Március 19,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Programzenék

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,018,900 forint, még hiányzik 1,981,100 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Hadd mutassak egy fantasztikus muzsikust, hátha nem hallottak még róla – hogy sűrűn fogják hallani, abban egészen bizonyos vagyok.

Natalie Schwamovának hívják, 1999-ben született Prágában, most a gyerekkori felvételei közül választottam ki hármat. Elsőnek mindjárt egy látszólag könnyű-könnyed zongoradarabot, valójában technikailag is, de főképp értelmezésének alapján igen nehéz művet Mozart érett, felnőtt, bölcs korszakából, már 20 éves is elmúlt, amikor a 12 Variáció egy francia gyermekdalra című csodát írta. A magyarul “Hull a pelyhes”-ként ismert dal eredetijében nincs semmiféle télapó, szerelemről szól, ha tetszik, egy bánkódó szerelmesről, aki éppen nélkülözni kénytelen a kedvesét, és erről panaszkodik a mamájának.

Tessék majd megfigyelni, amikor a 10. és 11. variációban romantikus hangok jelennek meg a zongorán, mint egy különlegesen fájdalmas huszadik század közepi slágerben, mit tesz a zeneszerző utol nem érhető zsenije, és mit egy nem egészen 12 éves kislány kongeniális játéka. A C-Dúr alaptémát egy óvodás is el tudja játszani, ami azután következik az egyre nehezedő változatokban, azt már a pódiumképes koncertzongoristák közül sem mindenki. Úgy, ahogyan Schwamová, nagyon kevesen.

Nem is annyira a manuális rész bonyolult, a váltott kezű trillákat azért más is el tudja játszani, a komplementer ritmizálás (az egyik szólam ütemszüneteinek egy másikkal való kitöltése, azaz a ritmus folyamatossága) sem annyira borzasztó, csak ahogy ez a kislány játssza, úgy nagyon nehéz, de az igazi próbája a szellemi azonosulásra való képességnek a 8. variáció, ahol Mozart egyszercsak ellágyul és átmegy mollba. Nem tudom, miért mondok ilyeneket, nincs rá bizonyítékom, de az az érzésem, hogy ennek a Natalie Schwamová nevű gyereknek nem egy fölnőtt szólt, hogy vigyázzon, ez itt moll, ezt másképp kell, ezt ő magától formálta olyanná. Azért gyanítom, mert majd figyeljék meg a Beethoven műben, ott is felfedezhető a prágai leányka filozófiai érettsége. Igaz, amikor azt játszotta, már 13 éves volt.

Még valami, mielőtt elmerülnek ebben a káprázatos előadásban. Én itt olyan történeteket mesélek, amilyeneket a programzene kapcsán szokás elmondani, a programzene (eltekintve a Mozart-kortárs Le Sueur – még sehogyan sem nevezett próbálkozásaitól) csak a 19. század közepén vált ismert gyakorlattá, amikor elkezdtek zenén kívüli műalkotások megnevezésével, azaz versek, festmények, olykor építészeti alkotások, sőt kertek, szökőkutak által ihletett eseménysorokkal már megjelenített “sztorizenét” írni. Mozart – és ahogy mindjárt látni fogják, Beethoven is – ebben ugyanúgy megelőzte a jövőt, mint annyi másban. Jöjjön Mozart.

Sajnos a videó nem beágyazható, IDE kattintva megtekinthető.

Nem egészen egy évvel későbbi felvétel Beethoven 129-es opusz számú Rondo és capriccio-ja, ami Az elveszett garas miatt támadt düh kitombolása fantáziacímet viseli. Azaz programzene ez is, bár – az iménti Mozart-darabhoz hasonlóan – itt sincs előre megírt mese, csak azt tudjuk, milyen történés váltotta ki a késztetést, ami miatt ezt a művet meg kellett írni. A rondó formát éppen az ilyen “történetekhez” találták ki, mint majd mindjárt hallják, egy főtéma váltakozik különféle epizódokkal, esetünkben inkább különféle érzelmekkel, azaz a forma a verstanból ismert betűkkel írható le: a b a c a d  és így tovább (ez különben majdnem ugyanaz a “külalak”, mint az iménti Mozarté, csak annak nem rondó az előírása. A capriccio esetünkben (azt hiszem) inkább csak hangulatot jelöl, mint zenei előírást (a capriccio szeszélyt, szenvedelmet jelent olaszul).

Figyeljék ennek a kislánynak milyen drámai érzéke van a más-más hőfokú indulatok kifejezésére. A g-moll főtémából olykor minden átmenet nélkül csap át a (helyenként E-Dúrra változó) melléktémába, máskor meg-megáll, elgondolkozik, mi mindenre lett volna jó az a pénz – ajánlom tanulmányozásra az egyik ilyen váltást, kotta híján másodpercben megjelölve: 4 perc 20 másodpercnél egy pillanatra szinte elomlik, valami nagyon kívánatos dolog jut eszébe, annál nagyobb a mérge 4 perc 40-nél, hogy az a rohadt garas elveszett.

Videó ITT.

Végül egy nagyon helyes darab, ez már igazi programzene, Rahmanyinov Piroskája. Megint csak Schwamová drámai érzékét ajánlom figyelmükbe, ahogyan a basszuson megjeleníti a farkast, a magasabb hangokon az ugrándozó Piroskát. Igaz, ez a felvétel már nem egy kisgyerekkel készült, amint látható is, Natalie itt majdnem 14 éves, komoly felnőttként ült le a zongorához.

Videó ITT.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!