudta is kezelni őket. Nemsokára le fog csillapodni, és akkor lehet majd vele kommunikálni. Az autóba nem lehetett belátni, és a kiabálás sem hallatszott ki, pedig éppen egy kereszteződésben álltak a Keleti pályaudvarnál. A gyalogosok csak a luxusautót figyelték (errefelé nem nagyon lehetett ilyet látni), nem pedig a benne zajló eseményeket.

Érdekes, hogy amikor egy különben nyugodt és higgadt ember elveszíti a fejét, milyen bátorság és legyőzhetetlenség érzés keríti hatalmába – gondolta magában -, régen ameddig ezt nem tanították neki, ő is ilyen volt. Pedig a legfontosabb minden helyzetben a higgadtság és a tisztánlátás, ösztönből cselekedni végzetes lehet. Régen az akadémián ez volt a szituációs feladat, hogy ki kellett billenteni a másikat a nyugalmából, hogy elveszítse a fejét, hiszen ebben az állapotban a legsebezhetőbb az ellenfél, mind mentálisan, mint fizikailag. A pszichológiai hadviselés lényege: kényszerítsd rá az akaratodat az ellenfélre, és akkor azt csinálsz vele, amit akarsz.

A lámpa zöldre váltott, Martin még vörös volt a dühtől, de kezdett lenyugodni, abbahagyta a kiabálást, és úgy ült ott, mint egy sértett gyerek. A régi Puskás Aréna romjai mellett mentek el, ahol egy hatalmas nyüzsgő bolhapiac működött már évek óta, olyan mint a régi józsefvárosi kínai piac még a kétezres években. Rengeteg ember árult itt használt és új dolgokat, élelmiszert és ruhaneműt, mindent be lehetett szerezni.

– Látom, lenyugodott. Beszélhetünk? – kérdezte a tükörbe nézve.

– Igen – válaszolta kurtán Martin. Mit akar tőlem?

– A tudását, Martin, a tudását – válaszolta titokzatosan Fehér Bálint, az elhárítás vezetője.

– És azt elárulja, hogy hova megyünk? Mert gondolom, nem kávézni, ahogy ígérte – szúrt oda gúnyosan.

– Így igaz, kávézgatni most nincs idő, majd iszik egyet a bázison.

– Bázison? Miféle bázison? – kérdezte ismét kicsit ingerülten.

– Az ellenállás bázisán. Most odamegyünk, és mindent megmutatok magának, amiről tudnia kell.

– És hol van ez a „Bázis”? – kérdezte ismét gúnyosan.

– Kőbányán, a sörgyár alatti katakombákban – felelte Bálint kurtán.

– És nekem miben kell segítenem?

– Azt majd egy társam elmondja, de az információ ami önnél van, az élet-halál kérdése.

– Az üzenetre gondol, amit ma kaptam?

– Igen.

– És mi lett volna, ha megnyitom a Villangeren? – gúnyolódott, mint egy gyerek a szülőjével.

– Akkor valószínűleg már halott lenne.

Kertész Martin lefagyott, és most először érezte úgy, hogy mindjárt elájul.

Folyt. köv.

Előzmények:

Utópia (1. rész)

Utópia – 2. rész (innentől disztópia)

Disztópia (3. rész)

Disztópia (4. rész)

Disztópia (5. rész)

Disztópia (6. rész)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!