NEHAZUGGY

Disztópia (14. rész)

Vogronics András | 2020. Augusztus 15, Szombat | 12:00

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,528,300 forint, még hiányzik 471,700 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

2038. május 30., Buda, reggel 8 óra körül

A Land Rover hatalmas fékezéssel állt meg a hatalmas luxusingatlan bejáratánál. A vezető melletti ülésről Lead egy párduc gyorsaságával lendült ki a frissen vágott gyepre. Intett a taktikai egység tagjainak, hogy várakozzanak amíg ő bemegy, majd felhajtotta az ingét és gyors léptekkel a bejárat felé indult. A Land Rover mögött még egy terepjáró várakozott, felettük 2 harci drón körözött és pásztázta a környéket. Az ajtó előtt már fegyveres rendfenntartók őrködtek, a ház körül helyszínelő kutyák és droidok dolgoztak. Intett a fegyvereseknek, majd belépett a házba. Mindenhol márvány és luxusbútorok, valamint értékes műkincsek díszítették a hatalmas teret. A sznob újgazdagok – gondolta magában. Azt hiszik, ha meghalnak mindent magukkal tudnak majd vinni a túlvilágra. Francokat! Hány olyan megbízatása volt régebben, ahol az áldozat azt hitte, hogy örökké élni fog, ám amikor ott állt vele szemben, és farkasszemet nézett a fegyverével, csak egy könyörgő kisfiúra emlékeztette. Mert amíg valaki biztonságban érzi magát, addig azt hiszi, legyőzhetetlen. Amint vége az illúziónak, mindenki ugyanolyan halandóvá válik, mint bármely másik embertársa. A pénzen sok mindent meg lehet vásárolni, de az életet nem. Ideig-óráig igen, de ha valakinek az útjában állsz, onnantól minden csak idő kérdése.

Ez a dagadt professzor valószínűleg soha nem volt veszélyhelyzetben, bár biztos tudta, hogy amit csinál, az igencsak veszélyes munka. Az emberkísérlet, a vírusfejlesztés a világon a legelítélendőbb bűncselekmények egyike. Mondjuk 4-es szintű biztonsági protokoll alatt állt a professzor, ennek ellenére elég könnyen levadászható volt olyan személyek által, akiknek ez a munkájuk. Márpedig itt nem egy gyerekes csínytevés zajlott, hanem egy vérprofi adatrablás és információlopás. Az egy másik kérdés, hogy az elkövető(k) nem számoltak egy esetleges közúti balesettel, de valószínűleg volt erre az esetre is „B” tervük. Az első feladat kideríteni, mit és hogyan loptak el. Utána kihallgatni az elkövetőt, bár információi szerint az még kómában fekszik a központi épületben, miután hatalmasat esett a motorjával. Tehát megtudni mindent, ami fontos, és minél előbb visszaszerezni a lopott infót. Ha ezek terroristák, akkor úgyis pénzt fognak kérni cserébe, ha meg valami lázadó csoport, akkor vérontás lesz a vége. A házban is fegyveresek álldogáltak minden helyiség bejárata előtt, a nappaliban egy orvoscsapat látta el a professzort, aki úgy nézett ki, mint egy tini egy rosszul sikerült buli után.

– Mindenki menjen ki – mondta halkan Lead.

Pár másodperc múlva a szoba kiürült, és ketten maradtak a Professzorral. Az furán nézett rá, ugyanakkor félszegen is.

– Maga meg kicsoda? – kérdezte megszeppenve Lead-et.

– Az most nem fontos. Legyen elég annyi, hogy én mosom a szennyest, amit maga itt hagyott nekünk – felelte olyan nyugalommal, mintha régi barátok lennének a professzorral. – Arra kérem, mondjon el mindent a tegnap estéről, meg arról, hogy hol, és milyen körülmények között ismerkedett meg azzal a személlyel, aki kirabolta.

Miután a Professzor részletesen elmondott mindent, Lead hátradőlt a bőrfotelban. Végigmérte a túlsúlyos embert, és gyors mozdulattal felállt, ekkor nyugodtságát felváltotta az agresszió.

– Hogy nem gondolta, hogy ez csapda? Nézett már maga tükörbe? Úgy néz ki, mint egy jóllakott disznó – mondta élesen a férfi szemei közé nézve. – Mit hitt maga? Hogy egy szuperbombázó pont magába szeretett bele? Hogy pont maga az esete? Ekkor már üvöltött a férfival, aki ijedtében sírva fakadt. Lead elcsendesedett, majd elindult a földön fekvő adathordozóhoz. Nem nyúlt hozzá, hiszen a helyszínelők még nem végeztek a a nyomrögzítéssel.

– Mit tárolt rajta? – kérdezte ismét olyan nyugodtan, mintha a legjobb barátok lennének.

– Háááát… szinte mindent. Kutatási anyagokat, dokumentációkat, tervrajzokat. Mindent.

– Miféle tervrajzokat? – kérdezte Lead.

– A laborét.

– És mi a francnak kellenek magának a labor tervrajzai?

– Tudja, nálam volt minden rögzítve. Nálam is. Meg a miniszterelnök úrnál – hebegte.

– Tehát csak maga meg a miniszterelnök tudja, hogy hol van pontosan a labor. Az ott dolgozók mit tudnak? – kérdezte nyájasan.

– Semmit, mert a központi alagútból, ami a Vár felől jön, nem tudják behatárolni a labor helyzetét. A biztonsági szolgálat meg azt sem tudja, milyen objektumot őriz. Ők is a személyzeti alagúton közlekednek, nekem van egyedül tudomásom és hozzáférésem a szállodai bejárathoz. Ott csak én közlekedek, senki más.

– Akkor hogy a francba szúrták ki magát? – tette fel a kérdést Lead.

– Fogalmam sincs.

– Nézzék át a szálloda biztonsági kameráit, és a 13. emelet összes felvételét – mondta maga elé. – Rendben, akkor most erőltesse meg magát, és gondolkozzon! Valami nevet nem mondott a nő? Vagy helyszínt, vagy bármit a fontos lehet?

– Nem tudom, annyira zavaros minden… még el is ájultam. Azt hittem, meg fogok halni. Újra sírva fakadt, ahogy ezt kimondta.

Lead csak nézte a zokogó, elhízott testet, és próbálta összerakni a kirakóst. Tehát van egy nő, aki felszedi a professzort, idekocsikázik vele a házba, igazságszérumot ad be neki, hogy információkat szedjen ki belőle, letörli a gépét, majd elhajt, és ha nincs az a malőr a babakocsis nővel, akkor bottal üthetik a nyomát, mert egy arcfelismerő sem tudta azonosítani. Most meg kómában fekszik, kihallgatni nem lehet, ha magához tér akkor sem biztos, hogy azonnal emlékezni fog bármire is, és nincs semmi egyelőre a rendszerben sem róla. Meg kell várni a labort, a DNS-tesztet, ami még órák kérdése is lehet. A gépről eltűnt minden adat, tehát a lánynak sikerült eljuttatni valahova, valakinek mindent, amiért idejött a férfi házába. Profik. Ez nem zsarolós rajtaütés lesz, ez komolyabb annál.

– Bemérték a gépet, és azt, hogy hol landolt a lopott fájl? – kérdezte a Land Roverben ülő informatikusát.

– Igen, főnök. A fájl egy önmegsemmisítő virtuális felhőbe került, ami privát kóddal van ellátva. Annyira profi, hogyha elsőre nem a jó kódot adjuk meg, azonnal egymillió másik helyre küldi tovább az adatokat. A kódtörő program is vagy 3 napig dolgozna, mire meglenne a kulcs, de az is elég rizikós lenne szerintem. Úgyhogy annyit tudunk tenni, hogy figyeljük, mikor aktiválják a jelszót és egy SWAT-programot élesítünk, amikor ez megtörténik.

– Az mit jelent? -kérdezte Lead.

– Az azt jelenti, hogy amint kinyílik a felhő, a mi programunk azonnal behatol, és blokkolja az információ letöltését.

– Az tökéletes! Akkor várunk.

– De azért van egy kis probléma. Ahhoz, hogy blokkolni tudjuk, el kell kezdeni a lehívást annak, aki létrehozta a tárolót. Ha neki gyorsátvitelű hyper szondája van, akkor nem tudunk közbelépni. Márpedig ennek az esélye 99 százalék….

– Akkor baszhatjuk – kiáltott fel Lead. – Ez a legtöbb, amit ki tud hozni ebből a helyzetből? Olyan ideges lett, hogy a Professzor még jobban megijedt tőle.

– Nem egészen, főnök. Hagyjuk, hogy letöltsék a fájlt, és utána beazonosítjuk a gépet, amire landolt az info. A SWAT az információval együtt megérkezik a célszemély gépére, amit bemérünk, és meglesz, amit keresünk meg akit keresünk.

– Értem, nem is olyan rossz, sőt. Így talán még jobb is – mondta, majd nevetve elindult a nappalin keresztül a terasz felé. Ahogy odaért a professzorhoz, megpaskolta a piros arcát, mintha egy kutyát kényeztetne.

– Ez a maga szerencséje! – vigyorgott, majd határozott léptekkel eltűnt a kertben.

– Hé, hé, Líd, várjon! – kiabált utána a Professzor.

Lead visszalépett a terasz lépcsőjéről, és kérdőn nézett a Professzorra.

– Mi az? – tette fel a kérdést.

– Öööö… csak annyi, hogy mintha valami Bálintot mondogatott volna a lány.

– Bálintot? Ebben biztos?

– Igen, Bálintot. Holtbiztos.

Az ezredes hátat fordított és elviharzott. Most megvagy – mondta maga elé. Ahogy gyors léptekkel átvágott a kerten, már kezdett összeállni a kép. Ő csak egy Bálintot ismert, aki ezt meg tudja csinálni: az ellenállók vezetője, Fehér Bálint. Ha a Professzor jól emlékszik, akkor ezek szerint ő rendelte meg az adatlopást. Régóta várta az alkalmat, hogy leszámoljon ezzel a minden lében kanál liberális kutyával.

– Véged van, Bálintka, véged van, most elkaplak!

Folyt. köv.

ELŐZMÉNYEK:

Utópia (1. rész)

Utópia – 2. rész (innentől disztópia)

Disztópia (3. rész)

Disztópia (4. rész)

Disztópia (5. rész)

Disztópia (6. rész)

Disztópia (7. rész)

Disztópia (8. rész)

Disztópia (9. rész)

Disztópia (10. rész)

Disztópia (11. rész)

Disztópia (12. rész)

Disztópia (13. rész)

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!