Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A sürgősségi ellátás a magyar egészségügy erőssége, mondta Lázár. Akkor nekünk beba*ott

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ismét itt az este és a hét is mindjárt a végéhez ér. Biztos vagyok benne, hogy holnap is sok izgalmas dolog vár ránk, de miután a jövőbelátás még nem igazán megy nekem, nézzük a múltat. Azon belül is a mai nap történéseit.

Ma volt a kormányinfó napja, amikor is Lázár János előadta szokásos műsorát. Én azt már megmondani sem tudom, ki jár erre a sajtótájékoztatóra (vagy bármilyenre), mert az érdekes dolgokról ott nem feltétlenül esik szó. Praktikusan a sajtót az kéne, hogy érdekelje, amiről a kormányinfón és egyéb tájékoztató vicceskedésen mélységesen hallgatnak az urak.

Kunkorodjunk vissza Lázár Jánoshoz, mert mégiscsak ő a drága miniszterelnök úr magyar hangja. Ma mesélt a bécsi utazásról, ami a közhiedelemmel ellentétben nem a kolbász (vagy virsli) pusztakezes zabálásáról szólt. Hogy egyébként miről, az most sem derült ki, mert a világon semmit nem sikerült elérnie Orbán Viktornak. Azon kívül persze, hogy megutaztatta a hátiputtonyát.

Azonban kiderült, hogy az ENSZ Soros György irányítása alatt áll, valamint Lázár János a saját szemével tekintette meg a határkerítést, ahol azt látta, hogy létrával és hidegvágóval felszerelt, kigyúrt, arcuk előtt valamit (leplet) viselő férfiak igyekeztek átjutni, de nem jártak sikerrel. Gondolom, Lázár rájuk kiabált, hogy huuuuuu és ettől azon nyomban inukba szállt a bátorságuk.

Azt is megtudhattuk, amit eddig is tudtunk, mégpedig azt, hogy Magyarországra naponta egy ember adhatja be a menedékkérelmét, mert a hatóságnak ennyire van kapacitása. De itt még nincs vége a történetnek. Azért egy emberre van kapacitása a hatóságnak Lázár szerint, mert nincs is több menedékkérő és ezért ennyi erőforrást igényel a dolog. Ja, jó. Ilyen ütemben el is tartana vagy négy évig, ameddig azt az 1300 körüli kérelmet elbírálná Magyarország, amit nem hajlandó elbírálni, mert azt is Soros György találta ki, ezzel szemben suttyomban már befogadott a kormány ugyanennyi menekültet, de azokat meg úgy eldugta, hogy csak annyit lehetett tudni róluk utoljára, hogy már csak 60 van belőlük a fővárosban. De az is lehet, hogy az országban.

Azt is megtudhatta, aki akarta (a Honvéd Kórház sürgősségi osztályán ellátás nélkül szenvedő ember kapcsán), hogy a sürgősségi ellátás a magyar egészségügy erőssége. Jól van akkor.

Lázár bocsánatot kért azoktól, akiket megsértett azzal a kijelentésével, hogy a közmunkások azért nem lopnak, mert a munkaidő végére elfáradnak, ő senkit sem akart megsérteni, de lényegében most is ezt mondja.

Zuschlag János ismét előzetesbe került és ha így maradnak a dolgok, akkor alighanem börtönbe is. Remélhetőleg Szalai Vivien majd visz neki be bablevest és megint ír egy bombasztikus könyvet a dologról. De legalább egy jó kis leleplező riportot.

Reggel még a Magyar Idők írta meg, délután már az Origo – természetesen szintén név nélkül -, hogy Gyurcsány Ferenc Ausztriában rejteget 150 millió forintot, amit nem írt be a vagyonbevallásába. Ezt az Origo szintén kiderítette, sőt, fotó is van a bank kapujáról. Igazán helyre kapu, bár bizonyító erejűnek nem nevezném a felvételt. Ja, a Ripost is felderítette a bűnügyet, bár ők a Magyar Időkre hivatkozva göngyölített. A pesti Srácok is, szintén a Magyar Időkre hivatkozva. Meg a 888.hu is. Jó. Menjünk akkor aludni.

Lehet tovább nyelni a propagandát, mentegetni a cinkos megalkuvást, aztán majd lesz valami

Aki mást állít, hazudik

Görgei

Magyar kutyák

Kósa Lajos: a 65 éven felüliek már nem pihenni akarnak

Végül is a rászoruló gyerekeket meglopni valahol fideszes-hazafias kötelesség

Tanmese a rútságról

Halló, itt a Fidesz beszél! Azt tetszett már hallani, hogy…

Ártatlan dac

A nap kommentje Istvántól:

Elképzelem,amikor a mama viszi a moslékos vödröket,lali meg tolja talicskán a trágyát és este kukorica morzsolás közben megbeszélik milyen jólétet és remek egészségügyi ellátást biztosít a fidesz,ennek köszönhetően 100 évig is dolgozni tudnak az emberek,hogy a ner fényre derüljön!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.