December 13,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

EZERÉV


Ez nem szellemi forma és nem is kultúra, hanem egy áporodott hazugsághalmaz

„Szemellenzős vagy rövidlátó kultúrák szemellenzős és rövidlátó történelmet hagynak hátra, a széles látókörűek viszont sokat átölelő és sokat felfogó történelmet teremtenek. A kultúra lényege, hogy minden, amit szelleme felfog, önmagának részévé válik.”

Ez így elég borzasztó, ugye? Hogy ugyanis lehet erre mindenfélét mondani indulatból, de ennek a két mondatnak a hűvös, racionális igazságát tagadni értelmetlen volna. Johan Huizinga, a XX. század kiváló holland kultúrtörténésze írta 1929-ben. Föltettem már a költői kérdést: fog-e változni valami attól, hogy ebben a könyvben cáfolhatatlanul bebizonyítottam, a tudomány jelen állásánál az egész honfoglalás vérszerződésestül, Árpádostul egy minden tárgyi alapot nélkülöző mesegyűjtemény. 896, amire 1896-ban a káprázatos millenniumi ünnepségsorozatot ráhúzták, egy utólag körülbelül megállapított évszáma egy utólag elnevezett eseménynek, amennyiben akkor, 896. körül senkinek eszébe nem jutott, hogy az azóta Magyarországnak nevezett földdarab egy sokezer éves vándorlás végállomása lehet. A „honfoglalás” nem egyéb, mint szemellenzős és rövidlátó történelmünk szánalmasan felhabosított, ráadásul ostobán dicsőségesnek beállított epizódja egy legendafüzérben.

„Történelem az a szellemi forma, amelyben egy kultúra számot ad magának múltjáról.” Ezt is Huizinga írta az 1929-es esszéjében. Szellemi forma – tudjuk értelmezni ezt a fogalmat? És azt, hogy kultúra? Nem hiszem. Nekünk dicső történelmünk van, ezeréves államiságunk és szabadságszerető népünk. Ez nem szellemi forma és nem is kultúra, hanem egy áporodott hazugsághalmaz, ami olyan nehéz és olyan büdös, mint egy vízben ázott, zsíros mosogatórongy (Huizinga idézi – igaz, a szerző megjelölése nélkül – Cicero mondatát: ne quid falsi dicere audeat, azaz /a történelem/ ne hazudjon; Huizinga nyilván nem ismerte a magyar történetírást).

Mit tudunk a világ elé tárni mint a magyar kultúra jellegzetességét? Egy lovat és egy futballistát. Kincsemnek nincs előzménye és nincs utóélete sem, a Kincsem nevű kanca egy tenyésztési véletlen, amit egy jó szemű angol(!) tréner ki tudott használni – Kincsem születhetett volna bárhol a világon. Puskás egy szánalmas ázsiai infrastruktúrájú ország beépítetlen telkeinek, a grundoknak a terméke, akit egy ázsiai típusú diktatúra előbb bezárt, majd álságos szabadon engedése után kihasznált, mi meg azt képzeljük, Puskás volt a világ legnagyobb futballistája, pedig csak egy volt a jók között és messze nem a legjobb, még az akkori magyar Aranycsapatban sem (lásd Bozsik, Kocsis), csak neki volt a legnagyobb szája, és lévén Farkas Mihály kegyeltje, a legmagasabb katonai rangja.

Egy közös van kettejükben, tevékenységük kifejtésében nincs szükség a második jelzőrendszer használatára, azaz a nyelvre. Az a magyar kultúra, ami kevesek tulajdona, ami bármilyen mércével mérve megállhatná a helyét bárhol a nagyvilágban, az a kultúra a nagyvilágban nem létezik, mert lefordíthatatlan, átültethetetlen lényegében egyetlen oknál fogva. (Bartókot most talán hagyjuk, sajátosan egyedi eset, Liszt meg körülbelül annyira magyar, mint Haydn, Brahms vagy Johann Strauss. Á nem. Annyira sem.) Ez az ok a nyelvi elszigeteltség, a nemcsak nyelvi, hanem bármilyen rokonság teljes hiánya.

Hónapokkal ezelőtt kezdtem írni ezt a könyvet, azóta számtalan kérdést kellett föltennem és lehetőleg megválaszolnom. Ezek között volt egy, ami mindig ott bujkált a többi között, de mindig odébb toltam, mert nem találtam választ, abban reménykedtem, hogy majd meglesz, csak még többet kell olvasnom, valaki bizonyára leírta már.

Nem lett meg, mert nem írta le senki, mert a kérdésre voltaképpen nem is lehet egzakt választ adni. Pedig kellene, mert enélkül nehéz vagy lehetetlen megérteni a már ismerhető, dokumentált történelmet. Nincs egyéb eszköz, mint a tudomány egyik kétségbeesett módszere a tudomány becsületének megőrzésére: a szóba jöhető hipotézisek kizárásának módszere. Ez akkor lehet működőképes, szinte konkrét, bizonyítottnak tekinthető eredménnyel járó eljárás, ha a hipotézisek közül mindösszesen egy marad, csak egyetlen egy, érvekkel bőségesen alátámasztható feltevés, ami ebben a pillanatban már több, mint feltevés, mert vagy körülményesen cáfolható vagy sehogyan sem.

A legalaposabb olvasót sem akarom untatni azzal, hogy felsorolom, mi mindenünk nincs, aki eddig eljutott, úgyis tudja, azaz nem fogom itt most felsorolni az összes kizárható hipotézist. Azért a két legfontosabbat megemlítem: Czeizel és a szegedi genetikusok sok nagyszerű eredményéből azt is megtudhattuk, hogy genetikai nyomok vannak, bizonyítékok nincsenek, az viszont tudható, nincs speciális magyar gén. A másik nyilvánvaló egzaktum, az archeológia értelemszerűen nem jöhet szóba.

Az alapkérdés Damoklész-kardja viszont akkor is itt függ a fejünk fölött: mi tartotta össze 6500-7000 évig a magyarság őseit, azaz hogyan maradt meg az a nagyjából 100-120 000 ember, akikről erős valószínűséggel állíthatjuk, hogy megérkeztek ide, a később Kárpát-medencének elnevezett tájra? Ez a létszám fontos ám, van sokféle becslés, attól most megkímélem az olvasót, miért éppen ezt a számot tartom reálisnak. Még két adat, erre is visszatérek: a fenti létszám a később Európának nevezett földrész akkori lakóinak nagyjából a 0.3-0.4%-a, az általuk elfoglalt terület a földrész 3%-a – mindkét adat a mai Oroszország európainak nevezett területe nélkül értendő. (Mellesleg hogy még valamivel rásegítsek a genetika kizárására: a kimutatható kromoszómaegyezések nemhogy nem alkalmasak az összetartásra, gyakran ennek éppen az ellenkezőjére van példa, lásd Ruanda 1994., közel egymillió tuszi és hutu halott.)

A kizárások után nekem megmaradt az a bizonyos egyetlen egy hipotézis, amit ez a módszer kívánatosnak tart. Először meg is ijedtem tőle, annyira nyilvánvalóan kínálta magát a viszonylag egyszerű bizonyíthatóságával. Igyekeztem a saját magam advocatus diabolija lenni, de minden ellenérvem hatástalan maradt, felhívtam okos embereket, kértem, ne kíméljenek – a hipotézis szilárdabb lett, mint volt. Legtöbb esetben a félelem és az egymásra utaltság került még szóba, dehát ezek elég könnyen kiejthetők, önmagukban kevesek, mert csak következmények, nem állandó, hanem alkalmilag ismétlődő motívumok és legfőképpen nem időt állók, sok nagyon régen kihalt népre is jellemző volt, semmiképpen sem 7000 évig működő és főképp összetartó érzemények.

Még egyszer. Sokkal inkább igyekeztem ellenérveket találni a saját hipotézisemre, mint hogy abba az irányba tereltem volna mindent, csak hogy mellette szóljon, úgy is mondhatnám, a racionális magyarázatok önként kínálkoztak a feltevésem mellett, a cáfolatokat éreztem hajuknál fogva előrángatottnak.

Az állva maradt hipotézis így szól: a magyarság a „honfoglalásig” eltelt, nagyjából ismerhető 6500-7000 éves története alatt a nyelve által maradhatott fent.

Folytatása következik…

Előzmények: 

Előszó az Ezerévhez

A nemzeti önámítás gyökereit keressük

Mennyiben más a kínált kereszténység, mint egy másik bálvány imádása?

A magyar nem európai nép 

Egy hangot sem érthetünk meg a történelmünkből, ha a mindenkori jelenünk magasából nézünk le a múltra, és onnan ítélkezünk 

A jelenkor emberét a villamos különbözteti meg a hettita harcostól

A névtelen ember

Csak már nem lesz mit rombolni

Rengeteg sok hókuszpókusz, a halottak feltámasztása, a vízből bor és egyéb marhaságok 

Mit tudhatott ebből István, a magyarok királya, midőn a kereszténység felvétele mellett döntött?

Minden despota abban a meggyőződésben harácsol, hogy az elkövetett aljasságait meg fogja úszni

Egy elcsigázott, reményt vesztett csapat próbált visszajutni oda, ahonnan elindult 

A vérszerződés haszonélvezői

Semmi keresnivalónk nincs Európában, amíg nem is akarunk odatartozni

Nekünk nem egy ilyen épületünk, még egy sátorkarónk sincs, amit a „honfoglalás” történetéhez fel tudnánk használni

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.