NEHAZUGGY

Disztópia (9. rész)

Vogronics András | 2020. Július 11, Szombat | 11:59

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,651,771 forint, még hiányzik 348,229 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

2038. május 29., este 19.00 óra körül

Átment a biztonsági folyosón, a virtuális adathordozót betette a scannerbe, felemelte a kezét, és átsétált a fémdetektoron. A biztonsági protokoll számára napi rutin volt. Intett a biztonsági szolgálat éppen szolgálatban lévő emberének. Arcról ismerte mindegyiket, sőt, egyeseknek még a nevét is tudta. Bár szigorúan titkos volt ez a hely, nem cserélték sűrűn az őröket. Meleg volt, itt már nem működött a légkondi.

A lift elé lépett, és a hívó elé helyezte a bal csuklójában lévő érzékelőt. Látta, hogy a lift a felszínről elindul lefelé, tudta, hogy ez pár másodpercig el fog tartani. Egész nap teszteket futatott, ellenőrizte a programot, jól haladtak, a próbaverzió kész volt. Már csak az ellenőrzés volt hátra. Érezte, hogy a hátán átvizesedik az ing. Enyhén túlsúlyos volt, a feje kopaszodott, fehér arcbőrére piros pír ült ki. Alig várta, hogy kilépjen a friss levegőre.

Izgatott volt, mert pár napja a kedvenc bárjában megszólította egy fiatal, csinos lány, és mára találkozót beszélt meg vele, ugyanoda. Régen nem volt nővel, sőt, már nem is emlékezett rá, mikor volt utoljára hús-vér emberrel. Állandó előfizetője volt a „virtualsex” portálnak, a lakásában egy külön szobát tartott fenn az élvezeteinek. Imádta, hogy olyan nők elevenedtek meg előtte, akiket a való életben soha nem kaphatott volna meg. Jól keresett, megengedhette volna magának, hogy prostikkal hetyegjen, de az valahogy nem elégítette ki. Ő volt a virtuális világ Zeusza (ez volt a nickname-je is, a görög istenről nevezte el magát), az egész életét a felhőben töltötte, idegen és sebezhető volt a való világban, nem is sikerült soha önmagát adnia. Ez az ő generációjának a rákfenéje, gondolta sokszor, de ő ebben szocializálódott, itt érezte otthon magát. A kisujjában volt az informatika, és élvezte is, amit csinált.

De ez most más volt, kizökkentette megszokott állapotából a lány szépsége, a hangja és kedvessége. Sokkal fiatalabb volt nála, de szinte megigézte, és olyan reakciókat váltott ki belőle, amelyekre már nem is nagyon emlékezett, hogy egyáltalán léteznek. A lány illata olyan valóságos volt és finom, hogy egyből kiment a fejéből a vér, amikor megérezte. A hologram nőknek nincs illatuk, csak élethűek, de mégsem valódiak. Ismét elöntötte a melegség, annyira izgatott lett már a gondolattól is, hogy nemsokára találkozni fognak megint.

Kinyílt a lift ajtaja, belépett és elindult felfelé. Izgult, mint egy kamasz ha vizsgázni megy, de hatalmába kerítette ez az érzés, és nem szabadult tőle. Félt is, meg vágyott is a találkozóra. A liftben rendelt egy TAXERT – mire felér, ott fogja várni. Kinyílt a lift ajtaja, gyors léptekkel elindult a kijárat felé a szálloda folyosóján keresztül. A titkos bejárat a Clark Ádám téri szálloda liftházából volt elérhető, ezt a miniszterelnökség üzemeltette 2028 óta. Ez is egy álca volt, hogy a kíváncsi szemek elől eltüntessék az állami befolyást. A legnagyobb stróman vette meg ezt is. „ML” – csak így hívták. Minden az ő nevén volt, mindent rajta futtattak át, amit meg akartak szerezni. Tökéletes rejtekhely volt egy titkos laboratórium számára. Intett a recepciósnak, aki úgy tudta, hogy ő a szálloda biztonsági főnöke, volt is egy szobája a 13. emeleten, hogy valóban hihető legyen a sztori. Ott tartózkodott, amikor nem a föld alatti laborban volt, közvetlen lifttel tudott közlekedni a két helyiség között.

Kilépett a levegőre, észrevette a sofőr nélküli TAXERT, ahogy a szálloda elé kanyarodik, a digitális kijelzőn villogó szám megegyezett azzal, amit a társaság a visszaigazoláskor küldött neki. Kinyílt az automata ajtó és beült a hátsó ülésre.

– Üdvözli a TAXER! Kérem, adja meg címet, hova szeretne menni? – a női géphang kedvesen kérdezte utasát.

– Vigyen a Várba, a Lolitába – válaszolt.

– Rendben. Kérem, helyezze magát kényelembe, az utazási idő 6 perc 25 másodperc lesz.

A lány leült egy kétszemélyes asztalhoz, fekete latex nadrág volt rajta, ami kiemelte tökéletes hosszú combját és feszes, kerek fenekét. Egy szűk felsőt és egy Tom Ford napszemüveget viselt. Jázmin illatot tett magára, ezt szerette a legjobban, és tudta, a férfinak is tetszik, akivel találkozni fog. Az előző találkozásukkor mesterien az ujja köré csavarta, bár azt hitte, nehezebb dolga lesz vele. A nehezén túl volt, most már csak az van hátra, hogy minél előbb eljussanak férfi lakására. Előbb érkezett, mert már ott akart lenni, amikor a férfi megérkezik. Szerette felmérni a környezetet, ahol dolgozik, nehogy valami hiba csússzon a számításába. Biztosra kell mennie, nehogy a férfi elővigyázatosságból bepoloskázza, vagy megfigyeltesse a helyet. Bár az első találkozásukkor egy anonim kémprogramot rá tudott engedni a férfi kommunikációs egységére, nem tudhatta, hogy nem szúrta-e ki azt. Hiszen ez egy vérprofi informatikus volt, akinek a védelem és a biztonság volt a szakterülete, ezért sem lehetett biztos dolgában.

Az „ÁSPIS” – így hívták a programot – a mérges kígyóról kapta a nevét, mert ha ez valahova bejutott, ott képes volt lebénítani a rendszert. De most nem ez volt a cél, hanem a lehallgatás, és a „kígyó” folyamatosan küldte az információkat a lánynak. Pervez, beteg állat, gondolta magában, miután végighallgatta egy virtuális közösülését egy hologram nővel. Meg a reggeli wc-rituáléját. Fújj… De ezeken túl kell lépni, a lényegre kell koncentrálni. A bal szemébe behelyezett egy kontaktlencséhez hasonló azonosító scannert, amivel végigpásztázta a helyiséget. Ha lett volna valakinél fegyver vagy lehallgató, akkor ezzel kiszúrta volna. Minden zölden világított, ami azt jelezte, nincs veszélyben. A következő pillanatban az ÁSPIS jelezte a fülére, hogy a célszemély megérkezett. A lány hátradőlt, és keresztbe tette a lábát az asztal alatt. Nem volt nála fegyver, az túl veszélyes lett volna. Főleg itt a Várban, ahol emelt szintű biztonsági protokoll volt életben. Nem akart kockáztatni. A bejáratot figyelte, ahol ebben a pillanatban megjelent a férfi.

– Te szerencsétlen – gondolta magában, majd amikor ránézett, intett neki, hogy észrevegye. A férfi visszaintett, és elindult a lány felé. Zavarában nekiment egy széknek, amiben majdnem elesett. Sűrű elnézések közepette folytatta az útját, és amikor odaért, rákvörös arccal köszöntötte:

– Üdvözlöm, kisasszony! Alig vártam, hogy újra láthassam.

Folyt. köv.

Előzmények:

Utópia (1. rész)

Utópia – 2. rész (innentől disztópia)

Disztópia (3. rész)

Disztópia (4. rész)

Disztópia (5. rész)

Disztópia (6. rész)

Disztópia (7. rész)

Disztópia (8. rész)

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!