Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A tanulság az, hogy nem véletlenül Bécs a világ legélhetőbb városa

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Választás utáni hőbörgések utáni nyugodalmas jó estét mindenkinek! Szerencsére mások már megírták itt, ott meg amott, hogy mit érdemes tanulságként megjegyezni a borsodi iszapbirkózásból, nekem is van erről véleményem, még ha tisztában is vagyok azzal, hogy a győztesek világmagyarázatainak nyomába sem érhetek. Bár nem nagyon érzem magamban a késztetést, hogy hosszasan értekezzek a miértekről, hogyanokról, de megkímélni sem akarom magunkat azoktól a mocsári szentenciáktól, amelyeket a nyilvánosság, de főleg az ellenség fejéhez vágott a Fidesz meg az ő csatolt pravdaügyi különítménye.

Tegyük hozzá nyugodtan: azért a vesztesek magyarázatainak egyike-másika is plafonrogyasztó és súlyosan elkeserítő. Engem történetesen kiráz a hideg attól, hogy egyesek megmagyarázzák (lásd Márki-Zay Péter posztja), miért nem probléma Borsodban egy jobbikos (időközben állítólag megtért) rasszistát és antiszemitát indítani (mert oda pont az kell, különben sokkal nagyobb arányban veszített volna az ellenzék), és miért nem baj, hogy korrupciós ügyek is vannak a múltjában (mert ez helyben érezhetően nem érdekelte a kutyát se). Ha ez így van, mármint ha a Fidesszel szemben alternatívát kínálni óhajtó ellenzéknek ez belefér, akkor tényleg csak az a kérdés merül fel (amit például Konok Péter szerintem nagyon helyesen felvetetett), hogy akkor mi a probléma a Fidesszel?

Ha a náculás és a korrupció belefér, az baj. Az ellenzék önmagát (de főleg a választóit!) csapja be, ha nem akar szembenézni a katasztrofális jelöltállítás tényével, és hamis, téves következtetéseket von le abból, hogy azért így is megszorongatták a Fideszt. Ez igaz. A brutális médiafölény és közpénzfölény mellett (képzavar, de a NER rothadó narancstortáján ehhez képest a 100 forintos krumpli jelentéktelen koktélcseresznye volt) ez a csupán néhány százalékos különbség majdnem szégyen a Fideszre nézve. Ez viszont aligha változtat azon, hogy felelős ellenzék nem hozhatja ilyen helyzetbe a választóit. Nem kérheti azt tőlük tíz év fideszes tarolás után, hogy öklendezve, szégyenkezve bár, de szavazzanak a kisebbik rosszra. Kicsit náci, kicsit korrupt, kicsit olyan, mintha fideszes lenne, de nem számít. Szerintem ezt már eljátszották többször, és nem jött be. Tudom, hogy ezért a magukat demokratának és liberálisnak tartók egy szemmel látható része spontán módon lincselni kezd, de ez csak azt bizonyítja, hogy a Fidesz gyalogsági ásó politikája mennyire sikeres volt, mennyire indulatvezérelt, intoleráns és agresszív oldalakat sikerült kreálni és egymás ellen uszítani, mennyi frusztráció gyűlt fel a magyar társadalomban egy évtized alatt. Érdemes megpróbálni lehiggadni és újra nekifutni, tisztábban fog látszani a kép.

Ami az ordítva gyalázkodó nemzeti jobboldal morális fölényét illeti. Kocsis Mátéval például egyetértek. Egy bizonyos pontig. A parlamenti kétharmad fideszes bugyrának frakcióvezetője azt állította, hogy utoljára talán a kommunizmus alatt ültek akkora büdös bunkók a parlamentben. Innen szerintem úgy folytatódik helyesen a kinyilatkoztatás, hogy mint most. Köztük bőven találunk figurákat abból a 133 fős véd- és dacszövetségből, amelynek tagjai a legbátrabb magyarokként szeretnek hivatkozni magukra. Ahogy ma Kocsis parlamenti hőbörgését hallgattam, felelősségteljesen állíthatom, hogy ő sem kivétel, ő is pont ugyanúgy összetéveszti a büdös bunkóságot a bátorsággal, mint Kövér László vagy Orbán Viktor.

Ha egy tíz éve kétharmaddal kormányzó párt első vonalának csak a Soros-kolbászozásra futja (Kocsis: a választók ítéletet mondtak, megkóstolták a Soros-kolbászt, és nem ízlett nekik és semmiből sem kérnek, ami Gyurcsány Ferenc nevéhez köthető) és a legyőzött ellenfél rugdosásába (miközben azt kiabálják, hogy ezek veszíteni sem tudnak méltósággal), akkor az is változatlanul áll a lábán, amit egy évvel ezelőtt, az önkormányzati választás után megállapítottunk: a Fidesz se győzni, se veszíteni nem tud. Most elvileg győztek, méghozzá külön büszkék rá, hogy 50% fölötti eredménnyel. Ennek ellenére nem boldogok, mert annyi rengeteg közpénz-erőforrással, amit beleöltek a kampányba (Zsófia több mint 5 milliót tapsolt el csak Facebook-reklámra), annyi nagykutya felvonultatásával, amennyi ebben a kampányban Borsodban megfordult, annyi átvágott szalaggal és a csillagos eget rugdosó ígérettel, amit bevetettek egy kimondottan rossz, hiteltelen jelölt így is sokkal jobban megszorongatta őket, mint amennyire az indokolt lett volna.

Ezért van az, hogy a cselédmédiájuk már odáig fajult a lealjasodásban, hogy Hadházy Ákosnak börtönben a helye, amiért nem tett feljelentést az ellenzék borsodi jelöltjének korrupciós ügyében, és ezért van az is, hogy Gajdics Ottó csak moslékkoalíciózva képes ünnepelni a hatalmas győzelmet, amelyet Koncz Zsófia őszinte, letisztult programjával és az elhunyt apjába való megindító kapaszkodásával aratott ezek fölött az Orbán-fóbiás varacskos disznók fölött. Ahogy Varga Juditott ráuszították Donáth Annára, akinek – mint tudjuk – távoznia kell a közéletből, mert kommunikálni merészel a pártcsaládja tagjaival, úgy uszulnak rá egyenként azokra az ellenzéki politikusokra, akiktől tartanivalójuk van. Hát ezért nem boldogok. Mert a parttalan közpénzégetés, a végtelenül felhasználható erőforrások, a propaganda- és lejáratógépezet maximumon pörgetése mellett kevesebb, mint 5%-os különbséggel lemosni az ellenzéket, nem túl nagy dicsőség. 2022 esélyeit illetően se. Azt képzeljük el, mit művelnek majd, amikor valóban a kétharmaduk forog kockán.

Addig is. Ezt a méltatlanul alacsony színvonalú korrupt és szélsőséges pöcegödröt szemlélve arra jutottam – és ez a borsodi időközi választás tanulsága is számomra, még ha a párhuzam igen sarkított is -, hogy nem véletlenül Bécs a világ legélhetőbb városa. Bécsben ugyanis – szintén tegnap – a mérsékelt szociáldemokraták magabiztosan nyerték az önkormányzati választásokat, miközben a Strache-féle, Orbán-barát korrupt szélsőjobb durván nagyot bukott: elvesztették támogatottságuk kétharmadát. Nem teljesen érdektelen: a zöldek és a liberálisok is erősödtek. Három évvel ezelőtt állt elő Orbán azzal, hogy a matolcsyzmusnak köszönhetően 2030-ra nem csak utolérjük, de egyenesen lehagyjuk Ausztriát. Azóta már számtalanszor kiderült: nemhogy közelítenénk Ausztriához, de az életszínvonalat tekintve egyre messzebb kerülünk tőlük. Akkor is, ha Orbán már ott tart, hogy Ausztria korruptabb, mint Magyarország. Az összefüggés pedig egyszerű: ez pontosan addig így marad, ameddig többé és kevésbé korrupt, többé és kevésbé szélsőséges politikusok és pártok között kell választani, akik nem felemelni, hanem szektákba tömöríteni és uralni akarják a populációt, akiknek az egyedüli politikai ajánlatuk kiszolgálni a vakhitet, az ostobaságot, a tudatlanságot és a zsigeri ösztönöket. Mert erre van igény.

Címlapfotó: Orbán és Rogán Bécsben Soros-kolbászozik roppanós virslizik 2018 januárjában. Lázár János nem volt jelen, ő március elején ment rettegni Bécsbe.

Mai műsorunk:

Amikor Fricz elsiratja Orbánt

Egy időközin még elég lehet ez, de 2022-ben már nem biztos

Mire végeznek velünk

Önkormányzati lehetőség

Luxembourgban is Zsófia győzelme a téma. A választási krumpliról nem esett szó

Egy fénykép a NER-ről

Visszafoglalni az országot 

Sötétedik…

Akkor sem!

Tudjuk, milyen jövő vár ránk, vajon képesek leszünk időben változtatni?

Olvasói kommentek:

• Orbán országa sokban emlékeztet Svejk világára. Fricz doktor tanulmányáról nekem például az a jelenet jut eszembe, amikor a környezete által súlyos betegnek hitt Biegler kadétról a hadiorvos kiállítja a pontos diagnózist: – Az ön Biegler kadétja, ez a tisztjelölt, összeszarta magát… (György Goldman)

• A hálapénz nevű megvesztegetés aljas bűncselekmény, amíg a választási megvesztegetés nem az. Gondolkodjunk el ezen a képmutatáson! (Az Állampárt jobban tudja)

• A biztos kilátástalanság a legjobb választás? Nem inkább beletörődöttség, fásultság van? A hatalom mindent meg is tesz, hogy így érezzenek az emberek. Mert akkor irányíthatóak akár egy kiló krumpli adásával is. (Ferenc)

• Kedves Isten bácsi-néni! (a nem kívánt rész törlendő) Ha egyszer végre visszatérnél ezredéveket felölelő szabadságodról, ideje lenne a kontár módra összeb@szott teremtésed visszahívásának, és a hibák szakszervizben történő végleges javításának(az előző, az özönvizes, nem jött be), vagy, ha ez nem lehetséges, a hibás termék visszavásárlásának. Előre is köszönöm megértésed, várom a hibák mielőbbi orvoslását. Én. (György Sárvári)

A nap kiemelt hozzászólása Siriustól:

Egyértelmű, hogy rajtunk a világ szeme és az összes vezető politikus szerte a világon a körmét rágta egész hétvégén a 6. számú választókerületben zajló események miatt. Tényleg, Trump gratulált már Zsófinak?

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.