NEHAZUGGY

Most még lehet választani a fojtogató levegőtlenség, a megosztottság és a szabadság között

Jó reggelt kívánok ebben a rohadtul unalmas parlamenti demokráciában! Igen, végül is Moszkvából nézve tényleg unalmas: itt nem idegméreggel gyilkolják a rezsim ellenségeit, kárpótlásul bűzös propagandával lúgozzák a társadalom lelkét, agyát. Tíz éve megállás nélkül.  Az önkényeskedés, lejáratás, bemocskolás változatos eszközarzenálját felhasználva ássák a betemethetetlen árkokat a társadalom egyik és másik fele közé. Ott is ásnak, ahol nincs is mit ásni, aztán majd egy szép napon arra ébredünk Csipkerózsika álmunkból, hogy egy irdatlan nagy összefüggő gödör tátong azon a helyen, ahol valaha egy ország volt. Már abban sem vagyok biztos, hogy jobb sorsa volt érdemes ez a bizonyos ország. Mucsi Zoltánnál jobban én se tudom kifejezni az évek óta állandósult érzésemet ezzel az egésszel kapcsolatban:

Tényleg herótom van már a propagandától és a gerjesztett megosztottságtól.

Ahogyan a mocskos, ragacsos ideológiai rögeszméikkel megmérgezték ezt az országot, arra kultúrember nehezen találja a megfelelő szavakat, de ma megerőltetem magam, és igyekszem felülemelkedni az indulataimon. Nem annyira egyszerű, mert még az Index szétbarmolásánál is gyászosabbnak, tragikusabbnak és következésképpen felháborítóbbnak tartom azt, amit a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel művelnek. Nem is azt, hogy mit művelnek, hanem azt, ahogyan.

Az, hogy 2020-ban egy állítólag európai országban – ahonnan a CEU takarodjon, mert Soros, ahol az MTA úgy szar, ahogy van, majd ők megmondják, hogy lesz a jó – úgy nyúlnak a Színház- és Filmművészeti Egyetem jobbító szándékúnak hazudott átalakításához, hogy az alapítványi privatizáció jegyében szarba se veszik, konkrétan semmibe veszik az egyetem polgárságát, cserébe a Vidnyánszky Attila által megtestesített, nemzetikeresztény mázzal leöntött hatalmi frusztrációval felvértezve átgyalogolnak a fejükön, egészen szürreális, de biztosan egyedülálló is.

Az, hogy 2020-ban diákoknak azért kell elfoglalniuk az egyetemüket, azért kell az engedetlenség ezen formájához folyamodniuk, mert a fejük fölé ültetett komisszárok, minisztériumi atyaúristenek, meg mindenféle vélt sérelmeket hordozó lelki nyomorultak nemhogy egyenrangú félként nem hajlandóak kezelni, de úton-útfélen gyalázzák, becsmérlik őket, egészen félelmetes.

Az, hogy az elnyomórendszerváltás után 30 évvel egy európai országban az legyen a normális ügymenet, hogy a hatalom sértett gőgje és önkényes, diktarórikus telhetetlensége a politikai erőszak terepévé züllesszt egy fontos szakmai műhelyt, égbekiáltó disznóság.

Az hogy már semmit ne számítson a szakmaiság (függetlenül attól, hogy ki formált jogot magának arra, hogy eldöntse, mi a nemzeti, mi a keresztény), ha a mindent bekebelezésről van szó, hogy bárkinek a tisztességén, a pályáján, a szakmai integritásán, a nemzet összedőlni készülő asztalára letett kiválóságán át lehessen gázolni azért, hogy egy tehetséges rendezőből lett silány és gyáva politikai végrehajtó megkapja azt a széket, ami még nem volt a birtokában, hihetetlen. Lenne. Ha nem láttuk volna máshol, talán más forgatókönyvek szerint, de lényegében ugyanezt az akciótervet.

Számomra nem kérdés, hogy aki valóban tárgyalni akar, párbeszédet akar, jobbítani akar (mert miért ne lehetne jobbítani?), és nem eltiporni, megsemmisíteni, erőszakkal átformálni akar, az odamegy és belenéz azoknak a szemébe, akiktől azt várja, hogy ezentúl az általa diktált játékszabályokat kövessék. Pontosan azért, mert éppen azt készül lenyomni a torkukon, hogy mostantól semmilyen beleszólásuk nincs azoknak a szabályoknak a tartalmába, amelyeknek alá kell vetniük magunkat a beleszólás joga nélkül.

Vidnyánszky Attila saját bevallása szerint (a két nappali ezelőtti ATV-s alakítása a NER majdani zárójelentésére kívánkozik) az utóbbi hetekben arrafele se ment, ahol azokat a fiatalokat és tanáraikat megtalálhatta volna, akiknek mostantól az ő elképzelései szerint kellene minőségibb, színvonalasabb hellyé tenniük az SzFE-t. Arrafele se ment, de legalább meg is van sértődve. Ő van megsértődve. Már megint. Mert hát ő háttéregyeztetéseket folytatott, és próbálkozott, csak nem volt kivel. Igaz, hogy nem az egyetem időközben lemondott, de vele ellentétben legitim és demokratikus módon megválasztott vezetőit kereste meg, de ő csak a jót akarta. És sőtpláne mindezek tetejébe elfogadhatatlannak is tartja, hogy azok az emberek lemondtak a tisztségeikről, mert vele ellentétben azoknak a mindennek elhordott, mindenféle dehonesztáló jelzővel illetett embereknek a gerinc mindennél fontosabb. Azaz vannak helyzetek, amelyekhez már nem lehet asszisztálni. Akkor sem, ha az ember 20-30-50 évig a legjobb tudása szerint szolgálta a szakmáját és a gondjaira bízott diákokat.

Számomra nem kérdés, és az érintettek számára sem kérdés, hiszen már kismilliószor elszólta magát a frusztrált nagyember, hogy a jobbítás szándéka, a modellváltás valójában erőszakos ideológiai átfazonírozást jelent, ám mivel ez nem megy magától, a szerintük nem eléggé nemzetieket, a nemzetieteleneket, a liberális hazaárulókat majd most erőszakkal kényszerítik arra, amire maguktól alkalmatlanok és képtelenek. Ebben a történetben a legrémisztőbb nem csak az, hogy tényleg azt hiszik, hogy satuval, harapófogóval, ilyen-olyan kínzóeszközökkel át lehet faragni a kultúrát, mert most mi jövünk, és minden kibaszott sérelmünkért elégtételt veszünk, és olyan lesz a színházi és filmszakma utánpótlása, ahogy mi elképzeltük. Hanem az a baj, hogy miközben a művészet satuba szorításáról álmodoznak, azt is elhiszik, és véresen komolyan szajkózzák, hogy a színészképzés lehet jobboldali vagy baloldali, liberális vagy nemzetikeresztény árvalányhajas. Az a szörnyű, hogy van ember a feladatra, aki rákiabálja a politikailag megrendelt, rágalmazó propagandamocskot ezekre a diákokra, akik a függetlenségük és szabadságuk utolsó négyzetmétereiért küzdenek, és nem hajolnak meg a frusztrált nagyember óhaja szerint.

Névtelen propagandisták hazudják tele az étert azzal, hogy a Gyurcsány irányította baloldal áll a Színművészetin zajló radikális akció mögött (via Origo). Szakács Árpád alufóliasisakos szabadkőműves szakértőtől az Alapjogokért Központig, részeges papoktól mindenféle megveszekedett orbánista káderekig okádják az epét a gazdájuk védelmében. Azt hiszem, ebben ez a legszörnyűbb: hogy ezeket a fiatalokat – akik nem is éltek még akkor, amikor a mostani meghurcolóik már serényen lapátolták a trágyát valamilyen szent valag szolgálatában – azért köpködik és igyekeznek semmirekellő, drogos csőcselékként bemutatni, mert kiállnak a jogaikért. Az állítólag szabadságszerető magyar nép hazájában 2020-ban a szabadságukért, az emberszámba vételükért kiálló tizenhuszonéves fiatalokat mocskolják. Azért, mert nem hajlandóak elviselni, hogy olyan döntéseket hoznak a fejük fölött, amelyek ellehetetlenítik a tanulásukat. Mert a tanáraikat olyan megalázó helyzetbe kényszerítik, hogy kénytelenek lesznek fölállni. Mert már így is többen fölálltak.

Azoknak, akik azt hányják ezeknek a fiataloknak a szemére, hogy a közpénzért cserébe az a dolguk, hogy kussoljanak, és nehogy már a farok csóválja a kutyát, lenne bőven mit tanulniuk. Mindenki más, aki pontosan érti, hogy a szabad, politikai széljárásoknak ki nem szolgáltatott kultúra, a szabad gondolkodás és művészet támogatása egy hosszútávon nagyon is megtérülő befektetés, az a maga eszközeivel álljon oda melléjük. Mert ez nem róluk szól, hanem egy országról, ahol most még mindig lehet választani a Rákosi-korszakot idéző fojtogató, beteges levegőtlenség és a szabadság között.

Címlapfotó: Facebook/Távozó indexesek

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább