Április 26,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

EZERÉV


Ezt nem én mondom innen a XXI. századból, ez egy valódi, értelmezett distinkció volt a X. században

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,544,300 forint, még hiányzik 455,700 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Az előbb itt azt találtam mondani, hogy ezüst eszcájgot nem adnak jegyajándékul egy király házasságkötésekor, mert az van neki.

Biztos? Istvánnak volt családi ezüstje? Gazdag fejedelem volt vagy csak egy nagyralátó, kivakaródzni készülő keleti csóró? Miért adták hozzá Gizellát, azaz egy jó házból való úrilányt? Aki a házasságkötéskor 11 (tizenegy) esztendős volt – ezt valahogy nem szokás leírni a krónikákban, a későbbi korok történészei elegánsan átsiklanak ezeken a jelentéktelen apróságokon. Hogy Gézának miért volt olyan sürgős ellovagolni körülbelül 1000 kilométerre, hogy fia számára megkérje az akkor még csak tízéves kislány kezét. Persze, tudjuk, akkoriban mások voltak a házasulási szokások, de ez még akkor is feltűnő lehetett, ahogyan egy minimum húsz esztendős nyálcsorgató öregember számára igényelnek egy ilyen zsenge virágszálat. Aki aztán 15 éves korában megszüli Imre nevű fiát. Akiről annyit lehet tudni, nem is bizonyos, hogy az első gyermeke volt az uralkodó párnak. Egy tizenöt éves kislány biológiai fejlettsége semmit nem változott az elmúlt néhánytízezer évben. Miért volt annyira sürgős utódot nemzeni, és ezáltal veszélyeztetni egy, a korához képest esetleg akármilyen fejlett leányka életét? Miért? És II. Henrik német-római császár miért adta hozzá a kishúgát egy keletről jött nyikhajhoz, akiről azt sem lehet tudni, egyáltalán meg van-e keresztelve, vagy csak szélhámoskodik a templomi esküvőn? Akinek az apjáról azt írta Merseburgi Thietmar, a német-római császári család rokon krónikaírója, hogy erőszakos, kegyetlen ember. Tessék elképzelni, milyen lehetett a mi Istvánunk apja, ha egy vadidegen történetíró, aki jelen volt a kedves papa leánykérésénél, arra a következtetésre jutott, hogy az illető erőszakos és kegyetlen. Pedig ott azért vélhetőleg próbált viselkedni.

Ha ilyen volt Géza, milyen lehetett az ő fia, István?

Az alma nem esett messze. Querfurti Bruno érsek kétszer is járt István „udvarában”, feljegyzései között van egy mondat, ami a király természetét taglalja: „mosolyogni – sokakat kérdeztem – soha senki sem látta.” István törvényeinek (ezekre majd még visszatérek) 52. paragrafusa a tizedről szól. A történetírók elismeréssel adóznak a tized végrehajtásának körülményeiről: a tizedet az új vallás egyházának kellett megfizetni, az új vallást a nép nem szerette, éppen ezért a király „keményen” lépett fel a renitensekkel szemben (írják korunk történetírói elismerőleg), a  keletkezett fegyveres konfliktusok résztvevőit István király kivégeztette – az új vallás megkedveltetésének jegyében, teszem hozzá én. Ha már az almának a fájáról került szó, a fa még egy idézetet vonz ide, ezekre a hangulati tényezőkre is vissza fogok térni, most csak egy mondat a kor legjelesebb szegedi kutatójától, a jónevű történésztől: „Élete végén még egyszer megmutatta, hogy milyen fából faragták: a békés szándékkal Magyarországra érkező besenyők ellen erőszakkal fellépő határvédőket kettesével köttette föl szerte az országban.” Na? Azért ez már igazán tiszteletreméltó, nem? Ez a fa, amiből faragták a mi első, mindmáig legnagyobbnak tartott királyunkat. Egy mámor lehetett a szép fiatal királynénak ilyen férj mellett leélni az életét. Akkor végezetéül ennek a kérdéskörnek még egyszer: miért is kellett férjhez adni Gizellát? Lehet, hogy a német-római császár nem tudta, kihez adja, hová küldi a húgát? Ugyan már…

Források nincsenek a válaszokra, még megbízhatatlanok sem. Úgyhogy nem tehetünk mást, a meglévőkből kell levonnunk kizárólag nyilvánvaló, a dokumentumokból adódó következtetéseket.

VI. León bizánci császár egy mondatát a X. század elejéről elég jó indításnak tartom a kérdésekre adható válaszok sorában: „Ez a nép tehát, mint amely egy fő alatt áll, feljebbvalóitól kemény és súlyos büntetéseket szenved elkövetett vétkeiért, s mint amelyet így nem szeretet, hanem félelem tart féken, a fáradalmakat és nehézségeket derekasan tűri, dacol a hőséggel és faggyal és a szükségesekben való egyéb nélkülözéssel, lévén nomád nép.” Mielőtt tovább mennénk, hadd ültessem be az elméjüknek egy félreeső rekeszébe a fenti mondatnak egy töredékét, ennek a könyv folyamán később is nagy jelentősége lesz: „…amelyet így nem szeretet, hanem félelem tart féken…”. Ezt nem én mondom innen a XXI. századból, ez egy valódi, értelmezett distinkció volt a X. században.

Azért erről a félelemről kellene itt még beszélnünk, már csak azért is, mert a fentebb föltett kérdésekre való válaszokban rendre meg fog jelenni. Ezúttal kivételesen nekünk magunknak kellene tisztáznunk valamit, minthogy nézetem szerint semmivel sem járunk előbbre, mint ahol István korában tartottak. Komolyan nem akarok rejtélyeskedni, mindjárt mindent megmagyarázok, de hadd tegyek ide néhány mondatot:

Az Örökkévaló az egyetlen, személyes Mindenható Isten, a Teremtő, a leghatalmasabb, mindenkor jelenlévő, mindent ismerő forma nélküli, anyag nélküli lélek. Isten a világot és az életet a semmiből teremtette, hat nap alatt, Ádám és Éva volt az első emberpár, ezen kívül Isten teremtette és Ő vezérli a modern tudományok által feltárt összes jelenséget.

Isten a mindenkiben lévő gonosz hajlandóságként, vagyis egyfajta hajlamosságként teremtette a Sátánt. Az emberek ugyanakkor a jóság felé is hajlamosak és tudatában vannak a jónak is, így Isten szabad akaratot adott mindenkinek, hogy engedelmességüket és hitüket megpróbálhassa. A megváltás, a hit, az Istenhez való folytonos imádkozás és az isteni parancsolatok szigorú betartásán keresztül érhető el.

Isten azért adott az embereknek szabad akaratot, hogy érezhessék a gyönyört és a fájdalmat, az örömöt és bánatot, az ártatlanok szenvedése pedig jóra szolgál, még ha számunkra titokzatosnak is tűnik. Isten szenved a szenvedőkkel, de nem olyan fontos azt tudnunk, hogy miért engedi Isten a szenvedést, mint azt, hogy Isten megbünteti az elkövetőket.

Rá tetszik ismerni, ugye? Ebben a néhány mondatban összefoglaltam a kereszténység lényegét. A keresztény hitet, annak etikáját, valamint a mindennapok gyakorlatát, ahogyan egy kereszténynek gondolkodnia és élnie kell.

Nincs semmi baj? Remélem. Légzés rendben, pulzus normális? Esetleg el tetszene olvasni még egyszer a fenti néhány sort? Lehet, sőt úgy vélem, egyenesen kívánatos volna. Ez itt fent ugyanis nem a kereszténység lényege, ez a zsidó hit. Azért nem ugrasztom ki ezeket a betűket itt semmiféle nyomdatechnikai eszközzel, hogy még véletlenül se tévedjen ide senki tekintete, miközben odafönt a kurzívval szedett mondatokat olvassa.

Ühüm. Az ott fentebb a zsidó hit összefoglalása. Az ismertetést úgy másoltam ki, hogy csak a zsidó, zsidók szavakat hagytam ki.

Azt akarom még kérdezni, miből tetszik tájékozódni, ha valaki a kereszténység lényegéről érdeklődik? A kereszténység legfőbb, alapvető, legszentebb írásos műve iránt tudakozódom.

Milyen hülye kérdés, erre mindenki tudja a választ, természetesen a Biblia.

Aha. Gondoltam. Azaz egy zsidó könyv. Zsidók írták. Zsidóknak. A legújabb és legkörültekintőbb kutatásokból most már azt is tudjuk, hogy az Ószövetség nagyjából az időszámítás előtt száz-százötven évvel íródott, az Újszövetség meg az időszámítás után 70. és 100-110. között. Utóbbit esetleg időközben kikeresztelkedett zsidók írták, de még mindig a zsidókról, a zsidóknak. Azt a közhelyet már nem is szívesen írom le, hogy a keresztények az ő vallásalapítójuknak vélt embert imádják, minden tételüket arra a hamis ostobaságra bazírozzák, hogy ennek az embernek bármi köze volna az ő hitükhöz, az illetőt Jézusnak hívják, az illető zsidónak született, zsidóként is halt meg, soha semmi köze nem volt a kereszténységhez.

Azt tetszik mondani, micsoda disznóság ez a fenti félrevezetés, miért nem a kereszténység valódi, keresztény alapiratából idéztem. Talán azért, mert nincs ilyen. Ottfried weissenburgi szerzetes írt ugyan egy katekizmust… Tetszett hallani róla? Ottfried weissenburgi szerzetesről vagy legalább a művéről, a katekizmusról. Nem? Egy-két tudós ember kivételével más sem. Összeirkáltak persze egy könyvtárra valót a kereszténységről, idéztem én is mindenfélét arianizmusról, ortodoxiáról, a barbárok keresztény hitre téréséről (csak hogy ne higgye senki, ezek olyan nagyon barbárok voltak, mert ellenkezőleg, lám még keresztényekké is lettek), de a kereszténységnek nincs bibliája és nincs Koránja, semmi ilyesmije sincs.

Előzmények: 

Előszó az Ezerévhez

A nemzeti önámítás gyökereit keressük

Mennyiben más a kínált kereszténység, mint egy másik bálvány imádása?

A magyar nem európai nép 

Egy hangot sem érthetünk meg a történelmünkből, ha a mindenkori jelenünk magasából nézünk le a múltra, és onnan ítélkezünk 

A jelenkor emberét a villamos különbözteti meg a hettita harcostól

A névtelen ember

Csak már nem lesz mit rombolni

Rengeteg sok hókuszpókusz, a halottak feltámasztása, a vízből bor és egyéb marhaságok

Mit tudhatott ebből István, a magyarok királya, midőn a kereszténység felvétele mellett döntött?

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.