Április 25,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Nem Orbánéktól kell félni. Attól kell rettegni, amivé tettek minket ezek a tróger senkik

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,528,300 forint, még hiányzik 471,700 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Én mondtam. Településenként kell visszavenni az országunkat. Faluról falura, házról házra, lélekről lélekre. Így kell eltakarítani azt a mocskot, amit ezek a csúszómászók rákentek mindenre, amitől ragacsos és undorító lett minden, amihez hozzáértek.

Hiába fogott össze egy város lakossága, egyetlen olyan helyet, éttermet, bármilyen termet nem találtak, amit az üzemeltető ki mert volna adni nekik azért, hogy Alföldi Róberttel beszélgethessenek. Nem politikáról. Csak színházról, csak művészetről. Egész Zalaegerszegen egyetlen egy hely sem volt számukra.

A pitiáner gazemberek rettegnek. Ez rendben is van, rettegjenek, minden okuk megvan rá. És jönnek a finomlelkű okosok. Hogy nem szabad ezeket a szemeteket szemétnek nevezni és nem szabad csúnya szavakat használni és nem lehet diktatúrának nevezni és isten ments fenyegetni elszámoltatással és börtönnel, mert az nem demokratikus. Nem elegáns. És úgyse.

De. Úgyis. Szemetek. Diktatúra. Elszámoltatás. A bűnözőknek börtön. Vagyonelkobzás. Ha a családtagok közreműködtek, akkor nekik is. Máshogy ez már nem megy, nem lehet. A rohadt gyümölcsöt sem dédelgetjük, hanem kivágjuk a kukába. Ha nem ezt tesszük, megrohad a többi is. Minden megrohad, amihez hozzáér. Mert fertőz.

Gyáva férgek. Hazug gazemberek. A cselédeik is, egytől egyig. Azok a piócák, akik a mi adónkból híznak, a mi adónkból hazudnak. Nekünk. A maffia védelmében. Cselédek. Kurvák. Nem, nem is kurvák. A kurva ad valamit a pénzedért. Tudod a szabályokat. Tudod, miért fizetsz. És önként fizetsz.

Én nem fizetek önként azért, hogy ezek a tetvek döntsenek helyettem. Nem fizetek azért, hogy Lázár az én nevemben, az én pénzemből hazug videót gyártson azért, hogy a gazdája hatalmon maradhasson és ő büntetlenül megússza a geciségeit. Nem fizetek önként azért, hogy az én hátam mögé bújva, rám hivatkozva hazudjon. Mert engem járat le. Engem aláz meg.

Nem fizetek önként Semjén Zsoltnak azért, hogy gyilkolni járjon külföldre és azt hazudja, neki erre telik. Nem, nem telik. Csak akkor telik, ha lop a közösből. Ahogy Lázárnak se telik arra, hogy a gyerekeinek százmilliókért ingatlanokat vásároljon. Sajnálom a gyerekeit, mert őket is belerántotta ebbe, pedig ők nem tehetnek semmiről. Mégis bemocskolta, a saját családját is. A többiek is. Egytől egyig.

És nem fizetek önként egyetlen médiaribancnak sem, hogy szolgai módon leírjanak bármilyen hazugságot bárkiről. A fizetésért.

El kell számoltatni ezeket. Mindet. A miniszterelnököt, a feleségét, a lányát, a vejét, a szüleit, a testvéreit, a szomszédját, a minisztereket, államtitkárokat, polgármestereket, színházigazgatókat, újságírókat, tévébemondókat. Mindegyiket, kivétel nélkül. Mert mindenki felelős azért, amit mond, amit tesz. Mindenki maga dönt. Az egyéni döntés szabadságát soha, semmi nem tudja felülírni. Nincsen parancsra tettem. Nincsen kellett az állás. Nincsen féltem. Nincsen nem tudtam. Nincsen.

Nincsen, mert akár parancsra, akár pénzért, akár gyávaságból, akár ostobaságból, emberek milliót rabolja meg, tapossa el, nyomorítja meg a rendszer. A rendszer, ami nem működhetne önmagától, csakis úgy, ha elég talpnyaló sunyi geci szolgálja.

Az egyéni döntés szabadsága nem korlátozható kívülről. Csakis belülről. Csak önmagunk korlátozhatjuk.

Most olvasom: a szakszervezet ultimátumot adott a kormánynak, hogy emeljék a közszolgák bérét, amit 10 éve nem emeltek. Mert különben. Mert különben mi a lófasz lesz? Semmi. Beleröhögnek a pofájukba, ahogy mindenki máséba is. Mert pontosan tudják, hogy gyávák a közszolgák. Is. Éppen úgy, mint a pedagógusok, az ápolók, az orvosok, a tűzoltók, a rendőrök, a bírók, a szociális ágazatban dolgozók, a közmunkások, a könyvtárosok és sorolhatnám.

Gyáva szarok vagyunk. Egységesen. Egyenként. Mert olyan nem fordulhat elő, hogy minden egyes közszolga úgy dönt, hogy akkor ő holnap nem veszi fel a munkát. De, felveszi. A 90 százalék felveszi és még meg is magyarázza magának, hogy kell a pénz, mert fizetni kell a rezsit, mert beteg az anyám, mert ez is jobb, mint a semmi, mert a másik sem lenne jobb.

Olyan nem fordulhat elő, hogy Zalaegerszeg egyetlen intézményvezetője szembe merjen menni a maffiával. Hogy oda merjenek adni egy termet Alföldinek.

Maradjunk itt. Zalaegerszegen. Alföldinél. A város vezetői, a város intézményeinek vezetői, az éttermek üzemeltetői, a vállalkozók inkább szemen köpték a város polgárainak akaratát azért, hogy megfeleljenek a maffiakormány elvárásainak. Bele szartak a saját fészkükbe. Bebizonyították, hogy nem a várost, hanem a hatalmat szolgálják. Bebizonyították, hogy a polgároknak nincs szavuk, nem szólhatnak bele a saját városuk életébe. Egy sem volt köztük, aki azt merte volna mondani: basszus, nehogy már megmondják nekem, kinek adom ki a termet! Nem. Mert mindegyik tudja, hogy holnap kirúghatják, lefokozhatják, megalázhatják, ráküldhetik az adóhatóságot és sorra a többi hatóságot és kinyírják, tönkreteszik.

Nem Orbánéktól kell félni. Attól kell rettegni, amivé tettek minket ezek a tróger senkik. Büszke nemzet? Ez? Beszarok. Miféle nemzet? Mire büszke? A gyávaságára? A megalkuvására? A törött gerincére? A fillérekért eladott önállóságára? Arra, hogy éhbérért sutyakolja az urak vécéjét és azok még így is az ő asztalára szarnak? Mire büszke, miféle magyar? Ki itt a büszke magyar? A fizetésének százszorosából élő miniszterek? A faszért nem lehetne elszámoltatni őket, hogy miből? Miből a helikopter, miből a kastély, a vadászat, az asszony fülében csüngő kétmillió? Jön majd a szolga és nyalja a szart az uraság után. Jön majd a soros Bayer és elmagyarázza, hogy mennyire ősi, férfias dolog a vadászat. Elmagyarázza, persze. Flekkenként kétszázezerért. A városi terepjáróért. Elmagyarázza, mindig lesz, aki elmagyarázza. És mindig lesz, aki a fejünkre szarik. Ameddig engedjük.

Nincs mire várni, mert ez csak szarabb lesz. El kell ezeket takarítani. Egyenként. Szánalom nélkül. Mindenki vissza a helyére. Tolvaj, hazug, korrupt gecik a börtönbe, gyáva szolgák a cselédlakásba. Házról házra, faluról falura, városról városra.

Mindenkinek megvan a döntési lehetősége. Egyenként. Egy ember, egy döntés.

Mire tetszenek várni? Hogy majd harminc újságíró felszabadítja az országot? Hány cikk jelent már meg a mocskosságokról? Hány csalást, lopást tárt már fel a sajtó? És? Mi a francot tehet még egy újságíró? Rohamozza meg a Parlamentet és zavarja el a maffiát? Vagy esetleg az a száz ember, aki nem gyáva ott lenni minden tüntetésen? Sándor Mária harcolja ki az egészségügyben dolgozók igazát? Hadházy Ákos csukja börtönbe a bűnözőket? Alföldi Róbert vállalja a rúgásokat? Megteszik. És? Mi változik? Semmi.

Alföldi nem tudja visszafoglalni az önkormányzatokat a polgárok helyett. Az újságírók nem tudják elzavarni a bűnözőket helyettünk. Hadházy nem tudja börtönbe juttatni a bűnözőket nélkülünk. Ez van. Ez van, drága, magyarságukra, kereszténységükre és hófehér bőrükre büszke honfitársaim, ez van. Vagy mindenki előkotorja a gerincét a naftalinból, vagy lehet tovább zabálni a nemzetiszín szalaggal átkötött bűzlő szart és nyálcsorgatva bámulni az uraságokat. Ha kurvanagy szerencsénk van, nem érjük meg, hogy ráunva az úri passziókra elkezdjenek ránk vadászgatni. Helikopterről, mert az úgy menő.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.