December 12,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

EZERÉV


Rengeteg sok hókuszpókusz, a halottak feltámasztása, a vízből bor és egyéb marhaságok

Azt én nem állítom, hogy a Saul nevű damaszkuszi szeme előtt az lebegett az első pillanattól kezdve, miképp tudná meghamisítani Jézus személyét, tetteit és mondatait, midőn kiállt a nép elé. Az nyilvánvaló, a szándékai nem lehettek tisztességesek, de talán kezdetben nem határozta el pontosan, mit fog csinálni annak az emlékével, akiről mindössze azt tudta, hogy rendkívüli és megmagyarázhatatlan hatással volt az emberekre. És hogy elementáris gyűlöletet váltott ki mind a hatalomból, mind a hatalomhoz törleszkedőkből, mely utóbbi tömeg természetesen elsöprő többségben volt. De Saul azzal tisztában lehetett, hogy a gyűlölet sokkal hevesebb mozgósító erő, mint a szeretet, a levelei stílusából is kiderül, taszító egy alak volt. Valamint azzal is, hogy az erőszak többet számít a történelemben, mint bármilyen elmélet, ha elfogadjuk Spengler riasztó megállapítását a sorsember és a kauzalitásember közötti különbségről („a valódi történelemben Arkhimédész, összes tudományos felfedezésével együtt, minden bizonnyal kevésbé volt jelentős, mint az a katona, aki Szürakuszai bevételekor agyonütötte őt.”) Azaz Saul nyilvánvalóan tudta, hogy Jézust meggyilkolni sokkal hatásosabb, mint közvetíteni a gondolatait. Hatásosabb és főképp egyszerűbb. Különösen, ha sikerül kitalálni neki egy látványos halált, ami illeszkedik a sok hókuszpókuszhoz, a halottak feltámasztásához, a vízből borhoz és a többi marhasághoz. Amikhez persze Jézusnak semmi köze nem volt.

Mindezzel egy baj van: ez a fenti néhány sor már megint a XXI. század magasából ítélkezik. Azoknak a kutatásoknak az ismeretében, amiket kétezer év tudósai leírtak. Mi már tudjuk, hogy amit Spengler 1918-ban a fenti mondatban megfogalmazott, az a bulvár. Minden korban ismerték és használták, legföljebb nevet nem adtak neki. Az első celeb, akinek a neve fennmaradt, és aki taszítóbb és kártékonyabb volt az összes többi kis megfelelni igyekvő buzgómócsingnál, az a Saul nevű Paulus, a későbbi Szent Pál, aki a XXI. századból visszatekintve túlzás nélkül nevezhető minden idők legveszedelmesebb tömeggyilkosának, amennyiben soha annyi embert nem öltek meg, mint az általa leghatékonyabban szétárasztott kereszténység nevében (ne tessék az inkvizícióról terjedő hazugság- és adathamisítás áradat hullámaira felülni, a kereszténység nevében elkövetett emberirtásnak az csak egy töredéke).

Jó, ezt is tudjuk így két évezreddel később (már aki hajlandó tényeket és kíméletlen igazságokat tudomásul venni, nem a bigott keresztényeknek próbálom magyarázni azt, ami úgysem jut el hozzájuk), de mit lehetett ebből tudni akkor, és ami annál is sokkal izgalmasabb és feszítőbb kérdés: mit lehetett tudni ezer évvel Szent Pál, a „tizenharmadik apostol” után – mert nem győzöm ismételni, valójában egy pillanatnyi szünet nélkül a mi István királyunk és a kereszténység viszonya, ami széleskörű vizsgálódásainkat indokolja.

Jó kérdés az, hogy egy évezredekig fejlődő és virágzó kultúrát mennyi idő alatt lehet tönkretenni? Annyira, hogy annak a kultúrának az örökösei között egyetlen ember se maradjon, aki még látja, mit tesz a kereszténységnek nevezett erőszakszervezet az ő szabadságával és mindenféle istentől való függetlenségével. Aki nem hajlandó feladni a földi életben élvezett, elégedett ünnep- és hétköznapjait valami zavaros túlvilági üdvözülés miatt, amit akkor sem értene, ha hajlandó volna gondolkodni rajta.

Jó kérdés, ha tudunk rá válaszolni.

“Legyetek egyetértők! Gondoskodjatok a katonák jólétéről, senki mással ne törődjetek…” – ezt Septimius Severus mondta a fiainak a halálos ágyán. Septimius Severus 211-ben halt meg. A „szakirodalom” szerint a „barbárok” 410. után érkeztek meg. Addig mi volt?

A „szakirodalom” szerint: „A kereszténység csodálatos gyorsasággal terjedt, a II. század közepén már a Római Birodalom legtávolabbi tartományaiban is voltak keresztény gyülekezetek.” 

Én úgy látom, hogy a fenti tények között szoros, szétszakíthatatlan összefüggés van. Én vakságnak, érthetetlen mellébeszélésnek tartok minden kísérletet, ami mindenáron a barbárokra akarja kenni a Római Birodalom összeomlását. Miközben számtalan érv és adat, dokumentum üvölti bele a „szakirodalmat” írók arcába, hogy a Római Birodalmat egyes egyedül a kereszténység döntötte össze. Egyszerűen nincs más magyarázat. Egy császár a legnagyobb valószínűséggel ostoba, különben nem volna császár, de annyira talán mégsem együgyű, hogy kizárólag a hadsereget akarja erősíteni, ha úgy különben minden rendben van, és sem közel, sem távol semmiféle külső ellenség nem látható. Constantinus 312-ben engedélyezte a keresztény egyházak működését. Azaz körülbelül 200 év késéssel, ami császárok sorának (lásd mint fent) esetében teljesen normális. Hogy a fenébe venné észre ennél hamarabb egy akármilyen despota a tiltás értelmetlenségét, divatos szóval kontraproduktivitását? A kereszténység (lásd mint fent) a II. század közepére már megállíthatatlanul szétterjedt. Ehhez az kellett, hogy legkésőbb az I. század végén elkezdjék az intenzív üldözést.

Az alant következőket nem kis részben azért írom, hogy a ma olvasójának világos legyen, milyen körülmények között alakult ki a kereszténység, de azért valamit már itt szükséges kijelentenünk, mindannyiunknak, akik nagyjából tisztában vagyunk az ember fogalmával. Ha visszanézik, amit (Czeizel Endre nyomán) hettita harcosról állítottam, annak itt van igazán fontos aktualitása: a mai ember semmivel sem okosabb, mint amilyen például az időszámítás utáni első század embere volt. A különbség az olvasottságban, az azóta felhalmozott ismeretanyag elsajátításában van, egy mai okos ember semmivel nem okosabb az első századinál (a mai buta ember viszonyítását most hagyjuk, szerintem nem járna jól). Később elmondom, miért tartottam halaszthatatlannak ezt itt rögzíteni.

Innen kezdve néhány részletet átmásolok korábbi, a Bibliáról szóló írásaimból.

Sok hely van az evangéliumokban, ahol csak olvasni kell tudni, és nyilvánvaló, miféle lehetett az eredeti helyzet, milyenek voltak az emberek, mi volt a történetük. Ezek közül csak egyet teszek ide, abban a meggyőződésben, hogy ez az egy is elég a bizonyításhoz.

 

15. Ünnepenként pedig egy foglyot szokott szabadon bocsátani a helytartó a sokaság kedvéért, a kit akarának.
16. Vala pedig akkor egy nevezetes foglyuk, a kit Barabbásnak hívtak.
17. Mikor azért egybegyülekezének, monda nékik Pilátus: Melyiket akarjátok hogy elbocsássam néktek: Barabbást-é, vagy Jézust, a kit Krisztusnak hívnak?
18. 
Mert jól tudja vala, hogy irigységből adák őt kézbe.

19. A mint pedig ő az ítélőszékben ül vala, külde ő hozzá a felesége, ezt üzenvén: Ne avatkozzál amaz igaz ember dolgába; mert sokat szenvedtem ma álmomban ő miatta.

20. A főpapok és vének pedig reá beszélék a sokaságot, hogy Barabbást kérjék ki, Jézust pedig veszítsék el.

21. Felelvén pedig a helytartó, monda nékik: A kettő közül melyiket akarjátok, hogy elbocsássam néktek? Azok pedig mondának: Barabbást.

22. Monda nékik Pilátus: Mit cselekedjem hát Jézussal, a kit Krisztusnak hívnak? Mindnyájan mondának: Feszíttessék meg!

23. A helytartó pedig monda: Mert mi rosszat cselekedett? Azok pedig még inkább kiáltoznak vala, mondván: Feszíttessék meg!

24. Pilátus pedig látván, hogy semmi sem használ, hanem még nagyobb háborúság támad, vizet vévén, megmosá kezeit a sokaság előtt, mondván: Ártatlan vagyok ez igaz embernek vérétől; ti lássátok!

25. És felelvén az egész nép, monda: Az ő vére mi rajtunk és a mi magzatainkon.

26. Akkor elbocsátá nékik Barabbást; Jézust pedig megostoroztatván, kezökbe adá, hogy megfeszíttessék.

27. Akkor a helytartó vitézei elvivék Jézust az őrházba, és oda gyűjték hozzá az egész csapatot.

28. És levetkeztetvén őt, bíbor palástot adának reá.
29. És tövisből fonott koronát tőnek a fejére,
 és nádszálat a jobb kezébe; és térdet hajtva előtte, csúfolják vala őt, mondván: Üdvöz légy zsidóknak királya!

30. És mikor megköpdösék őt, elvevék a nádszálat, és a fejéhez verdesik vala.

31. És miután megcsúfolták, levevék róla a palástot és az ő maga ruháiba öltözteték; és elvivék, hogy megfeszítsék őt. (Mt 27.)

 

A fontos részeket kiemeltem, hogy a valódi történet könnyebben követhető legyen. A legfontosabb a sokaság jelenléte. Máténál csak később derül ki, alant olvasható a lényeget mindig jobban látó Lukácsnál: a főpapok és főemberek is ott voltak. Máté azt írja, irigységből adták őt kézbe, Lukács megint pontosabb és fontosabb információt ad: sem Pilátus, sem Heródes nem értette a vádat. Egy bizonyos: a fogoly személye jelentős. Hogy kinek mennyire és miért, az olyan kérdés, amire az evangéliumokban nincs válasz. Mely válasz viszont elég egyszerűen kikövetkeztethető.

Jézus egyelőre sem a rómaiakra, sem Heródes Antipászra nem találtatik veszélyesnek. A bajt csak a főpapok és főemberek látják, valószínűleg próbálják is megértetni, de nem sikerül. Ha sikerülne, maguknak megszerezhetnék az esélyt a túlélésre, a rómaiaknak megspórolhatnának egy költséges háborút.

Máté szerint a főpapok és a vének rábeszélték a sokaságot, hogy Barabbást válasszák. Kicsit túl hamar és túl hatásosan sikerült ez a „rábeszélés”. Arról nem beszélve, hogy úgy elképzelem: Pilátus fölteszi a kérdést, aztán megvárja a rábeszélés eredményét. Esetleg szavazást kér, kit sikerült meggyőzni, kit nem. Ugyan már. Lukács a valósághoz közelebbi helyzetet írta le: Pilátus föltette a kérdést, mire felkiálta az egész sokaság, mondván: Vidd el ezt, és bocsásd el nékünk Barabbást!

Hogy miért? Mert Barabbás békén hagy minket. Nem kérdez, és nem akarja megváltoztatni az életünket. Nem vonja kérdőre a papjainkat, nem szól bele a vallásunkba, nem zavarja ki a templomból azokat a nélkülözhetetlen embereket, akik pénzt váltanak nekünk, és beszerzik – fáradságos munkával – az állatokat, hogy gyakorolhassuk az égő áldozat szép hagyományát. Ott voltunk néhányszor, amikor az a másik, akit itt most szabadon akarnak engedni, beszélt, hát felháborító dolgokat mondott.

Tetszik gondolni, hogy túljátszom a jelenetet? Ó nem. Visszafogott vagyok és mérsékelt.

 

13. Pilátus pedig a főpapokat, főembereket és a népet egybegyűjtvén,
14. Monda nékik: Ide hoztátok nékem ez embert, mint a ki a népet félrevezeti: 
és ímé én ti előttetek kivallatván, semmi olyan bűnt nem találtam ez emberben, a mivel őt vádoljátok:

15. De még Héródes sem; mert titeket ő hozzá igazítálak; és ímé semmi halálra való dolgot nem cselekedett ő.

16. Megfenyítvén azért őt, elbocsátom.

17. Kell vala pedig elbocsátania nékik ünnepenként egy foglyot.

18. De felkiálta az egész sokaság, mondván: Vidd el ezt, és bocsásd el nékünk Barabbást!

19. Ki a városban lett valami lázadásért és gyilkosságért vettetett a tömlöczbe.

20. Pilátus azért ismét felszólala, el akarván bocsátani Jézust;

21. De azok ellene kiáltának, mondván: Feszítsd meg! Feszítsd meg őt!

22. Ő pedig harmadszor is monda nékik: Mert mi gonoszt tett ez? Semmi halálra való bűnt nem találtam ő benne; megfenyítvén azért őt, elbocsátom!

23. Azok pedig nagy fenszóval sürgeték, kérvén, hogy megfeszíttessék; és az ő szavok és a főpapoké erőt vesz vala.

24. És Pilátus megítélé, hogy meglegyen, a mit kérnek vala.

25. És elbocsátá nékik azt, a ki lázadásért és gyilkosságért vettetett a tömlöczbe, a kit kértek vala; Jézust pedig kiszolgáltatá az ő akaratuknak. (Lk 23.)

És még egy mondat a későbbiekhez, ez nikotex Jánostól való:

 

Ettől fogva igyekszik vala Pilátus őt szabadon bocsátani; de a zsidók kiáltozának, mondván: Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátjavalaki magát királylyá teszi, ellene mond a császárnak!

 

Térjünk vissza Pilátushoz. Akár a bombasztikus Mátét olvassuk, akár a csöndesebb Lukácsot (akár a másik kettőt), azt látjuk, hogy a nép azt kiáltja: feszítsd meg. Nincs hangzavar, nincs összevissza kiabálás, amiből esetleg erősebben kihallható az is, hogy feszítsd meg, ez egyetlen, az egész tömeg kívánságát kifejező üvöltés, feszítsd meg. Logikus a kérdés, miért nincs legalább egy hang, netán egy kisebb csoport, amelyik azt kiabálja, hogy Barabbást akasszák föl?

Mit tudunk a tömegről? Leginkább semmit. Sokaság – ezt tudjuk. Úgy általában. Mert különben a tanítás célszemélyei a tanítványok (apostolok), mire ugyanis az evangélisták elkezdik „idézni” Jézust (azaz leírják azokat az érdektelen és lapos mondatokat, amilyen formában eljutott az agyukig a szöveg), addigra a tömeg nincs sehol. A hegyi beszéd (Máténál) úgy van fölvezetve, mintha a sokaságnak szólna, de ha figyelmesen tetszik elolvasni, az a tanítványoknak szól. A nép sehol.

Egy esetben tudjuk bizonyosan, hogy a sokaság jelen van: a fent idézett helyen. János le is írja:

 

Pilátus azért, a mikor hallja vala e beszédet, kihozá Jézust, és űle a törvénytevő székbe azon a helyen, a melyet Kőpadolatnak hívtak, zsidóul pedig Gabbathának.

 

A Gabbata egy tér volt Jeruzsálemben, a Felsővárosban (a „Kőpadolat” a görög Lithosztratosz – kővel borított – fordítása), a Hasmóneusok palotája és a Templom között. Ez önmagában is elég nagy terület, hosszúsága  nagyobb volt a magyar főváros Kossuth-terénél, szélessége meg sokkal nagyobb. De ha hozzávesszük a Külsővárosnak az Antonia-erődig húzódó részét is (márpedig hozzá kell vennünk, ha ténynek tekintjük azt a két szót, hogy „kihozá Jézust”), akkor még nagyobb teret kapunk (kérdés persze, hogy a János néven író evangélista volt-e valaha Jeruzsálemben, és ha nem /úgy tudom/, akkor megbízható forrásból származtak-e a leírásai /hogy ugyanis kihozá Jézust/, reméljük, igen). Ha ezen a területen szellősen helyezkedett is el a tömeg, az szerény számítások szerint is legalább százezer ember (ne tessék hinni a különféle filmek ábrázolásainak, a rendezők egyik esetben sem vették a fáradságot, hogy térképekkel és az épületek egymástól való távolságaival vacakoljanak, és főképp nem tudtak megfizetni akkora statisztériát, számítógépes sokszorozással végképp nem vesződtek).

Jézust sokan hallgatták. De összehasonlíthatatlanul többen gyűlölték, mert féltek tőle. Azért féltek tőle, mert nem értették, mit beszél. Ha olyanokat mondott volna, amiket az evangélisták sok évvel a halála után leírtak, akkor ez mind nem történik meg. Nincs tömeg a Gabbatán, nincs feszítsd meg – nincs miről beszélni. Azaz nincs Újszövetség. Nem tudunk semmit az emberről, aki Názáretben született, és tette, amit tennie kellett, hogy megismertesse istent az emberekkel, megtörje a papok uralmát, megszüntesse a butaságot és a belőle fakadó állandó rettegést. Ha az a harminc éves ács olyan, amilyennek leírták, akkor az senkit sem érdekel. Akkor nemcsak a Gabbatán nincs tömeg, sehol.

Ez a Biblia feloldhatatlannak látszó ellentmondása. Ezért kellettek a csodák, a feltámasztások, az összes hókuszpókusz. Mert valahogyan meg kellett magyarázni ennek az embernek a rendkívüliségét, a valósággal nem lehetett. Akkor ugyanis a Názáreti elérte volna a célját – a megfélemlített tömegek elkezdenek ember módjára élni, nincs tönkre nyomorított, formálható massza, nincs új vallás.

(Holnap innen folytatjuk.)

Előzmények: 

Előszó az Ezerévhez

A nemzeti önámítás gyökereit keressük

Mennyiben más a kínált kereszténység, mint egy másik bálvány imádása?

A magyar nem európai nép 

Egy hangot sem érthetünk meg a történelmünkből, ha a mindenkori jelenünk magasából nézünk le a múltra, és onnan ítélkezünk 

A jelenkor emberét a villamos különbözteti meg a hettita harcostól

A névtelen ember

Csak már nem lesz mit rombolni

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.