Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.
Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 398,097 forint, még hiányzik 2,601,903 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.
Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.
Unalmas jó reggelt estét kívánok ebben a reggeltől estig, kétharmadtól kétharmadig virágzó demokráciában! Amely egyúttal olyannyira jogállam is, hogy az ország élén álló kormány azzal zsarol és fenyegetőzik, hogy mindaddig nem hagyja jóvá a 750 milliárd eurós, történelminek tekintett uniós gazdasági mentőcsomagot, amíg nem kap biztosítékokat arra, hogy a jogállamiság és a demokratikus normák leépítésének irányába tett harsányan döngő lépéseit büntetlenül megúszhatja. Ezt nem Soros terjeszti, hanem a soros német elnökség tájékoztatta erről az Európai Parlament megbízottait. Vagyis a 133 legbátrabb magyarról elhíresült fideszes parlament csak azt követően szavazza meg a júliusi uniós csúcson jóváhagyott újjáépítési alapot, ha előzőleg a programhoz kapcsolódó jogállamisági kritériumokat úgy sikerül meghatározni, hogy Mészáros Lőrinc Forbes-listás közpénzmilliárdos gazdájának a haja szála ne görbülhessen, és semmilyen módon ne kelljen felelősséget vállalnia korrupt, illiberális ámokfutásáért. Ez szerintem rendben is van így. Ne csak a büszke magyarokat szívassák, hanem lehetőleg az egész kontinenst. A legnehezebb helyzetben lévő déli tagországok biztosan külön is nagyon örülnek. Már most is. Ez van, amikor küldetéstudatos dörzsölt populisták napnál világosabb rombolását elítélés helyett éveken keresztül meg- és kimagyarázták. Ímhol a következmények.
Apropó következmények. Szijjártó Pétert, a luxusjachtos családi nyaralások koronázatlan királyát – aki a nagypályás korrupció és az Adria hűs vizén heverte ki egész éves fáradalmait, és akinek csak annyira futotta magyarázkodás gyanánt, hogy bután ismételgette, hogy a nyaralása magánügy, a családi vakáció a magánélet része – valaki (akiről még azt sem lehet tudni, hogy Tényi István, vagy sem nem) feljelentette a Központi Nyomozó Főügyészségen. Ámazonban sajnos eredmény még nincs, a feljelentés elbírálás alatt áll. Jól van akkor. Én megkímélem magam attól, hogy féllábon álljak addig, ameddig az unalmas fideszes jogállam fideszes legfőbb ügyésze és az ő elsikáló hivatala példásan lecsap Orbán egyik legnagyobb becsben tartott, egyik leghűségesebb janicsárjára.
Aki mielőtt elrepült volna a Vatikánba az üldözött keresztényekért lobbizni (lendületben a szentszéki diplomácia jeligére), ma újra nekifutott a kormánya által bevezetett utazási korlátozások megmagyarázásának. Tekintettel arra, hogy már a saját híveik között is nagyítóval kell keresni azokat, akik hálás szívvel köszönik, hogy szemben a cseh, szlovák vagy lengyel állampolgárokkal, őket büntetik, őket elválasztják a családtagjaiktól, és szarrá szopatják a csak Magyarországon elvégezhető, önköltségen finanszírozandó tesztekkel. Szijjártó kinyögte, hogy a határlezárás oka abban keresendő, hogy ne kelljen szigorításokat bevezetni az országon belül. Ha jól értelmezem, ez azt jelenti, hogy a közpénzen szondáztatott közvélemény még a határ lezárásánál is jobban utálná, ha országhatáron belül várnának el tőle valamiféle szigorúbb fegyelmet. Márpedig járvány ide vagy oda, a magyaremberek egészségénél csak a Fidesz és Orbán népszerűsége a fontosabb. Az nyilván fel sem merült, hogy esetleg a határzár alternatívája nem egy újabb bezárás, hanem a közpénzen vásárolt tesztek számának növelése, ne adj’isten minél szélesebb körben ingyenessé tétele lehetne. Lófaszt.
Miközben a vonzerejét elveszített Nyugat haldokló országaiban a kormányok azon dolgoznak, hogy minél többen, minél könnyebben, minél hamarabb hozzáférjenek a tesztekhez, hiszen a fertőzöttek időben történő azonosítása és elkülönítése szavatolja a fertőzési láncok megszakítását, azaz blokkolja a vírus terjedését, Mária büszke és erős országában nemhogy tesztállomások felállításáról nincs szó, de mintha szándékosan nehezítenék az ingyenes teszteléshez való hozzáférést. Az nem elég, hogy valaki például koronagyanús tüneteket produkál, további öt feltétel közül (lásd részletesen ITT az esetdefiníciót és a vizsgálandók körét) még legalább egynek teljesülnie kell ahhoz, hogy valakit kötelezően, ingyen teszteljenek. Vagyis miközben az olyan rothadó no-go zónákban, mint Németország, Hollandia vagy Franciaország ingyen jár a teszt (akár orvosi recept vagy tünetek nélkül is!), európai kitekintésben Magyarországon tesztelnek a legkevesebbet, ráadásul súlyos pénzeket is kell fizetni a tesztekért.
Hogy ez mennyire elfogadhatatlan és közveszélyes és mindenben ellentmond a bősz megvédési propagandának (nem mintha híve lennék az indokolatlan paráztatásnak, sőt, hangsúlyozni szeretném, hogy a halálesetek számát tekintve jelenleg alighanem nincs is második hullám, és ne is legyen), egy abszurd párhuzammal szemléltetném. Az állandó harci pszichózisban elsikkadt pár napja, hogy a kormány 2021. március 7-ig újra meghosszabbította a 2016 márciusa óta fennálló tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet. A Fidesz által módosított menedékjogról szóló törvény szerint tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet akkor rendelhető el,
ha a menedékkérők száma:
egy hónap átlagában a napi 500 főt, vagy
két egymást követő hét átlagában a napi 750 főt, vagy
egy hét átlagában a napi 800 főt meghaladja;
ha a tranzitzónákban tartózkodók száma:
egy hónap átlagában a napi 1000 főt, vagy
két egymást követő hét átlagában a napi 1500 főt, vagy
egy hét átlagában a napi 2000 főt meghaladja;
ha bármely olyan migrációs helyzettel összefüggő körülmény alakul ki (pl. zavargás, erőszakos cselekmények), amely valamely település közbiztonságát közvetlenül veszélyezteti.
Mint ismert, a kormány nem volt hajlandó a luxemburgi EU Bíróság májusi ítélete szerint jogállami feltételeket teremteni a tranzitzónákban, ezért inkább megszüntette azokat. Az is ismert, hogy az ürgék és földikutyák által kiásott migránsalagutak számától függetlenül az év első hat hónapjában Magyarországra összesen 100-nál kevesebb (!) menedékkérő érkezett. Vagyis a magyar kormány úgy hosszabbította meg a migrációs álsághelyzetet, hogy egyetlen feltétel nem teljesült azok közül, amelyeket ők maguk írtak törvénybe 2015-ben.
Ehhez képest a magyar kormány által kétharmadtól kétharmadig megvédett magyar embernek nem jár az ingyenes koronateszt, csak ha már lehetőleg kiköpte a tüdejét, és amellett még legalább egy feltételt teljesít az alábbiak közül:
erősen fertőzött területen járt, vagy
kontaktusba került fertőzött személlyel, vagy
járó- / fekvőbeteg-ellátásra szorul bármi miatt, vagy
közvetlen betegellátásban résztvevő egészségügyi dolgozó, vagy
kockázati csoportba tartozó személyeket gondozó, bentlakásos intézményben lakik/dolgozik.
Vagyis akár a magyaremberek életéről, biztonságáról van szó, akár a migrációs pszichózis törvénytelen fenntartásáról van szó (aminek a célja, hogy a fideszes hatóságok megkerülhessék a szigorú közbeszerzési és versenyszabályokat), az egyetlen szempont, ami érvényesül: a Fidesz és Orbán érdeke. Ha kell, törvényt szegnek, ha kell, átgyalogolnak a magyar emberek fején, ha kell leszarják a saját feltételeiket, ha kell, újabb és újabb feltételeket szabnak a drágamagyarembereknek. A lényeg, hogy rettegjenek, fizessenek, kussoljanak és szolgálják a Pártot.
• Csak én lennék ennyire unintelligens, vagy másnak is kimaradt volna ez, de emlékeim szerint a közösségi hálókra feltöltött fotókat törlés után is megőrzi a rendszer és mondhatni, elvesztettük a kizárólagos felhasználási jogunkat a feltöltéssel?! Valaki hallott már olyan paragrafust, miszerint büdösgyökér diktátorok kivételek lennének? Másképp Ha valaki a dakota családját mindenre felhasználja és a Facebookon annyit szerepel, mintha mindennap a legújabb James Bond film premierjén kellene játssza a szuperhőst, ha saját maga bújik a gyermeki ártatlanság mögé és onnan uszít magyart a magyar ellen, ha mindenki mások gyerekeit semmibe veszik és behatolnak családok otthonába törvénytelenül, akkor kinek is a narkós kurva anyját? 100%-ban egyetértek a fotó felhasználásával, főleg, hogy a mellékelt szöveget is olvastam. Mindenkivel azt lehet megtenni, amit eltűr! Try me! (Gábor)
• A már amúgy is kettészakított országban végy egy hazug állítást (például: baloldali kultúrfölény), ezzel meg is van az alaphang. Nyilatkoztasd ki, hogy ez helytelen, ezen változtatni kell, mégpedig az igazságosság jegyében. Uszítsd rá a kiszemeltre a vérebeidet, szűkölő csahosaidat, talpnyalóidat, az általad uralt többszáz újságot, hetilapot, tévét, rádiót, online oldalakat és sulykold, sulykold, sulykold! Ömöljön éjjel-nappal mindenhonnan, hogy a nép – a te néped! – mit akar. Hűségesküt tett alattvalóid álljanak a nyilvánosság elé és rezzenéstelen arccal, üveges haltekintettel mondják el hivatalosan is a tutit. Eddigre már tisztességes emberek tömege lett meghurcolva, becsületük sárba tiporva, nevük trágyával, fekáliával bemocskolva, de ez a legkevesebb. Már csak a kiszemelt intézményt, személyt kell anyagilag is ellehetetleníteni jogi eszközökkel és kész. Ilyen egyszerű a recept. Ne feledjük a kezdőpontot: végy egy hazug állítást. (Katalin)
A nap kiemelt hozzászólása Vilmostól:
Ha Magyarországon előnyös magyarnak vagy/és kereszténynek lenni, az törvénysértő. Ha egy uniós polgár valamire pályázik Magyarországon, figyelembe lehet-e venni azt, hogy ő nem magyar? Vagy, hogy ő nem keresztény? Hát figyelembe lehet venni éppen, de az a pályázat kiértékelésébe nem kerülhet bele, mert az uniós jogot sért. Vagyis vagy a keresztény-nemzeti szemlélet a hamis, vagy az Unióhoz való tartozás.
Iratkozz fel most!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A lejárató akciókat nem hagyjuk szó nélkül, Magyarország megvédi magát – írta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán péntek délután. A kormányfő közölte: a magyarok most döntenek Ukrajna uniós tagságáról. „Ez nem tetszik sem Brüsszelnek, sem Kijevnek. Ezért indulnak lejárató akciók Magyarország ellen” – tette hozzá. Orbán Viktor kiemelte: „a lejárató akciókat nem hagyjuk szó nélkül”. „Magyarország […]
Gazdasági öngyilkosságnak nevezte Ukrajna európai uniós csatlakozását a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Orbán Viktor azt mondta, ha Brüsszel keresztül tudja vinni az orosz energiahordozók importtilalmát, akkor pillanatok alatt a magyar családok kétszer annyit fognak fizetni a gázért és a villanyért, mint korábban. A kormányfőt kérdezték XIV. Leó pápa megválasztásáról, […]
A társadalmi felelőségvállalás, a segíteni akarás összeköti a vadászokat és az egészségügyet – hangoztatta az egészségügyért felelős államtitkár az Országos Jótékonysági Vadászat adományátadó ünnepségén szerdán Szombathelyen. Takács Péter példaértékűnek nevezte azt az összefogást, amellyel vadászok, a vadászati társaságok több mint egy évtizede támogatják az ország kórházainak gyermekosztályait. Hozzátette: az elmúlt tíz év során összegyűjtött több […]
A mai napon létrehoztuk az Aszályvédelmi Operatív Törzset – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon közzétett videójában kedden. A kormányfő azt mondta, hogy minden tudományos és szakmai elemzés szerint Magyarország idén is aszályos év elé néz annak ellenére, hogy most éppen esik az eső. „Ez nem egy új probléma Magyarországon, hol az árvízzel, hol […]
A sport szeretete nemzeti jellegzetességünk – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök kedden, a Magyar Sport Napja alkalmából rendezett díjátadón a Puskás Arénában. Az államfő hangsúlyozta, hogy kiemelt helyünk van a sport újkori történetében, hazánk egyike az olimpiai mozgalom életrehívóinak, a modernkori olimpia alapítóinak. Előkelő helyen szerepelünk az olimpiai éremtáblázatban, olimpia sosem marad magyar győzelem nélkül, […]
A Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter hétfőn a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren tartott sajtótájékoztatóján. Hankó Balázs szerint a program sikerének kulcsa, hogy rugalmasabb, mint az Erasmus, hiszen nemcsak egy fél évre, hanem néhány napra is el lehet utazni egy külföldi egyetemre, az ösztöndíjak magasabbak, mint […]
Hogy mit gondolnak a magyarok, azt nem a kijevi elnök és nem a brüsszeli bürokraták döntik el – kommentálta Orbán Viktor miniszterelnök az X közösségi felületen vasárnap az ukrán miniszterelnök azon közlését, miszerint a magyar emberek túlnyomó többsége támogatja Ukrajna EU-csatlakozását. „Magyarország nélkül nincs ukrán EU-csatlakozás. Erről minden magyar ember el fogja mondani a véleményét. […]
Nem kérünk a brüsszeli diktátumokból, nem kérünk a háborús Európából – hangsúlyozta az Európai Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán szombaton. Zsigmond Barna Pál a közösségi oldalra feltöltött videóüzenetében azt mondta: Valenciában az Európai Néppárt újabb vörös vonalat lépett át. Ismertette, Manfred Weber és a szövetségesei megszavazták a „szolidaritás Ukrajnával” határozatot, ami a háború folytatását, és Ukrajna […]
A kormány a Facebook-oldalára feltöltött videóban buzdít részvételre az Ukrajna uniós tagságáról szóló szavazáson. A magyar kormány Facebook-oldalára péntek reggel feltöltött videó szerint az Európai Néppárt eldöntötte: „gyorsító sáv” Ukrajna uniós tagságához, még több pénz és még több fegyver Ukrajnának. A videó idézi Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét, aki azt mondta: „Továbbra […]
Az unió gazdasága romokban, de talicskázzák a lóvét Ukrajnába – írta szerdai Facebook-bejegyzésében Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. „Hihetetlen, de a hülyeségvonaton nincsen fék! Manfred Weber az Európai Néppárttal és Magyar Péterékkel megszavaztatta, hogy a háborúban álló Ukrajnát még jobban kell támogatni, és oda kell irányítani még több pénzt” – fogalmazott Kocsis Máté. Hozzátette: persze […]
A tegnapi egy sötét nap volt Európában. Az Európai Néppárt kongresszusán úgy döntöttek, hogy folytatni kell az ukrajnai háborút – közölte a miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalán. Orbán Viktor azt írta: még több pénzt akarnak küldeni Ukrajnába, miközben az európai gazdaság szenved. Szégyen! (MTI) Öreg! Nem szóltak még, hogy gyógyszerre nem szabad inni? Ha mégis sikerül, […]
A legfontosabb, amit az ember a hittől is vár, a saját gyengeségeink legyőzése – hangsúlyozta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Mária Út 40 napos gyalogos zarándoklatáról tartott keddi sajtótájékoztatóján. Rétvári Bence a Normafán található Szent Anna-kápolnánál elmondta, hogy a Budapesttől Csíksomlyóba induló, negyvennapos zarándoklat nem csak fizikai kihívás, de lelki szempontból a „saját gyengeségeink legyőzése […]
A DK törvénymódosításban kezdeményezi, hogy a gyermeküket egyedül nevelő apákra is terjesszék ki az SZJA-mentességet A kormány ma úgy tesz, mintha csak a legalább két gyermeket nevelő családok lennének fontosak, az egygyermekesek nem, pedig egyik gyerek sem érhet kevesebbet a másiknál. Az SZJA-kedvezmény is igazságtalanul van elosztva, ma pont azoknak jár vissza több pénz, akik […]
Megünnepeltetik a magyarokkal Ferenc pápa halálát. Sőt el is mennek a temetésére. Elvégre a mai világban a maguk fajtáknak megnyugtató, ha eggyel kevesebb valódi keresztény néz a körmükre. „A burzsoázia, ahol uralomra jutott, nem hagyott meg más köteléket ember és ember között, mint a meztelen érdeket.” Írta ezt két szakállas fószer 1848. február 21-én. Az […]
Illiberális magyar családegyesítés. Nőstény zebrát vett a nevére OV. A hullámsáv engedély helyett a Klubrádió ennek a közszolgálati zebrapárnak a hímtagját fogadhatta örökbe. Ámul a világ. A Covid idején Trump által megivott fertőtlenítő hatására még a világpiac is lebénult mára. Biztosan magyar lesz a következő pápa, mert a magyar adófizetők pénzén a magyar kormány bűnbánó […]
A Tisza Párt támogatást kap az Európai Néppárttól, cserébe végre fogja hajtani azt, amit Brüsszel kér – mondta a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy a Tisza Pártnak van egy megállapodása Manfred Weberrel, az Európai Néppárt vezetőjével, aki a legerősebb európai pártnak a vezetője: felvették a […]
Donald Trump szerint Kína esetében jelentősen csökkennek a behozatali vámok a jelenlegi 145 százalékos szintről, amint sikerül megkötni a megállapodást. Az amerikai elnök erről újságírók előtt beszélt kedden, azt követően, hogy a pénzügyminiszter a vámvitában „deeszkalációs” lépéseket említett. Donald Trump a fehér házi dolgozószobájában válaszolt a vámokról szóló kérdésekre is, és megismételte, hogy a kereskedelmi […]
Az árvíz és az aszály elleni védekezéshez megfelelő infrastruktúra szükséges, ennek megteremtése pedig közösségi forrásokat igényel – jelentette ki Áder János korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a Kék bolygó című podcast kedden közzétett legújabb, a Youtube videómegosztó portálon is elérhető adásában. A volt államfő és a podcast vendége, Szöllősi-Nagy András […]
„Ha megpróbál minket Brüsszel bezárni, mi a világra nyitunk” – hangoztatta a kulturális és innovációs miniszter a Panniónia és a HU-rizont programok kapcsán kedden az M1 aktuális csatorna Ma reggel című műsorában, ahol az Amerikai Egyesült Államokban történt látogatásáról beszélt. Hankó Balázs ismertette, találkozott Linda McMahon oktatási miniszterrel, a megbeszélések központi témája a szuverenitás és a […]
Az alaptörvény kormánypárti képviselők által kezdeményezett tizenötödik módosításáról dönthet hétfőn az Országgyűlés. A parlamenti honlapon olvasható napirend szerint az ülés 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. Másfél órán keresztül kérdések hangzanak el, majd megtartják az azonnali kérdések és válaszok óráját. A határozathozatalok között a képviselők döntenek több nemzetközi egyezmény kihirdetéséről, valamint a Magyarország területén élő […]
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna.
Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.