Szeptember 19,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A becsület ára

Ki ne ismerné azt a verset, amely úgy kezdődik, hogy Talpra magyar? Petőfi Sándor költeményét, amely az elmúlt több mint másfél évszázadban valódi nemzeti dallá vált, generációk sora esküdözött, hogy „rabok tovább nem leszünk”. És most, 2020-ban mégis ott tartunk, hogy megint időszerűvé vált feltenni a kérdést, akarunk-e rabok lenni?

A hatalom az összes nemzeti jelképekkel együtt erre is rátette a mancsát, lépten-nyomon a magyar szabadságszeretetre hivatkozik, a legfőbb nemzeti jellemzőnkre, amelyet ki más védelmezhetne leginkább, mint a nemzeti kormány? Csak ők hivatottak eldönteni, ki hazafi és ki nem az, milyen jogok fontosak számunkra és melyek azok, amelyek teljesen fölöslegesek, hogy a demokrácia egy unalmas és hasznavehetetlen valami, amire valójában semmi szükségünk, életünket és halálunkat egyre inkább a kereszténység határozza meg, olyannyira, hogy az ateista libernyákoknak is meg kell tanulniuk, hol lakik az úristen.

Rendkívüli fontossággal bír a NAT, azaz a Nemzeti alaptanterv bevezetése. Járványhelyzet ide, egyéb nehézségek oda, nem tűrt halasztást. Elkészült az átdolgozott, új változat, amely természetesen a lehető legtökéletesebb, igazodik a kor kihívásaihoz, valakik széles körben megvitatták és elfogadták. Hogy kik is azok a valakik, nem igazán tudni, de nem is fontos, csupa tekintélyes szakember agyalta ki, milyen módosításokra van szükség, tehát nyilván hiba nélkül való, és aki szerint nem így van, az csak mindenben kötözködő ellenzéki, az érveit meghallani se érdemes, nemhogy figyelembe venni. Az pedig egyenesen nevetséges ötlet, hogy a pedagógusoknak és a szülőknek, esetleg a gyerekeknek is lenne jogosultságuk véleményezni a küszöbön álló reformokat.

Életbe lép tehát a NAT, számtalan új feladatot róva a pedagógusokra, ez az eddigieknél is több munkát, több szakmaiságot követel, ezzel együtt annyira hatalmas az emberhiány az oktatásban, amelyet már nem lehet helyettesítésekkel orvosolni, így döntés született, hogy mostantól kezdve azok is dolgozhatnak a pályán, akiknek nincs ezirányú végzettségük. Jó, elvárja, hogy szakmailag azért felkészültek legyenek, továbbá vállalniuk kell, hogy öt éven belül megszerzik a szakmai képzettséget is. Arra, hogy ki, hol, hogyan, milyen szempontok szerint fog a jelentkezők között válogatni, nem tér ki részletesen a bejelentés, idővel nyilván kiderül.

Az ember csak áll és néz, az élet más területein ugyanis a lehető legalaposabb válogatáson esnek át azok, akik egy munkát meg szeretnének szerezni. Tesztek, interjúk sora, referenciák az előző munkáltatóktól, erkölcsi bizonyítvány, aztán munkaalkalmassági egészségügyi vizsgálat, de hogy ebben az esetben mi fog történni, nem ismeretes. Pedig főleg a szülőket nagyon érdekelné, kikre bízzák a gyerekeiket. Hogy a kívülről érkező újdonsült oktatók hogyan birkóznak majd meg az oktatás elvárásaival, az rejtély, mint ahogy az is, ki lesz képes ellenőrizni, megfelelő színvonalon végzik-e el a rájuk bízott munkát. Úgy szakmailag, mint pedagógiailag, hiszen a feladataik nyilván sokfélék lesznek, amelyek elől nem térhetnek ki, meg kell oldaniuk azokat. Olyan vízben kell úszniuk, amilyenbe dobják őket, és a fennmaradáshoz nem feltétlenül lesz elég, ha nagyszerűen tudnak sakkozni.

Az ország irányítói természetesen nem aggodalmaskodnak, hátradőlhetnek, ismét megoldottak egy problémát, fel lehet tölteni az üres pedagógus-állásokat, mostantól már az iskolák felelőssége, hogy találjanak alkalmas jelölteket és minden gyerekközösségben legyen olyan felnőtt, aki vigyáz rájuk, remélhetőleg még oktatni is fog valamit, nem lehet az olyan nagy kunszt, ott a tankönyv, felkészülhet belőle. Ráadásul a NAT is bevezetve, minden nagyon szép, nagyon jó, szinte már tökéletes. Alakul a nemzeti jövendő, gyarapodunk, sokasodunk, az oktatásügy rendben van vagy legalábbis rendben lesz, napról napra, kis lépésekben történik a haladás. Most már a Színház- és Filmművészeti Egyetem is a megfelelő kezekbe került, igaz, azt még nem tudni, kik vállalják majd, hogy képezik a hallgatókat, mert a régiek közül többen nem találják annyira vonzónak a feladatot, de hát majd egészen biztosan találnak hibátlan pedigrével rendelkezőket, akik rendet tesznek a volt liberális fészekben.

Elvégre nem akármiről van szó, hanem a haza becsületéről, aminél bármelyik sehonnai bitang ember rongy élete nem lehet drágább. Gondolom, az intellektuális szuverenitásért folyó szüntelen harc jegyében történt ez a megannyi, a közember számára érthetetlen és értelmetlen lépés, amelyek most felkorbácsolták kissé az indulatokat, de majd ez is elmúlik, mint minden korábbi háborgás. Mi, magyarok már csak ilyenek vagyunk, köztudottan rendkívül szabadságszeretők, jól tudjuk, hogy mindig az idegenek támadásaitól kell megvédeni magunkat, csak azokban bízhatunk, akik közülünk valók.

Eközben Petőfi forog a sírjában valahol.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!