NEHAZUGGY

Disztópia (13. rész)

Vogronics András | 2020. Augusztus 8, Szombat | 12:42

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,544,300 forint, még hiányzik 455,700 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

2013. májusa, Budapest – Kőbánya, Kőrösi Csoma u. 27.

Kellemes kora tavaszi idő volt, az anyukája rövidnadrágot adott rá, és egy könnyű, kapucnis felsőt, hogyha a suliban melege lesz könnyedén le tudja venni majd magáról. Uzsonnát csomagolt neki, és közben valami Cserháti Zsuzsa dalt dúdolt halkan, csak úgy maga elé. Álmos volt, kissé nyűgös, nem sok kedve volt elindulni, a táskáját még egyszer ellenőrizte, a ceruzáit már előző este tűhegyesre hegyezte, úgy tette be a tolltartójába őket, szépen sorban. Minden a helyén volt, a körző, a radír, a pici vonalzó, és az iciri-piciri „puska”, amit szintén előző este írt meg, nem mintha nem tanulta volna meg a leckét, inkább biztonságból, hátha szükség lesz rá. „Fő a biztonság” – ezt az anyukája mondta neki mindig.

– Bálintkám, mindegy mi történik, a fő, hogy biztonságban legyél. Idegenekkel ne állj szóba, és mindig nézz körül az úttesten, mielőtt átmész! Mindig. Értetted?

– Hát persze, anya. Mert fő a biztonság! – ismételte unos-untalan.

– Na indulás, kisfiam! Ma nagy nap lesz, ma derül ki, hogy nyertünk-e koncessziót. Szurkolj nekem, én is drukkolok a „dogádhoz”, és adj egy nagy puszit – mosolyodott el, ahogy a tízemeletes panelház tizedik emeleti lakásának ajtajából útnak engedte gyermekét.

– Rendben, anya! Szorítok! – odatartotta a fejét, nyomott egy nagy cuppanós puszit az anyja arcára, aztán a lépcsőn nagy lendülettel nekiiramodott a földszintnek.

15 éve laktak itt, pár éve a fiú apja lelépett egy fiatalabb nővel, azóta ketten maradtak a svájci frankos hitellel terhelt 1,5 szobás lakásban. A felvett hitelnek még majdnem a kétszerese volt hátra a törlesztésből úgy, hogy az eredeti kölcsön összegét addigra már kétszer visszafizették a banknak. A 2008-as hitelválság rengeteg családot tett földönfutóvá, sokan elveszítették az otthonukat és a munkahelyüket is.

Egy kisboltot üzemeltetett a panelházuk aljában, a mama segített be neki addig, amíg a gyereket útnak nem engedte reggelente az iskolába. Szerették a házban a lakók, nála vásároltak, mert mindig friss áruja volt, kedves volt mindenkivel, névről ismerte a vásárlóit. Ha esetleg valakinek olyasmi kellett, amit nem tartott a kisboltban, akkor beszerezte annak, aki kérte, hogy este a munka után ne kelljen az illetőnek csak azért egy nagyobb áruházba bemennie.

Aztán egy éve, amikor kitalálták a trafiktörvényt, először megijedt, mert sokan vásároltak nála cigit, és félt, hogy ha nem tudja tovább árusítani a dohánytermékeket, akkor lehúzhatja a rolót. Ám ekkor a házból egy ügyvéd azt javasolta neki, hogy pályázza meg az árusítási jogot, mert az lesz a jövő. Meg különben is a kormány pont a családoknak akar segíteni ezzel a törvénnyel, és különben is ketté tudja választani erre a célra a boltot, ha nagyon akarja. Márpedig ő addigra már nagyon akarta. Tele volt tervekkel és ötletekkel. Ekkor fogadott egy pályázatírót és az összes spórolt pénzét odaadta, mert azt mondták neki, inkább bízza szakemberre a megírását.

Amikor a pályázat elkészült, többször is átolvasta, annyira tetszett neki, amit és ahogyan írtak a boltjáról és a terveiről. „Anya, ezt biztos elfogadják! Olvasd el te is”- mutatta a Mamának, aki szintén bizakodó volt a lánya tervét illetően. Nagyon izgatott volt, alig várta, hogy közzétegyék a nyertesek listáját. Nem volt számítógépük, de még internetük sem, ezért egyfolytában azt leste, mikor jön meg Laci bácsi a munkából, aki nyugdíjas informatikus volt, de éjjelente portásként dolgozott, hogy segítsen a gyerekeinek egy kis pénzzel. Amikor meglátta, hogy jön, kiszaladt elé, mosolyogva üdvözölte, majd egy presszókávéval kínálta.

– Milyen vidám ma, Szilvike – köszöntötte. Köszönöm a kávét, felhajtom, aztán nyomás, nézzük meg az eredménylistát!

– Köszönöm, Laci bácsi, a mama addig tartja a frontot – mondta, és az anyjára kacsintott.

– Na indulás, ne csigázz már mindenkit – válaszolta a mama, és szinte szó szerint kilökdöste a lányát a boltból.

Nagyon izgult. Laci bácsi bekapcsolta a gépet, teltek a percek, egy örökkévalóságnak tűnt, mire a régi Windows betöltötte az adatokat. Kinyitották a Nemzeti Dohányboltok Koncesszióján nyertesek listáját. Laci bácsi kattintott: Budapest, Pest megye, X. kerület. Görgetett lefele, és már a XI. kerületnél tartott, de nem találta a nevét. Megkérte Laci bácsit, nézze meg még egyszer, mert biztosan nem vették észre, de nem. Nem volt ott a neve. Ekkor nagyon elkezdett sírni, Laci bácsi hiába próbálta nyugtatni, nem lehetett.

Amikor Bálintka délután hazajött a suliból, látta az anyján, hogy nagy a baj. Odabújt hozzá, és együtt sírtak. Onnantól minden más lett. Pár nap múlva egy hódmezővásárhelyi vállalkozó jelent meg az anyja boltjában, és vételi ajánlatot tett neki az üzletre. Az anyja kiabálva zavarta ki a boltból a férfit, és azt mondta neki, hogy szemét, aljas gazember, és ha kell, az élete árán is, de megtartja a boltot. Bálintka ezt mind végignézte, és nagyon dühös volt arra a férfira. Aztán pár nap múlva jött egy hivatalos levél, amiben felszólították az anyukáját, hogy pakolja ki a helyiséget, mert az önkormányzat rendkívüli helyzetre való tekintettel felmondja a szerződését. Ekkor megint bejött az a férfi a boltba, de most már csak nevetett, és annyit mondott, hogy ha akarja, felveszi alkalmazottnak az ott nyíló trafikjába, és hogy ugye milyen buta volt, hogy nem fogadta el a vételárat, amit kínált neki. Mert így már se bolt, se pénz, se koncesszió, se munka.

Másnap az iskolában a biológia óra alatt bemondták a nevét a sulirádióban, le kellett mennie az igazgatói irodába. Amikor lement, azt látta, hogy ott a mama, meg az igazgatónő, meg az osztályfőnök néni, és mindhárman sírnak. Ott mondták meg neki, hogy az anyukája agyvérzést kapott reggel a liftben, és meghalt. Most már nincs többé anyukája. Nem tudott sírni, csak állt ott, és nagyon meg volt ijedve. Aztán gyorsan elrohant, még hallotta, ahogy kiabálnak utána, de csak futott, mint egy sprinter, ki a folyósóra, onnan ki az utcára végig az Állomás utcán ki egészen a Csajkovszkij parkig. Megállt annál a homokozónál, ahol régen mindig játszott, miközben az anyja beszélgetett más anyukákkal a padon. Térdre rogyott, mint egy rongybaba, és keserves zokogásba kezdett. Marta a fájdalom a torkát, hüppögött és folyt a könnye.

Egy hét múlva, amikor a nagyija útnak engedte az iskolába, kilépett a kapuból, és egyenesen a Dohánybolt felé vette az irányt. Az a férfi volt ott, aki az anyját kitette a boltból. Amikor látta, hogy nincs bent senki, besurrant, és odaszaladt a pulthoz. A férfi értetlenül nézte az apró gyermeket, majd rákiabált:

– Hé, kölyök! Tűnj el innen, te nem jöhetsz ide be! Mi van? Nem tudsz olvasni?

Bálintka a zoknijába dugta a körzőjét, és a leghegyesebb grafit ceruzáját. Gyorsan előhúzta a körzőt, és a férfi combjába szúrta. Az annyira meglepődött, hogy hirtelen nem tudta, mi történik. Éles fájdalmat érzett a lábában, majd ahogy lehajolt, hogy megnézze, mit szúrtak bele, jobbról csak egy kezet látott az arca felé lendülni. A fekete grafit ceruza pont a szemébe szúródott. Elvesztette az egyensúlyát és a látását, a pult mellé esett, és csak üvöltött a fájdalomtól. Bálintka kihúzta a ceruzát a szeméből és még háromszor a férfi arcába vágta, és közben azt kiabálta hangosan: „Fő a biztonság, te szemét geci!”

A rendőrség és az újságok megrendüléssel írtak az eseményről, a szegény vállalkozóról, akit megtámadott egy suhanc, és ki akart rabolni. A trafikosok egybehangzóan követelték, hogy az üzletbe lehessen belátni, mert így könnyen áldozatokká válhatnák egy támadáskor. Nem sokkal később Bálintkát a budapesti Szőlő utcai nevelőintézetbe szállították. Ekkor 12 éves volt.

Folyt. köv.

ELŐZMÉNYEK:

Utópia (1. rész)

Utópia – 2. rész (innentől disztópia)

Disztópia (3. rész)

Disztópia (4. rész)

Disztópia (5. rész)

Disztópia (6. rész)

Disztópia (7. rész)

Disztópia (8. rész)

Disztópia (9. rész)

Disztópia (10. rész)

Disztópia (11. rész)

Disztópia (12. rész)

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!