Április 26,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

EZERÉV


Nincs szabadabb ember, mint a vándorló nomád

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,528,300 forint, még hiányzik 471,700 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Na jó. Van még valami? Ó persze, a műkedvelők legszebb tódítása, miszerint Bizánc adót fizetett a magyaroknak, nem viccelek, ilyen is olvasható magát igazinak tartó fórumokon, azaz internetes újságokban és történelmi tanulmányokban. Ezzel már tényleg nem tudok mit kezdeni, pedig kerestem valamilyen nyomot, ami kiindulási alapja lehetett volna egy ilyen bődületes hülyeségnek. Elégedjünk meg annyival, a nemrég még 30 milliós világhatalom, az egyik legjobban felszerelt hadsereggel adót fizet egy körülbelül 150-200 000-es, egyelőre hazátlan és legfőképpen szerencsétlen, magyarnak nevezett nomád népnek.

Azt hiszem, ezt túlbeszéltük. Valamint azt hiszem, jórészt hiába szolgáltam ezekkel a tájékoztató tényekkel, a mai Magyarországon mindenki ért a történelemhez, a futballhoz, a nyelvtudományhoz, egyáltalán, mindenhez, amiről van egy elképzelése és azt valaki merészeli kétségbe vonni. A mai Magyarországnak ez a tulajdonsága is innen ered, ezekből a „honfoglalásnak” és „kalandozásoknak” nevezett retronimákból (talán visszamenő elnevezésnek lehetne fordítani), amik azért károsak, ahelyett, hogy segítenék a megértést, mert hamisítanak – Árpád és serege nem foglalt ugyanis hont, a később Kárpát-medencének elnevezett tájegységből induló csapatok pedig nem kalandoztak, és ezen (máig meg nem nevezett) tevékenységük következtében nem rettegett tőlük az akkor még ugyancsak nem Európának nevezett földrész, hanem nagy valószínűséggel ők rettegtek a náluk összehasonlíthatatlanul nagyobb erőt jelentő idegenektől. Azaz egy nomád nép rendes szokását, miszerint vándorol és közben meg-megáll, majd újra útnak indul, hogy jobb, biztonságosabb helyet keressen asszonyainak, gyermekeinek és állatainak, mi egyszer csak elneveztük valami másnak, mint amit azok az emberek megéltek, amit gondoltak a saját tevékenységükről. Szerintünk „hont foglaltak”, szerintük egy szokatlanul hosszú utazás egyik állomásán ismét megpihentek. Ne feledjük, nem győzöm ismételni, alig több, mint egy emberöltőn belül, azaz negyven év alatt, amit a legnagyobb részük a saját tapasztalataként élt meg, azaz nem a felmenőik mesélték, olyan távolságot tudtak maguk mögött, ami a szokott nomádsághoz képest új minőséget jelentett. Egy kétezer kilométeres rohanás, aminek nincs megfogható végállomása, de van egy megfogalmazott célja. Amiről viszont éppen azt nem lehet tudni, mikor mondhatják azt, hogy elérték. Hogy ott vannak. Csak azt az egyet tudták, hogy még nincsenek ott. Itt a később Kárpát-medencének elnevezett laposon is csak az volt bizonyos, hogy ez még nem az.

Mi elnevezhetjük „honfoglalásnak” (végülis ez a retronima lényege, az akkor már létezett megkülönböztetése a később létrejöttől), de tudnunk kell, hogy csak az utókor nevezte annak, Árpád a megtett 2000 kilométeres út saját maga által megélt emlékével abban a tudatban halt meg, hogy nem érhette meg azt a pillanatot, amikor célhoz érnek.

Megint emlékeztetnem kell az érdeklődő közönséget, mi politikai történelmet fogyasztunk attól a pillanattól fogva, hogy az iskolában magyar történelem címen elkezdték tömni a fejünket a világ leghamisabb, legfelületesebb és leghazugabb történelmével. Pedig ismernünk kellene egy mindenekfelett álló magántörténelmet, valamint egy olyan gazdaságtörténelmet, aminek alig van köze a politikai gazdaságtanhoz és a közgazdaságtudomány történetéhez. Ezekből következőleg pedig el kell gondolkoznunk a „honfoglaló magyarokkal” kapcsolatban az emberi sors, az emberi viselkedés két ellenpontján, a kötöttséghez és a szabadsághoz való viszonyán.

Emlékeznek még a proxémikára, azon belül a kritikus távolságra? A félelemre mindentől és mindenkitől, aki nem tartozik hozzánk. És az öröklődés három formájára: genetikai, imprinting, szociokulturális? A kérdés az, változott-e valami. A válasz: mitől változott volna.

Nincs szabadabb ember, mint a vándorló nomád. És nincs ember, aki jobban vágyna a kötöttségre.

Előzmények: 

Előszó az Ezerévhez

A nemzeti önámítás gyökereit keressük

Mennyiben más a kínált kereszténység, mint egy másik bálvány imádása?

A magyar nem európai nép 

Egy hangot sem érthetünk meg a történelmünkből, ha a mindenkori jelenünk magasából nézünk le a múltra, és onnan ítélkezünk 

A jelenkor emberét a villamos különbözteti meg a hettita harcostól

A névtelen ember

Csak már nem lesz mit rombolni

Rengeteg sok hókuszpókusz, a halottak feltámasztása, a vízből bor és egyéb marhaságok 

Mit tudhatott ebből István, a magyarok királya, midőn a kereszténység felvétele mellett döntött?

Minden despota abban a meggyőződésben harácsol, hogy az elkövetett aljasságait meg fogja úszni

Egy elcsigázott, reményt vesztett csapat próbált visszajutni oda, ahonnan elindult

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.