Szeptember 24,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Disztópia (11. rész)

2020. 05. 29. este 19.00 óra, Kőbánya, Havas-villa

Itt nőtt fel, itt játszott gyermekként. Ismert minden padot, minden parki ösvényt. Itt csókolózott először az első szerelemével, itt, a Csajkovszkij parkban. Tavasz vége volt, a nyári meleg virágillatos levegője belopódzott a szobájába. Ült az egykori munkásőr bázis legnagyobb szobájában, és a régi idők emlékét őrző cserépkályhát nézte. A Havas-villa több mint száz éves épülete túlélt már világháborúkat, forradalmakat és politikai érákat. Utolsó szimbóluma volt a munkásőr mozgalomnak, amely vastag betonfallal vette körül az épületet. Igazából olyan volt, mint egy minierőd a park gyomrában. A régi bányászok idejében hatalmas alagutak épültek itt 7-10 méter mélyen a föld felszíne alatt. Akkora volt ez a földalatti úthálózat, hogy szinte el lehetett tévedni benne, de mivel mészkő alkotta, ideális volt rejtekhelynek és óvóhelynek is.

A II. világháború alatt még repülőgépeket is gyártottak itt, egy kamion simán el tudott férni az alagút rendszerében. Az egykori Dreher sörgyár hordók tárolására használta, de csak egy nagyon kis részét. A villából közvetlenül le lehetett jutni a főalagútba, és onnan autóval az Örs Vezér térre. Tökéletes volt. A villában nem volt központi fűtés, akkoriban nem építettek még ilyesmit, így szinte minden szobában volt egy cserépkályha. Gyönyörűek – gondolta magában. Amikor az ellenállás élére állt, rögtön tudta, hogy kell egy hely ahonnan koordinálni tudja az eseményeket. Sajnos a békés hatalomátvétel illúziója elszállt, amikor az ország két részre szakadt. Nyílt üldözés folyt a másképp gondolkodók ellen, eleinte senki sem értette, hogyan lehetséges ez, de az Unió tehetetlen volt, meg amúgy sem akarták a bajt. Tudták, hogy az oroszok és Kína csak egy esetleges konfliktusra vár, ezt a szívességet nem akarták megadni nekik. Inkább elengedték a magyarok kezét, és beáldozták a többséget a kisebbségnek.

A miniszterelnök mindig is egy puskaporos hordó gyújtózsinórja volt, nem is akartak hozzányúlni, az Európai Uniónak nem ért annyit az egész. Tulajdonképpen még örültek is, hogy önként és dalolva kivonult a szövetségből. Gátlástalanul szipolyozták a közös kasszát, ami a többi tagországnak nagyon nem tetszett. Jobb volt ez így mindenkinek, a veszélyt inkább az orosz-kínai összeborulásban látta mindenki, és köztudott volt, hogy a miniszterelnök kinek az oldalán áll. Nyíltan kiállt az illiberális értékek mellett, és egyértelműen orosz- és Kína-barát politikát folytatott. A modernkori hadviselés középpontjában már nem az atombombától, hanem a biológiaitól való félelem állt. Rájöttek, hogy amíg az atom mindent elpusztítana, addig egy szimpla vírus csak az embert iktatná ki, így minden ingó és ingatlan vagyona megmaradna az áldozatnak a halála után, és ezzel mindenki jól járna. Járulékos veszteségként csak az emberi test maradványa lenne, azt meg egy krematóriumban el lehet tüntetni, a végén meg egy lezárt urnában át lehet adni a hozzátartozóknak.

Nem beszélve a gazdagok kiváltságáról, mert jó pénzért, ha örök életet nem is, de egy antiszérumot az aktuális vírus ellen be lehet szerezni az egész család számára. Mert az egészségnél nincs fontosabb, erre mindenki rájött. Hiába vagy multimilliomos, hogy élvezni is tudd a millióidat, az egészségedre kell a legtöbbet költened. A mindenható nem a mennyek országában volt 2038-ban, hanem a budai Várban. A 2020-as Covid-19 világjárvány rádöbbentette a politikusokat arra, hogy mekkora lehetőség van egy vírusban és ellenszerének legyártásában. A lakosságban félelmet lehet kelteni, a gazdaságban káoszt lehet teremteni, és közben óriási haszonra szert tenni. Egy új trend jött létre: a virológiai hadviselés.

Bálinték sejtették, hogy a miniszterelnöknek van egy titkos kutató laboratóriuma, és azt is, hogy ott emberiség elleni kísérleteket hajtanak végre. Régóta gyűjtötték az információkat, bizonyítékokat, hogy rátaláljanak arra a helyre, és most úgy tűnt, meglett, amit kerestek. Rápillantott az órájára, majd felkelt a székéből. A szoba hátsó részéből egy lifttel azonnal a katakombákba lehetett lemenni, ez egy álcázott könyvespolc volt. Aki nem tudta, hogy miféle hely ez, azt hihette, hogy egy szépen berendezett igazgatói irodában van. Az íróasztalánál 8 monitor folyamatosan mutatta a belső és külső élő kamerákat. A biztonsági rendszer az egyik legkomolyabb volt az egész világon, Bálintnak pedig a rögeszméje volt a védelmi protokoll.

Odalépett a kávégéphez és behelyezett egy kapszulát a kedvenc kávéjából. Jamaica Blue Mountain a kávék királya: illat, aroma, íz. Imádott kávézni, mert amíg itta, elkalandozhatott a gondolataival. Ha csak pár percre is, de kikapcsolta az agyát, és csak az élvezetre koncentrált. Igaz, most sokkal inkább az éberség miatt akart inni egyet, mert nagyon aggódott Trixiért. Szerette a lányt, az illatát, a mosolyát, a fiatal feszes testét és az eszét. Tudta, hogy a lány is rajong érte, és bármit megtenne neki. Bár minden a terv szerint haladt, féltette, nehogy valami baja essék. Sokat tanította önvédelemre, fegyver használatra, és ha úgy adódik, ellentámadásra is. De ez most más volt. Bent volt a sűrűjében a Nemzetieknek. Az ő térfelükön, az ő fennhatóságuk alatt. Bármikor megszakadhat a kapcsolat, és akkor a lány saját magára lesz utalva, Bálint meg vaksötétben fog tapogatózni. Az egyik monitoron azt látta, amit a lány is, a szemében lévő chip kamera továbbította a gépére a live streamet, a fülében lévő füles meg a hangot. A lány éppen a Lolita egyik asztalánál ült és a „célszemélyt” várta. Átnézte ő is a lány szemén keresztül a helyiséget , semmi gyanúsat nem látott, ezért úgy gondolta, amíg meg nem érkezik az emberük, gyorsan iszik egy ristrettót.

– Gyönyörű vagy! – súgta a lány fülébe.

– Köszönöm, Bálint. Nagyon izgulok! – válaszolta a lány.

– Ne félj, én ott vagyok veled lélekben, csak koncentrálj, és nem lesz semmi baj!

– Itt van, megjött! – mondta izgatottan a lány.

– Oké, akkor ahogy megbeszéltük. Csak nyugodtan. Ne felejtsd: látlak, hallak!

A lány – mintha profi hírszerző kém lenne – tökéletesen játszotta a szerepét, a pasas meg rendesen rákapott a csalira, minden a terv szerint haladt. Bálint mindent figyelt, és ha a lány figyelmét esetleg elkerülte valami, a fülére mondta az információt. Az asztalán békésen feküdt a fegyvere, az egész akció alatt vagy tízszer szétszedte és összerakta azt. Ha éles helyzet volt, ezzel oldotta a feszültségét. Mint egy Rubik-kocka,  úgy pörgött az ujjai között a Glock 17-es, a kedvenc kézifegyvere.  Szépen haladtak, kezdett besötétedni. 

Este nyolc is elmúlt, amikor megérkeztek a férfi házába. Bálint folyamatosan nyomon követte az eseményeket, egy biztonsági felhőkódot vásárolt, amire el tudják küldeni az adatállományt, ha bármi történne. Ez pont olyan volt, mint a Mission Impossible filmekben. Amint kiolvasta az információt a virtuális modulból, az azonnal megsemmisítette magát. Lekövethetetlen volt, és remélte, hogy ehhez a megoldáshoz csak végszükség vagy valami előre nem látható esemény miatt kell folyamodni. De fő a biztonság. A terv az, hogy Trixi elhozza a férfi virtuális gépét, és majd itt szétszedik és kiolvassák az információkat belőle.

– Megvan! -hallotta a lány hangját.

– Rendben, menj vissza, és kérd a kódot vagy az arcfelismerőt. Ha egyszer bejutunk, az Áspis már elvégzi a dolgát – mondta a lánynak.

Kis idő múlva látta a lány szemén keresztül, hogy valami nincs rendben, és egy pillanatra a vonal is megszakadt, sőt a kép is. Mi a franc ez? Alig pár másodperc múlva visszajött minden, és a lány kétségbeesett hangját hallotta.

– Bálint ott vagy? Mire visszajöttem, a gépével itt feküdt a földön, nem lélegzik.

– Hagyd a francba, megy az idő! A gépről pucolj le mindent, és küldd el erre a címre – és bediktált egy titkos azonosítót.

– A picsába! – mondta maga elé, ez még a végén itt beadja a kulcsot. 

– Trixi! Sikerült? – kérdezte izgatottan.

– Még 2 perc! 

– Oké, nyugi van, utána nyúlcipő! Ne kapkodj, maradj higgadt! Követlek, küldöm a koordinátákat, hogy merre tudsz a leggyorsabban lelépni! – most már nagyon izgatott volt, mert féltette a lányt.

Az egyik monitor jelezte, hogy az adatok megérkeztek a virtuális tárolóba. Ez megvolna. Most a lányra kell koncentrálni,  hogy épségben átérjen a bázisra. Hallotta ahogy beindítja a motort, és elindul az utcából. 

– Nyugalom, egyelőre nincs vészriasztás, csak nyugodtan gyere! – mondta a férfi.

– Rendben, de remegek mint a nyárfalevél – válaszolt a lány.

– Ez csak az adrenalin, nyugtasd magad, mély levegő! Most fordulj balra! – mondta neki.

Ráfordult a Nagykovácsi útra, és lassan csorgott lefelé. Minden rendben, a bukósisakja sötétített volt, senki nem láthatta az arcát, de ő tökéletesen látott mindent még így is, hogy már besötétedett. Megállt egy lámpánál. Még piros volt, amikor észrevette, hogy szemből és oldalról 4 harci droid közelít felé. Várt, mert nem volt biztos benne, hogy miatta vannak ott, vagy csak rutin repülést tartanak. Pár másodperc múlva már felette lebegtek és kitették a piros-kék ledvillogókat!

– A fenébe, Bálint, bemértek! – kiáltotta, még a plexije is bepárásodott belülről, ahogy izgatottan vette a levegőt.

– Nyugi, Trixi! Le tudod őket rázni, csak menj 100km/óra fölé, az út tiszta, nincs forgalom, gyerünk!

A lámpa piros volt, amikor a lány egykerékre állította a motort, és átvágott a kereszteződésen. Úgy ment, mint egy versenyző, szlalomozott az autók között, kerülgette az álló járműveket, mint egy akciófilmben. Nagyon jól tudott motorozni, gyerekkorában az apja – aki szintén motorimádó volt – minden trükköt megmutatott neki. A tükörben látta, hogy a drónok lemaradtak, de nem lassíthatott, mert akkor utolérik. Meglesz, mondta magában, majd a következő pillanatban egy babakocsis nő lépett le elé a járdáról. 

– A francba! – meghúzta a féket, a lábával meg taposta. Kibillent az egyensúlyából, és a szemközti sávba rántotta a kormányt. Érezte, hogy nem tudja megtartani a motort, oldalra fektette, amitől az szikrázva elkezdett csúszni a járdapadka felé, majd hatalmas csattanással felborult. Elsötétült előtte a világ.

Folyt. köv.

ELŐZMÉNYEK:

Utópia (1. rész)

Utópia – 2. rész (innentől disztópia)

Disztópia (3. rész)

Disztópia (4. rész)

Disztópia (5. rész)

Disztópia (6. rész)

Disztópia (7. rész)

Disztópia (8. rész)

Disztópia (9. rész)

Disztópia (10. rész)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!