November 17,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Az a szégyen, hogy ez már nem is szégyen

Bár tegnap a kolléga elég körültekintően rámutatott arra, hogyan aránylik a hazaárulás a gyűlölethez és a hazaszeretet Orbán Viktorhoz, akkor még senki nem tudta teljes bizonyossággal megmondani, mi lesz a Sargentini jelentés sorsa. Ugyan sokat nem változtat a helyzeten (5,9 milliárdot úgy is beletolnak az állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátása címszó alá tervezett, egyelőre ismeretlen témájú nemzethülyítő plakátkampányukba), az Európai Parlament immár mindenki által ismert döntése lehetőséget, egyben hazafias kutyakötelességet teremtett a NER aprajának és nagyjának arra, hogy megmagyarázza a hülyemagyaroknak, mit illene látniuk a szemükkel, és miért nincs élet Orbán Viktoron kívül.

Ilyenek például a havi millióért érdemi munkát felmutatni nem igazán, ellenben ezekben a vérzivataros időkben eligazító diagnózisokat és megcáfolhatatlan ítéleteket felbüfögni nagyon is képes, meglehetősen terhelt és ellentmondásos múltú figurák, akiknek most muníciót kell szolgáltatniuk a kizárólagos kormányprogramhoz: a nemzeti hergeléshez.

Szégyen

Összenőtt, ami összetartozik: Strasbourgban az úgynevezett magyar baloldal az ellenőrizetlen bevándorlás híveit támogatta saját hazája ellen.

A jogállamiságra hivatkozó, de egyben azt meg is csúfoló Sargentini-jelentés politikai funkciója kezdettől fogva egyértelmű volt. Mindenáron példát akartak statuálni a bevándorlásról kritikusan gondolkodókkal szemben. Erre a célra azt a Magyarországot pécézték ki, amely kezdettől fogva határozottan és példamutatóan európai módon kezelte és kezeli a problémát, komolyan véve s betartva az uniós szabályokat.

A szavazás alkalmat adott volna arra, hogy az úgynevezett baloldal bizonyítsa korszerű patriotizmusát. Nem tette, pontosabban ezúttal se tette, mint ahogy nem tette 2004 decemberében sem. A bevándorlás liberális támogatása mindmáig fontosabb számára, mint a magyar kisebbségek ügye.

Amit most cselekedett, az nemcsak politikai hiba, hanem a haza sokadik cserbenhagyása.

Egyszerűbben szólva: szégyen.

Szili Katalin,
miniszterelnöki megbízott

Ahogy mondani szoktuk, általában kínunkban: ami szép, az szép. Ez megint pont nem az. Pironkodom is rendesen, pedig nem nekem kellene. Mióta Schmitt Pálból is lehetett áLamfő, Szili Katalinnal sem az a baj, hogy belőle is majdnem lett, de aztán mégsem. Azzal viszont van némi probléma, hogy az elmúlt nyolc év előtti – bukottnak és fertőző balliberálisnak címkézett – elmúlt nyolc év egyik legmeghatározóbb, Kövér László-i magasságokba emelkedett, majd onnan hatalmasat bukott arca – milyen könnyű helyen tartja a haza cserbenhagyásával kapcsolatos diagnózisait, amikor egykori párt- és elvtársai szemére hányást tesz.

Szerintem ezzel határozottan lehetne némi probléma. Azzal, hogy miután valaki, aki része volt a jelenlegi kenyéradó gazdái által folyamatosan és szemrebbenés nélkül kollektíve lekommunistázott mocskosliberálisbaloldali politikai elitnek, és aki ezzel a háttérrel és múlttal aztán egyik napról a másikra felfedezte magában a korszerű patriótát (a jobboldali gyökerű keresztény hazafit, aki mindig is volt!), a közpénztől nem teljesen független megvilágosodása után ilyen hangvételű közleményekben moralizál. Azon, hogy a politikai hiba miként aránylik a szégyenhez a haza cserbenhagyásának kontextusában.

Nem lenne olyan nagy baj, ha a kognitív disszonancia nevű kórral sújtott, magukat európainak nevező hazafiak látnának némi problémát abban, aminek örülnek. Hogy miközben a bálványuk a legendás kommunista-ellenességből épített magának kétes-bűzös egzisztenciát és korlátlan hatalmat, miközben az EP-ben kétharmados vereséggel elbukott Fidesz képviselői 24 órája teli tüdőből kommunistázzák Nyugat-Európát, egy önszántából súlyos évekig MSZMP-tag (fideszül: bukott kommunista) tolja a Fidesz-kormány migránsozásba oltott hazaszeretének alapvetését.

Nem arról van szó, hogy Szili Katalin jelenlegi politikai súlya (leszámítva a havi-évi-sokévi apanázsát, amiért miniszterelnöki megbízottként szívja a levegőt és forgatja a köpönyeget) okán megérdemelne akár egyetlen passzust is az életünkből, viszont a NER abberált jellegének, a Fidesz politikai ellenségei, valamint saját szavazói semmibevételének újabb remek kórtünete ez a megszólalás. Ki lehetne ugyanis hitelesebb bírálója az úgynevezett magyar baloldalnak, ha nem éppen az úgynevezett nemzeti agyához kapott úgynevezett Szili Katalin? Aki noha pontosan ugyanolyan múlttal rendelkezik, mint sokan mások, akiknek (vélt, vagy valós) kommunistaságát naponta állítja pellengérre az általa szolgált kormány propagandája, ám mivel lojálissá vált őfényességes Orbán Viktorhoz, immár szeretjük, becsüljük, nagyra tartjuk, mert tudjuk, hogy minden nemzeti, keresztény meggyőződése ellenére annyi éven keresztül azért vállalt első vonalbeli szerepet az MSZP-ben, azért akart volna köztársasági elnök lenni az MSZP támogatásával, mert valójában már akkor is belülről bomlasztotta a hazaárulók pártját.

Nem is akarom megtudni, mi kell ahhoz, hogy egy értelmes, köztiszteletben álló, de legalábbis vállalható politikus (szerintem Szili Katalin valamikor az volt, ezért vállalom is a gyomrosokat) eljusson oda, hogy miután az úgynevezett baloldalon felívelt karrierje romokba hullásának hatására egy apró, szintén megfeneklett kitérővel átnyergelt a másik oldalra, ott néhány évnyi szellemi hanyatlás után ma itt tartson. Hogy automatára programozott beszélő szájként adja el azokat az ócska retorikai paneleket, amelyeket mindenki más is elő tud adni a Fideszben, de ráaádásul a múltját köpi szembe, ami sajnálatos módon maga alá temette.

Nem is próbálom megfejteni, hogy mely példamutató európaiságra gondolt Szili Katalin, amikor a főnöke migrációs politikáját méltatta, miközben a Sargentini-jelentés magasról és ívesen tesz a migrációra. Vajon a Keleti-pályaudvaron 2015-ben ellenőrizhetetlenné fajult káosz és zűrzavar elszabadításának kormányzatilag asszisztált mocskára, vagy a tranzitzónákban keresztényi megfontolásból nemrég még éheztetett menekültek szívatására utalt minden úgynevezett baloldaliak egykori gyöngye? Vajon a görcsösen visszatérő nyílt vagy rejtett gyurcsányozás semmissé teszi azt a tényt, hogy a Fidesz-kormány és Szili Katalin azt hazudja, hogy a Sargentini-jelentés a Fidesz migrációs politikájának nagyszerűségével szembeni bosszú?

Szili Katalinnal nem csak az a baj, hogy a közpénzfizetéséért hazudik. Utoljára írom le: aki megszavazta a Sargentini-jelentést, az nem az ellenőrizetlen bevándorlás mellett szavazott a hazája ellen, hanem Európa legkorruptabb politikai vezetésének illiberális önkényéről mondott véleményt. Szili Katalinnal következésképpen az a baj, hogy úgy tesz, mintha lenne körömfeketényi erkölcsi alapja számonkérni egykori párt- és elvtársait, bármiért. A szégyen nem az, hogy vannak magyar EP-képviselők, akik megszavazták a jelentést, ami nem Magyarországról, hanem a magyar kormány szisztematikus jogállam-romboló ténykedéséről szól, hanem az a szégyen, amikor egy jobb időket megélt politikus, aki önszántából hányta telibe az elveit, elveket kér számon másokon. Az a szégyen, amikor valakinek semmije nem marad, mint a gazdája iránti lihegő, szervilis, önkritikátlan lojalitás. Az a szégyen, amikor az áruló, aki baloldaliként alkalmatlannak bizonyult az örök hatalomban maradásra, megvilágosult jobboldaliként ítélkezik másokról, bárkiről.

Hát ha innen nézzük, valóban összenőtt, ami összetartozik. A mi komcsink jó komcsi, az ő komcsijuk szar komcsi nemzeti himnusz dallamára. Ez már nem is szégyen. Annál sokkal rosszabb.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.