Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Orbán Viktor, a neonácik legnagyobb példaképe

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép jó estét mindenkinek! Nagyon úgy tűnik, hogy volt értelme a sajtót is értesíteni arról, hogy az egyik egri iskola diákjai közvetlen veszélyben vannak és ennek megszüntetését senki nem tartja szem előtt. Sem az igazgató, sem a tanárok és mint kiderült, a szülők többsége sem. De aztán volt végre valaki, aki elő mert állni a történettel és láss csodát, eredménnyel járt. Az egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola ugyanis két napra zárva marad, ezt maga az igazgató közölte – ugyanaz az ember, aki szerint egy állami iskola állapota nem közügy – egy szülőknek címzett levélben. Az okokat ugyan nem közölte, de elég nehéz lenne másra gondolni, mintsem arra, hogy a szétázott falak miatt rendelték el a rendkívüli tanítási szünetet.

A kérdés már csak az, mi lett volna, ha nem jut el ez az információ a sajtóhoz? Nagy valószínűség szerint még ma is kénytelenek lennének a gyerekek életveszélyes körülmények között tanulni. Legyen ez jó példa mindenki számára, aki szerint minden értelmetlen.

Tisztelt Szülők!
2018.09.06-án csütörtökön és
2018.09.07-én pénteken
RENDKÍVÜLTI TANÍTÁSI SZÜNETET RENDELEK EL!
Azok a szülők akiknek problémás gyermekük napközbeni elhelyezése, iskolánkban felügyeletet biztosítunk.

Kásler Miklós, az EMMI vezetője, Szabó Tündéhez hasonlóan olyannyira bízik a magyar oktatás színvonalában, hogy sem gyermeke, sem pedig unokái nem töltöttek egyetlen percet sem a magyar állami közoktatásban. Noha Kásler naponta zeng dicshimnuszokat a megreformált, világszínvonalú magyar közoktatásról, mégis inkább választott magániskolát a gyermekének. Tehát a siralmas közoktatás jó a pórnépnek, de nem az én fiamnak, sem annak gyermekeinek? Hogy is van ez Kásler úr? Olyan ez mint az egészségügy, világszínvonalon teljesít, a kormány tagjai mégis inkább magánorvoshoz járnak, hiszen ők maguk sem bíznak a rendszerben. Akkor sem lehetnének képmutatóbbak, ha egyébként az lenne a céljuk. Egyszerűen szánalmas, amit évek óta csinálnak.

Az információkat kiszivárogtató Index természetesen megkérdezte az EMMI-t is, azonban ezidáig nem kaptak választ. Na persze ne aggódjunk, biztosak lehetünk abban, hogy Káslerék elő fognak állni valamilyen magyarázattal. Most már csak az a kérdés, hogy magánügyre fognak-e hivatkozni, esetleg az elmúltnyolcév, vagy pedig Soros lesz a hibás. Mi alig bírjuk kivárni.

Ma reggel az is kiderült, hogy David B. Cornstein az Egyesült Államok nemrég kinevezett budapesti nagykövete vagy memóriazavarokkal küzd, vagy egyszerűen nem szeret beszámolni a valóságról. Történt ugyanis, hogy napokkal ezelőtt azt állította, ő bizony nem találkozott elégedetlen emberekkel mióta az országban van, azonban ha valakinek van információja arról, hogy esetleges jogtiprás történne bárhol az országban, azt azonnal jelezze neki és ő ki fogja azt vizsgálni. Nos, akkor még nem tudtuk, de a Népszava információiból ma kiderült, hogy Cornstein találkozott a Transparency International, az Ökotárs alapítvány valamint a Helsinki Bizottság vezetőivel is, akik elmondták aggályaikat és kritikáikat, amit az amerikai nagykövet meg is hallgatott.

A férfi tehát ezek után volt képes azt mondani a Szombat magazin kérdésére, hogy:

Ha valóban azt látnám, hogy bármely személy vagy intézmény szabadságát veszélyeztetik, azonnal felszólalnék az ügyében. De ehhez arra van szükség, hogy ezt a saját szememmel lássam.

Senki sem mondta nekem, hogy ez vagy az rossz, szörnyű, kérem lépjen közbe, segítsen. Én elégedett emberekkel találkoztam.

Örülünk annak, kedves Cornstein úr, hogy meghallgatta a hazai civil szervezetek kritikáit, annak viszont már kevésbé hogy megérteni már nem sikerült. Következő alkalommal talán próbálja meg meg is érteni ezeket a problémákat, ellenkező esetben nem látom sok értelmét annak, hogy egyáltalán egyeztessen ezen civil szervezetek vezetőivel, főleg ha képtelen arra, hogy kritikát fogalmazzon meg a kormánnyal szemben. Cornstein viselkedése azonban nem feltétlenül meglepő, ugyanis beiktatásakor a következőket mondta egy riporter kérdésére:

Ugyanakkor nem gondolja, hogy Magyarországon az a feladata, hogy szóvá tegye, ha a magyar kormány valamiben téved, vagy valamit rosszul csinál

Az más kérdés – tette hozzá David B. Cornstein -, ha valamivel nem értek egyet, barátainknak, szövetségeseinknek el fogom mondani az aggályaimat, de magánjellegű módon, nem mikrofonba.

Vajon Cornstein a háttérben valóban egyeztet barátaival és szövetségeseivel, mindössze a médiát hagyja ki ebből az egészből? Reménykedni talán még lehet.

Emlékszünk még arra a videóra, ahol Orbán Viktor nagy büszkén beszélget a Schild & Vrienden nevű belga jobboldali ifjúsági szervezet vezetőivel?  A belga No Pano magazin több hónapos kutatómunkájának köszönhetően kiderült, hogy ezek a fiatalok igencsak megkattantak. Egy, a tagok által használt belső Facebook csoportban a zsidók kiirtásával viccelődtek, géppuskákkal fotózkodtak és ellenállására szólították fel tagjaikat.

Eljön a nap, amikor az erőszak szükségessé válik, akkor pedig jobban teszed, ha a jó oldalt választod.

Ezek annak a Dries Van Langenhovenak a szavai, akivel Orbán Viktor is nagy büszkén kezet fogott és beszélgetett. A férfi szerint ugyanis elkerülhetetlen a jó és rossz közötti harc, ezért arra kéri a csoport tagjait, hogy menjenek lőterekre és tanuljanak meg lőni. Van Langenhove szerint az erőszak ideje el fog jönni és ő már tudja melyik fél áll készen a harcra és melyik fél nem.

Nos, Orbán Viktor, az ország miniszterelnöke ezzel a férfival fogott kezet és beszélgetett vele perceken keresztül. Ehhez mi csak gratulálni tudunk, de tényleg. Persze Dries Van Langenhove fake newst kiált, ugyanis elmondása szerint valaki ellopta a fotóját és az ő nevében posztolt náci tartalmakat. Teljesen hihető történet, ugye? A Genti Egyetem vezetése nem hitte el, így azonnal ki is rúgták.

Lássuk mai cikkeinket:

Ezt a dühöngő illiberalizmust már aligha lehet megállítani

Már régóta nincs mitől félni

A Sargentini-jelentés NEM a migrációról szól

Megjegyzés nélkül

Most akkor beleürítettek a fideszes kultúrharc ventillátorába?

Ezt a bohóckodást valóban nem lehet komolyan venni

Ha nem vagy ellenállás

A nap kommentje pedig Istváné:

Hogy van az hogy egy-egy iskolai mosdó felújítása annyira közügy, hogy három államtitkár sorakozik fel átadni, mikor meg az aulából lesz spontán módon tanuszoda, az meg akkora kurva magánügy mint az, hogy melyik iskolába járnak ugyanezen államtitkárok gyermekei. Természetesen a szabad iskolaválasztás keretében. Pedig olthatatlanul kíváncsi lennék, melyik főmufti választotta gyermekének ezt az intézményt.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.