Szeptember 24,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Bocsánatot kérünk

Szép estét! Már megint engem ért a megtiszteltetés, hogy estére felidegesítselek benneteket. Ma összesen csak két témám lesz, sem Orbán Viktor, sem Sargentini nem szerepel egyikben sem. Azonban elég súlyosak mindketten – mármint a témáim, nem az emlegetett illetők, mert Sargentini súlyával nincs gond -, úgyhogy kérem a gyengébb idegrendszerű olvasókat, keressenek valami más esti olvasmányt.

Először – ez még nem tartozik bele a két témába – aktualizállak benneteket a kertészeti tevékenységem állásáról: ma indiánbanánt ültettem. Kettőt, mert állítólag párban szeretnek lenni. Ahogy a babfa nem babot terem, ez sem banán, de valami gyümölcse van neki és állítólag igen finom. Majd mesélek, ha megszületett az első termés. Nem holnap lesz.

És most komolyra fordulok. A nap kommentjével kezdek, ami helyből nagyon kacifántos. Úgy kezdődött, hogy a mai napon erősen dúskáltunk a trollokban. De olyan tömegben jöttek, amire én nem emlékszem fennállásunk kezdete óta. A fapados iparostól az egészen kifinomult, mármár putyini iskolát végzettig volt minden, mint a búcsúban. Irtottuk őket, mint a szél. Ha esetleg maradt pár, jelezzétek, mert a nagy számok törvénye itt is érvényes, a franc lát minden kommentet.

A trollokban gazdag nap vége felé lett egy komment a cikkem alatt, ami Orbán felelősségvállalásának hiányosságait taglalja. Ugyanez megérkezett privát üzenetben is. Majd a szerzője rájöhetett, hogy nem lesz ez így jó, ezért percekkel később törölte a kommentjét, a Szalonnát pedig letiltotta. Miután így a privát üzenet nem tűnt el ugyan, de a profilja igen, azt hitte, okos volt. Jelzem, nem volt. Egy kolléga éppen a postaládában matatott és annyira meglepte a dolog, hogy csinált egy monitorfotót, még profillal együtt. Én most ezt a kommentet ide fogom rakodni:

Mi van anyabaszo? Meg a neved sem vallalod te kihult pisifoltos szalonna….. Kolozsvar nevet hasznalod te seggentekert fostalicska? Swen Edgar – meg az edes anyad arabok altal szetbaszott picsaja. Hogy maradjunk a te stilusodban.
Gecizel nevtelenul te anyjat ravatalon mageva tevo hullabaszo? Mocskolod a Miniszterelnokot es sirsz, mint egy szajonszart kurva, hogy nincs szolasszabadasag te faszonvert kreten?

Nem arról van szó, hogy én most megsértődtem. Nem sértődtem meg, ebbe a mélységbe nem hajolok le senki kedvéért. Viszont mélységesen elkeserít a dolog, ugyanis ezt nem egy félrészeg falubolondja eresztette meg öt feles után, hanem egy – valószínűleg kedvelt és ismert – művész, a Kolozsvári Magyar Opera társulatának egy tagja. Ha ezen a szinten ez van, mi lehet a kevéssé iskolázottak körében? Ez rémületes.

Kanyarodjunk a második témához. Ez egy bocsánatkérés lesz. Úgy tűnik, ez egy ilyen nap. Kínos, de azért belevágok. Hétfőn, szeptember tizedikén megjelent nálunk egy cikk Már miért dögölne meg Ady? címmel. Mi tegnap vettük észre a közösségi oldalon kialakult helyzetet és akkor szembesültünk azzal is, hogy amire a cikk szerzője reagált az írásában, az egy szatirikus blog egy bejegyzése volt, amit ő komolyan vett.

Hibáztunk, mert nem ellenőriztük a forrást. Bocsánatot kérünk mindenkitől, amiért megjelenhetett ez a cikk. Nincs mentségünk, csak mentegetőzni tudnánk, azt pedig nem fogunk. Ennél sokkal jobban tiszteljük az olvasóinkat. Csak ígéretet tudok tenni mindannyiunk nevében: igyekezni fogunk, hogy ilyesmi többé ne forduljon elő. Valamint ez úton kérünk bocsánatot attól az olvasónktól, aki szóvá tette a tévedést, amire meglehetősen minősíthetetlen választ kapott a szerzőtől. Amennyiben történt olyan szóváltás, amit nem láttunk és sérelem ért valakit, tőle is bocsánatot kérünk. A felelősség a miénk. Nagyon sajnáljuk azt, ami történt.

Menjünk aludni, mert reánk zuhant a sötétség. Szép álmokat mindenkinek. Mostmár a babfa és a füge mellett szurkoljatok az indiánbanánjaimnak is. Köszi.

Mai cikkeink:

Sértődött, hisztérikus primadonnák

Nem a tufákat célozták, hanem azokat vonzották

Egyszerű gyáva alak, aki soha az életben nem vállalta semmiért a felelősséget

Orbán Viktor, a szektavezér

Szijjártó Péter ismét megállapodott

Mea culpa

Az a szégyen, hogy ez már nem is szégyen

XXXV. szonett

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.