Október 21,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Disztópia (19. rész)

2037. Svájc, karácsony. Avoriaz – Les Portes du Soleil (magyarul: a Nap kapuja)

Szállingózott a hó, a mesebeli környezet, ami a szálloda nappalijából a hófödte svájci csúcsokra nézett, elképesztő látványt nyújtott. Csak az igazán tehetősek engedhették meg maguknak, hogy a világ egyik legszebb síparadicsomában pihenjék ki az év fáradalmait. A francia-svájci határon elterülő sírégióban 12 alpesi települést kötnek össze a felvonók és síbuszok, amelyek közül 8 található Franciaországban, Morzine a legnagyobb. Ez egy régi, tradicionális stílusban épült piacváros, amely hangulatos, fákkal borított völgyben fekszik a Dranse folyó partján. Chatel egy védett völgyben fekvő hagyományos stílusú, csendes kisvároska, esti síelési lehetőséggel a Lac de Vonnes pályán. A svájci oldal legnagyobb települése Champéry, ahol sok-sok szálloda található, ide azonban nem lehet lesíelni, csak kabinos lifttel, vagy helikopterrel lehet megközelíteni.

A miniszterelnök és családja, valamint bizalmasai az ünnepeket mindig itt töltik a miniszterelnök lányának szállodájában, amelynek a Hotel Cerf doré (Aranyszarvas) nevet adták. Ilyenkor a szállodát kiürítik, pontosabban foglalni sem lehet erre az időpontra, csakis azok lehetnek itt, akiket a miniszterelnök meghív. Többnyire családtagok, befolyásos, a családhoz közel álló üzletemberek és azok családtagjai, valamint a biztonsági szolgálat emberei vannak ilyenkor az épületben. A szállodát még 2030-ban építették a a családhoz közel álló oligarchák, később nagylelkűen a miniszterelnök lányának ajándékozták. A miniszterelnök családtagjai tevékenyen részt vettek az államigazgatásban; nem csak a gyerekei, hanem az unokái is. Többnyire államtitkárok vagy tárca nélküli miniszterek voltak. A kulcsfontosságú pozíciókat a gyerekei töltötték be. Belügy, külügy és a pénzügy: mind a família irányítása alatt álltak. Strómanokra már nem nagyon volt szükség, mivel az ellenzéket a szó szoros értelmében megfojtották, már a látszatra sem kellett ügyelni. Aki hőbörgött, azt kiemelték a tömegből és eltüntették. Nyíltan ki lehetett mondani, hogy az ország és annak javai egy család kezében összpontosultak, és nem csak az irányításuk alatt állt, hanem gyakorlatilag a tulajdonukká vált az ország.

Magyarországon egy új dinasztia kormányzott. A legnagyobb vállalatok, földek, tavak, folyók  bányák, utak, hegyek, egyszóval minden. A miniszterelnök volt a tulajdonosa a Kárpát-medencének.  Az országot 90%-ban a saját nevükre íratták. A 10% megmaradt a lakosság tulajdonában, ezek többnyire lakóingatlanok voltak. A vidék teljes terjedelmében behódolt, egyedül a főváros szakadt ketté. Ez körülbelül úgy nézett ki, mint anno Berlin, amikor egy fal szelte ketté a második világháború után. Budapestet a Duna szelte ketté, mert az ellenállók – ahogy hívták őket: a Libernyákok – nem adták át a famíliának. Az akkori budapestiek helyezkedtek szembe leginkább a terrorral, így aki tudott, harcolt, és maradt a pesti oldalon. A miniszterelnök a kiéheztetést választotta velük szemben, és miután az ENSZ és más országok nem jó szemmel nézték az embertelen bánásmódot, ezért leginkább a látszat kedvéért hagyta éldegélni a csőcseléket. Végül is így is neki dolgoztak, kit érdekeltek.

A két városrész olyan volt, mint Észak- és Dél-Korea, akkora volt a kontraszt. Csak itt a demokratikus és liberális felfogásúak éltek úgy, mint az észak-koreai kommunisták. A miniszterelnök a követőit kiszolgált, a hűséget, valamint a lojalitást bőkezűen jutalmazta. Ebben rejlett az ereje, mindenkit megvásárolt és jó életet, lakást kapott az, aki az ő szekerét tolta. Pénz volt, hiszen Kína 2030-tól a világ legnagyobb gazdasági hatalma lett, köszönhetően a megújuló energiának és az olcsó munkaerőnek. Nyoma sem volt már az olaj hatalmának, minden napelemmel vagy kínai kvarckristállyal működött, amiben egyedülálló volt a kínai kitermelés. Magyarország lett Kína előretolt helyőrsége Európában, ez pedig óriási hatalmat és érinthetetlenséget eredményezett a miniszterelnök számára. Az Unió nem mert hozzányúlni az országhoz, nem is nagyon tudott, mert függött Kínától, így maximum az emberjogi és különféle segélyszervezetek tudtak segítséget nyújtani a körülbelül egymillió magyarnak, akik a pesti oldalon éltek. A világ megváltozott, az erőviszonyok felborultak. Ki hitte volna, hogy az oroszok egyszer az Egyesült Államok legnagyobb szövetségesei lesznek? Vagy hogy az Európai Unió befogadja és támogatja az egykori gyarmatországai lakóit, és fejlesztéseket hoz létre Afrikában? Pedig ez volt a helyzet, és a világ stabilitása igen kényessé vált ekkorra.

Hogy miben bíztak az ellenállók? Abban, hogy egyszer megdől a rendszer, és minden visszakerül a normális kerékvágásba. A 21. század modernkori rabszolgatartó társadalmát építették ki az országban, minden településnek megvoltak a maffia filmekből ismert „kápói” és „katonái”. A legkisebb falvakban is ki tudták szúrni a másképp gondolkodókat, és azonnal jöttek a retorziók. A jólét egyes végrehajtók kezében összpontosult, akik meg végrehajtották a feladatokat, lehajtott fejjel tették azt. Nem tudtak összefogni, nem is nagyon akartak, beletörődtek a sorsukba. Lehetne ennél rosszabb is, mindig ezt mondták. Egyszóval a Kínai-Magyar Illiberális Birodalom megdönthetetlennek látszott. 

A miniszterelnök a karácsonyfa mellett állt és a háta mögött összekulcsolt kézzel csodálta a havas tájat. A gondolatai a kis falujában jártak, ahol gyermekként egy vályogházban laktak a szüleivel és testvéreivel. Emlékezett azokra a karácsonyokra, hogy milyen szegényesek és lehangolóak voltak. Irigyelte az akkori barátait, azokat  családokat, ahol mindenki szépen fel volt öltözve, finom vacsora volt az asztalon, és gyönyörű ajándékok sorakoztak a fa alatt. Náluk semmi nem volt, sőt, az apja ilyenkor többnyire leitta magát, és nem egyszer elverte őket is és az anyjukat is. Sokszor megfogadta, ha egyszer felnő, akkor neki nem ilyen élete lesz. Elégedetten konstatálta az eredményt. Az apja meghalt, de még láthatta, sőt élvezhette a javakat, amelyeket már ő maga teremtett elő az egész családnak.

A luxus nem érdekelte, sőt, puritán volt a maga módján. Itt sem evett a híres francia konyha ételeiből, inkább magyar szakácsot hozatott és magyar ételeket és italokat fogyasztott. Bár az orvosai több ízben figyelmeztették, hogy káros az étrendje, nem érdekelte. Ő minden reggel disznótorost vagy disznósajtot reggelizett mangalicából, ebédre újházi tyúkhúslevest evett pörkölttel vagy rántott hússal, este pedig kolbász és szalonna volt a vacsorája. Szenteste is halászlé lesz magyar pontyból és rántott hal majonézes krumplival. Bort Tokajról hozatott, inkább fröccsben itta, mint tisztán, de a kedvence a szilvapálinka volt. Igazából ez a szálloda sem érdekelte, inkább a képmutatás miatt jöttek ide, meg a gyerekek és az unokák miatt. Magyarországon már több éve nem havazott, itt meg decemberben már hatalmas hó hullott, ezt viszont imádta. A havas táj is a gyermekkorát idézte fel benne, amikor kint hógolyóztak és szánkóztak a faluban. Odalépett a megterített asztalhoz, és egy frissen sült sajtos pogácsát vett ki a Herendi porcelán tálból. Még meleg volt, beleharapott, érezte a kellemes ízt. Mennyei – mondta hangosan, és leült a kandalló melletti fotelba. A tűz ropogva égett és kellemes meleg járta körbe a lakosztályt. 

A következő pillanatban kopogtak az ajtón.

– Ki az? – kérdezte.

– Rendkívüli hívása jött Budapestről – hangzott az ajtón túlról a válasz.

– Nem érdekel, mondtam már, hogy most senki ne zavarjon! – kiabálta mérgesen.

– Halaszthatatlan! 

– Ki a hívó? – kiabálta az ajtón át.

– A szám: 666-666-666.

Hirtelen felpattant, majd nehézkes mozgásával – közel 140 kilót nyomott már, és a hasától nehezen mozgott – az ajtóhoz ment. Kinyitotta, és a kint álló fegyveres testőrre nézett.

– Miért nem ezzel kezdte? Idióta! Azonnal adja ide! És tűnjön el az ajtó elől, ez parancs! – üvöltötte, majd becsapta az ajtót.

– Na? Mi a helyzet? – szólt bele a régimódi készülékbe.

– Megvan, sikerült! Kész a génkombináció! – mondta a hang a vonal túlsó feléről.

– Csodálatos! Ennél szebb karácsonyi ajándékot nem kis kaphattam volna magától! – mondta szinte önkívületi állapotban. És most mi a következő lépés? – kérdezte izgatottan.

– Életre keltjük Attilát! – jött a válasz.

– Maga egy zseni, professzor! Maga egy zseni! – szinte kiabált örömében.

– Köszönöm, miniszterelnök úr!

– Azonnal csomagoljon! Magért küldetek egy helikoptert, azt akarom, hogy itt ünnepeljük meg az áttörést, és mindent meséljen el aprólékosan, mert nagyon kíváncsi vagyok! Mindent, érti?

– Hogyne, és köszönöm a meghívást! – jött a válasz.

– Akkor nemsokára! Várom! – ezzel bontotta is a vonalat.

Olyan boldogság töltötte el, mint egy gyermeket, aki ajándékot kap a Jézuskától. Odabicegett a kandalló elé, a lángok fölé tartotta, majd dörzsölni kezdte a kezeit. A tűz lángjai a félhomályban furcsa táncot lejtettek, és visszatükröződtek az arcáról. Ha valaki látja, azt hihette volna, az ördög vigyorog a pokol legmélyebb bugyrában. Hangosan nevetni kezdett, sőt inkább volt ez kacaj, mint nevetés: sátáni és vérfagyasztó.

– Boldog karácsonyt, Attila hun vezér! – majd még hangosabban kezdett vihogni.

Folyt. köv.

Előzmények:

Utópia (1. rész)

Utópia – 2. rész (innentől disztópia)

Disztópia (3. rész)

Disztópia (4. rész)

Disztópia (5. rész)

Disztópia (6. rész)

Disztópia (7. rész)

Disztópia (8. rész)

Disztópia (9. rész)

Disztópia (10. rész)

Disztópia (11. rész)

Disztópia (12. rész)

Disztópia (13. rész)

Disztópia (14. rész)

Disztópia (15. rész)

Disztópia (16. rész)

Disztópia (17. rész)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!