Június 19,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Görgei

Csak a rend kedvéért, csak mert már megint tódítás esetét vélem fölfedezni: a jelen honvédelmi minisztere megemlékezett Görgei Artúrról mint „honvédtábornokról” és „hadügyminiszterről”.

Körülbelül egy éve elég intenzíven foglalkozom 1848-49-cel. Van ugyan egy félmondat arról, hogy Kossuth „nyilvánosságra hozta” Görgei tábornoki kinevezését, de én ezzel a dokumentummal sosem találkoztam. Görgei utolsó hivatalos előléptetése a vezérőrnagyi (altábornagyi) volt és mint ilyen lett hadsereg főparancsnok, majd még államfő is vagy minek nevezzük az elinaló Kossuth utódjává való megjelölését. De ez a kisebb baj.

Görgei Komáromnál súlyos fejsebet kapott 1849. július 2-án. Közben Kossuth kinevezte hadügyminiszterré. Görgei július 4-én levélben mondott le a miniszterségről úgy, hogy el sem ment a minisztériumba. Azaz valójában egyetlen percig sem volt miniszter. Mostanában kezdik fölfedezni Görgei Artúrt. Most már ott tartunk, hogy a mind üresebb és bombasztikusabb „hazafiság” címzetű lufi ügyében is példaképként rángatják elő Görgeit, aki katonának nevezte magát, és legritkábban öblögette a hazafiságot. De ez még mindig nem ok arra, hogy azzal tartsuk őt nagyra, miszerint hadügyminiszter lett volna. Nem volt.

Az 1848-49-es „forradalom és szabadságharc” legtisztességesebb és legkiválóbb alakját nem szükséges úgy fényezni, hogy bekenik a jelen kormányzati csürhéjének nyálával. Legalább őt hagyják békén.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS