Július 23,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ismét kérdem: HOL VANNAK A KISKUTYÁK?

Szép estét, vagy amilyen jut. Itt már kitört a tavasz, ez mindenképpen pozitívum. Mivel kezdjem? Talán kutyusokkal, hátha attól megnyugszom. Vagy nem.

Talán többen emlékeznek, olvasták, vagy látták valahol az érpataki modell dicső atyjának nagy vihart kavart videóját a csomagtartóba kikötözött kutyusokról. Róluk van szó:

HOL VANNAK A KISKUTYÁK?

Ma folytatódott a történet. Konkrétan az van, hogy az Orosz Mihály Zoltán által feltöltött videón látható kiskutyák befogadását több állatvédő szervezet felajánlotta. A polgármester nem tudott elszámolni a kutyusok sorsával. A környéken lévő ebrendészeti telepek egyikére sem kerültek be. Később a polgármester úr feltöltött egy, vagy több – őszintén szólva, már nem tudom nyomon követni – videót, amin több kutyus látható, de ezek egyike sem azonos a csomagtartóban kötélre aggatott állatokkal.

Ennek ellenére több szervezet felajánlotta, hogy akkor elviszik azokat a kutyusokat, akik a második videón láthatóak. Ha jól tudom, Miskolcról érkezett egy szervezet, ők üres kézzel távoztak. Majd egy másik szervezet eljutott odáig – előző napon telefonon egyeztettek a polgármesterrel, aki ígéretet tett ara, hogy átadja a kiskutyákat -, hogy szóba állt velük Orosz Mihály Zoltán. Élő adásban. A kutyusokat ugyan nem adta át, meg sem mutatta, de igen sokat beszélt igen összefüggéstelenül, majd arra próbálta rávenni az állatvédőket, hogy fogdossák össze az utcán csatangoló kutyákat és vigyék azokat, ha már olyan nagyon menteni akarnak.

A polgármester ellen több feljelentést tettek állatkínzás gyanúja miatt. Miután a videóban szereplő, csomagtartóban gyakorlatilag felakasztott állatokat nem tudta bemutatni, nagy a valószínűsége annak, hogy a kutyusok már nem élnek. Vagy a szakszerűtlen és embertelen szállítás következtében pusztultak el, vagy elpusztították őket szándékosan.

Az állatvédő szervezetek és civilek nem adták fel, tovább harcolnak a kutyusokért. Ha az ő életüket már nem lehet megmenteni, akkor azért, hogy a bűnösök bíróság elé kerüljenek.

Nem fogom most minősíteni a polgármestert, magamban már megtettem. Remélem, hogy a hatóságok teszik a dolgukat, kiderül, hogy mi történt és az is kiderül, hogy miért van annyi kóbor kutya a településen. Ha új információnk lesz, be fogunk számolni a fejleményekről.

Más. Hír az Indexen és a rádióban is, hogy Balassagyarmaton kitört a pánik, mert két, azaz kettő menekült érkezett az ottani menekültszállóra. Azt hittem, médiakacsa, de sajnos nem az. Ismerem és szeretem Balassagyarmatot. Csendes kisváros, a rendszerváltás után rohamléptekkel kezdett fejlődni. Majd ez a fejlődés leállt, aztán visszafordult. Korlátozott a munkalehetőség, Budapest elég messze van ahhoz, hogy oda járjanak dolgozni az emberek. Eléggé magára maradt a városka. Amikor utoljára ott jártam, elég szomorú képet nyújtott. Annak ellenére, hogy a főutcát szépen rendbe rakták (igaz, esőben a keskeny macskaköves utcán nem akkora buli közlekedni), de az épületek többségén jól látszik a folyamatos lepusztulás. És minden máson is. Oda aztán tényleg minek akarna menni bárki is? Mégis pánikot okoz két menekült érkezése. Annyira, hogy az önkormányzat közleményt ad ki erről, amit felkap az országos média. Miért is? A szállón most 3 férfi, 5 nő és 6 gyermek él. Komolyan veszélyben érzik magukat a helyiek? Tényleg indokolt az az indulat, ami abban a kicsi városkában is felbugyog? Csak két kommentet fogok ide bemásolni:

Az lehet,hogy nem vagyunk célország de az átutazóban lévő ideiglenesen idehelyezett migránsoknak is elég szép összeg az eltartása. Mert ugye enniük meg lakniuk addig is kell amig itt vannak. No kérem van nekünk kire dolgozni és keresni úgy gondolom. Nem szeretném a bőrömön érezni ennek az “áldásos” hatásait. Nem tartunk el senkit nem sok hanem pár napig sem!! (Mária)

Az a ket fo miert nem kapott golyot? (Dávid)

Nagyon szomorú ez. Jó éjt mindenkinek. A balassagyarmatiaknak is.

Igenis létezik fenyegetés, zsarolás és félelem Magyarországon

Nem lehet embereket büntetlenül tönkretenni azért, mert Orbán Viktor nem óhajt felelősséget vállalni az elmúlt nyolc évért

Tennessee Waltz

Nem Orbánéktól kell félni. Attól kell rettegni, amivé tettek minket ezek a tróger senkik

Remélem, hamarosan kiderül, hogy kár volt hülyének nézni az időseket. Is

Parlamenti szépségverseny

Hadházy Ákos távozzon a közéletből?!?!

A lumpenprolizás, sértegetés, mocskolódás itt már kevés lesz

Jaj

A nap kommentje Istvántól:

 Telefonon beszéltem egy ismerőssel, mondta hogy 2014-ben nem volt szavazni, mert haza kellett volna utazni és sajnálta rá az időt, de most már elég. Felderíti hogy kell átjelentkezni és szavazni fog. Öt perc alatt elintéztem neki az átjelentkezést az Interneten. Remélem rengetegen mondjuk majd április 8.-án, hogy most már elég! A Fidesznek van helye a parlamentben, van támogatottsága nem is elhanyagolható, annyira hogy legyőzni is csak összefogva lehet, de akkor is csak a legnagyobb kisebbség. Mint egy hisztis kisgyerek egy családot, úgy terrorizálják ők az országot. Ki az aki erre a sok disznóságra felhatalmazást adott? Hogy az ország összes erőforrását a maguk javára fordítsák, hogy eltöröljék az alkotmányt, benne a társadalombiztosítással és elvegyék a néptől a jogot, hogy népszavazáson dönthessen mindezekről és hosszú, nagyon hosszú a lista. Hiába szavaztunk már 2014-ben is többen ellenük mint mellettük, a saját maguk által alkotott szabályok alapján kétharmados többségük lett, amivel bőségesen vissza is éltek. Jelenleg az a helyzet, hogy a választók többségének nincs képviselete az országgyűlésben. Vagy tud valaki olyan törvényt mondani, ami ellenzéki kezdeményezésből született? Szerencsénkre már csak egy hónap van és dönthetünk. Legyünk elegen hozzá!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.