Szép jó estét mindenkinek! Egyre nagyobb pácban az Orbán-rezsim. Úgy hihették eddig, hogy az uniós források egyszercsak megérkeznek, így nem lesz gond azzal, hogy eszetlenül költöttek stadionokra és teljesen értelmetlen beruházásokra, amikkel a haverjaik zsebét és saját zsebüket tömték ki. Tévedtek, vagy legalábbis eddig nagyon úgy néz ki. Több száz milliárd forint hiányzik a költségvetésből, mivel Orbánék jócskán túlköltekeztek. Ha pedig az Uniótól nem jön a pénz, akkor sem hatalmas gazdasági, sem semmilyen más fejlődés sincs. A munkahelyeket, épületeket és gyárakat ugyanis nem önerőből építette a kormány, hanem az EU hathatós segítségével. Enélkül a pénz nélkül nem csak az ország gazdasága, de Orbán hatalma is megreccsenne, talán össze is rogyna.
A kormány újságírói már meg is kezdték a rettegést. A Magyar Idők, valamint a 888 újságírói különösképpen – persze valószínűleg mások is, de annyi időm azért nincsen, hogy a teljes lakájmédiát feltúrjam -, mivel szerintük az EU-nak nincs joga befagyasztani a magyarországi kifizetéseket. Hogy vajon azért vinnyognak, mert – annak ellenére is, hogy az uniót napi szinten támadják – a fizetésük nagyrésze is onnan érkezik, vagy csak attól tartanak, hogy szeretett vezetőjük hatalma esetleg megreccsenne – ami esetleges kirúgásokat von majd maga után – azt nem tudni. Újságírói kvalitásaik okán ugyanis nem fognak beférni egyetlen valós szerkesztőségbe sem és talán még annak is örülhetnek, ha valahol hálás közmunkási feladatokat láthatnak el.
Hogy mi lesz az uniós források sorsa, az jelen pillanatban kérdéses, azonban eléggé úgy tűnik, hogy valamilyen fajta büntetésre mindenképpen számíthat a kormány, egyedül az összeg mértéke a valós kérdés. Gond tehát mindenképpen lesz, a kérdés már csak az, mekkora. Hogy a kormány mégis mivel magyarázza az uniós pénzek visszatartását? Lássuk:
A bevándorláspárti uniós vezetők évek óta következetesen próbálnak nyomást gyakorolni hazánkra, hogy engedjünk a tömeges illegális bevándorlás kérdésében. Ennek érdekében az uniós fejlesztési források megvonását is felhasználnák hazánk ellen eszközként.
Miközben önkormányzatok tucatjaitól kérik vissza a már kifizetett uniós támogatásokat, addig Mészáros Lőrinc és haverjai Londonba repkednek luxus gépen a FIFA gálára. Mészáros egymaga rendelkezik cégek százai és forintok milliárdjai felett, amelynek nagy részét Orbánhoz fűződő barátságának köszönheti. Uniós pályázati pénzeken hízlalta fel cégeit, amelyek napi szinten vásárolják fel az ország legnagyobb vállalkozásait. Erőművek, hotelláncok, tavak és erdőségek. Ezek a pénzek azok, amik esetlegesen veszélybe kerülhetnek, így még az is lehet, hogy kevesebb pénz lesz kerozinra a Bombardier Global 6000 luxusgépbe.
Illetve ha már rosszul felhasznált pénzekről van szó, lássuk mire költötte az Orbán-kormány a magyar adófizetők 3 milliárd forintját. A szerbiai Topolyán maga Orbán Viktor fogja átadni a magyar adófizetők pénzén felépített futballakadémiát. A miniszterek elnöke ugyanis borzasztóan büszke arra, hogy a mi pénzünkből segítheti a szerbiai futball jövőjét, mint ahogy megteszi azt Mészáros Lőrinc Eszéken. A magyar embereket erről persze nem kérdezték meg, nem volt nemzeti konzultáció és népszavazás sem, mert Orbán úgy érzi, hogy ők erre kaptak felhatalmazást. Ezek után tehát, ha Horvátország helyett mondjuk Szerbia jut el a soron következő vébé, vagy Eb döntőjébe, akkor az is a mi kutyánk kölyke lesz. Ennyire egyszerű az egész, valahol csak összejön már a világsiker, ha Mészárosnak még több milliárd forintból sem sikerült az évek alatt.
A Sorsok Háza körül továbbra sem akar csitulni a helyzet, ezúttal a Hungarian Spectrum blogon jelent meg Randolph L. Braham, a New York-i City College és a City University of New York professzorának véleménye az ügy kapcsán, melyet Schmidt Máriék szintén nem fognak kitenni az ablakba. A sokak által a magyarországi holokauszt legismertebb kutatójának nevezett L. Braham, Heisler Andrásnak, a Mazsihisz elnökének írt levelében fogalmazta meg véleményét a botrányosnak tűnő múzeum kapcsán.
A kormány lépéseiről Braham azt írja, hogy azokkal tisztára kívánják mosni a Horthy-korszakot. Ennek érdekében az Orbán-kormány ki akarja radírozni a tankönyvekből és a nemzet kollektív történelmi tudatából azt a vitathatatlan tényt, hogy Sztójay Döme kormányának tagjai, akiket államfőként Horthy Miklós nevezett ki, meghatározó szerepet játszottak a magyarországi zsidóság elpusztításában. A levél így fogalmaz: „Még az SS-ek is csodálkoztak ezen vezetők készségessége és lelkesedése láttán, azon a sietségen, amellyel meg akarták valósítani a Végső Megoldást – még mielőtt megérkeztek volna a gyorsan előretörő szovjet csapatok.”
Hogy a lassan már megszámlálhatatlan mennyiségű kritika vajon elgondolkodtatja-e az ország lehíresebb történelemhamisítóját, azt kétlem. Mindenesetre kíváncsian várjuk, mi lesz Schmidték válasza az immár sokadik negatív kritikára a Sorsok Háza kapcsán.
Ezek voltak mai cikkeink:
Így ér körbe a sötét, szervilis ostobaság a napos oldalon
Hát mondd meg barátom, micsoda ostoba vannak?
A soha nem vetemedés nagymesterei a hatalmi téboly új fázisába léptek
Czunyiné előkerült és felháborodott
Ez nem szellemi forma és nem is kultúra, hanem egy áporodott hazugsághalmaz
A nap kommentje Virágtól:
Még mondja valaki, hogy ez szegény ország! Sehol a világon nem tartanak el ennyi bizottságot, bizottsági tagot, államtitkárt és helyetteseit, teljes aparátussal, mint nálunk. Különösen ha az ország lakosságának arányában vizsgáljuk. És a világon nincs még egy ország, akki annyi pánzt szór ki határon túli fölöslegekre, mint a mi államunk. Miközben az ország lakosságának fele a létminimum alatt él. Hajrá Magyarország.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.