Október 24,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Disztópia (21. rész)

2038. május 30., délelőtt 10 óra körül, Szél Kálmán tér, NVH – központi hivatal 

– Neee, kérem várjon, ne! Húzza vissza a függönyt, mi történt vele? – kérdezte Alexandra.

– Motorbaleset, kómában van.

– Mióta?

– Tegnap este óta – válaszolta az öltönyös.

– És túléli? – kérdezte remegő hangon.

– Majd kiderül. Üljön vissza, kérem.

Alexandra hüppögve, a szemét törölgetve visszakuporodott a székére. Nehezen dolgozta fel a látottakat. Először azt hitte, halott, mert az ágy amiben odatolták az üvegfal elé, úgy verte vissza a nem természetes fényt a lány arcáról, mintha már nem élne. A furcsa póz, ahogy lógott a feje, mert az ágyat ülő pozícióba állították, leginkább ezt a hatást keltette. A sok cső és villogó műszer, a hófehér szoba dermesztő és félelmetes volt számára. Mintha egy kísérleti laboratórium egere lenne, hirtelen ez jutott az eszébe. Nem is egér, hanem inkább patkány.

– Felismeri? – zökkentette ki a nőt az elmélkedésből.

– Tessék? Persze, hogy felismerem! Maga szerint hülye vagyok? Ő a húgom! – válaszolta hisztérikusan.

– Rendben. Akkor arra válaszoljon, kérem, hogy miért nem szerepeltette a személyi kérdőív kitöltésénél, hogy van egy testvére? – kérdezte az öltönyös, miközben körbe-körbe sétált a nő és az asztal körül.

Alexandra elhallgatott, és könnyes szemmel nézett maga elé. Kis idő múlva abbahagyta a sírást, az arca megfeszült és olyan határozott düh kerítette hatalmába, mint egy sárkányt, akit éppen felébresztenek az álmából.

– Azért, seggfej, mert 12 éves kora óta nem láttam. Egy reggel elment otthonról az iskolába, és többet nem láttuk. A szüleim mindenhol keresték, de egész egyszerűen eltűnt. Rendőrség, tévék, a rádió is bemondta akkoriban, de nyoma veszett. Ennek már 10 éve. Ezért. Ezért nem szerepeltettem, mert nem volt olyan opció, hogy halott testvére van-e? Érti maga, barom? Mert már eltemettük itt bent a szívünkben. Erre most idehoznak, mint egy bűnözőt a hülye droidjaikkal és a katonasággal, vagy minek hívják maguk, és megmutatják egy üvegfalon keresztül a kómában fekvő húgomat! És csodálkozik, hogy megbolondulok? Különben is hívják ide a férjemet vagy egy ügyvédet! – ekkor már üvöltött, a nyakán az erek kidagadtak, mint egy pankrátornak, aki éppen ki akarja dobni az ellenfelét a ringből.

A férfi csak nézte a hisztérikus állapotba került nőt, és várt. Várt, hogy magától nyugodjon le. Nem akarta bántani, elég nagy trauma érte, így nem lehet vele értelmesen beszélni, nyilván sokkot kapott. Elővett egy cigarettát, a nő felé nyújtotta, és az öngyújtójával tüzet adott neki. A nő remegő kézzel vette a szájába cigarettát és nagyokat szívott belőle. A parázs úgy égett, mintha nem szívták, hanem fújták volna. Kezdett lenyugodni, és ellazulni a nikotintól. Az amazonból most egy védtelen, törékeny nő lett, aki üresen bámult az előtte lévő asztalra. A férfi óvatosan odacsúsztatta a hamutartót a nő elé és várt. Intett, hogy hozzanak be vizet. Kinyitotta az üveget és odaadta a nőnek. Percek teltek el, mire a nő magához tért a rohamból. 

– Hogy hívják a húgát?

– Beatrix. De mi csak Trixinek becéztük.

– Értem.

– Honnan tudták, hogy a rokonom? – kérdezte még mindig maga elé bámulva.

-DNS azonosság, génteszt egyezés, 100%-os bizonyosság – válaszolt kurtán az ember.

– Akkor a droid tudta, hogy engem kell keresni?

– Igen. Ha nem a droid találja meg, akkor az NVH. Tudja, Alexandra, hogy miért van itt a húga? – kérdezte a férfi. 

– Honnan tudnám? Azt sem tudtam, hogy él – válaszolta.

– Biztos nem tud semmit?

– Nem! Biztos, hogy nem! Mondja el, miért van itt a húgom, és azt is, miért van élet és halál között!

– Rendben. A testvére egy igen magas beosztású professzor budai házából lopott el szigorúan titkos és bizalmas információkat, mindezt úgy, hogy elment a személy lakására, elkábította és mindent lemásolt a gépéről. Utána felült a motorjára, és az elfogó vadász droidjainkat kicselezve nagy sebességgel az útpadkának csapódott, nehogy elüssön egy anyukát, aki a gyermekét tolta át a zebrán. Ezek után behoztuk ide, és mivel sem az arcfelismerőn, sem a személyazonossági akták között nem találtunk adatot a hölgyről, elvégeztük a laboratóriumi vizsgálatokat. Az egyezés önt hozta fel elsőre, majd a szüleit. De mivel ők már nem élnek, ezért kizárásos alapon maga maradt kontaktszemélynek. Ennyi. Ha már itt tartunk, mondja el, mi történt a szüleivel? Az aktában autóbaleset van feltüntetve. 

– Az. A húgom eltűnése után pár évvel átmentek Pestre, Mindenszentekkor a nagyszüleim sírjához, de valójában már nem értek oda, mert egy önvezető autó meghibásodott, és teljes sebességgel frontálisan ütközött velük. A helyszínen életüket vesztették mindketten.

– Sajnálom – válaszolt a férfi.

Csend borult a helyiségre, csak a levegőztető rendszer ciripelt halkan. A férfi az ajtóhoz lépett és kinyitotta a mágneskártyájával, majd visszanézett a meggyötört nőre.

– A férje is itt van már. Nemsokára láthatja – mondta, majd kilépett a helyiségből, a fotocellás ajtó becsukódott mögötte.

– Nem tud semmit. Ellenőriztük a kontaktjait, úgy néz ki, igazat mond. Nincs kapcsolata, és nem is volt az eltűnése óta a testvérével – elővett egy cigarettát és rágyújtott.

– Akkor mi legyen? – kérdezte a kollegája.

– Itt a férje?

– A másik kihallgatóban.

– Rendben. Hívd fel az elhárítást, és kérdezd meg, mi legyen. Addig beszélek a férjével.

– Intézem.

A központi szobában a virtuális monitorok folyamatosan elemezték a bejövő információkat, láttak minden utat, kereszteződést, forgalmi csomópontot, megállókat, mindent. A droidok jelentéseit analizálták, a pesti eseményeket folyamatosan archiválták. Az arcfelismerő tárolta az eseteket és a hozzájuk tartozó bűncselekményeket. Bár meglehetősen nehéz dolguk volt, mert minden Libernyákon teljes maszk volt, ami még a szemüket is eltakarta. A kihallgató tiszt várta az utasítást, hogy mi legyen a két fogvatartott sorsa. A férfi magas állami beosztásban dolgozó jó katona volt. Hithű és meggyőződéses, a munkájában 100%-on teljesítő és lojális. A nő régen informátor volt, bár ez a malőr most nem vet egyikükre sem jó fényt. Meglátják. Nem ők döntenek. Ez az ügy kezd egyre kényesebbé válni, nem beszélve a pesti oldalon zajló lázadásról, aminek már rengeteg halálos áldozata van.

A piros LED villogni kezdett, ami azt jelentette, hogy titkos vonalról jön bejövő hívás.

– Itt Lead – hallatszott kristálytisztán a hang a fülében lévő vevőn.

– Hallgatom, parancsnok! – válaszolt katonásan a tiszt.

– Tudja mi a protokoll, ugye? – kérdezett, de a kérdésben benne volt a válasz is.

– De ezek ártatlanok, ezredes! – hebegte.

– Ide figyeljen! Ez az egész egy kurva kényes és titkos ügy. Érti? A nő civil, a férje meg bennfentes. Ha ezek elkezdenek pofázni, akkor hamar az egész várnegyed megtudja, mi történt, és erre nekem semmi szükségem. Ezért az akcióért én felelek! Megértette? Úgyhogy tegye, amit tennie kell, és tájékoztasson, ha befejezte a dolgát – ezzel a vonal megszakadt.

Pár perc múlva visszatért a kihallgató tiszt, és a kollégájára nézett. Az csak bólintott, így jelezve, hogy a döntés megszületett.

– 66-os kód. Mindkettőre. Azonnal – mondta, majd elfordult és mással kezdett foglalkozni.

– Értettem – mondta a másik és elhagyta az irányító szobát.

A két kihallgató helyiség ami egyébként közvetlenül egymás mellett helyezkedett el, hirtelen elsötétült. Alexandra meg a férje szinte egyszerre ijedtek meg a jelenségtől, csak külön-külön a saját szobájukban. A fények lekapcsolódtak, és hermetikusan lezáródtak az ajtók és ablakok. Egy halk szisszenést lehetett csak hallani, semmi mást. A bénító gáz pár másodperc alatt elöntötte a szobákat, és az oxigént kiszorította a helyiségből. Alexandra és a férje összeestek. Pár perc múlva bekapcsolt a szellőztető ventillátor, és kiszippantotta a gázt a szobákból. Az ajtó kinyílt és védőruhás katonák léptek be a földön fekvő testekhez. A hidraulikus emelővel felemelték őket, és egy kint várakozó zárt autóba fektették a testüket. A zár automatikusan lezárta a hátsó ajtókat.

A páncélozott autó elindult, az egész olyan volt mintha ez az egész meg sem történt volna. Pedig megtörtént. Nagyon is megtörtént.

Folyt. köv.

Előzmények:

Utópia (1. rész)

Utópia – 2. rész (innentől disztópia)

Disztópia (3. rész)

Disztópia (4. rész)

Disztópia (5. rész)

Disztópia (6. rész)

Disztópia (7. rész)

Disztópia (8. rész)

Disztópia (9. rész)

Disztópia (10. rész)

Disztópia (11. rész)

Disztópia (12. rész)

Disztópia (13. rész)

Disztópia (14. rész)

Disztópia (15. rész)

Disztópia (16. rész)

Disztópia (17. rész)

Disztópia (18. rész)

Disztópia (19. rész)

Disztópia (20. rész)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!