Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Simicska ledobta utolsó atombombáját

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép jó estét mindenkinek! Simicska Lajos ledobta legnagyobb és egyben valószínűleg utolsó atombombáját. A lassú halál helyett a gyors, fájdalommentes mellett döntött. Ahelyett ugyanis, hogy tovább folytatta volna egykori lapjai és cégei bezárását és leépítését, egy az egyben átadta egykori birodalmát korábbi üzlettársának, Nyerges Zsoltnak. Hogy ez a valóságban mit fog jelenteni, azt egyelőre csak találgatni lehet, azonban sok jóra nem érdemes számítani. Bár a G-nap után Simicska médiája hirtelen erősen kormánykritikussá vált, ez Nyerges tulajdonlásával könnyen megszűnhet, vagyis tovább gyengül az így is egyre csak gyengülő ellenzéki sajtó. Az már csak egy plusz szomorú tény, hogy a fél hazai sajtó egyik oligarcha kezéből vándorol át a másik oligarcha kezébe.

Az OLAF egy újabb, minden jel szerint magyar szervezésű csalásról rántotta le a leplet, amelyenk szálai a Matolcsy famíliáig érnek. Az Uniót ért kár értéke ezúttal eléri a 8,7 milliárd forintot, az Elios ügy után ez a második legnagyobb horderejű, az Európai Uniót megkárosító csalás, amelyre büszkék lehetünk – a történetről a 24.hu számolt be részletesen. Hogy lesznek-e felelősei az ügynek, az ismét csak Polt Péteren múlik. Azonban ahogy Orbán Viktor veje a mai napig is boldogan éli tolvaj napjait, úgy nagy valószínűség szerint ez vár a több milliárdos csalássorozat elkövetőire ebben az esetben is. Az OLAF ugyanis továbbra sem indíthat büntetőeljárást, csak javaslatot tehet annak megindítására, melyről nálunk a fideszes Polt Péter dönt. Reménykedni ugyan lehet, sok értelme azonban nincs.

Nemzeti kormányunk a családok évében tökéletesen bizonyítja, mit is jelent számára a keresztényi törődés. A parlament elé került ugyanis az a teljes ellenzék által támogatott javaslat, amely az otthon, beteg családtagjukat ápoló felnőtteknek egy ápolt esetén minimálbért, több ápolt esetén pedig annak kétszeresét adta volna. A Fidesz természetesen szó nélkül lesöpörte az asztalról a javaslatot, amely emberek ezreinek könnyítette volna meg az életét. Azonban egy ellenzéki javaslatra nem bólinthat rá a kormány, az hogy nézne már ki? Ha ennek az az ára, hogy családtagok teljes állásban gondozzák beteg szüleiket és nagyszüleiket éhbérért, akkor bizony az az ára.

Miskolcon tovább fokozódik a nemzetközi helyzet. Egészen pontosan arról a körzetről van szó, ahol a sokak által csak Rokker Zsoltiként ismert Erdei Sándor ellen több kamu jelöltet is indított a Fidesz, tartva attól, hogy megismőtlődik a hódmezővásárhelyi fiaskó. Eddig azonban többnyire csak találgatások jelentek meg különböző lapok hasábjain – noha pontosan tudtuk, hogy azok igazak -, egészen a mai napig. Mint kiderült, Erdei Sándort maga az egyik kamu jelölt, Molnár Zsolt hívta fel (nem az, egy másik!), mert lelkiismeretfurdalása támadt amiatt, hogy egy gusztustalan politikai játszma statisztája lett. Ezzel tehát bizonyossá vált, hogy a Fidesz mindent megtesz azért, hogy helyi jelöltjük győztesen jöjjön ki az önkormányzati választásból. A HVG úgy tudja, a Fidesz által csak bábként használt Molnár Zsolt a kampány utolsó két hetére elutazott az országból. Itt tartunk, ma Magyarország egy ilyen hely.

Ma arra is fény derült, hogy a bíróság további két hónappal meghosszabbítja Czeglédy Csaba letartóztatását. Noha az immár egy éve tartó nyomozás során a hazugságokon kívül semmit nem sikerült kideríteni, mégis elérték az elvtik, hogy továbbra is a rácsok mögött maradjon az egykori szombathelyi önkormányzati képviselő. Polt Péternek ugyanis fontosabb volt, hogy másfél nap szabadság után Czeglédyt zárassa börtönbe, mint hogy megindítsa végre a nyomozást a 13 milliárdos csalással vádolt Tiborcz Istvánnal szemben.

Az amerikai szenátus hírszerzési bizottsága a következőt állapította meg Vladimi Putyin orosz elnökkel kapcsolatban:

Vlagyimir Putyin orosz elnök rendelte el az orosz beavatkozást a 2016-os amerikai választási folyamatba, hogy Donald Trumpot segítsék győzelemhez Hillary Clintonnal szemben.

Orbán Viktor puszipajtása beavatkozott tehát most már hivatalosan is az amerikai elnökválasztásba. Azonban ez is biztosan féééknyúz, mert nem a Pesti Srácok, vagy a 888 hozta le, ugye. Mit tud az amerikai szenátus? Na ugye. De hát Orbánnak az sem esik nehezére, hogy egy másik diktátor, a török Erdogan lábnyomait csókolgassa, hisz ő is ezen az úton halad.

A Mérce egyik olvasója lekapta, ahogy Pénztáros Lőrinc egy  hatalmas Yachton „bujkál”. Ezt a milliárdos oligarcha nem vette jó néven. Érthető is, hiszen mit zargatják szegényt, miközben épp az olasz riviérát próbálja magába szívni. Hogy a picinyke yacht fedélzetén esetleg más, az ország vagyonát szétrabló oligarcha is tartózkodott volna, arról nincsenek információk. Ezúton is kívánunk izgalmaktól mentes, nyugalmas hétvégét Mészáros Lőrincnek, elvégre mindenkinek jár egy kis pihenés. Neki meg pláne.

Sajnos történt ma egy szomorú esemény is. Aczél Endre, Rózsa Ferenc- és Pulitzer-emlékdíjas újságíró a mai napon elhunyt. Az ismert újságíró, műsorvezető 74 éves volt.

Lássuk mai cikkeinket:

Ezen már se sírni, se röhögni nem lehet 

A Fidesz minden erejével a valóság eltörlésén dolgozik

Sikertelen szembenézés

Új gyülekezési rend a Futrinka utcában

A gazemberek megint vissza fogják lökni Magyarországot a szellemi sötétség büdös gödrébe 

Mindent a honvédelemre, semmit az emberek védelmére

Ady Endre helyett mondom

A mai nap kommentje pedig Attiláé:

Szóljon már valaki Petikének, hogy a Függetlenség napja, az mozifilm, nem dokumentum film. Viszont a Született Július 4.-én, inkább annak nevezhető.Vagy csak simán le kéne állni a tudatmódosító szerekkel.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.