– Kérem, foglaljon helyet! Az úr a siófoki rendőrkapitányságról jött, és az öngyilkossági üggyel kapcsolatban szeretne feltenni pár kérdést magának. Kérem, válaszoljon a lehető legpontosabban! – vezette fel kellő erélyességgel Szilágyit Galambos a belépő őrnek.
– Igenis! – vágta katonásan haptákba magát a fegyőr nő.
– Jó napot! Szilágyi Gábor, az életvédelmi alosztály nyomozója vagyok, én vezetem a nyomozást Kovács Krisztina öngyilkossági ügyében -vette át a szót a nyomozó.
– Értem, parancsoljon! – válaszolt enyhe tájszólással az őr, miközben láthatóan feszengett a két férfi társaságában.
– Üljön le, kérem, nem kell állnia! – utasította Galambos.
– Értettem, köszönöm, de inkább állnék – mondta a nő, közben fél szemmel Galambost nézte, hogyan reagál a válaszaira. Szilágyi Galambosra nézett:
– Magunkra hagyna minket?
Galambos meglepődött, ebben az intézményben ő szokott parancsolgatni, nem pedig fordítva. A saját irodájából akarja kiküldeni ez a rendőr? Na azt már nem!
– Már megbocsásson, de az embereimnek nincsenek titkaik előttem! – mondta, majd büszkén kihúzta magát a székében. – Igaz, Edina?
– Igaz, parancsnok úr!
– Azt sejtettem, de ha megbocsát… – azzal felállt a székéről, és az ajtó irányába indult, közben intett a fejével Galambosnak, hogy kövesse. Galambos maga is meglepődött, amikor engedelmeskedett a jelzésnek. Megigazította enyhén gyűrött zakóját, és elindult az ajtó irányába. Szilágyi lenyomta a kilincset és kitárta az ajtót Galambos előtt, mint egy portás.
– Igazgató úr! Ígérem, mindent jegyzetelni fogok, és a végén megosztom önnel a legfontosabb részleteket is, de most nem lehet jelen. Nem tart sokáig! – zárta rövidre a beszélgetést, majd illedelmesen kiengedte az igazgatót a folyósóra.
– Ezt nem teheti! – állt meg Szilágyival szemben Galambos.
– De igen.Vagy tegyük hivatalossá az egész beszélgetést? Hazamegyek, beidézem egyesével magukat Siófokra, és utazhatnak egész nap. Ön dönt.
Galambos néhány másodpercig hezitált, majd rájött, hogy felesleges ellenszegülnie. Legfeljebb sétál egyet, úgyis egész nap itt üldögélt.
– Rendben, addig megnézem a férfi körletet! – mondta, majd sietősen elviharzott.
Szilágyi becsukta az ajtót, mintha mindig is az övé lett volna az iroda, és visszaült a helyére. A fegyőr még mindig mozdulatlanul állt, és várta, mi lesz a következő lépés. Kicsit örült is magában, hogy Galambost végre helyretette valaki, mert ezt általában ő szokta csinálni a beosztottjaival.
– Akkor térjünk a lényegre! Gondolom, így nem annyira feszélyezi majd a beszélgetés. Ez nem kihallgatás, csak információgyűjtés. A nyomozást nagyjából lezártam, de szeretnék még pár kérdést tisztázni. Rendben?
– Rendben! – ismételte meg a kérdést Edina.
– Kérem, meséljen a fogvatartottról! Mióta ön felügyelte hogyan viselkedett, hogyan illeszkedett be az intézménybe?
A nő szemmel láthatóan oldottabb állapotba került, eltűnt az arcáról a feszültség, és az arcizmai is mintha elernyedtek volna. Még egy illedelmes mosoly is megjelent az arcán.
– Krisztike – így hívtam – nagyon csendes és visszahúzódó volt. Eleinte nem akarta elhinni, hogy ide került, sok rab van ezzel így. De Krisztike mégis más volt, mint a többiek.
– Hogy érti ezt?
– Krisztike nem egy bűnöző típus. Nem olyan, mint a többi lány. Érti? Nem drogos, alkoholista, utcalány, zsebes vagy ilyesmi. Ezért hamar rá is szálltak a többiek. Aztán eltelt pár hónap és békén hagyták.
– Ön szerint mi lehetett az oka?
– Szerintem látták, hogy még az sem érdekli, ha jól megverik. Mintha csak a teste lett volna itt, a lelke máshol járt.
– Értem. És aztán?
– Aztán elkezdett nagyon… hogy is mondjam… átalakulni. Vagy ilyesmi.
– Átalakulni?
– Igen. Az intézmény papja sokszor látogatta, és valószínűleg jó hatással volt rá, mert egy idő után Isten felé fordult. És onnantól kezdve mindig imádkozott, a többieknek segített. Olyan lett, mint egy apáca. Igen. Mint egy apáca a saját zárdájában.
– És a hangulata is jobb lett?
– Persze. Szinte kivirágzott. A cellája tele volt keresztekkel, feszületekkel… persze műanyaggal, hogy ne tudjon kárt tenni velük magában. De erre nem is gondolt senki, mert szinte újjászületett, miután a pap – gondolom – meggyőzte a lelkét.
– Aha.
– Sőt, amikor a tisztelendő atya misézett, vagy hittanórát tartott, mindig Krisztike segédkezett neki.
– Szóval akkor, hogy is mondjam… megszállta a Szentlélek?
– Mondjuk úgy, hogy igen. Voltak más rabok is, akik itt találtak rá Istenre. Ez egy kapaszkodó nekik, főleg az életfogytosoknak. De Krisztike valahogy tényleg kivirult ettől. Olyan érzése volt az embernek, mintha nem is börtönben lenne, hanem egy apátságban lenne nővér. Segített a szomorkodó nőknek, megbékítette az ellenségeket, mindenkihez volt pár jó szava. Aztán ugye terhes is volt, és sokszor engedélyt kapott a többi terhes nőhöz átmenni az anyaotthonba. Ott is segédkezett, vagy a Bibliából olvasott fel a többi várandós rabnak.
– Mondhatni, hogy jóban voltak? Esetleg barátok lettek?
– Dehogyis! Itt nem lehet fogvatartott és fegyőr között sem érzelmi, sem más jellegű kötelék!
– Tudom, elnézést, nem akartam udvariatlan lenni.
– Nem volt az. Ennek ellenére nagyon kedveltem, mert valamilyen szinten megkönnyítette a munkámat.
– Ezt hogy érti?
– A problémás rabokkal szót értett, a konfliktusokat elsimította, igazából reményt adott sok nőnek. Elviselhetőbbé tette sokaknak az ittlétet.
– És aztán?
– Aztán november végén látogatója volt. Annak a Lacinak az anyja, aki miatt idekerült. Onnantól mintha kicserélték volna. Nem evett, nem engedelmeskedett, és agresszívvá vált. Nem volt hajlandó semmire, ezért azt mondtuk neki, ha nem fejezi be, magánzárkába fog kerülni.
– És?
– És december 23-án át is vittük a „B” szárnyba, ahol másnap holtan találtuk. A többit már tudja, gondolom.
– Igen.
Szilágyi nézett maga elé hosszasan, mint aki nem érti, mi történhetett a lánnyal, minek a hatására változott meg így. Egy biztos: a nő látogatása a kulcs. Megfenyegette? Vagy csak szimplán a jelenléte kavarta fel Krisztát?
– A cellatársával milyen volt a viszonya Krisztinának?
– Amíg minden rendben volt, úgy tudom, nagyon jó. Aztán mielőtt elvittük volna, csúnyán összekaptak. Ennyit tudok.
– És ön? Ön hogy élte meg ezt a változást?
A nő elgondolkodott. Kereste a megfelelő választ, aztán Szilágyi szemébe nézett, és mint aki egy bizalmas információt akar megosztani valakivel úgy, hogy az ne nézze teljesen őrültnek, közelebb hajolt hozzá, és félve, de mint aki egy titkot árul el valakinek, csak ennyit mondott:
– Mintha az ördög szállta volna meg.
Folyt. köv.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.