EZERÉV

Mit tudhatott ebből István, a magyarok királya, midőn a kereszténység felvétele mellett döntött?

Egy nagyon nagy baj van, amivel nem tudok mit kezdeni. Ahhoz, hogy elérje a célját, a Názáreti is kevés volt. Ahhoz isten kellett volna segítségül. De nem segített. Felmerülhetne a kérdés, miért nem.

Csak hát – mint tudjuk – ennek a kérdésnek semmi értelme sincs. Ha ugyanis értenénk, isten mit miért tesz, már nem volna isten. Azt hiszem.

Még egyszer, hogy minden részletében érthető legyen. Azt írtam fentebb, hogy Jézust sokan hallgatták. De összehasonlíthatatlanul többen gyűlölték, mert féltek tőle.

Mennyiségre bontva: ez egyrészt azt jelenti, hogy sokan követték, bármerre járt, és sokan hallgatták, mit mond. Számos helyen olvashatók az evangéliumokban, az Apostolok cselekedeteiben, Pál leveleiben olyan mondatok, amikből nem nehéz kiolvasni, Jézus „tanításai” nem valami rendszeres időben és helyen való oktatás keretében zajlottak. Járt-kelt mindenfelé kisgyerekkorától kezdve, hatévestől harminc éves koráig is élt (ez nem az evangéliumokból derül ki, az Újszövetség nem tud Jézus nagyjából 24 évéről, de engedjük meg magunknak azt a lazaságot, hogy ezt a Szentírás bizonyossága híján is feltételezzük), dolgozott, tanult, ha kérdezték, válaszolt (esze ágában nem volt tanítani). Olykor sokan jöttek össze, sokan hallgatták.

De (másrészt) nem annyian, mint amennyien eldöntötték, hogy ez a názáreti nem lehet a messiás. Mert a messiás az nem ilyen. Arra csak következtetni lehet, milyen alapon jutottak erre az eredményre, és különben milyennek kellett volna lennie az igazi messiásnak, erre itt nem vállalkozom, szeretnék inkább a többé kevésbé konkrétumnak tekinthető értesüléseknél maradni. Ha már elfogadtuk ilyennek azt, hogy a Gabbatán összegyűlt tömeg a názáreti megfeszítését kívánta, akkor azt azért tényként kezelhetjük, hogy másféle messiást vártak.

A mennyiségre bontás végeredményeként bízvást megállapíthatjuk: Jézus követői (ha tetszik, hívei) sokan voltak. De az ellenségei, akik gyűlölték, sokszorosan többen. Azaz mindenki tudott róla, hogy közöttük jár, aki a messiás, illetve valaki, akiről azt mondják, ő a messiás, de persze nem az. Azaz mindenkinek volt valamilyen viszonya hozzá, és ez a viszony minden esetben a magas hőfokon izzó érzelem.

A hatalomnak ez jó, ha tudja használni. És persze tudta. Csak az volt a kérdés, hozzá a követők tábora áll közel, vagy a gyűlölőké. Ezt nem nehéz eldönteni. Mint ahogyan azt sem, hogy a követők kevesebben vannak ugyan, de még így is túl sokan. A názáreti hallgatóságában mindig ott voltak a hatalom szolgái, az ő jelentéseik szerint a názáreti veszélyes, a híveinek száma gyarapszik. Az pedig nem jó, mert isten és ember kapcsolatát olyanná akarja alakítani, amiben az isten nem csap le többé büntető nyilaival, és az ember nem használható alattvalóként. Ezt természetesen nem lehet hagyni, ha a büntető isten, amivel a papok (a hatalom Izráel földjén) fenyegetnek, nincs többé, vége a papok hatalmának is.

Itt következik a legnehezebb kérdés: hogyan halt meg Jézus. Mindenekelőtt itt van a szörnyülködő bulvár feltalálója, a horrorfestő Máté:

27. Akkor a helytartó vitézei elvivék Jézust az őrházba, és oda gyűjték hozzá az egész csapatot.

28. És levetkeztetvén őt, bíbor palástot adának reá.
29. És tövisből fonott koronát tőnek a fejére, és nádszálat a jobb kezébe; és térdet hajtva előtte, csúfolják vala őt, mondván: Üdvöz légy zsidóknak királya!

30. És mikor megköpdösék őt, elvevék a nádszálat, és a fejéhez verdesik vala.

31. És miután megcsúfolták, levevék róla a palástot és az ő maga ruháiba öltözteték; és elvivék, hogy megfeszítsék őt. (Mt 27.)

Ez ugyebár ahogyan van, úgy marhaság. Utánanéztem mindenhol, „a helytartó vitézei” kizárólag római katonák lehettek – ezt ma biztonságtechnikai intézkedésnek neveznék, nem védheti a megszállók legfőbb tisztségviselőjét a megszállt ország fegyverese.

Nem ismerjük a római katonák szellemi felkészültségét, lehettek akár nagyon okosak és olvasottak (analfabéták voltak), de egy bizonyos. Semmit nem tudtak Jézusról és nem is érdekelte őket. Azt feltételezni róluk, hogy visszamaradott négyéves gyerekek módjára elkezdjenek csúfolni egy vadidegen embert olyan kellékek felhasználásával, amiknek az összeválogatása az egész ügy pontos ismeretében is bonyolult volna, arra csakis egy nem teljesen egészséges félresikerült firkász képes.

Nyilván nem véletlen, hogy Lukács ezt az ostoba képsorozatot nem vette át.

Dehát nem is ez az érdekes. Hanem az a zavaros fogalmazásmód, ami az ítéletet és a végrehajtást írja le.

A kor jogi rendszeréről tudni kell, hogy halálos ítéletet még a legfőbb bírói szervezet, a Szanhedrin sem hozhatott, és értelemszerűen végre sem hajthatott. Azt már tudjuk, hogy Jézus elítélésével Heródes Antipász és Pilátus is foglalkozott, pedig nem az ő dolguk lett volna, ők túl magasan voltak ahhoz, hogy ilyenképpen ítélkezzenek. Nem is tették.

Az lehetetlen, hogy az evangélisták nem ismerték a jogrendszert, amiben Jézust elítélték. Az is lehetetlen, hogy ne lettek volna tisztában azzal, egy ilyen halálos ítélet leírását nem lehet elkenni, és minden lényeges elemét homályban hagyni. Ennélfogva nem lehet véletlen, hogy az evangéliumoknak ez a része szét van maszatolva.

Ideteszem a megfelelő idézeteket, hogy lássák, miről beszélek.

Előbb Máté:

Akkor elbocsátá nékik Barabbást; Jézust pedig megostoroztatván, kezökbe adá, hogy megfeszíttessék.

Márk szó szerint veszi át, Lukács következik:

És Pilátus megítélé, hogy meglegyen, a mit kérnek vala.
És elbocsátá nékik azt, a ki lázadásért és gyilkosságért vettetett a tömlöczbe, a kit kértek vala; Jézust pedig kiszolgáltatá az ő akaratuknak.

Végül János:

Azok pedig kiáltoznak vala: Vidd el, vidd el, feszítsd meg őt! Monda nékik Pilátus: A ti királyotokat feszítsem meg? Felelének a papifejedelmek: Nem királyunk van, hanem császárunk!

Akkor azért nékik adá őt, hogy megfeszíttessék. Átvevék azért Jézust és elvivék.

Nix. Nem „vevék át” és nem „vivék el”. És nem „adá a kezökbe” és nem „szolgáltatá ki az ő akaratuknak”. Mert nem teheti. És ezt nemcsak Pilátus tudja, tudniuk kell az evangélistáknak is. És minthogy tudják, inkább elnagyolják az ítélet kihirdetését és végrehajtását, mert fogalmuk sincs róla. (Lukács talán érzett némi lelkifurdalást, nála szerepel egy százados, aki lebeg a levegőben, mert nem tudni, honnan került elő, és milyen fegyveres erő századosa, római nem lehet, az áll ott,  hogy látván pedig a százados, a mi történt, dicsőíté az Istent.)

Nem merek mást mondani, mint hogy nem tudom, mert nem tudható, hogyan halt meg Jézus. Azt sem, mikor. Csak azt lehet tudni, nem úgy és valószínűleg nem akkor, ahogyan azt az Újszövetség írja.

Egy bizonyos. A halálát elfedő, vérben tocsogó hókuszpókusz része az egész történethalmaznak, jól illeszkedik abba, amit fentebb mondtam: valahogyan meg kellett magyarázni ennek az embernek a rendkívüliségét. Ahhoz hogy használni tudják.

Valahogyan eltüntették, mert azt nem hagyhatták, hogy tegye, amiről úgy gondolta, hogy tennie kell.

Sokáig vártak, hogy végre eltiporhassák a názáretit.

Még valami az antiszemitizmus lelkes búvárainak, akik Júdás nyakába akarják varrni a zsidógyűlöletet, mi sem egyszerűbb (és főképp primitívebb) annál, mint hogy egy zsidó árulta el Jézust (mindenekelőtt nem árulta el, aztán meg ki a fene tette volna, nem volt más a környéken).

Mai egyházfik szeretnek mindenféle tudományosnak beállított förtelmes eszmefuttatásokat elereszteni az antiszemitizmusnak az ő keletkezéséről, aminek ugyancsak ez a szerencsétlen Júdás volna az ősforrása (1970-ben fedezték föl a Júdás evangéliuma című gnosztikus iratot, azt is sikerült kiforgatni). Jó hosszú könyvet tudnék írni erről, de most megelégszem azzal, hogy felhívjam a figyelmüket az Újszövetségben nem is annyira elrejtett, nyilvánvaló antiszemita kezdeményekre. Ha van kedvük és idejük, nézzék meg, hogyan használják a szinoptikusok (Máté, Márk, Lukács) a zsidó szót. Hányszor és mikor fordul elő a szó a Pilátus előtt gúnyosan hangsúlyozott „zsidók királya” előtt (súgok, úgy emlékszem, egyszer sem). Aztán ajánlom még Pál apostol leveleinek a figyelmes olvasását, érdekes felhangok hallatszanak. Ha esetleg valaki nem tudná, a bizonyítékokkal alátámasztott kutatások szerint az Újszövetség i.sz. 70. után íródott, Máté nem az a Máté és János (ezt korábban is lehetett tudni) nem a „Keresztelő” néven ismert, Jézus unokatestvére. A négy író egyike sem ismerte Jézust, és valószínűleg mindegyik keresztény volt, ha másképp nem, kikeresztelkedett zsidó, és mint tudjuk, kevés ádázabb antiszemita ismeretes, mint ez utóbbi.

Egyszóval Júdás evangéliuma. 2006-ban a National Geographic készített egy filmet az akkor vadonatúj szenzációról. Ők is leragadtak az árulásról való magyarázkodásnál, de nem is ez az érdekes, hanem a katolikus (és a többi) egyház felháborodása. Mely érzelmüket megpróbálták olykor a stíluselemzés rémületesen dilettáns csomagolásával leplezni (Júdás evangéliumának stílusa nem illeszkedik az „evangelista stílushoz”), de lényegében kiátkozták az írásművet. Az egyik nagy egyháztudós úgy „bizonyította” Júdás szörnyű bűnét, hogy ő „a júdeai Kariót-ból származott, apját Simonnak hívták, és ő volt Jézus egyetlen földije – a többi apostol ugyanis galileai volt.”

Nem sikerült fölfedeznem, miért volna árulásra indító, hogy Jézus egyetlen földije az illető, dehát nem is ez a baj, hanem hogy egy jeles egyháztudósnak azt azért legalábbis illenék tudnia: Júdás az egyetlen, aki semmi módon nem volt Jézus földije. Az összes többi „apostol” (tanulatlan ösztönlények, jórészt halászok, zsigeri szinten gyűlölködő alakok) viszont az volt – Jézus „földije”. Az illető egyháztudós érdemeként azt azért el kell ismerni, hogy állításának legalább az ellenkezője igaz. Korunkban ez is szép.

És így tovább. Olvassanak gnosztikusokat, érdekes.

Még valami. Jó volna nem hivatkozni primitív stílusra és egyéb, álmegbocsátó kijelentéseket tenni a kor szellemi színvonalára. Jézus korának kultúrájára ugyanis nem az jellemző, hogy kétezer évvel előttünk való, hanem hogy az emberiségnek egy része akkor már 5-600 éve épülhetett Thalész, Platón, Hérakleitosztanain (a kínaiakat most nem is említve). Azaz nem volt a kor faragatlan és ostoba. Annyira bizonyosan nem, mint a mai.

Aki akarta, olvashatta például Hérakleitoszt: „Indulat ellen harcolni nehéz, mert amit akar, a lélek árán veszi meg.”

Mielőtt az „új” vallással (mennyiben új a zsidóhoz képest?) foglalkoznánk, hadd mutassak még valamit az Újszövetségből:

1. És kijővén Jézus a templomból, tovább méne; és hozzámenének az ő tanítványai, hogy mutogassák néki a templom épületeit.
2. Jézus pedig monda nékik: Nem látjátok-é mind ezeket? Bizony mondom néktek: Nem marad itt kő kövön, mely le nem romboltatik.”

Aztán a negyedik sor közepétől:

„…Meglássátok, hogy valaki el ne hitessen titeket,
5. Mert sokan jőnek majd az én nevemben, a kik ezt mondják: Én vagyok a Krisztus; és sokakat elhitetnek.
6. Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről: meglássátok, hogy meg ne rémüljetek; mert mindezeknek meg kell lenniök. De még ez nem itt a vég.
7. Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lésznek éhségek és döghalálok, és földindulások mindenfelé.
8. Mind ez pedig a sok nyomorúságnak kezdete.
9. Akkor nyomorúságra adnak majd benneteket, és megölnek titeket; és gyűlöletesek lesztek minden nép előtt az én nevemért.
10. És akkor sokan megbotránkoznak, és elárulják egymást, és gyűlölik egymást.
11. És sok hamis próféta támad, a kik sokakat elhitetnek.
12. És mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül.” (Mt. 24.)

Az első két sorból az értelmes (azaz nem vallásvédő és magasztaló) tudósok egyik bizonyítéka olvasható ki, miszerint az evangélium nem íródhatott i.sz. 70-73 előtt (a jeruzsálemi templom lerombolása előtt), de minket ez most nem ezért érdekel.

Meggyőződésem, hogy ezt a részt nem az írta, aki Máté néven jegyezte le ezt az evangéliumot. Stílusában is kilóg a teljes szövegből, de főképp mondanivalójában. „…és gyűlöletesek lesztek minden nép előtt az én nevemért.” És még egy mondat: „És sok hamis próféta támad, a kik sokakat elhitetnek.”

Lehet ezt úgy olvasni, hogy ezek a mondatok az új vallásra vonatkoznak, csak nehéz. Ahhoz olyan szerény képességű ember kell, amilyen a Máté néven író volt, aki nem vette észre, hogy ez a szöveg idegen az övétől, ezt akárhol találta, ott kellett volna hagynia, és nem beilleszteni az evangéliumába, mert ez éppen arról szól, amiről hallgatni kellene, miszerint Jézus pontosan tudta, ha az ő gyerekkori játszótársai (Júdás kivételével mind a tizenegyen azok voltak) terjeszteni akarnák az ő eszméit, annak szörnyű következményei lesznek. Mert ő látta, milyen hatással van az emberekre. Ennek a részletnek a fennmaradása rejtélyes, az én (szörnyű, eretnek, tűrhetetlen) elképzelésem szerint az egyetlen értelmes, tanult és hűséges „tanítvány”, Júdás feljegyzései között bukkanhatott rá a Máté nevű, dehát ezt persze bizonyítani nem tudom. Pontosabban csak közvetett bizonyítékokkal tudnék szolgálni. Igaz, olyanokkal bőven.

A kérdés még mindig ugyanaz, mit tudhatott ebből István, a magyarok királya, midőn a kereszténység felvétele mellett döntött.

Korábban már volt róla szó: a különféle krónikák azt állítják, hogy István tudott latinul. Nincs okunk kételkedni ebben az információban. A később Európának elnevezett földrészen a latin volt (még sokszáz évig) a „nemzetközi” nyelv, latinul mindenkinek tudnia kellett egy bizonyos társadalmi szinten felül, a fejedelmi és a királyi cím talán ide vehető.

Ezt azért fontos tisztázni, mert a kérdést tovább kell szűkítenünk: olvashatta-e István a Bibliát, azon belül például a Máté 24-et.

Született 347-ben, valahol Csáktornya közelében Sophronius néven (az eredeti neve valószínűleg nem tudható, kerestem, nem találtam) egy később Szent Jeromosként ismertté lett kiváló ember (a „szent”-ről mint tudjuk, ő nem tehet). Neki köszönheti az emberiség a Vulgatát, a Biblia latin nyelvre fordítását, ami ráadásul gyönyörű és tökéletes, az én szerény latin és görög tudásommal (a Septuaginta, azaz a görög Biblia volt a fordítás alapja, de Jeromos megtanult arámiul és héberül is, hogy össze tudja hasonlítani a szövegeket) ezt olvasni földöntúli élvezet (nézzék például ezt: et eritis odio omnibus gentibus propter nomen meum – azaz: és gyűlöletesek lesztek minden nép előtt az én nevemért. Különben Károli jórészt a Vulgatát használta a magyarra fordításhoz, de az előszava szerint ő is dolgozott héberből is meg a Septuagintából is). Fene a gusztusomat – hallom. Hozzám hasonló, nem teljesen kompletteknek ideteszem a Mt 24-et, tényleg csak az érdekesség kedvéért, nem olyan sok, alig fogyaszt nyomdafestéket:

4. …Videte ne quis vos seducat 

5. multi enim venient in nomine meo, dicentes : Ego sum Christus : et multos seducent. 

6. Audituri enim estis prælia, et opiniones præliorum. Videte ne turbemini : oportet enim hæc fieri, sed nondum est finis 

7. consurget enim gens in gentem, et regnum in regnum, et erunt pestilentiæ, et fames, et terræmotus per loca 

8. hæc autem omnia initia sunt dolorum.

9. Tunc tradent vos in tribulationem, et occident vos : et eritis odio omnibus gentibus propter nomen meum.

10. Et tunc scandalizabuntur multi, et invicem tradent, et odio habebunt invicem. 

11. Et multi pseudoprophetæ surgent, et seducent multos. 

12. Et quoniam abundavit iniquitas, refrigescet caritas multorum

Namármost. A Vulgata az ötödik század elején, 410. körül készült el, de szélesebb elterjedtsége a karoling korra tehető, azaz nagyjából a VIII.-IX. századra, vélhetőleg akkor kapta a nevét is (vulgatus, -a, -um – elterjedt, szétterjedt). Azt ugye tudjuk, hogy a Karolingok 911-ig ültek a Frank Királyság trónján, ebből alakult ki a Német-római Birodalom, innen meg már tényleg csak egy rövid lépés, meg is érkeztünk a kölni esküvőre. Ahol a mi István királyunk sógora, Gizella bátyja, a német-római császár mi egyebet adhatott volna jegyajándék gyanánt, mint az „Elterjedtet”, azaz a Vulgatát. Nehogy azt higgyék, hogy viccelek, gondoljanak bele, mi a fenét lehet adni egy másik uralkodónak? Ezüst eszcájgot? Az van neki. Csakis valami különlegeset. Az pedig a latin Biblia.

Előzmények: 

Előszó az Ezerévhez

A nemzeti önámítás gyökereit keressük

Mennyiben más a kínált kereszténység, mint egy másik bálvány imádása?

A magyar nem európai nép 

Egy hangot sem érthetünk meg a történelmünkből, ha a mindenkori jelenünk magasából nézünk le a múltra, és onnan ítélkezünk 

A jelenkor emberét a villamos különbözteti meg a hettita harcostól

A névtelen ember

Csak már nem lesz mit rombolni

Rengeteg sok hókuszpókusz, a halottak feltámasztása, a vízből bor és egyéb marhaságok

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább