Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Disztópia 2038, Magyarország (25. rész)

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

2038. május 30., délelőtt 10 óra körül, Kőbányai Ellenálló Bázis

Az Éles saroknál a hatalmas BMW jobbra fordult majd a régi Dreher sörgyár főbejáratánál lassítani kezdett. A robotpilóta érzékelte az érkezési koordinátákat, rákapcsolódott a bázis frekvenciáira és beazonosította magát. A hatalmas vaskapu automatikusan kinyílt, és az autó mint egy csatahajó benavigálta magát rajta. Bálint átvette a kormányt, és most már ő maga vezette az autót. Mellette Kertész Martin csak figyelte az eseményeket.

Ahogy beértek, a kapu mögött lévő, zömmel civil, utcai ruhába öltözött személyzet tagjai intettek, majd mindenki elfoglalta a helyét a falnál. Mint a Mad Max című filmben, ahol egy maroknyi csapat védte a tartálykocsit a benzinért harcoló punkoktól. Azzal a különbséggel, hogy itt elég sokan voltak, és az udvar belseje inkább egy katonai kaszárnyához hasonlított. Szemmel láthatóan nagy volt az izgalom, mert mindenki hozott, vagy vitt valamit egyik helyről a másikra. Az udvar tele volt terepjárókkal, amelyeknek a platóján gépfegyverek voltak elhelyezve, valamint teherautókkal, amelyekre szemmel láthatóan gránátokat vagy bombákat tettek fel az ellenállók. A sürgés-forgás egy kívülállónak biztos rendezetlennek tűnt, de Bálint tudta, hogy minden a legnagyobb összhangban zajlik. Mint egy felbolydult hangyaboly, mindenki kerülgette a másikat, de ennek ellenére sem volt zűrzavar. Ellenkezőleg. A személyzet a létező legnagyobb szimbiózisban volt egymással és az udvaron lévő járművekkel.

Ahogy lassan végighajtottak az udvaron, majdnem mindenki intett az autójuk felé, bár belátni nagyon nem lehetett a sötétítés miatt. Martin ebből gondolta, hogy tudják, ki ül az autóban, és látatlanban is tisztelték az utasát. Sokat olvasott, és innen-onnan hallott erről a bázisról, de nem gondolta volna, hogy ennyi ember ténykedik itt. Tudta mindenki, hogy rengetegen álltak be az ellenállás soraiba, de ez így testközelből sokkal életszerűbb és lenyűgözőbb volt annál, mint amit egy kívülálló gondolt erről a helyről. Tehát létezik – konstatálta magában mintegy megnyugtatásképpen, hogy nem csak mendemonda volt, amit a városban mindenki susmorgott. Valahol a lelke mélyén örült, hogy létezik ez a hely, mert azt jelentette, hogy valóban van egy radikális ellenálló csoport, amely ha kell, fegyveresen is szembe tud szállni a Nemzetiekkel. Nincsenek kiszolgáltatva a budai elitnek és az elnyomó hatalomnak. Amit itt látott, az egy igen ütőképes hadsereg, ha nem is egy USA Army, de mindenképpen lehet velük számolni. Úgy érezte, hazaérkezett. A sok ember itt mind egy cél érdekében szorgoskodott, mindenkinek egy cél lebegett a szeme előtt: leszámolni a Nemzetiekkel. Az udvaron egy hatalmas fekete zászló lobogott a közepébe hímezve egy sárga rózsával, az ellenállás jelképével. Ahogy haladták át az udvaron, Martinban kezdett szétáradni az adrenalin, úgy érezte, ki kell szálljon, és minden egyes embernek meg kell szorongassa a kezét. Hirtelen hatalmába kerítette a tettvágy. Harcolni, üvöltve a csatasorba akart állni, mint ez a sok férfi és nő itt a táborban.

Meg is lepődött saját magán. Ő, aki mindig inkább kerülte a konfliktusokat, aki elfordította a fejét, ha a Nemzetiek vegzáltak, vagy igazoltattak valakit. Ő, aki a gyerekének is mindig azt tanácsolta, maradjon ki minden balhéból a suliban, a feleségének meg azt, hogy ne foglalkozzon másokkal, csinálja meg, amit mondanak neki, úgy legalább nem lesz bántódása. Kicsit elszégyellte magát, hogy ilyen gyáván megalkudott ezidáig az életével, és hogy a családját is erre intette. Nem akart tovább gyáva nyúlként élni, ez villant most be az agyába. Nem, nem fog lehajtott fejjel gazsulálni, tenni fog valamit, sőt bármit kér tőle ez a Bálint, meg fogja csinálni, ha addig él is. 

Kihúzta magát az ülésben, és Bálintra nézett. Az visszanézett rá, látta Martinon, hogy felfogta a helyzet komolyságát, a szája sarkából elmosolyodott, és kacsintott. Martin visszabiccentett, és most már tudták mindketten, hogy számíthatnak egymásra.

– Úristen, mennyi ember! Ezek mind lázadók?

– Igen! Itt élnek, és segítik az ellenállás munkáját. Kitört a balhé a belvárosban, gondolom, magának is feltűnt, Martin. Láthatja, ezek a Nemzetiek nem bánnak kesztyűs kézzel az emberekkel. Bármit megtesznek azért, hogy megtartsák a hatalmukat, és minket elhallgattassanak. Egy anyukát a gyerekei szeme láttára likvidáltak. A harci drónjaikkal bárkit következmények nélkül vegzálhatnak, vagy egész egyszerűen kivégezhetnek. Semmiért nem vállalják a felelőséget, de ez csak csepp a tengerben ahhoz képest, hogy mi minden van még a rovásukon. 

– Tudom, és sajnálom, hogy úgy magának estem, ne haragudjon!

– Semmi baj. Sokan azt hiszik, ha nem vesznek tudomást a körülöttük zajló eseményekről, akkor azok egész egyszerűen nem léteznek. Pedig nagyon is valóságos az a terror és megaláztatás, amit ezek a saját népük ellen elkövetnek. Nézze meg milyen kiszolgáltatott helyzetben élünk mi itt, a pesti oldalon, milyen nyomor és szegénység van itt. Ezzel szemben ezek meg odaát urizálnak, és velünk nem törődnek csak azért, mert nem vagyunk hajlandóak elfogadni az aljas ideológiájukat. Muszáj tenni valamit. Ez az én küldetésem, ez az én felelőségem! Én vállaltam, és véghez is viszem, bármi legyen az ára.

Csend lett az autóban. Martinnak feltűnt, hogy Bálint egy pillanatra mintha rosszul lett volna. 

– Jól van? Minden rendben? – kérdezte aggódva.

– Igen… igen, semmi baj, csak egész éjszaka nem aludtam semmit, és kicsit fáradt vagyok.

– A családomat ide tudná hozatni? – kérdezte, sőt inkább mondta Martin Bálintnak.

– Természetesen, intézkedem, de szerintem hagyjuk ezt a magázódást, itt mindenki tegezi a másikat. Már ha neked ez nem probléma.

– Egyáltalán nem! Köszönöm, akkor kérlek, intézkedj, mert nem akarom, hogy bajuk essen!

– Intézkedem! – majd Bálint kicsit félrefordult, hogy Kertész Martin ne lássa az arcára kiülő fájdalmat, óvatosan elővett egy fájdalomcsillapítót, és egy gyors mozdulattal lenyelte.

*

Az autó egy hatalmas vaskapu előtt állt meg, Bálint elővett egy távirányító, a hatalmas fémajtó hangtalanul kinyílt. Martinnak elállt a lélegzete, ahogy kitárult előtte egy földalatti világ. Az autó elindult a föld alá, egy kétsávos úton. Mintha egy ismeretlen városba érkeztek volna, amit eddig még senki nem látott. Város volt ez a város alatt. Mindenütt autók, teherautók, ládák, dobozok rendezett sorokban. 

– Hol vagyunk? Mi ez a hely? – kérdezte álmélkodva.

– Ez a földalatti bázisunk, régen ez a sörgyáré volt, de mi elfoglaltuk, és itt rendezkedtünk be. Egész Kőbánya alatt végighúzódik ez a katakomba rendszer, itt tároljuk a fegyvereinket, és innen adunk élelmiszert a rászorulóknak. 

– Lélegzetelállító! – Martin úgy rácsodálkozott a látottakra, mint egy kisgyerek, akit elvisznek Meseországba.

– Nemsokára odaérünk a központi ellátóhoz. Egy barátom és munkatársam, Tamás fog segíteni az üzenet dekódolásában.

– Igen, igen, jó, hogy mondod! Mi ez az egész, amit nekem küldtek? És ki küldte egyáltalán, és miért pont nekem? – vágott közbe Kertész Martin.

– Az üzenet célpontjának én választottalak ki. Ismertem apádat, aki rengeteget segített nekem, jó ember volt. Ő mesélte, hogy a Nemzetieknek dolgoztál, terveztél nekik ezt-azt. Azt mondta, nagyon jó szakember vagy, és nekem pont egy ilyenre van szükségem. Azért nem szóltam, mert féltem, hogy nemet mondasz, és én mindenképpen azt akartam, hogy te segíts nekünk. Tehát végül is a tudtod és beleegyezésed nélkül, de belerángattalak! – mondta, és sejtelmesen elmosolyodott.

– Értem. És mit küldtek?

– Végeredményben mindent. Tervrajzokat, dokumentumokat, és minden eddig feltárt bizonyítékot.

– Oké, de miről?

– Egy titkos laboratóriumról, ahol szerintünk titkos emberkísérletek és emberiség elleni bűncselekmények zajlanak.

– Jézusisten! És hol van ez a labor?

– Hát itt jössz képbe te! Valahol a Vár közelében, de nem tudni pontosan, hol. Te elég sok földalatti létesítményt terveztél ezeknek, hátha be tudod azonosítani a helyszínt. Ez élet-halál kérdése.

– Értem. És aki küldte az információkat, az nem tudhatja, hol lehet?

– De lehet, hogy ő tudja, csak én nem tudok kapcsolatba lépni vele.

– Hogyhogy?

– Nem tudom, hol lehet, és hogy egyáltalán életben van-e.

– Mindenesetre bátor fickó!

– Nem fickó, hanem a barátnőm. 

Martin szeme kikerekedett, és bocsánatkérően nézett Bálintra. Látta rajta, hogy megviselte ez a dolog, el is csuklott a hangja.

– Elnézést, nem tudtam, hogy…

– Ugyan már, Martin! Honnan tudhattad volna?

– Mi történt?

– Menekülés közben elesett a motorjával, és fogalmam sincs, mi lett vele. Egyáltalán túlélte-e, vagy… vagy mennyire sérült meg, és hova vihették. Semmit nem tudok, és hirtelen minden a nyakamba szakadt.

– Értem és nagyon sajnálom. Fel a fejjel, minden rendben lesz!

– Remélem. Nagyon remélem.

Folyt. köv.

Előzmények:

Utópia (1. rész)

Utópia – 2. rész (innentől disztópia)

Disztópia (3. rész)

Disztópia (4. rész)

Disztópia (5. rész)

Disztópia (6. rész)

Disztópia (7. rész)

Disztópia (8. rész)

Disztópia (9. rész)

Disztópia (10. rész)

Disztópia (11. rész)

Disztópia (12. rész)

Disztópia (13. rész)

Disztópia (14. rész)

Disztópia (15. rész)

Disztópia (16. rész)

Disztópia (17. rész)

Disztópia (18. rész)

Disztópia (19. rész)

Disztópia (20. rész)

Disztópia (21. rész)

Disztópia 2038, Magyarország (22-23. rész)

Disztópia 2038, Magyarország (24. rész)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.