Április 18,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Orbán Viktor, Európa szellemi vezetője

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ma, így március közepén újra visszatért a tél. Sokak örömére, talán még többek bánatára, de itt van. A Belügyminisztérium felkészült, ezúttal talán nem kell sem tankokat bevetni, sem átülni mások autóiba. Talán túléljük még valahogy ezt a pár napot és végre beköszönt a tavasz. A mai nap is igen erősre sikeredett, még akkor is, ha Simicska ezúttal nem szivárogtatott. Viszont ami késik…

Szijjártó Péterről kiderült, hogy bár nagyon ügyesen titkolta, valójában sorosista kerítésbontó ő. Történt ugyanis, hogy még 1996-ban, harmadikos gimnazista korában Amerikába utazhatott a Soros-alapítvány jóvoltából. Repülőújtát és szállását is Soros György alapítványa fizette, heti 75 dollár zsebpénz mellett. A kis Petike nagyon élvezte az utat, örüljünk hát együtt! A külügy pedig így reagált az esetre:

EZ 23 ÉVVEL EZELŐTT TÖRTÉNT, SZIJJÁRTÓ PÉTER 17 ÉVES VOLT, SOROS GYÖRGY PEDIG AKKOR MÉG NEM AKARTA ILLEGÁLIS BEVÁNDORLÓKKAL ELÁRASZTANI EURÓPÁT.

Ennyike, ahogy Deutsch Tamás mondaná. Jut is eszembe: Deutsch. Aki Lázár János után szabadon ismét megmutatta a magyar népnek, kitől és mitől kell rettegnie. Brüsszel egyik negyedébe, Molenbeekbe látogatott el, hogy ott remegő hangon előadja micsoda változáson ment keresztül a városrész, aminek egyedüli felelőse a szocialista polgármester volt, aki terroristákat telepített be oda. Célja minden vitán felül állt: a következő polgármester választás megnyerése. Kíváncsian várom, ki lesz a következő fideszes rettegő és mely világvárost fogja felhasználni arra, hogy megtámasszák gyűlöletkampányukat. London, Párizs, esetleg Berlin?

Volt még nekünk egy szép Vidám Vasárnapunk is, ahol Németh Sándor ügyesen megtolta Orbán Viktor és a Fidesz szekerét. Szerinte ugyanis Orbán Viktor a legjobb miniszterelnök-jelölt, korrupció pedig régen is volt. Noha cizelláltabban, de mégis a kormány propagandája köszönt vissza Németh szavaiból. Hogy fentről rászóltak-e, hogy ha azt szeretné, hogy egyháza továbbra is a támogatottak sorában szerepeljen, akkor azért dolgozzon is meg, az kérdés. A lényegen viszont nem változtat, több egyházi vezető és plébános után, a Hit Gyülekezetének vezetője is nyíltan Orbán Viktor mögé állt be. A hit ereje ugyebár, meg hát a pénz se mellékes.

Orbán Viktor mindeközben könyvet ajánlott, méghozzá nem is akármilyen könyvet. Douglas Murray, Európa furcsa halála című könyvével pózolt a miniszterelnök, melynek tartalmát nem nehéz kitalálni. Igen, migránsok, terrorizmus, Európa halála. Mi mást is ajánlgatna Orbán a választások finisében? A miniszterelnök Facebook oldalára feltöltött képről lerí az „ÉN megmondtam” arckifejezés.

A végére pedig következzék a nap egyik legerősebb megszólalása, melynek tulajdonosa az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, Németh Zsolt. Alább részletek olvashatóak az MTI közleményéből.

Németh Zsolt szerint 170 éve Bécsből érkezett, ma viszont Budapestről terjed Bécs és Róma felé a forradalmi gondolat.

A politikus úgy vélte: a forradalmak egy megérett, feszítő igazság kimondásával kezdődnek, és Európában ma még csak kevesek merik kimondani, hogy csak olyanokkal tudjuk a nemzeti demokráciáinkat építeni, akiket ismerünk, akik osztják az értékeinket, akikben megbízhatunk.  Szerinte ebben a forradalomban viszont Orbán Viktor olyan tekintélyt vívott ki magának, hogy őt tekintik a szellemi vezetőnek Európában. De az ellentétes tábor is őt tekinti szellemi vezetőnek, ezért erős össztüzet irányítanak rá – jelentette ki a fideszes politikus.

Mai cikkeink:

Kampánylyukból kampányszél fúj?

Vége van, mindjárt vége van

Így is lehet kereszténykedni, csak meglehetősen gyomorforgató

Ne tartsátok otthon, azt a rongyos pár milliócskát. Ha netán mégis, hát ne a konyhaasztalon a kockacurkos ibriknek támasztva

Bécs 2.0, Lázár 2.0, mind meghalunk 2.0

Programzenék

Az a fiatal valószínűleg már rájött, hogy szenvedni sehol nem jó. Még a délibábos Hortobágyon sem

Kossuth tér, kétezertizenpár

A nap kommentje Évától:

Ahol az istenhívő keresztények olyanok, mint Orbán, Semjén, Balog Zoltán stb, ott a Sátánnak már nincs tennivalója!

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.