VODKAJÉG

Szenteltvíz vodkával és jéggel (21. rész)

Vogronics András | 2021. Október 9, Szombat | 18:56

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 425,173 forint, még hiányzik 2,574,827 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

– Mi ez az egész?

– Ez? Pontosan az, aminek látszik, barátom. Pontosan az.

– Ne barkóbázzunk már, Ati!

– Jól van! – ahogy ezt mondta, újra körbenézett, nem vesz-e észre valami furcsát. Tudta, hogy nincs sok ideje, mert az áruház hat órakor bezár.

– Nem követtek titeket?

– Nem… szerintem nem – a biztonság kedvéért Koltay is körbenézett, hogy nem lát-e mégis valami szokatlant.

– Engem sem – tette fel teátriálisan a kezét Lívia, majd keresztbe tett lábát átkulcsolta, és kicsit előrehajolva figyelmesen méregette Bartát.

– És téged?

– Csak a kék villogót nem tették ki, de komolyan. Az egész lakásomban csak úgy világítanak a poloskák, ezek azt hiszik, nem vágom le egy perc alatt, hogy figyelnek? Mindegy, a lényeg, hogy én tudom, hogy ők figyelnek, és szerintem ők sem annyira hülyék, hogy azt higgyék, én nem tudom. Ez egy üzenet, méghozzá elég egyértelmű. De ezen lépjünk túl. Először is bocsánatot szeretnék kérni tőletek. Régóta vagyok a szakmában, de most elbasztam.

– Mit is? – vonta fel a szemöldökét Koltay.

– Hogy belerángattalak ebbe a szarba titeket.

– Ezt hogy érted?

– Úgy, ahogy mondom. Simán le kellett volna zárnom egy szimpla felderítetlen ügyként, kimentem volna a helyszínre, eltüntetem a nyomokat és kész.

– Hogy akartad eltüntetni a nyomokat?

– Ahogy mondom. Mintha meg sem történt volna. De nekem bűzlik ez az egész, és ezért csináltam úgy, ahogy.

– Szóval volt egy megérzésed, és meg akartál róla bizonyosodni, hogy nekünk is az a véleményünk mint neked? Erről van szó?

– Igen. De ez nem ennyire egyszerű.

– Mi az, amit nem mondtál el nekünk? – Lívia nem volt ideges, inkább kíváncsivá tette Barta titokzatossága.

– Bonyolult, de megpróbálom. A bíborosnak nem voltak rokonai, gyerekei nyilván nem, de élő hozzátartozóról sem tudunk. A visszavonulása után természetesen az egyház gondoskodik az idős papokról, így került az otthonba. Tehát a kérdés az, hogy az atya miért értesítette a minisztériumot az esetről, és miért nem egyenesen a rendőrségre tett bejelentést? Miért engem hívtak fel, és nem a 112-es számot, ahol a diszpécsernek elmesélték volna az estet, az járőrkocsit küld, és elkezdődik a nyomozás? Sajtó, média, stb. A másik érdekes dolog az atya viselkedése. Folyamatosan az az érzésem, hogy visszatart valami információt, mindezt úgy, hogy végül is köti a papi titoktartás, de úgy érzem, nyomasztja valami ezzel az egésszel kapcsolatban.

– Tehát vívódik magával?

– Igen. Mert ugye ezeknek igen komoly a teher, amit egész életükön át cipelnek. Mások bűneit, mások titkait kell magukban tartaniuk, végül is több ezer ember gyón nekik az életük során.

– Ehhez is hozzá lehet szokni, nem? Olyan ez, mint a korboncnok. Az elején elhányja magát, aztán az idő múlásával már úgy boncol, mint egy háziasszony a csirkét a vasárnapi ebédhez. Ahogy ezt mondta, a két férfi furcsán nézett Líviára. – Bocsi, csak egy példa volt.

– Jó példa! Igen – bólogatott Barta.

– Tehát ahhoz, hogy kiderítsük, mi volt az elkövető indítéka, tudnunk kéne a bíboros múltjáról. Gondolom, az atya tudna ebben segíteni, de a lényeges dolgokat elhallgatná előlünk. Tudjátok, ahogy a bikini.

– Bikini? – húzta fel a szemöldökét Lívia.

– Igen, a bikini. Sok mindent megmutat, csak éppen a lényeget fedi el.

– Azt a statisztikai adatokra szokták mondani.

– Mindegy, ide is illik szerintem.

– Igaz, tehát a pap csak a keretet tudná elmondani, persze csak abban az esetben, ha ismerte őt már régebben is.

– Mi a terved?

– Arra gondoltam, hogy hivatalosan lezárom a nyomozást ismeretlen tettes ellen. Persze nem most, hanem várunk egy-két hónapot. Addig ti is viszonylag szabadabban tudtok kérdezősködni. A felhőbe fellőjük a szakirodalmat, és ha találunk valamit, akkor elindulunk rajta, de azt csak egymással beszéljük meg offline. Koltay, te göngyölítsd fel a pap múltját, mindent amit lehet, lehetőleg az otthoni gépedről, ne az irodairól. Lívia segít mindenben neked.

– És neked mi a véleményed erről az egészről?

– Igazából nem tudom. Elég érdekes a helyzet. Az áldozat egyben az elkövető is szerintem. Azt nem tudom, hogy tevőleges, vagy csak valami titok őrzője, de az tuti, hogy valamiben benne volt, amiért most megbűnhődött. Hogy mikor és miben, ezt kell kideríteni. Ha ez meglesz, akkor meglesz az emberünk is.

– Egyet nem tudok biztosan – gondolkodott hangosan Koltay. Mégpedig azt, hogy csak meg akarta leckéztetni a bíborost, vagy ezzel a cselekménnyel meg is akarta ölni?

– Szerintem emberünk profi – vágott közbe Lívia. Tudta, hogy szenilis az öreg és mentálisan beteg. Mindegy, mi a végkimenete a cselekedetének, az öreg nem beszélt volna pont a titoktartási fogadalma miatt. De szerintem tudta azt is, hogy amit tett, abba nem hal bele, legfeljebb szenvedni fog élete végéig. Lehet, hogy valójában ez volt a cél. Az csak a hab a tortán, hogy ezektől függetlenül végül is meghalt.

– De nem megölte, hanem csak megerőszakolta. A kettő nem ugyanaz.

– Ahogy nézzük.

– Nem akarta megölni – vágott közbe Koltay. Ez egy üzenet, mint mondtam, és itt még nincsen vége.

– Így alakult, és talán erre nem számított az emberünk. Lehet, hogy ez összezavarja majd. Türelmesnek kell lennünk, és fel kell göngyölíteni a bíboros múltjából mindent. Ott lesz a megoldás, ott kell keresgélnünk.

– És mi a helyzet a minisztériummal? Azoknak mi köze ehhez?

– Ez a másik rejtély, ami nem hagy nyugodni.

– Ötletek?

– Nézd, az állam mindig is kéz a kézben járt az egyházakkal, fedezik egymást. Ez az ügy baromi kényes, és ha ez így kiderülne, akkor az oknyomozók hamar a végére járnának az ügynek, ami a nemzeti-keresztény hatalomra igen rossz fény vetne. Főleg a választások előtt egy évvel. És én arra gondolok, hogy a mi bíborosunk igen komoly dolgot tudhatott, vagy tehetett, amiért most így végezte. Ha itt kiderülne valami a nyilvánosság előtt, akkor az nagyot szólna. Ezért nem akarják, hogy ha valamire rátalálunk, az kiderüljön.

– Erre gondoltam én is, és ezért kérek még egyszer elnézést tőletek.

– Na ne mentegetőzz itt nekünk, még szép, hogy belerángattál. Ha nem tetted volna, akkor haragudtam volna meg rád igazán.

Miután kimondta, cinkosan Líviára nézett:

– Igaz?

– Igaz!

– Köszönöm, hogy segítetek! De tényleg. És hogy számíthatok rátok.

– Oké, és mi van, ha meglesz az ember, és valami olyasmire bukkanunk, amire nem szerettünk volna?

– Nem tudom, de úgy érzem, hogy aki ezt tette, nem az, akinek hisszük. De majd kiderül. Előbb-utóbb minden kiderül.

– Ahogy az is ki fog derülni, hogy átbasztuk őket.

– Tudom, de ha van a kezünkben valami, másképp fognak velem beszélni.

– Reméljük.

– Na indulás, mindjárt bezár az áruház. És legyetek óvatosak, ha van valami, csak hárman tudunk erről. Csak hárman.

Folyt. köv.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

VODKAJÉG

Szenteltvíz vodkával és jéggel (21. rész)

Iratkozz fel most!

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY