NEHAZUGGY

Disztópia (15. rész)

Vogronics András | 2020. Augusztus 22, Szombat | 12:01

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,651,771 forint, még hiányzik 348,229 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

2015. december 21., Szőlő utcai Nevelőintézet

Véget ért a hittanóra, a gyerekek elindultak a folyósóra a tanteremből. Mindenki a karácsonyra készült, ilyenkor kicsit oldottabb volt a hangulat a viszálykodó bandák között is. Bálintka ki akart maradni a belső konfliktusokból, megpróbált elszigetelődni a roma és nem roma kölykök mindennapos balhéitól. Két éve volt az intézet lakója. Próbált pártatlan maradni, jóban volt ő a cigányokkal és a magyarokkal is, mindkét félnek segített a tanulásban, vagy egyéb agyat megterhelő feladatokban, cserében békén hagyták. Ahogy az ajtóhoz ért, a középkorú István atya megszólította:

– Fehér Bálint, gyere délután a papi tanáriba, mert beszédem van veled a karácsonyi ünnepséggel kapcsolatban. Pontban hat órára.

– Igen, István atya! – válaszolta Bálintka, majd sietve elviharzott az ebédlő irányába.

Megint ez az ehetetlen szar. Valami leves és főzelék volt a tányérján, nem volt hozzászokva a menzához, de „enni kell”, mondta neki az intézet orvosa. Úgyhogy inkább nyelt egy nagyot, és belapátolta az aznapi kosztot. Mivel különösebben nem lakott jól, egy szelet kenyeret kezdett el majszolni. Annak legalább kenyér íze volt.

Nézte a röhögcsélő, idétlenkedő gyerekeket, ahogy egymást ugratják, szívatják és alázzák. Aki nem látta belülről ezt a helyet, el sem hinné milyen gusztustalan és rémisztő világ van idebent. Kinézett az ablakon, amin már rozsdás volt a vasrács. Valami ködös dara esett, decemberhez képest enyhe volt az idő, inkább volt őszies mint télies. Összekapta a cuccát és a könyvtárszobába indult, hogy megírja a házi feladatát. A folyosón nem nézett fel, lehajtott fejjel kerülgette a nála nagyobb suhancokat, azok tudomást sem vettek róla. Már majdnem a terem ajtajánál volt, amikor „Leslie”, alias Balogh Lacika, a roma banda feje állt az útjába karba tett kézzel.

– Hova ilyen sietősen, Bálintka? – kérdezte.

Bálintka fel sem nézett, úgy válaszolt:

– Oda, ahova te soha nem teszed be a lábad, pedig rádférne.

– Hűha, de kemény csávó itt valaki! Csak nem Erős Pistát ebédeltél, kisgyerek?

– Nem, engedj mert dolgom van! – nézett fel a nála három fejjel magasabb Leslie-re.

– Ó, pardon. Mindjárt összeszarom magam a törpétől! -válaszolta eltorzított gyerekhangon.

Megfogta Bálint karját, és egy erős mozdulattal a terem melletti falhoz szorította. Kicsit felemelte a 40 kilós gyereket, és a szemébe nézett:

– Nézd, kisköcsög, felőlem játszhatod az eszed, de nekem ez nem jön be, vágod? Ne flegmáskodj velem, mert olyat bebaszok, hogy összeszarod magad! Dzsanázod?

– Vágom, csak engedj el! Mit akarsz tőlem?

– Azt akarom, hogy csináld meg a matek házimat, mert lövésem nincs hozzá.

– Miért nem figyelsz az órán? – kérdezte Bálintka olyan nyugalommal, mintha egy vele egykorú kisfiúval társalogna.

Leslie körbenézett, mintha segítséget kérne a galeritől, hogy mit csináljon ezzel a szemtelen kölyökkel. Azok csak nézték, de nem szóltak semmit. Senki nem mert így beszélni a nagy Leslie-vel. Senki. Leslie leguggolt a gyerekkel szemben, körülbelül most volt a fejük egy magasságban. Bálintka állta a nagydarab, kitetovált fiú tekintetét. Leslie belenézett Bálintka szemébe, és maga is megrémült. Olyan higgadtság és nyugalom áradt az apró szempárból, hogy az félelmetes volt. Próbálta megfogalmazni, mi lehet az, amit látott, de nem talált rá szavakat. Az biztos, hogy ez a gyerek nem ijed meg semmitől és senkitől. Nem látott félelmet a szemében, és ez tette zavarbaejtően legyőzhetetlenné az apró kisembert.

– Nézd, kölyök, ha segítesz nekem a matekban, akkor jövök neked eggyel. Vetted? Bármit kérhetsz cserébe! – még maga is meglepődött azon, hogy kér valamit, főleg egy ilyen apró kis vézna gyerektől.

Bálintka nem vette le a szemét Leslie-ről, pár másodpercnyi csend után halálos nyugodtsággal csak annyit válaszolt:

– Jössz eggyel! – majd kibújt Leslie karjai közül, beosont a könyvtárszobába, és elővette a házi feladatát.

– Most mi a fenét néztek, csírák? Ha meghúznak matekból, soha nem léphetek le innen. Na takarodó! – félrelökte az előtte álló két srácot, és elindult az ebédlő irányába.

Ugyanaznap este 6 óra, papi tanári szoba

Bálintka az íróasztal előtti bőrkanapén ült és hallgatta István atyát. Nem különösebben kötötte le a vallás, sőt, hidegen hagyta. Arra gondolt, ha létezne Isten, akkor nem engedte volna, hogy az anyukája meghaljon, és most otthon lennének, és mézeskalácsot sütnének együtt, mint régen.

– Figyelsz, gyermekem? – nézett a kisfiúra István atya.

– Igen, Atyám – válaszolt Bálintka.

– Most egy fontos részt olvasok fel neked Mózes gondolataiból. „Az Örökkévaló ezt mondta: Most szövetséget kötök egész népeddel! Olyan csodálatos dolgokat teszek néped szeme előtt, amilyenek még soha nem történtek a Földön egyetlen más nemzettel sem! Minden nép csodálni fogja az Örökkévaló hatalmas tetteit, mert valóban csodálatos és félelmetes, amit teszek veletek. Engedelmeskedj annak, amit ma parancsolok neked!” – Csodálatos, nem? – kérdezte az atya, majd leült Bálintka mellé a kanapéra.

– Iiiiigen, tényleg az…. – válaszolta a gyerek, majd próbált elhúzódni a pap mellől.

– Miért vagy ilyen ijedt, gyermekem? István atya csak játszani szeretne veled egy kicsit, ne légy ennyire félős! – mondta, és azzal közelebb hajolt a gyermekhez. – Idd meg a kóládat, és ülj ide az ölembe! – parancsolt rá a pap.

Bálintka megitta a kólát, majd megtörölte a száját, és visszaült a kanapéra. Pár másodperc múlva érezte, hogy bizseregni kezd a lába, émelyegni és szédülni kezdett, majd elöntötte a melegség. – Atyám nem érzem jól magam! – mondta elcsukló hangon.

– Tudom, gyermekem, most bevezetlek a gyönyörök országába, ahol az eltévedt báránykák legelésznek.

Bálintka nem fogta fel, mi történik körülötte. Béna volt a teste, beszélni nem tudott, a végtagjai nem engedelmeskedtek, de érezte, hogy valami ritmikusan mozog a fenekénél. Nem volt ereje felemelni a fejét, kiabálni szeretett volna, de nem jött ki hang a száján. Elmosódott a szoba, mintha egy körhintában ülne, ami egyre gyorsabban forog vele, és a centrifugális erő nem engedi megmozdulni. Az agya felfogta, hogy itt és most valami rossz történik vele, de egyben blokkolta is a külső impulzusokat. Nem tudta, mennyi idő telt el, de egy örökkévalóságnak tűnt, mire magához tért. A pap boxeralsóban állt a kanapé végében, és nedves törlőkendővel törölgette a péniszét.

Bálintka végre meg tudott mozdulni. Érezte, hogy fáj a feneke és a háta. Ösztönösen odanyúlt és a kezével valami ragacsos nedves dolgot tapintott ki. Megnézte, azt hitte vérzik, de nem. A pap spermája volt az. Ennyire még soha nem félt. Sírni sem mert, csak hüppögött, és enyhe sokkot kapott.

– Na gyermekem, látod nem is volt olyan rossz. Mózes is megmondta: „Engedelmeskedj annak, amit ma parancsolok neked!”- majd harsány nevetésben tört ki. – Ezentúl minden pénteken hat órakor átjössz ide hozzám, és játszunk majd egymással. Megértetted? – kérdezte a halálra rémült gyermeket.

– Igen, Atyám…

– Akkor most menj, és ha ezt bárkinek el mered mondani, akkor gondoskodom róla, hogy innen egyenesen egy fegyházba szállítsanak, amint nagykorú leszel. De ha kedves leszel, mindent megkaphatsz tőlem. Megegyeztünk? – kérdezte, és a gyermek felé nyújtotta kezét.

– Igen, Atyám, megegyeztünk – mondta, majd sírva felhúzta a nadrágját, és kiszaladt a pap szóbájából.

A pap még háromszor rontotta meg Bálintkát. A negyedik alkalom előtt a kisfiú éppen takarította a pap dolgozószobáját, és a Leslie-től „szívességként” kapott mini HD-kamerákat helyezett el a szoba több pontjára. István atya akkor paráználkodott vele utoljára. A kamerák képe egyenesen az aznap szabaduló Leslie okos telefonjára küldték a felvételt Bálintka megerőszakolásáról.

Másnap a zuglói kiserdőben egy kutyát sétáltató pár talált rá a felakasztott pap holttestére. A pénisze le volt vágva, és a szájába volt dugva. A meztelen testre vérrel volt ráírva: „Így jár minden pedofil állat”. Az egyház elítélte a kegyetlen kivégzést és a gyermekek elleni erőszakot. A halottkém jelentése szerint az áldozatot egy vastag tárggyal análisan megerőszakolták, valószínűsíthető, hogy halála előtt óriási fájdalmakat élhetett át. A holttest végbelében az igazságügyi korboncnok egy pendrive-on 25 gyermek megerőszakolásáról talált felvételeket. Köztük volt Fehér Bálint is, akit azonnali hatállyal a gyermekvédelmi hivatalhoz szállítottak, és nevelőszülőknél helyezték el. Az intézet megdöbbenve állt a történtek előtt. A pap gyilkosa soha nem lett meg, bár szemtanúk szerint egy nagydarab roma fiatalt láttak aznap este egy pappal a kiserdő felé sétálni.

Folyt. köv.

Utópia (1. rész)

Utópia – 2. rész (innentől disztópia)

Disztópia (3. rész)

Disztópia (4. rész)

Disztópia (5. rész)

Disztópia (6. rész)

Disztópia (7. rész)

Disztópia (8. rész)

Disztópia (9. rész)

Disztópia (10. rész)

Disztópia (11. rész)

Disztópia (12. rész)

Disztópia (13. rész)

Disztópia (14. rész)

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!