NEHAZUGGY

Disztópia (20. rész)

2038. május 30., 05.00 óra körül, Pest

Bálint egy félreeső parkolóban ült az autójában. Próbált pihenni, de a gondolatai a lány körül jártak. Vajon mi lehet vele? Hova vitték? Egyáltalán túlélte az esést? Kavarogtak a gondolatai.

Elővett egy cigarettát és rágyújtott. Kiszállt az autóból, mélyen leszívta a füstöt, szinte beleszédült, majd elernyedve kifújta a tüdejéből. Egy pillanatra megszédült, ezúttal jólesően, nem úgy, mint a bázison. Még élek, gondolta. Még itt vagyok. Nem is tudta hirtelen, mi lenne jobb: ha a lány túlélné, és arra ébredne, hogy közben ő halt meg, vagy egész egyszerűen így, ebben az akcióban mennének el együtt erről a világról mindketten. Igen, az lenne a legjobb. Mert ha Trixi megtudja, hogy neki napjai vannak hátra, akkor abba fog belehalni. Vagy ha neki kéne úgy itthagyni a lányt, hogy nem tudja, mi van vele. Nem is gondolta, hogy ennyire a hatalmába fogja keríteni ez az érzés. A saját sorsával már megbékélt, igazából csak az idővel futott versenyt, hogy be tudja fejezni a küldetését, ami meg fogja változtatni ennek a jobb sorsra érdemes országnak a sorsát. Biztos volt benne.

Több hónapja, amikor egy külföldi diplomatával fel tudta venni a kapcsolatot, az volt a kérdése, mit tudna tenni, hogy a miniszterelnök ellen nemzetközi elfogató parancsot adjanak ki? Annyi volt már a rovásán, annyi bűnt követett el, annyi életet tett tönkre, hogy megszámolni sem lehetett. Az országot leigázta, adós- és melósrabszolgává tette a lakosságot, az értelmiséget elüldözte, az ellenzéket felszámolta. Akkor ez a ember csak annyit mondott neki, hogy olyan bizonyítékra van szükség, ami megcáfolhatatlanul bizonyítja, hogy emberkísérleteket hajt végre az országban. Emberkísérleteket? Igen. Attól, hogy az ország el volt szigetelődve Európán belül, a titkosszolgálatok még nagyon is jól működtek. A 2030-as  évektől a hírszerzés elől már szinte képtelenség volt elbújni. Voltak információk az országról, és annak jövőbeli terveiről, de az kevés volt. Egy konkrét bizonyíték viszont a miniszterelnök halálos ítéletét jelentette volna. Figyelték az országot, csak nem avatkoztak be. Háborús konfliktus senkinek nem volt az ínyére, bármennyire is az látszott volna a legjobb megoldásnak. Kínával senki nem akart ujjat húzni, pontosabban Magyarországgal, mert ez az ország volt Kína legnagyobb szövetségese. De mivel ebben az átalakult világrendben is voltak nemzetközi egyezmények, amelyek mindenkire vonatkoztak, ez az út volt a legjárhatóbb egy kormánybuktatáshoz.

Ekkor döntötték el, hogy bármi áron is, de megszerzik a laboratórium adatait, és bizonyítékokat fognak szerezni a miniszterelnök ellen. A diplomata amiben tudta, segítette Bálinték munkáját. Információs eszközöket, fegyvereket, és coinokat küldött nekik. Ha már az a vád érte folyamatosan az ellenzéket, hogy külföldről pénzelik őket, akkor legalább legyen némi valóságalapja is. A diplomata megkérdezte azt is, hogy miért nem jönnek át az Unióba. Segít nekik mindenben. Nem mehetek – válaszolta Bálint. Ez az én országom, én itt születtem, az a feladatom és küldetésem, hogy megszabadítsam ettől a parazitától az hazámat, és felszabadítsam az elnyomás alól az embereket. De azok nem akarnak szabadok lenni – jött a válasz. Dehogynem. Most már tudják, milyen az, amikor egy diktátor térdel a nyakukon. Annak idején ezt az utat választották, de rájöttek, hogy minden hazugság volt. Most majd értékelik a szabadságot és a demokráciát, és óvják majd, nehogy még egyszer elvegye tőlük valaki.

Ebben hitt, ezért dolgozott, ennek a célnak rendelte alá az életét. Ez volt a küldetése. És tudta, hogy most el fogja érni a célját. Reggel meglesznek az adatok, meglesz a bizonyíték, és vége lesz ennek a rémálomnak. A tervtől függetlenül, mintha az emberek tudták volna, hogy valami készül, óriási tiltakozási hullám kezdődött a pesti oldalon rezsim ellen. Mindenhol tüzek égtek, bár a Dunához közel eső kerületekben nagyobb volt a csatazaj, érezhető volt a feszültség. A vinlangerek és a tömegközlekedési járművek még jártak, de több csomópontnál heves harcok alakultak ki, a Libernyákok és a Nemzetiek fegyveresi között. Több halálos áldozat is volt, ami nemhogy visszavette volna a támadási kedvet, ellenkezőleg: még többen jöttek és harcoltak a Nemzetiek ellen.

Pesten forradalmi hangulat volt, és ennek Bálint nagyon örült. Nem ő szervezte, spontán módon alakult ki, valószínűleg a miniszterelnök születésnapi ceremoniája is közrejátszott, de a szikra egy igazoltatási esetnél pattant ki. Állítólag egy arcfelismerő droid nem tudta beazonosítani egy babakocsit toló anyuka adatait, akivel ráadásul ott volt a kislánya is. A nő a felszólításra annyit mondott, hogy biztos rossz a scanner, mert ő az, akinek mondja magát. Ennek ellenére a droidok félreállították, amire nem volt hajlandó, mert a gyerekeit nem akarta az utcán hagyni. Mire az elhárítás emberei a helyszínre értek, az egyik harci droid kivégezte az anyukát a gyerekei szeme láttára. A helyszínen lévő emberek, akik látták ezt az Andrássy úton történt esetet, azonnal a gyerekek segítségére siettek. A férfiak kövekkel és fadarabokkal ledobálták a droidokat, a kiérkező egységet meg a szó szoros értelmében meglincselték. A rendfenntartókat az út közepére fektették meztelenül, mint annak idején 1956-ban.

Ekkor szabadult el a pokol. Elkezdődtek az összetűzések, mivel a net kódolva volt, az információ csak szájról szájra terjedve jutott el az emberekhez, aztán később már beszámoltak róla a tévéadók is. Pest belvárosi részén a körútig mindenhol barikádokat emeltek az ellenállók, a Dunáig szinte lebénult az élet. Azon túl még nem ócsúdtak fel az emberek, de egyre több helyen állt meg az élet. A budai oldalról fegyvereseket küldtek a hidakhoz, valamint harci droidokat és rendfenntartókat a nagyobb csomópontokhoz, nem sok sikerrel. Az ellenállók mindenhol egy emberként küzdöttek, a megsemmisített katonáktól elvették a fegyvereiket, és azokkal harcoltak tovább. Kezdett elszabadulni a pokol. Nem tud az élére állni ennek a lázadásnak, most nem. Majd bejelentkezik, ha tud, de a másik küldetés most fontosabb. Ez megy nélküle is, és ha azt megoldották, majd becsatlakozik ebbe, ha addig le nem verik. Vagy elmondja az embereknek, hogy megszerezték a bizonyítékot, hogy ne legyen több áldozat. Ez az ember nem ér annyit, hogy meghaljanak érte. A 21. század Hitlere – így gondolt rá mindig. Annak viszont örült, hogy vezető nélkül is összefogtak az itt élők, és rájöttek, ez így nem mehet tovább. Elkezdődött végre valami.

– Bálint, hallasz? – jött a kérdés az autó kihangosítójából.

Eldobta a cigit és beült a kocsiba. Becsukta az ajtót és válaszolt: 

– Persze, itt vagyok! Mi a helyzet? – kérdezte Judytól.

– Nagy a szar, nem fogunk tudni átmenni Budára.

– Hogyhogy?

– Mindent lezártak, minden átkelőt. Betonkordonokat állítottak fel, mindenhol páncélozott járművek vannak, teljes a készültség. Kurva nagy balhé lesz itt.

– Nem Judy, már van. Akkor menjetek vissza minél előbb. Helikopterrel kell átmenni. Minél előbb, és dél felé kerüljetek, ne közvetlenül innen repüljetek át. Mindenki menjen, csak Rob maradjon az irányító teremben. Ő lesz a központ.

– Oké, indulunk!

– Rob, itt Bálint. Hallottad mi a helyzet?

– Igen, főnök, elkészítem az útvonalat, rátapadok minden infóra a Nemzetieknél!

– Rendben. Mi a helyzet a belvárosban?

– Nagy a feszkó, csak óvatosan! A Hősök tere felől menj, ott még lehet közlekedni. 

– Értem. Ahogy megvan Kertész Martin, viszem be magammal. Legyél készen mindennel, hogy az  adatokat gyorsan le tudjuk majd menteni. 

– Honnan tudod merre lesz ez a Kertész Martin?

– Nyomkövetőt tettünk a mobiljára. 

– Értem, nem ártana, ha én is látnám a célszemélyt! 

– Jogos, küldöm az adatokat, tapadj rá te is.

– Megvan! Bérkocsis utca, gondolom még alszik.

– Igen. Ha minden igaz, elindul a gyerekével reggel az iskolába, bár lehet, hogy a felfordulás miatt otthon marad. A tervem az, hogy követem az iskoláig, és ha a gyerek bement a suliba, beültetem kocsiba, és elmondom neki, mi a helyzet. 

– És mi a garancia arra, hogy nem nyitja meg reggel a wc-n az üzenetet?

– Semmi. De egy ideje figyeljük, és nem szokott otthon gépezni. Általában délelőtt, miután letette a fiát. Reméljük, most sem csinálja másképp. Remélem, más nem fog közbejönni, mert már így is minden változott az eredeti tervhez képest.

– Így legyen! Jó munkát, és vigyázz magadra! – ezzel Rob bontotta a vonalat.

Bálint utasítást adott a BMW-nek, hogy induljon el a Hősök tere irányába, közben mindent gondosan szemügyre fog venni. 

A bázison a többiek lázas pakolásba kezdtek. Tudták, hogy ez a mai nap fordulópont lehet mindannyiuk életében. Most nem hibázhat senki, most mindent profin kell csinálni, mert ha ezt elszalasztják, egy ideig nem lesz több lehetőség a változásra.

Némán tette mindenki a dolgát, nem szóltak egymáshoz, csak Rob irányítóegységei pittyegtek halkan, és a háttérből a Nemzeti Hír-Tv adása hallatszott. 

Az akció elkezdődött, a neheze még hátra volt. Ezt mindannyian tudták. 

Folyt. köv.

Előzmények:

Utópia (1. rész)

Utópia – 2. rész (innentől disztópia)

Disztópia (3. rész)

Disztópia (4. rész)

Disztópia (5. rész)

Disztópia (6. rész)

Disztópia (7. rész)

Disztópia (8. rész)

Disztópia (9. rész)

Disztópia (10. rész)

Disztópia (11. rész)

Disztópia (12. rész)

Disztópia (13. rész)

Disztópia (14. rész)

Disztópia (15. rész)

Disztópia (16. rész)

Disztópia (17. rész)

Disztópia (18. rész)

Disztópia (19. rész)

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább