Tóth Ilona   |   2019.  Július 27,  Szombat   |   19:57
Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.
Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 398,097 forint, még hiányzik 2,601,903 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.
Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.
Jó éjszakát kívánok! Mindenkinek.
Már majdnem meghallgattam Orbán Viktor tusványosi beszédét, de csörgött, nem csörgött, hanem zenélt a telefonom. Nem szoktam felvenni a szám nélküli hívásokat, csak nagyon-nagyon ritkán. Most ez a ritka volt. Egy férfi keresett valamilyen közvélemény-kutatótól: telefon, internet, erről akart kérdezni. Megköszöntem: nem. Sajnálom, hogy nem mondtam neki: már az indítás nagyon rossz, nem egyenlőek a feltételek. Ő tudja az én számomat – vajon honnan és kitől -, de én nem tudom az övét, mert rejtett szám. Ez így egyáltalán nem korrekt. Azt hittem, hogy csak választási kampányban tisztelnek meg a pártok azzal, hogy rohadt fontoskaként megkérdezik a véleményemet, vagy azt sem, hanem hadarják az igéiket. Nem nekem. Szóval, majdnem meghallgattam Orbánt, de kizökkentem, aztán úgy döntöttem, mivel ma szombat van, és az én heti türelmem is véges, inkább nem teszem. Ha akarom, majd el-elolvasom, melyik csillagra áhítozik az Orbán-birodalom, aztán rögtön tudtam, hogy a legfénylőbbre.
Hanem… A tusványosi szeánszon természetesen felvonultak a sport jeles képviselői is – nem mellékesen a magyar zenészek mellett. Meg a Fidesz-közeliség mellett. Óriási tervekről is hallhatott a nagyérdemű. Rektori szinten. Előbb jöjjön egy barkochba, hogy ki is ő.
A Fidesznek köszönheti tudományos karrierjét, mert
Létrehozták a Testnevelési Egyetemet.
Törvényt módosítottak, amelyben kimondatott, hogy az olimpiai érem doktori címmel egyenértékű.
Áder János így kinevezhette rektorrá. Díszdoktorrá avatta a Debreceni Egyetem, majd Áder egyetemi tanárrá nevezte ki.
Igen, ő az, Mocsai Lajos. A legsikeresebb magyar kézilabdaedző, volt magyar válogatott kézilabdázó. A magyar férfi kézilabda-válogatott volt szövetségi kapitánya, 2014 decemberétől a Testnevelési Egyetem rektora. Nos, 2025-re nagyszabású sporteseményt tervez a rektor úr. Tusványoson beszélt róla.
Megrendezzük a világ magyarjainak sportjátékát Budapesten a Maccabi Játékok mintájára.
Mocsai az Indexnek erről azt mondta, hogy 2025-ben lesz százéves a Testnevelési Egyetem, és erre az évfordulóra gondolta ki a rendezvényt. Az elképzeléséről még nem egyeztetett a kormánnyal, és természetesen a sportolói érdeklődést is fel kell még mérni – itthon és a határon túl. Ezután lehet eldönteni, egyáltalán milyen sportágakban hirdetik meg majd a játékokat.
Összmagyarok sportjátéka – ha a nyakamhoz szorítják a konyhakést, akkor sem jut ez eszembe. Ezért sem vagyok rektor, és ezért sem szédelgek Tusványoson a majdnem minden magyarok között. Várjunk csak, ki volt ez találva. A beszélgetés moderátora Kovács István Kokó olimpiai és világbajnok ökölvívó plusz néha megsértődök, itt is vagyok, ott is vagyok, de leginkább Orbán közelében vagyok civil ember. Teljesen véletlenül azt kérdezte, hogy a magyar sportolók teljesítményéhez mennyit ad hozzá a magyarságtudat. Mert Kokó azt vette észre, hogy a
„magyar sportolóknak lelke van, fejleszthető lelki világuk van”.
Mocsai szerint nem lehet nem észrevenni, hogy a sportban a magyarok jobban teljesítenek, mint az a GDP-hez vagy a lélekszámhoz képest elvárható lenne. Hát én nem tudom, de én eddig azt gondoltam, hogy a német, cseh, lengyel, belga és minden sportolónak van lelke, de úgy látszik ez megint magyar érdem, sajátosság lett. Nem véletlenül, ezt is István királyunktól örököltük, sőt, ha minden igaz, akkor az ősmagyarok is kiválóan teniszeztek, műugrottak, vízilabdáztak. Úgy lőtték a gólokat, mint Mocsai fénykorában. Játsszunk rá még mimagyarok jócskán!
Mocsai Tamás, Mocsai Lajos, Gyurta Dániel, Kovács István Tusványoson
És akkor a Kokó bácsi adott a sportolóknak eligazítást: nevezzék bátran országunkat Magyarországnak és ne Hungarynek. Bólogatott Mocsai, mert a magyar nyelv olyan szépsége is segítheti a sportolókat, mint hogy „feleségünk van, aki fele az életünknek, nem wife-unk van”. Hú, és ezért képesek voltak kiülni a Napra. Állítom, ha négy más, normális gondolkodású sportoló vett volna részt a fórumon, egészen mást mond – mindenféle nemzetieskedő csicsamicsa nélkül. A sportoló szabad akar lenni, és ha a hatalom egyre csak szórja rájuk is a hazug keresztény szószt; ki akarja sajátítani őket is a félrecsúszott, illiberális ideológiának, akkor megosztóak lesznek, és milliók szimpátiáját veszítik el.
De hát végül is az nem véletlen, hogy éppen ők szólaltak meg, erősítve az orbáni mimagyarokat. Sőt, én már azt látom, hogy Mocsai ötlete tuti megvalósul. Lesz még Magyar Olimpia. Amolyan magyaros. Csak az a kérdés, hogy Magyarországon vagy Erdélyben; honnan és ki kap milliárdokat a megvalósítására. Azért erről van sejtésünk. Ha csak 2025-ig nem merül víz alá az Orbán-rendszer.
Mocsai Tamás egykori kézilabdázó, a Nemzeti Kézilabda Akadémia ügyvezető igazgatója, Mocsai Lajos fia szerint az élsportban a teljesítményhez, a sikerhez 100 százalékos munka is kell, és hogy a sportolók egy nagyon szigorú napirend szerint éljenek. Az úszó olimpiai bajnok Gyurta Dánielt Kokó arról kérdezte, hogy a sportolóknak mennyi segítséget tud nyújtani a nemzeti összetartozás. Gyurta pedig elismerte, hogy
a kiemelt eredményéhez „sok-sok edzés, tehetség, kínzóna” kell, de „a csúcshoz, az olimpiai aranyhoz, a nemzeti himnuszhoz mindennek klappolnia kell”. Az élsportolóknál az arany 30 százalékban a fizikális és 70 százalékban a mentális felkészültségen múlik, „a pluszt az a küzdelem jelentette, hogy a magyar zászló legyen a legmagasabban.”
Még ez egy elég normális vélemény, és ha ehhez hozzáteszem, hogy szerintem, a legtöbb élsportoló magáért, kitartásának, szorgalmának bizonyításaként, a sikerért versenyez, akkor ezzel értek egyet. Már bocsánat, senki sem úgy ugrik a medencébe, lép fel a pástra, áll a lőállásba, hogy akkor most édes hazámért, a drága Magyarországért, mindent bele. Aki mégis, annál elég nagy a baj. Pontosan annyi, amennyi az orbanizmusban benne van. Sokk. Hungary.
Az önök véleménye
A párom kiszámolta, mindenki számára elérhető adatok alapján, hogy a 2,7 milla csak akkor jön ki, ha nem két, hanem négy emberre számoljuk (repjegy, kaja, szállás, taxi stb). Hazug ember és a sánta kutya esete. (Judit)
Arra várok, hogy itt Magyarországon is csináljanak egy ilyen posványost, ahova mindenkit beengednek, nem csak saját maguknak tartják. Kíváncsi lennék, hogy mennyi tapsot kapna és mennyi kifütyülést. Sajnos ilyen soha nem lesz, mert páncéling ide, páncéling oda, a feje, amit jobban félt és az alsó része kint van. A romániai magyaroktól nem fél, mert azokat jól tartja, de az itthoni magyaroktól be van szarva, mert mi csak kibaszást kapunk tőle. (Transzporter)
Tusvanyos.. az nem az a hely ahol mindenki hirdeti az igét , a saját agymeneseit, fenyegetnek ( már nem is burkoltan ), a “rengeteg “ meghívott meg szájtátva tapsol egy másik ország nyomorúságához..jolvanakkor (Krisztina)
Nem csak hűlyének nézik a betegeket, le is hazugozzák őket. Szégyelhetné magát a Tv2 riportere és a főorvos is aki részt vesz ebben. Mindenki nem fog tudni elmenekülni, ha egyszer kitör a népharag( bár ebben az utóbbi időben elléggé kételkedem), remélem mindeki megkapja azt amit érdemel, a legkisebbtől a legnagyobbig. (N. Csabáné)
Egy erdélyi ismerősömtől tudom, hogy az elfogyasztott szilvapálinkával és sörrel egyenes arányban nő a ” magyarságunk és az együtt szívdobbanásunk”, mert erről szól az egész. Nagyon sokan ( a mérsékeltebb normálisabb) évek óta el sem mennek. (Marika)
Nekem csak egy egyszerű matekpéldám lenne a fideszeseknek:
Hány kényelmes széket (netalánán ágyat) lehetne venni 320 millióból az Onkológiai Intézetnek? Mert kormányunk ennyi vissza nem térítendő támogatással dobta meg Gázos Mészárost. (Aki a leggazdagabb magyar, Orbán magyar hangja.) (Judit)
Filmzene. A legnagyobb showman (The Greatest Showman) 2017-ben bemutatott életrajzi ihletésű dráma-musicalfilmből.
Iratkozz fel most!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A lejárató akciókat nem hagyjuk szó nélkül, Magyarország megvédi magát – írta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán péntek délután. A kormányfő közölte: a magyarok most döntenek Ukrajna uniós tagságáról. „Ez nem tetszik sem Brüsszelnek, sem Kijevnek. Ezért indulnak lejárató akciók Magyarország ellen” – tette hozzá. Orbán Viktor kiemelte: „a lejárató akciókat nem hagyjuk szó nélkül”. „Magyarország […]
Gazdasági öngyilkosságnak nevezte Ukrajna európai uniós csatlakozását a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Orbán Viktor azt mondta, ha Brüsszel keresztül tudja vinni az orosz energiahordozók importtilalmát, akkor pillanatok alatt a magyar családok kétszer annyit fognak fizetni a gázért és a villanyért, mint korábban. A kormányfőt kérdezték XIV. Leó pápa megválasztásáról, […]
A társadalmi felelőségvállalás, a segíteni akarás összeköti a vadászokat és az egészségügyet – hangoztatta az egészségügyért felelős államtitkár az Országos Jótékonysági Vadászat adományátadó ünnepségén szerdán Szombathelyen. Takács Péter példaértékűnek nevezte azt az összefogást, amellyel vadászok, a vadászati társaságok több mint egy évtizede támogatják az ország kórházainak gyermekosztályait. Hozzátette: az elmúlt tíz év során összegyűjtött több […]
A mai napon létrehoztuk az Aszályvédelmi Operatív Törzset – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon közzétett videójában kedden. A kormányfő azt mondta, hogy minden tudományos és szakmai elemzés szerint Magyarország idén is aszályos év elé néz annak ellenére, hogy most éppen esik az eső. „Ez nem egy új probléma Magyarországon, hol az árvízzel, hol […]
A sport szeretete nemzeti jellegzetességünk – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök kedden, a Magyar Sport Napja alkalmából rendezett díjátadón a Puskás Arénában. Az államfő hangsúlyozta, hogy kiemelt helyünk van a sport újkori történetében, hazánk egyike az olimpiai mozgalom életrehívóinak, a modernkori olimpia alapítóinak. Előkelő helyen szerepelünk az olimpiai éremtáblázatban, olimpia sosem marad magyar győzelem nélkül, […]
A Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter hétfőn a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren tartott sajtótájékoztatóján. Hankó Balázs szerint a program sikerének kulcsa, hogy rugalmasabb, mint az Erasmus, hiszen nemcsak egy fél évre, hanem néhány napra is el lehet utazni egy külföldi egyetemre, az ösztöndíjak magasabbak, mint […]
Hogy mit gondolnak a magyarok, azt nem a kijevi elnök és nem a brüsszeli bürokraták döntik el – kommentálta Orbán Viktor miniszterelnök az X közösségi felületen vasárnap az ukrán miniszterelnök azon közlését, miszerint a magyar emberek túlnyomó többsége támogatja Ukrajna EU-csatlakozását. „Magyarország nélkül nincs ukrán EU-csatlakozás. Erről minden magyar ember el fogja mondani a véleményét. […]
Nem kérünk a brüsszeli diktátumokból, nem kérünk a háborús Európából – hangsúlyozta az Európai Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán szombaton. Zsigmond Barna Pál a közösségi oldalra feltöltött videóüzenetében azt mondta: Valenciában az Európai Néppárt újabb vörös vonalat lépett át. Ismertette, Manfred Weber és a szövetségesei megszavazták a „szolidaritás Ukrajnával” határozatot, ami a háború folytatását, és Ukrajna […]
A kormány a Facebook-oldalára feltöltött videóban buzdít részvételre az Ukrajna uniós tagságáról szóló szavazáson. A magyar kormány Facebook-oldalára péntek reggel feltöltött videó szerint az Európai Néppárt eldöntötte: „gyorsító sáv” Ukrajna uniós tagságához, még több pénz és még több fegyver Ukrajnának. A videó idézi Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét, aki azt mondta: „Továbbra […]
Az unió gazdasága romokban, de talicskázzák a lóvét Ukrajnába – írta szerdai Facebook-bejegyzésében Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. „Hihetetlen, de a hülyeségvonaton nincsen fék! Manfred Weber az Európai Néppárttal és Magyar Péterékkel megszavaztatta, hogy a háborúban álló Ukrajnát még jobban kell támogatni, és oda kell irányítani még több pénzt” – fogalmazott Kocsis Máté. Hozzátette: persze […]
A tegnapi egy sötét nap volt Európában. Az Európai Néppárt kongresszusán úgy döntöttek, hogy folytatni kell az ukrajnai háborút – közölte a miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalán. Orbán Viktor azt írta: még több pénzt akarnak küldeni Ukrajnába, miközben az európai gazdaság szenved. Szégyen! (MTI) Öreg! Nem szóltak még, hogy gyógyszerre nem szabad inni? Ha mégis sikerül, […]
A legfontosabb, amit az ember a hittől is vár, a saját gyengeségeink legyőzése – hangsúlyozta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Mária Út 40 napos gyalogos zarándoklatáról tartott keddi sajtótájékoztatóján. Rétvári Bence a Normafán található Szent Anna-kápolnánál elmondta, hogy a Budapesttől Csíksomlyóba induló, negyvennapos zarándoklat nem csak fizikai kihívás, de lelki szempontból a „saját gyengeségeink legyőzése […]
A DK törvénymódosításban kezdeményezi, hogy a gyermeküket egyedül nevelő apákra is terjesszék ki az SZJA-mentességet A kormány ma úgy tesz, mintha csak a legalább két gyermeket nevelő családok lennének fontosak, az egygyermekesek nem, pedig egyik gyerek sem érhet kevesebbet a másiknál. Az SZJA-kedvezmény is igazságtalanul van elosztva, ma pont azoknak jár vissza több pénz, akik […]
Megünnepeltetik a magyarokkal Ferenc pápa halálát. Sőt el is mennek a temetésére. Elvégre a mai világban a maguk fajtáknak megnyugtató, ha eggyel kevesebb valódi keresztény néz a körmükre. „A burzsoázia, ahol uralomra jutott, nem hagyott meg más köteléket ember és ember között, mint a meztelen érdeket.” Írta ezt két szakállas fószer 1848. február 21-én. Az […]
Illiberális magyar családegyesítés. Nőstény zebrát vett a nevére OV. A hullámsáv engedély helyett a Klubrádió ennek a közszolgálati zebrapárnak a hímtagját fogadhatta örökbe. Ámul a világ. A Covid idején Trump által megivott fertőtlenítő hatására még a világpiac is lebénult mára. Biztosan magyar lesz a következő pápa, mert a magyar adófizetők pénzén a magyar kormány bűnbánó […]
A Tisza Párt támogatást kap az Európai Néppárttól, cserébe végre fogja hajtani azt, amit Brüsszel kér – mondta a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy a Tisza Pártnak van egy megállapodása Manfred Weberrel, az Európai Néppárt vezetőjével, aki a legerősebb európai pártnak a vezetője: felvették a […]
Donald Trump szerint Kína esetében jelentősen csökkennek a behozatali vámok a jelenlegi 145 százalékos szintről, amint sikerül megkötni a megállapodást. Az amerikai elnök erről újságírók előtt beszélt kedden, azt követően, hogy a pénzügyminiszter a vámvitában „deeszkalációs” lépéseket említett. Donald Trump a fehér házi dolgozószobájában válaszolt a vámokról szóló kérdésekre is, és megismételte, hogy a kereskedelmi […]
Az árvíz és az aszály elleni védekezéshez megfelelő infrastruktúra szükséges, ennek megteremtése pedig közösségi forrásokat igényel – jelentette ki Áder János korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a Kék bolygó című podcast kedden közzétett legújabb, a Youtube videómegosztó portálon is elérhető adásában. A volt államfő és a podcast vendége, Szöllősi-Nagy András […]
„Ha megpróbál minket Brüsszel bezárni, mi a világra nyitunk” – hangoztatta a kulturális és innovációs miniszter a Panniónia és a HU-rizont programok kapcsán kedden az M1 aktuális csatorna Ma reggel című műsorában, ahol az Amerikai Egyesült Államokban történt látogatásáról beszélt. Hankó Balázs ismertette, találkozott Linda McMahon oktatási miniszterrel, a megbeszélések központi témája a szuverenitás és a […]
Az alaptörvény kormánypárti képviselők által kezdeményezett tizenötödik módosításáról dönthet hétfőn az Országgyűlés. A parlamenti honlapon olvasható napirend szerint az ülés 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. Másfél órán keresztül kérdések hangzanak el, majd megtartják az azonnali kérdések és válaszok óráját. A határozathozatalok között a képviselők döntenek több nemzetközi egyezmény kihirdetéséről, valamint a Magyarország területén élő […]
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna.
Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.