December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

VODKAJÉG


Szenteltvíz vodkával és jéggel (16. rész)

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Koltay szótlanul ült az üres irodában. Még mindig a fegyőrnő hatása alatt volt, aki szinte megbabonázva mesélte el neki a Krisztával fenntartott kapcsolatának utolsó részletét.

Mit mondhatott neki Laci anyja, hogy gyökeresen megváltozott a viselkedése? És az még hagyján, de valószínűleg ennek a beszélgetésnek a hatására dobta el az életét, és a születendő gyermekéét is majdnem. Az egész história sokkoló hatású az elejétől a végéig. A mindig példamutató, dolgos családból származó lány szerencsétlen találkozása egy elkényeztetett úrfival, aki a végén az életével fizetett az erőszakosságáért. Persze Kriszta is a védekező ösztön és a megalázottság helyzetében cselekedett, de akkor is. A véletlenek összjátéka. Rossz helyen, rossz időben. Egy ilyen tiszta és gyönyörű lánynak nem így kellett volna végeznie. Egyik percről a másikra felfordult az élete, gyilkos lett, az anyja belehalt a bánatba, ő maga meg a lehető legdurvább világban találta magát pár óra leforgása alatt. Bűnözők, gyilkosok között. Pedig ő nem volt az. Egyáltalán nem.

Koltay sok esettel találkozott, sok ügyet látott már, de ez számára is egy rossz rémálom valóra válása volt. Közben arra gondolt, hogy ez a lány valamiért meg tudott kapaszkodni még így is, volt ereje és hite. Hitt abban, hogy jóra fordulhat minden, hitt abban, hogy mások is változhatnak, ezért segített, ezért tudott ebben a mocsokban tündökölni  és hitet adni másoknak is. Az, hogy ebben a vallás volt a kapaszkodó, még magasztosabbá tette őt mások szemében. Tényleg Teréz anyát idéző volt a történet, noha a vége sokkal inkább horrorfilmekbe illett. 

Elővette a cigarettáját, és rágyújtott. Mélyen leszívta füstöt és nagy sóhajjal kiengedte a tüdejéből. Érezte, hogy ellazul. Még egy slukk, kicsit megszédült, de most erre volt szüksége. Ki kell hallgatnia a nőt, aki itt volt, és valami olyat mondott Krisztának, amire ez volt a reakciója. De mit? Megfenyegette? Vagy csak a puszta jelenléte váltotta ki belőle ezt a végzetes cselekvést? Á, nem, nem valószínű, hogy egy ennyire erős nő emiatt öngyilkos lenne, az nem opció. Talán a cellatárs tud mondani valamit, talán az segít egy apró részlettel, hogy kiderüljön az igazság. Bár ezek a rabok inkább meghalnak, mint hogy beszéljenek, de talán rá bírja venni. Talán. Koltaynak megvoltak a maga módszerei a kihallgatásoknál, öreg róka volt a szakmájában, a gyanúsítottak is tisztelték. Amit mondott, vagy ígért, azt mindig betartotta, és valamilyen szinten bízhattak benne az elkövetők is. Ha a gyanúsított keménykedett, leállította. Nem bántott senkit a fogdán, és az embereinek sem engedte a testi fenyítést. A legkeményebb bűnözőket is kenyérre kente. Úgy, hogy soha nem emelte fel a hangját, sőt, inkább mindig halkan, szinte alig hallhatóan beszélt. Nem köntörfalazott, mindig megmondta a frankót, ki mire számíthat, ha nem működik együtt. Igazi rendőr volt, és mindig megnézte az érem mindkét oldalát. Az élet egy kifeszített kötélpálya, amin mindenki egyensúlyozik, csak van aki elveszti az egyensúlyát. Van, akinek van választása, de van, olyan is – mint Kriszta -, aki a körülmények áldozatává válik. Egész egyszerűen csak megtörténik a dolog, és utána már nincs mit tenni. Egy halottat nem lehet feltámasztani. Az elvesztett bizalmat nehéz visszaszerezni. Egy életünk van. Kriszta nem bűnöző, hanem áldozat. Ennek a szemét világnak a vétlen elszenvedője. Bár már nem tudja visszahozni a túlvilágról, de talán a becsületét és a gyermeke becsületét még meg tudja menteni, ha kideríti az igazságot. Ez a lány nem ezt érdemelte. Nagyon nem.

Kinyílt az ajtó, és Galambos lépett be rajta. 

– Hogy sikerült?

– Kicsit közelebb kerültem a megoldáshoz.

– Az jó.

– Kérem, vigyen le a beszélőre, szeretnék a cellatársával is beszélni!

Galambos már nem ellenkezett, érezte, ha együttműködik, akkor jobban jár ő is, és előbb szabadul ettől a minden lében kanál nyomózótól. Felemelte a telefon kagylóját és a központi eligazítót tárcsázta.

– Megnézném a celláját is! – vetette oda Koltay Galambosnak, miközben újra a jelentést tanulmányozta.

– Hogyne! – válaszolt Galambos, és ő is rágyújtott egy cigarettára.

– Itt Galambos, kérek egy felügyelő tisztet az irodámba! Azonnal! – mondta a telefonba, majd Koltayra nézett, mint aki elismerést vár az azonnali és gyors intézkedésért cserébe.

Koltay nem nézett fel az irományból, annyira elmerült benne, mint egy izgalmas könyvben. A probléma az volt, hogy ezt a krimit az élet írta, nem pedig egy író.

– Ki volt jelen, amikor megtalálták Krisztinát a cellájában?

Galambos gondolkodás nélkül válaszolt.

– A cellatársa talált rá. Amikor ez történt, az áldozat egyedül volt a cellában. Azonnal szólt az őrnek, az meg nekem, én meg az ügyeletes orvosnak. Az orvos kihívatta a mentőket, akik elszállították. 

– A holmijával mi lett?

– Átadtuk a kiérkező helyszínelőknek.

– Tehát ha jól olvasom, egyedül volt, amikor elkövette az öngyilkosságot. Először felvágta mindkét csuklóján az ereket, majd a radiátorra akasztotta magát egy lepedő segítségével. Amikor rátaláltak még élt?

– Nem, a klinikai halál már beállt, az orvos ezt állapította meg. Le is írta a jelentésben. 

– Akkor azért vitték el, mert a magzat a méhben még élt…

– Igen, pontosan ezt állapította meg az orvos. Már a mentőben megcsászározták.

– Csak azt nem értem, miért azt írták, hogy felvágta az ereit, hiszen a boncorvos fényképén az látszik, hogy két szöget egész egyszerűen átszúrt a csuklóján?

– Nem tudom, gondolom nem akarták ezt annyira bolygatni…

– Bolygatni? De hát ez így egy rituális öngyilkosságnak tűnik számomra, nem pedig felvágott ereknek.

– Mire gondol? Csak nem…

– Nem gondolok semmire. A kép alapján ez olyan, mint amikor Krisztust a keresztre szegezték, nem mint amikor valaki befalcol.

– Nézze, elég borzalmas látvány volt. Higgye el nekem, nem azon gondolkodtunk, hogy mit akar ezzel üzenni, hanem hogy megmentsük az életét!

Galambos ideges lett. Mire akar kilyukadni ez a kötözködő nyomozó? Felvágta az ereit, és kész. Nem mindegy, mi volt az ok? Már úgysem lehet visszahozni, ez van!

– Tudja, Galambos, nekem az a dolgom, hogy kiderítsem, mi történt itt. Egyelőre túl sok a kérdőjel, és nekem az a munkám, hogy a kérdőjelek helyett pontot tegyek a mondatok végére. Na mármost. Írt egy szedett-vedett jelentést, ami köszönőviszonyban sincs a valósággal, a holttestet elmozdították, mivel a gyerek életét kellett menteni. Tehát még helyszíni fotók sincsenek, csak tanúvallomások, amelyek igencsak misztikusak. Számomra eléggé elképzelhetetlen az, hogy valaki szöget nyom a saját csuklójába, utána lepedőből kötelet csinál, és felköti magát. 

– Azt akarja mondani, hogy akkor valaki meggyilkolta?

– Én nem mondok semmit, csak gondolkodom, és próbálom összerakni a kirakós darabjait, amelyek elég hiányosak. Ezeket kell megkeresnem!

– Akkor most mit tegyünk? – kérdezte Galambos, aki úgy huppant le a foteljába, mint egy cementes zsák.

– Kiderítjük, mi történt itt valójában. Remélem, segít ebben nekem.

– Természetesen! – vágta rá Galambos, majd ismét rágyújtotta egy cigarettára.

– Akkor munkára!

Folyt. köv.

1. rész

2. rész

3. rész

4. rész

5. rész

6. rész

7. rész

8. rész

9. rész

10. rész

11. rész

12. rész

13. rész

14. rész

15. rész

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.