1990 tavasza
– Főnök! – kiáltott kurtán Szilágyi hadnagynak a beosztottja.
– Mi van? Nem látod, hogy dolgozom?! – mormogta félhangosan vissza a kollégájának, miközben a radiátor szelepjét egy csavarhúzóval piszkálta. Már megint levegős a rendszer, ezek meg szarnak mindenre, már háromszor is szólt a karbantartóknak, hogy meg lehet fagyni az irodában.
– De! Viszont a a kalocsaiak nem hagynak békén ezzel az öngyilkossági üggyel.
– Melyikkel? – kérdezte unottan, miközben továbbra is a légtelenítésre koncentrált. Magad uram, ha szolgád nincs, milyen találó mondás.
– A fiatal nő, aki felkötötte magát a *Bv-ben! (*Büntetés-végrehajtási intézet)
– Ja, tudom már! Mit akarnak?
– Hogy zárjuk le az ügyet, mert addig nem tudják kiadni a nő gyerekét a gyámságnak.
– Mármint kik?
– A korház. Már nem kell benntartani, mert minden rendben vele.
– Mi lenne, ha nem ordibálnál a másik szobából, hanem felemelnéd a segged, és átjönnél segíteni, közben meg felvázolnád a lényeget?
A beosztott felemelte az asztalon lévő paksamétát, és az íróasztalt megkerülve a zakója belső zsebéből elővett egy cigarettát. Rágyújtott, majd a főnöki iroda ajtófélfájának támaszkodva kifújta a füstöt.
– Itt vagyok! Kérsz egyet?
– Persze, gyújtsd meg, és hozd ide, mert ha elengedem ezt a szart, itt minden elázik!
Elővett még egy szálat, majd a sajátja parazsával meggyújtotta azt is, és Szilágyi szájába nyomta.
– Fogd meg, és húzd magad felé! Jó! Elég! – nyöszörögve feltápászkodott, majd a falra szerelt csapnál megmosta a kezét. A tükörben borostás arca fakónak tűnt, szemei karikásak voltak. Beleszívott a cigarettába és nagy sóhajtással kifújta a füstöt.
– Na hallgatlak! – miközben beszélt, folyamatosan jött ki a letüdőzött füst a száján és az orrán is. Úgy nézett ki, mint egy tűzokádó sárkány, miután lángot szórt a fogai közül.
– Az van, hogy a nő gyereke már nem szorul inkubátorra, vagy valami ilyesmi. De ahhoz, hogy a törvényes gyámja haza tudja vinni, le kell zárnunk az aktát. Mármint lehetőleg úgy, hogy ne kelljen többé elővenni. Érted?
– Értem. De nekem akkor sem tiszta itt valami, most már emlékszem az ügyre… már mondtam neked.
– Idegenkezűség kizárva, főnök. Tehát nincs gyilkosság és gyilkossági kísérlet sem.
– Azt tudom, nem ezzel van a gond, hanem azzal, ahogy a nő viselkedett. Azért nem zártam le, mert várom a Bv-parancsnoktól a jelentést és az anya aktáját.
– Akkor mi legyen?
– Hívd fel, hogy elmegyünk érte. Legalább kihallgatom személyesen is, aztán meglátom, mit csináljunk.
– Lemegyünk Kalocsára?
-Le. Miért? Van más dolgod is?
– Ne már, délután mennék az asszonnyal vásárolni, nem érünk vissza! Nem ér rá hétfőn?
– Nem. De akkor maradj itt, és tartsd a frontot!
– Köszi, főnök! Te egy isten vagy!
– Na főzz egy kávét, és szólj, hogy az egyik civil Astrát írják ki nekem!
– Meglesz!
A beosztott úgy örült, mint egy boldog kiskutya, hogy nem kell átutaznia a fél országot. Felrakta a kávét, mint egy titkárnő, és telefonon tárcsázta a börtön parancsnokát.
***
A börtön fala itt-ott málladozott, a szögesdrót mindenhol úgy feszült, mint a ruhaszárító kötél. Egyik kerítéstől a másikig. Az őrtornyokban fegyveres börtönőrök pásztázták a külső utcarészt és a belső udvarokat. A bejáratnál zsilipes kapun kellett átmennie, megmutatta az igazolványát az ügyeletest tisztnek, majd kipakolta a zsebeit a fémdetektor műanyag dobozába. A tiszt intett, hogy mehet, majd egy kitűzőt adott át neki, amin a VISITOR felirat díszelgett. A központi aulában egy egyenruhás őr várta, aki kézfogás után intett neki, hogy kövesse.
Hosszú folyosón mentek végig, a falon különböző menekülési útvonalak tervei lógtak, ha netán tűz ütne ki az épületben. Minden ablakon rács és szögesdrót feszült. A folyosó végén egy ajtó előtt megálltak. Az ajtón kis réztábla volt elhelyezve, annyi volt ráírva, hogy Bv-parancsnok. Az őr kopogott, majd kis idő múlva bentről egy harsány hang hallatszott:
– Jöjjenek be!
Folyt. köv.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.