December 12,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

EZERÉV


Halványan elmosolyodott, és nem kezdett bele a nyúlba

Tehát: Az állva maradt hipotézis így szól: a magyarság a „honfoglalásig” eltelt, nagyjából ismerhető 6500-7000 éves története alatt a nyelve által maradhatott fent.

A nyelvtudománynak vannak elméletei. Ezek jelentős része komoly, egzaktnak tekinthető érvként működik, bármilyen társtudomány hívja is segítségül. Egy mondatnyi privatizálást tartok itt szükségesnek: azért választottam domináns szakterületemül a nyelvészetet, mert a matematikán alapuló tudományokról szóló mániámnak ez felelt meg leginkább – valamennyi bölcsészeti diszciplína közül ez áll a legközelebb a matematikához, úgy is mondhatnám, egyedül ez. Ám ahogyan a világon semmi sem tökéletes, a nyelvtudomány sem az, bizonyos helyeken esendő és sebezhető. Ezek közül az egyik a magyar nyelv származásának és rokoni besorolásának kérdése. Legalábbis ez a benyomásunk támadhat, ha azokat az elemzéseket és magyarázatokat olvassuk, amik az eredőket és a nyelvcsaládokat határozzák meg. Túl sok a variáció, és igencsak vékonyak az érvek. Ettől persze még van tanszéke az egyetemen a finnugrisztikának (volt idő, amikor szóba került, hogy ott maradok tanársegédnek), sőt az Akadémián is van osztálya.

Nem fogom megengedni magamnak azt a nyegleséget, hogy kétségbe vonjam komoly, nálam sokkal alaposabb ismeretekkel bíró tudósok eredményeit, egy ilyen pelyhedző állú ifjoncnak, amilyen én vagyok hozzájuk képest, a lehető legnagyobb tiszteletet (ez nekem sosem ment igazán) illik mutatnia az öregek iránt. Olvastam ugyan olyat, hogy „…az uráli/finnugor nyelvtudomány állításaira azonban nem illik az elmélet minősítés, tudniillik azok az állítások éppen úgy tényeket tartalmaznak, mint az a csillagászati megállapítás, hogy a Föld forog a Nap körül (és nem fordítva)…”  – ami finoman szólva meghökkentő magabiztosságot mutat, de mondom, nincs szándékomban vitába szállni a tudomány mai állásának megállapításaival még akkor sem, ha súlyos kétségeim vannak e megállapítások alapjainak a szilárdságát illetően (fenti idézet egy –  nálam egy évvel fiatalabb – kortársamtól való, ilyen marhaságot azért a professzoraink sosem írtak volna le). Inkább csak kérdéseket fogok föltenni (mint általában eddig is), aztán a szakma hivatásos képviselői ezeket vagy méltónak találják a válaszra (netán vitára) vagy nem, dehát nem célom egyik sem.

Az első és legfontosabb kérdés: hogyan tudjuk tényként kezelni egy nép nyelvének eredetét és rokoni kötődéseit, ha az illető népnek legalább nagyjából ismerhető történetéből 2000 év vizsgálódásait tartjuk elegendőnek a tudományos állásfoglalás rögzítéséhez, az addig eltelt 5000 évvel meg nem foglalkozunk? A „szétrajzás”-elmélet szerint (remélem, ez még nevezhető elméletnek, ez talán még nem olyan tény, mint hogy a Föld forog a Nap körül) az időszámítás előtti negyedik évezred derekán valamikor, tehát úgy 3500 körül bomlott fel az „egységes nyelv”, és váltak szét a szamojédok meg a többiek, közülük egy népcsoport egészen a mai Finnországig ment, ők volnának a lappok ősei. Nem természetem a kötözködés, ezért innen most ugrunk egy nagyobbat, és nem beszélünk arról, hogy a valóban matematikai bizonyossággal felérő archeológia adatai szerint a mai Finnország a jelzett időpont előtt legalább 8000 évvel már lakott volt teljes terjedelmében, arról viszont semmilyen adatunk nincs, hogy mekkora és milyen jellegű nép rajzott szét, és megérkezett-e valaha abba a szép északi országba. Aminek a már évezredek óta ott lakó népe addig is beszélt valahogyan, amíg a szétrajzottak meg nem érkeztek, mely beszédnek a nyelve legalább annyira lehetett a mai finn nyelv őse, mint amennyire az Ázsiából érkezetteké. Valamint arról sem beszélünk, milyen is lehetett az a bizonyos egységes nyelv, ami ugyebár felbomlott. És arról is leginkább hallgatunk, mi a különbség az eredet és a kölcsönhatás között, azaz a rokonnak minősített nyelvekben melyik a jövevényszó és az honnan „jövevény”.

Ez itt nem nyelvtudományi értekezés. De kicsit azért illik beszélni legalább alapfogalmakról, hogy valamennyire védhető, sőt indokolható legyen az állva maradt hipotézisem. Némi nyelvtörténet következik – bizonyos szempontból a számomra legkedvesebb része ennek a diszciplínának. Hadd mondjam el egy-két mondatban, miért, egy lendítésnyi ministránscsengetéssel emlékezve minden idők legkiválóbb professzorára, Bárczi Gézára. Félelmetes híre volt, mindenki próbálta elkerülni, hogy nála vizsgázzék. Nyulat rajzolt, amíg a jelölt az asztal túloldalán próbálta elhebegni csekély ismereteit. Ha csak a nyúl teste készült el, az négyes érdemjegyet jelentett. Ha a feje is, az hármast, egyik fül elégséges, másik fül… a másik fül rajzolásához a papírra tett ceruza első érintésénél a vizsgázó elhallgatott, tudta mindenki, mi a sorsa. Nyelvtörténet szigorlatra kerültem Bárczi színe elé, a mező-mezeje levezetést kaptam. Nem húztam a tételt, a professzor úr csak rám nézett, és kimondta az ítéletet, belőlem hatalmas sóhajt kiváltva, óriási szerencsém volt, mert ezt tudtam. A professzor úr egyszer nyúlt a ceruzája felé, amikor a disznó-disznaja veláris analógiába fogtam, második vagy harmadik bizonyítást elővezetve, de aztán csak halványan elmosolyodott, és nem kezdett bele a nyúlba.

Folytatása következik…

Előzmények: 

Előszó az Ezerévhez

A nemzeti önámítás gyökereit keressük

Mennyiben más a kínált kereszténység, mint egy másik bálvány imádása?

A magyar nem európai nép 

Egy hangot sem érthetünk meg a történelmünkből, ha a mindenkori jelenünk magasából nézünk le a múltra, és onnan ítélkezünk 

A jelenkor emberét a villamos különbözteti meg a hettita harcostól

A névtelen ember

Csak már nem lesz mit rombolni

Rengeteg sok hókuszpókusz, a halottak feltámasztása, a vízből bor és egyéb marhaságok 

Mit tudhatott ebből István, a magyarok királya, midőn a kereszténység felvétele mellett döntött?

Minden despota abban a meggyőződésben harácsol, hogy az elkövetett aljasságait meg fogja úszni

Egy elcsigázott, reményt vesztett csapat próbált visszajutni oda, ahonnan elindult 

A vérszerződés haszonélvezői

Semmi keresnivalónk nincs Európában, amíg nem is akarunk odatartozni

Nekünk nem egy ilyen épületünk, még egy sátorkarónk sincs, amit a „honfoglalás” történetéhez fel tudnánk használni

Ez nem szellemi forma és nem is kultúra, hanem egy áporodott hazugsághalmaz

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.