Szeptember 23,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Akik kiszolgálják a libernyákokat a hátán hurcoló küldetéstudatot

Mielőtt végérvényesen besötétedne, jó estét kívánok! Nem fogok nagy csalódást okozni, meg kicsit se. Leginkább még mindig az Indexről lesz szó, mert egyrészt Tállai Bandi egy forintos csodája (aztakurva, januártól akár egyetlen forintot is ki lehet majd fizetni bankkártyával, nem lesz szükség készpénzre) nem igazán hozott lázba. És mert másrészt minden egyéb gazemberség megvár.

Nem azért az Index, mert jólesik forgatni a kést a vérző sebben, hanem mert ami majdnem egy egész országnak vérző seb (amely seb jellegétől eltekintve egy rakás pozitív dolgot is magában rejt, ha nem is látszik még a vége), az a csőcselék legaljának öröm és boldogság. A csőcselék legalját Kálmán László nyelvész nyomán használom, aki tökéletesen szavakba öntötte (nem hiába ő a nyelvész), hogy mivel egyenértékű az, amikor egy miniszterelnök libernyákozásra adja a fejét. Ezt: belőtte magát a csőcselék legaljába. Hivatalosan is.

Ezért azt gondolom, hogy azok, akik kiszolgálják a libernyákokat a hátán hurcoló küldetéstudatot bérért, fizetésért, paripáért, fegyverért, biztonságért, kényelemért, és akiknek ráfér a pofájukra, meg a billenytűzetükre és leírják, hogy Úgy múlik ki az Index, ahogyan élt: hazug módon, hisztérikusan, és akik most úgy lincselik Dull Szabolcsot, az Index kirúgott főszerkesztőjét – Bodolai Lászlóra hivatkozva (!) -, mintha az életük múlna rajta, azok szintén a csőcselék legaljához tartoznak. A főnökük döntött így, ők meg nem tiltakoztak, ez a helyzet. A hatalom végbeléből vakkantgatáshoz, esetenként fröcsögő hőzöngéshez, a mindennel egyetértéshez és bólogatáshoz, a legnagyobb disznóságok önkritikátlan dicsőítéséhez, és ahhoz, hogy mindenkit kivégzendő ellenségnek bélyegezzenek, aki nem a gazdi végbeléből vakkantgat, nem szükséges sem szakmai, sem emberi integritás, sem gerinc, de még egy nyomorúságos gerinc-csökevény se. Ők ezt vállalják, büszkék rá, egészségükre.

Azt értem, hogy miközben az Index szétverésének történetével napok óta tele vannak a világsajtó címlapjai, a közpénzből fenntartott állami hírügynökségnél miért péntek este 22:46-kor hozták le az első és utolsó erről szóló híranyagot. Ne hazudjak: ma délelőtt 10:20-kor román nyelven is megjelent ugyanaz az objektív, elfogulatlan maszlag.

Azt is értem, hogy miközben az Index szerkesztősége gyakorlatilag egy emberként állt fel és vállalt szolidaritást a függetlenségük bizonyítékának tartott, ámde önkényesen kirúgott főszerkesztővel, leszarva, hogy jövő héten lesz mit enni, vagy sem, Schmidt Mária miért nem Dózsa Lászlóval (1942 – ), hanem Vaszily elvtárssal csacsorászott egy elit budai étteremben.

Féligmeddig azt is értem, hogy intellektuálisan alultáplált gerincsorvadték miért próbálják sokezer ember kiállását pártpolitikai akciónak hazudni, és abból, hogy a Momentum szervezte a tüntetést, azt a következtetést levonva szétóbégatni az étert, hogy naugye, há’ ezér’ nem független az Index, há’ ez egy ellenzéki propagandagyár, mindig is az volt.

Azt viszont kurvára nem értem, hogy ha az Index egy ellenzéki propagandafelület volt (soha nem volt az!), akkor miért állt érdekében az ellenzéknek szétverni az ország legnagyobb, legolvasottabb hírportálját? Ha ugyanaz az ellenzék egyébként évek óta arról pofázik a legbátrabb magyarok süket füleinek, hogy az állami propaganda túlüvölti a független sajtó maradékát, mi a lónak a faszáért (hogy pontosak legyünk) teszi tönkre azt, ami még talpon van?

Az újságírás szakmai alapkövetelményeivel köszönőviszonyban nem lévő Origó nyomán üvölti az egész szolgasereg (rohadjak meg, ha belinkelem ezt a szemetet), hogy „Bodolai László szerint a kirúgott főszerkesztő baloldali politikusokkal egyeztetve szándékosan robbantotta szét az Indexet”. Az egy dolog, hogy Bodolai, aki csütörtökön még a könnyeivel küzdve futamodott meg a szerkesztőség elől (tegnap már arrafele se ment, féltette az életét, mert fenyegető sms-eket kapott állítólag), miért egy zárt Facebook-csoportban magyarázza a bizonyítványát (amiből aztán az Origo nevű fertő cikket farag), hogy az nem is úgy volt, és hogy Dull Szabolcs lényegében egy áruló. Akiről már tegnap is azt nyilatkozta egyébiránt, hogy „konkrétan üzleti titkot szivárogtatott ki a konkurenciának, aki most tapsol annak, ami történik most az Index környékén”. Legyen ez Bodolai kínja és szégyene, hogy neki is sikerült lesüllyedni a fideszes mocsármédia színvonala alá. Igen, egészen valószínű, hogy Dull Szabolcs (akitől én kérek elnézést) szándékosan tette tönkre a munkahelyét és további 80-90 ember munkahelyét. Mert csak. Ő annak örül, ha másoknak jó, és neki szar.

Viszont kérdezem még egyszer az erkölcsileg és intellektuálisan alultáplált cselédeket: ha az Index egy hazug ellenzéki propagandagyár volt, amely mindig csak bántotta a libernyákok esküdt ellenségét, a magyarság legfényesebb csillagát, a nemzetikeresztény megmaradás utolsó zálogát, akkor Gyurcsánynak milyen haszna van abból, hogy a szerkesztőség távozásával széthullott, eddig ismert formájában a tegnapi nappal megszűnt Indexet megszerezze? Mi ebben a buli, drága elvtársak a totális szellemi züllésben? Ha kimaradt volna a kalapos maffiózó ánuszának kényeztetése közben: ezek az emberek pont azért mondtak fel, mert a politikai nyomásgyakorlás enyves keze betette a lábát a szerkesztőségbe, zsarolgatott és teljesíthetetlen feltételeket szabott.

Értem, nyilván értem, hogy csőcseléknek lenni és pénzért szűkölni, csaholni, bármit és bárminek az ellenkezőjét leírni sokkal könnyebb, mint gerincet növeszteni és tükörbe nézni. Ez a viselkedés viszont egyszerűen szégyen, és arra figyelmeztet, hogy mekkora sötétség lenne, ha kizárólag a szolgák kórusa hallatszana, mert mindent és mindenki mást eltapostak. Ezeknél a borzasztóan átlátszó hazugságoknál már az is jobb lenne, ha a most az Index ügyében gyáván kussoló (egyébként szalmakalapot villantó, a Balatonról is Brüsszelnek üzengető) gazdájuk példáját követve csendben maradnának. Ez az ország többet érdemel ennél a színdarabnál. Szeretném azt hinni, hogy ezt tegnap sokan megértették.

Mai műsorunk:

Nincs másik. Nem is lesz másik

Egyre súlyosabb tüneteket produkál

Eddig nem tudtuk, ki az a Radnóti Ákos, de most már tudjuk

Disztópia (11. rész)

Elhárították

A nyugdíjas munkásőrök és a fideszes közszolgálat

Egy generáció emlékkönyvébe

Luca

Mert mi már demokratikus módon eleve árnyékba vagyunk terelve

Az az igazi férfi, aki nagyobbat tud ütni

Olvasói kommentek:

• Abban egyezzünk meg, hogy ki fog a fekete autó hátsó ülésének a jobb oldalán ülni. Az nem mindegy! Ámbár úgyis listán vagyunk, kedves kommentelők. Tudom mert jó az informátorom. Nem kell rinyálni, mi túl kis halak vagyunk. (jános)

• A kockás ing már nem divat a keresztény nemzethellenes “kockásinges” tüncikézések óta, pedig Orbán nagyon szerette. A kereszténységről jut eszembe: Orbán már gratulált Erdogannak a Hagia sophia ügy miatt? 😀 (Az Állampárt jobban tudja)

• 2,8 m ember van transzban 10 éve, ehhez képest egy teremnyi már mindegy is. (Éva)

A nap hozzászólása bögöbö tollából:

Soha nem tudtam 100%-os bizonyossággal, hogy el is hiszi-e magáról a harcos, történelemformáló államférfi (de egyben a nyugat előtt ügyesen pávatáncoló fifikás góbé) szerepét, amit a kiszelektált, nyáladzva tapsikoló seggnyalói duruzsolnak a fülébe és amit a kéjesen ziháló Nagy Katalin szerelemittas szemében lát, vagy tudja, mekkorákat hazudik, csúsztat és rágalmaz. És nem tudom, melyik a rosszabb eshetőség. 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!