December 12,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Ordítok Blog


Hát mondd meg barátom, micsoda emberek vannak?

Drága barátom! Látod, milyen szapora lettem mostanság? Hiába, a baráti érzületeim megmaradtak irányodba, meg még most is gipszben van a kezem, úgyhogy sokkal több a szabadidőm, mint amihez szokva vagyok. Meg hát zajlanak nálunk az események, úgyhogy gondoltam, elmesélem neked a dolgok állását.

Képzeld, elzavartuk a Gyulát! Biztos emlékszel még rá, nemrégiben beszéltem róla. Ő volt a polgármester a faluban. Minden évben másikat választunk, nehogy a túl hosszú jólét bűnbe vigyen valakit és azt gondolja, neki mindent szabad, ő a főnök. Na, Gyulának nem is kellett túl hosszú idő, meghülyült ez annál hamarabb. Mondom, hogy volt.

Ugye mióta kiléptünk belőled az úgy van, hogy nem neked fizetünk adót hogy ellopják a haverjaid, vagy stadiont építsetek belőle, hanem magunknak fizetünk ide a közös kasszába. Abból újítjuk fel az utakat, fizetjük a falu rezsijét, fenntartjuk az óvodát, az iskolát, támogatjuk az öregeket, akiknek nincs nyugdíja. Márpedig senkinek nincs, mióta kiléptünk a közös-belőled, de az a párezer forint amit ezek a szerencsétlenek kaptak volna, amúgy se elég hidegvízre se. Tudod, a legtöbbjük olyan asszony, akik otthon dolgoztak, gyereket szültek, beteget gondoztak, ellátták a háztartást, megtermelték a kertben a betevőt, keveset dolgoztak munkahelyen, azt se fizették meg. Úgyhogy nyugdíjuk is alig, pedig világ életükben gürcöltek, mint a rossz ló. Na, őróluk mi gondoskodunk. Kapnak napi háromszor meleg ételt ha nem tudnak főzni, feltöltjük a kamrát nekik, gondozzuk közösen a kis kertecskéjüket – tudod, aki hozzászokott, hogy a petrezselyem nem zacskóban terem, hanem a kertben, az nehezen szokik le róla -, amelyik akar az dolgozhat is amit bír, akár a konyhán – meg kell ám hámozni azt a sok krumplit, zöldséget minden nap -, vagy mehetnek valamelyik pletykakörbe hímezni, kötni, lekvárt befőzni. Nem vezet az jóra, ha feleslegesnek érzik magukat, amit meg összebarkácsolnak, azt jó pénzért el tudjuk adni. Nade elkanyarodtam a Gyulától.

Szóval az adót a közösbe fizetjük, a közös meg egy ősrégi nagy páncélszekrény. Azt a mindenkori polgármester őrzi, ő osztja be a pénzt. A Gyula csinálta is rendesen a dolgot. Pár hónapig. Akkor elkezdődtek a bajok. Először az volt, hogy a gyerekek meg az öregek kezdtek panaszkodni, hogy egyik nap paprikás krumpli az ebéd, másik nap meg krumplis tészta, vagy grízes tészta. Aztán a paprikás krumpliból már a kolbász is eltünedezett, végül se hús, se gyümölcs, se zöldség, se tej, se semmi, márpedig ugye az öregeknek meg a gyerekeknek kell az, hogy egészségesek legyenek. Inkább erre költsön az ember, mint gyógyszerekre, hát nem? Mikor már mindenki panaszkodott, megkérdeztük a főzőasszonyokat, mi a jó fájdalom van ezzel. Azok azt mondták, hogy nem kapnak semmi mást a konyhára mint krumplit, hagymát meg tésztát. Abból meg ők nem tudnak se lecsót, se rántotthúst csinálni, ha megfeszülnek se. Na, a falugyűlésen elővettük a Gyulát, hogy mi ez a krumplimánia nála. Azt mondta, olvasta egy könyvben hogy böjtölni kell időnként hogy a szervezet megtisztuljon, az a hosszú, egészséges élet titka. Ő csak vigyáz az öregek meg a gyerekek egészségére, csupa törődésből. Morgolódtak ugyan páran, de a Gyula elmagyarázta, hogy erre szükség van, hogy ne legyen senki isiászos meg cukorbeteg, de hamarosan vége a kúrának. Úgy ahogy megnyugodtunk, mert mi nem értünk hozzá és jó az, ha vigyáznak az egészségünkre.

De amikor már harmadik hónapja tartott a böjt és a gyerekek kezdtek megdagadni, az öregek meg sorra ágynak estek, kezdett háborogni a nép. Közben még az is borzolta a kedélyeket, hogy a Gyulához jött egy nagy kamion és új bútorokat pakoltak le, meg egy akkora lapostévét, hogy ki kellett bontani a veranda falát, hogy be lehessen vinni a házba, mert az ajtón sehogy nem fért be. Meg is kérdeztük, mi ez a jólét, de megnyugtatott mindenkit a Gyula, hogy ezek nem az ő cuccai, hanem egy barátja kérte meg, hogy tárolná el egy időre, mert őnála most nem fér el a sok holmi, éppen építkezik. Hittük is nem is, de nem mentünk jobban utána a dolognak, mert ki sem látszottunk a betakarításból nyár derekán.

Aztán egy reggel arra keltünk, hogy egy baszomnagy autó parkol a Gyula udvarán. Másnap már a felesége azzal ment a boltba, de még tán a vécére is. Állítólag erre is csak vigyáz a Gyula, nem az övé. Nem telt el két hét, hát nagy kerepelésre csődült össze a falu. A polgármesteri hivatal udvarára szállt le egy helikopter, csak látjuk, hogy a Gyula nagy kicsipekedve bepattan az ülésre és már repül is el, mint a huss. Még ki se hevertük a látványt, amikor ordít a műhelyből a Samu, hogy bebaszott, mert nincs áram. Áram nélkül meg nem működik szinte semmi, amerikánerrel mégse fúrhatja ki a vasat, mert éppen az új istállóhoz csinált valami elemeket, amik a tetőt tartják. Na, kezdtünk volna telefonálni hogy miért nincs áram, de azt se tudtunk, mert árammal működik a telefon is. Végül valakinél volt mobil, azon felhívtuk az áramosokat hogy mi van már, mert azt hittük, véletlen elvágtak valami vezetéket. Erre kiderült, hogy nem, hanem nincs befizetve a villanyszámla.

Ne félj, az egész falu feszülten figyelt. Amikor megint meghallottuk a kereplést, inalt mindenki, mint a nyúl. Még Bözsi néni is a nyakába kapta a lábát, az elsők között ért a polgármesteri hivatal udvarára. Mire leszállt a helikopter, össze is jött a spontán falugyűlés hiánytalanul. A Gyula próbált volna elinalni, de nem volt neki esélye. Körbevettük és kezdtük szépen kérdezgetni. Hogy a helikopter is a barátjáé és csak vigyáz rá? Mondta hogy igen. Igen? Oszt hol volt vele? Hát, csak pár faluval odébb egy focimeccset nézett meg, hogy ne álljon itt kihasználatlanul a repülő masina. Ekkorra már a naivabbja is gyanakodott, úgyhogy mondtuk a Gyulának, most szépen bekísérjük a hivatalba ő meg kinyitja a páncélszekrényt és megmutatja, hogy ott van a közös pénzünk hiánytalanul. Látta a szerencsétlen, hogy nem tudja megúszni a dolgot, nagy kelletlenül kinyitotta a páncélszekrényt és bekucorodott a sarokba, a felmosóvödör meg a fogas mögé.

Mi meg álltunk tátott szájjal a páncél előtt. Nem volt abban egy megveszekedett kanyi vas sem. Papírok bezzeg voltak benne. A helikopterről, a lapostévéről, a luxusautóról, a flancos bútorokról. Szerződés a Gyula meg a haverja között, hogy a haver nevén van minden hivatalosan, de amúgy minden a Gyuláé. Meg számlákat is találtunk. A Gyula eladta a húst, a zöldséget, gyümölcsöt, tejet, mindent, amit a gyerekeinknek meg az öregeinknek termeltünk eladott, a pénzt meg a cimborája számlájára utalta, de ott volt a szerződés, hogy azért az az ő pénze.

Mit szépítsem, a mi polgármesterünk úgy meglopott minket, hogy jobban se kell. Ha még várunk két hetet a számonkéréssel, tán a tetőt is eladja a fejünk fölül. Úgyhogy mi testületileg lefoglaltuk a helikoptert is meg mindent. Néhány markosabb falubeli elment a Gyula cimborájához. Az nem sokat vitatkozott a delegációval (vittek azért magukkal kaszát, dorongot, cséphadarót a jobb meggyőzés érdekében), odaadta az összes pénzt, amit a Gyulának őrizgetett. Sikerült jó áron eladni az összezabrált jószágot, de még lefoglaltuk a Gyula házát is és azt is pénzzé tettük, így megtérült a kárunk. Gyulának már amúgy sincs szüksége a házra, mert a felesége a gyerekekkel másnap éjjelre elköltözött a faluból köszönés nélkül. A Gyula is megy majd utánuk, amint tud járni. Addig a Bözsi néni ápolja, bár így lassan halad a felépülése, mert Bözsi néni nagyon utálja a krumplit és az a pár hónap böjt igen kihozta a béketűrésből.

Hát mondd meg barátom, micsoda emberek vannak? Hogy jön ahhoz egy falu első embere, hogy meglopja a közösséget? Meg még hülyének is néz mindenkit. Azt hitte, sose jövünk rá a lopásra. Tévedett. Állítólag az egyik szemére már lát és mankóval pár lépést is tud menni, úgyhogy hamarosan kivisszük a falu szélére és irányba állítjuk, menjen isten hírével.

Most látom, jó hosszúra sikeredett ez a levelem, de elragadott az indulat. Nem élek vissza tovább a türelmeddel, veszem a búcsúmat. Te jól vagy, cimbora? Asszony? Gyerekek? Unokák? Minden rendben? Csak vigyázz magadra te is, nehogy ledőlj a lábadról. Néha úgy jön a baj, hogy észre sem veszi az ember, csak amikor már kopogtat az ajtón. Egy kapával.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.